Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 276-298. szám)

1924-12-04 / 278. szám

i9!4. december .'4 7 Szomorú hírt kell közölnöm, mely kü­lönösen a gyerekeknek fog fájni : Jaczkó Cia kétnapos vendégszereplése elmarad. A kis művésznőt és társulatát formálisan meg­kötött szerződés köti Nyíregyházához, a ven­dégszereplés ideje azonban nincs preciziroz­va. Jaczkó Ciát legutóbbi vidéki vendégsze­replései és filmpróbái annyira kimerítették, hogy szülei egyelőre pihentetni akarják és ezért kell elmaradnia a már kitűzött nyír­egyházi vendégszereplésnek. * A szombat és vasárnap esti programm ezek szerint még bizonytalan. Annyira bi­zonytalan, hogy maga a direkció is kérdő­jellé görbülve várja a fejleményeket, s egész stílszerűen megkérdőjelezte ezt a két napot a heti műsorban. * Egyelőre annyi bizonyos, hogy vasár­nap délután a »Tatárjárás«.-t, Kálmán Imre pompás operettját elevenítik fel, uj szerep­osztással és uj betanulásban. A műsorválto­zásnak ez a része teljesen kielégítheti a pub­likumot, mert a Kálmán-operett reprizére föltétlenül szükség volt. Az ilyen szép ma­gyar operetteket nem szabad átengedni a feledésnek. * A másik dolog, ami biztos, a szombat 9stt kedélyes estély a »Korona« kávéházban amelyet a társulat tagjai rendeznek. Tréfá­kat, táncokat, kuplékat, blüetteket adnak elő, pompásan összeállított műsor keretében. Heltai Hugó színigazgató maga fog kon­ferálni, s rajta kívül Trillap Ilonka, Zsolnay Manci, Medgyessy Juci, Puskás Ilonka, Ben­kő Margit, Vally Margit, Sugár Gyula, Hal­may Vilmos, Simon Jenő, Buza Győző, Szé­kely Bálint és Nedeczky Jenő lépnek föl. — Ezenkívül nagyon sok kacagtató szám lesz. Belépődíj 50000 korona. Asztalokat Bleyer Marci főpincérnél kell lefoglalni. | * ! i ' r I ' ! !D'Arrigo Kornél, a Király Szinház iéne­kes bonvivánja hétfőn lép föl a »Huncut a lánya című operettben. 1 1 -K Lukács Pál, a Vígszínház művésze kedr dcn lép föl az »Antóniá"-b&n. Mindkét est iránt óriási az érdeklődés. * Megnyugtatásul közöljük, hogy Jaczkó Cia vendégszereplésének ideje csak eltoló­dott, s igy a szezonban egész biztosan lesz hozzá szerencsénk. Talán mondanunk sem kell, hogy a kiváló gyermekprimadonna nyír­egyházi fellépését alig várja a publikum. * A »Nótás kapitánya sorozatos előadásai alatt a színtársulat szorgalmasan készült az elkövetkezendő idők műsorára. Strausz Já­nos klasszikus vigoperáját a aDenevéri-i. tel­jesen uj szereposztásban tanulták be. Ebben a darabban Patkós Irmának és Nedeczky Jenő tenorísfának van nagy szerepe. * A »Sulamith«-ot, Goldfaden világhírű operettjét is most tanulták be újólag, Heltai direktor rendezésében. A rég nem hallott ope rett reprizét mindenki nagy kíváncsisággal várja. | : j ; * ! ! A »Tatárjárás« vasárnap délutáni eJőadá sának az kölcsönöz különös érdekességet, hogy Halmay Vilmos játsza benne a Wallersteín hadnagy szerepét, s ő is rendezi a darabot. Halmaynak ez az egyik legkivá­lóbb alakítása. Mogyoróssy önkéntes szere­pét Trillap Ilonka fogja játszani. * Teljesen elkészült a társulat a Blaha Lujza Szinház nagyszerű újdonságának^ a »Fügefalevél« cimü operettnek az előadá­sára is. * Lefényképezik a szinház közönségét! A »Nótás kapitánya holnapi csütörtöki előadása I fél 8 órakor kezdődik. A korai kezdés oka J az, hogy a II. felvónás után a »Sz,inházjj EleU. részére lefényképezik a színpadot' és a néző­teret. A felvételeket Csépány Jenő kormány zói kézirattal kitüntetett helybeli fényképész fogja eszközölni. A direkció kéri a közön­séget a pontos megjelenésre. * Szenes Béla nagy sikert aratott vígjá­tékának, »Az olasz asszonyinak díszleteit most festi Szalay Pál festőművész tanár. A darab Buza Győző rendezésében nemsokára szinre kerül. > * »A házasságok a z égben köttetnek« cimü Csathó vígjáték betanulásával is elkészült a társulat. A darabban hosszú hallgatás után most lép föl ismét Medgyessy Juci. A dara­bot Heltai Hugó rendezi. * Nemsokára szinrekerül v>A császár é s ko­médiása is, a Simon Jenő rendezésében. * [ i i • i Még egyszer figyelem : a holnapi elő­adás fél 8 órakor kezdődik ! Selyem lámpaernyő, diványpárna, ágyterítő, függöny legizlésesebben készül: cég üzletében. szén, Legj»bb minőségű I a Baglyasaljai Ormospusztai, Mu­csouyi és bármi­lyen más minőségű borsodi és Porosz valamint hasáb a vagontételekben és vágott íUZlId és kicsinyben a legolcsóbb árban kapható Bernátli Símael és Társa cégnél Nyíregyháza. Széchenyi-ut 16. Talefon: 268 Mali fogkrém izben, minőségben a legideálisabb. 497i-1o-l JM A LEGOLCSÓBB, LEGSZEBB, LEGÉRTÉKESEBB KARÁCSONYI AJÁNDÉK: tz­m A KÖNYV IFJÚSÁGI KÖNYVEKBEN AZ IJJSÁGBOLT a leggazdagabb választékot nyújtja. m Pénztárosnő perfek­tül számoló, aki a gyors és gépírásban is jártasság­gal bír, félvétetik magasabb fizetéssel azonnali, esetleg december hó 15-iki belépés­sel. Cim a kiadóhivatalban. 5161-4 12 ígAs gazdaságbin el­végzek mindennemű kovács ­kerékgyártó mnnkát szer­számmal, újévi belépéssel. Bii na János Gáva. 51 >1-1 Bútorozott szoba a bei­téren magános nő részére kiadó. Cini az Ujságbolt­ban. J 544-1 Perfekt szakácsnőt kere­sek. Jelentkezni lehet In­cédy-sor 7., este 7-8-ig. 1645-1 Űzv. Sreiber Nándorné paplan készitöné uj mun­kát és javítást jutányos áron elvállal Kossuth-utea 43. szám. 5178-1 Egy külön bejáratú bú­torozott szoba kiadó. Cím az Ujságboltban. 1546-1 Egy dajka ajánlkozik rögtöni belépésre. Ujszöllő 106. s z. 5 67-1 Bejárónőt keresek azon­nalra. Cim az Ujságbolt­ban 1551-1 Egyesületi kaptárokban 6 család méh eladó. Cim: Prékopa tanitó Kürt-u.ll. 1549-3 Bútorozott szóba kiadó. Cim az Ujságboltban. 1550-2 Több évi gyakorlattal biró nős szobainas állást keres keresztény uriháznál. Varga János Kisléta, Ne­meserdő. 5181-2 Magános fiatal hölgynél átutazó szobát keresek. Le­velek „Lakás" jeligére az Ujságboltba. 1555-1 4 hold föld és rajta épült uj ház az Újsor végén a kereszt melletti dűlőben, Szentmihályi-uton eladó. Értekezni ott kint a hely­szín n. 5179-1 Egy 17t) •-oZes telek, ra)ta 4 vagon kötél, az állomással szemben, eladó. Cim Csernok cukorka áru­sító pavillon, Hirschler­sarok. 51801 December 15-től egy üres szoba kiadó Géza-utoa 24. szám alatt, ugyanott egy sodronyos ágy eladó. 5176-3 LEGSZEBB LEVÉLPAPÍR az Ujságboltban vásárolható. Hölgyek figyelmébe! Karácsonyi ajándéknak alkalmas teljesen uj modal kalapok filc és bársonykalapok reklámáron kaphatók Lampert Áronná Kossuth-u. 11. 1556-3 Száraz bükkhasáb tü zifát vaggontételben, ürméterenkint és felaprítva, továbbá berentei és salgó­tarjáni hőszóia, kálvini koks« kovácsoknak és szobafűtésre, ignác aknai kovácsszén, retorta faszén csomagolva és ömlesztve házhoz szálliva hapható FISCH MÓR CÉGNÉL, Rákoci-ut 11. Telefon 376. W Kereskedő, ir»aros, tisztviselők, alkalmazottak, munkások figyelmébe! A karácsonyi vásár tartama alatt mindenki vásárolhat havi részletre, az árakat mélyen leszállítottuk Nagy választékban érkeztek férfi és női ingek, gallérok, nyakkendők, alsónadrágok, zsebkendők, keztyük, zoknik, harisnyák, zokni és nadrágtartók, selyem sálok, svetterek, bokavédők, téli alsóruhák, jáger gyapjú harisnyák, rövidáruk és szabókellékek nagy raktára ü* ROfVER rövidáru üzletében Nyíregyháza Rákóczi-ü. 4.

Next

/
Oldalképek
Tartalom