Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 276-298. szám)

1924-12-05 / 279. szám

Nyíregyháza, 1924. december 5 * Péntek XLY. évfolyam. * 279. szám JSÍYÍRYIDÉK. Előfizetési árak helyben és vidéken: •gy hóra 30000 K. Negyedévre 00000 K. KMtsztviselöknek és tanitóknak 20% engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő: VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 8. SZAM. Telefon szám 139. Postacheque 28884. Kéziratokat nem adunk vissza. A demokratikus szövetség válság előtt áll. Közvetítő tárgyalás indult meg a kormány és az ellenzéki pártok között. Budapest, december 4. Magyar .Távirati Iroda. A nemzetgyűlés mai ülése előtt a folyór sókon élénk megbeszélés tárgyát képezte az a békekisérlet, mely a baloldali ellenzék ^ré­széről indult meg, s amelynek célja a párt­közi béke megteremtése. A pártok közötti közvetítő szerepre Zsitvay Tibor, a Ház alelnöke vállalkozott. A demokratikus szövetség a passivitás következétben válságba jutott. A pártvezérek a pénteki baklövések miatt egymást okolják. A józanabb elem s közöttük Vázsonyi és párthívei szabadulni akarnak a szo­ciáldemokratákkal kötött barátság következ­ményei alól. A demokratikus szövetség élete jóformán órák kérdése s egyenes arányban áll az a baloldali ellenzék békeakciójának si­kerével. f A Házszabály revízió vitájára számos kormánypárti képviselő iratkozott fel, ugy, hogy a vita a jövő hét folyamán eltart. A' vita lezárása után uj ciklus következik be a parlament életében s jövő indemnitást és költségvetést már az uj Házszabályok mel­lett fogja tárgyalni a Ház. A nemzetgyűlés mai ülését pár perc­cel 11 óra előtt nyitotta meg Huszár Ká­roly alelnök. A Házszabályvita első szó­noka Szabó József. Helytállónak találja a javaslat indokait, szükség van uj házsza­bályokra,, mert enélkül nem lehet helyre­állítani a tekintély tiszteletét. Bár több olyan szakasz van a javaslatban,, melyet tulszigorunak ítél, az elnök kezébe adandó jogot a maga ós pártja nevében is helyes- » nék találja,, mert csak igy tarthat fegyel­met. < Helyesli Ernst Sándor véleményét, amely szerint a választói jog kiterjesz­tése után lehetne csak igazságosan megal­kotni az uj Házszabályokat. Ezért hatá­rozati javaslatot terjeszt a Ház élé,, mely­ben azt kívánja,, hogy a jelenleg is érvény­ben levő házszabályok legyenek érvény­ben mindaddig, mig az uj választói jo­got le nem tárgyalják. Amennyiben pedig a Ház e határo­záti javaslatát nem fogadná el„ ugy ja­vasolja,, hogy utasítsa a Ház a "kormányt, hogy három hónapon belül terjesszen be javaslatot az uj választói jogva vonatkozó­lag. Hiszi,, hogy ez a javaslat a miniszter­elnök intencióinak is megfelel. Fontos al­kotmányjogi kérdések tárgyalására nem tartja alkalmasnak az érvényben lévő házszabályokat A tekintély lejáratásának! legnagyobb okát abban látja, hogy ko­moly javaslatok tárgyalásánál alig van 10 képviselő jelen, de azonnal megtelik a Ház,, ha személyes támadások kerülnek szőnyegre , Debreczen törvényhatósága bizalmáról biztosította a kormányt. Debrecen, december 4. Magyar Távirati Iroda. ; ! « I Debreczen szabad királyi város törvény­hatósági bizottsága mai közgyűlésén foglal­kozott a legutóbbi parlamenti botrányokkal s Nagy József ny. pénzügyigazgató inditvá­nyára osztatlan bizalmáról biztosította Beth­len István miniszterelnököt és kormányát a legutóbbi botrányok miatt a legélesebbben elitélte és helytelenítette a baloldali ellenzék eljárását. Ugy látszik — mondja a bizalomnyilvá­nitás — hogy a destrukció, mikor már a parlamenti harcok során nem sikerült a kor­mányt és annak fejét eltávolítani, becsületüké­re dobott sárt abban a reményben, hogy ezál­tal a kormány tagjai önként állanak félre a megdobáltatás elől. Ennek azonban az or­szág és a nemzet érdekében megtörténnie nem szabad. A törvényhatóság elitéli a Nagyméltó­ságod becsületére törő nemtelen támadáso­kat s kijelenti, hogy az ország irányítását egyedül Nagyméltóságod kezében látja biztositottan, mely irányítás megfelel a ki. bontakozás munkájának, hogy itt a forra­dalmaknak véget lehessen vetni s alkotmá­nyos munka váltsa fel a rombolás munkáját Buza Barnát jogérvényesen vád alá helyezték. Budapest, december 4. Magyar Távirati Iroda. || j i ;-!!•. Buza Barna, a Károlyi kormány voltföldmi velésügyi minisztere ellen a törvényszék eljá­rást indított a magyar nemzet megbecsülése ellen elkövetett büptett címén. Buza a vád­irattal szemben kifogásokkal élt s a vád­tanács helyt adva Buza Barna indokolásának elejtette vele szemben a vádat. Buza Barna hivatkozott ugyanis arra, hogy a beszédéből inkriminált rész nem a nemzet ellen szólt hanem a kormány ténykedését bírálta. A tör- \ vényszék arra az álláspontra helyezkedett, | hogy a kormány még nem jelenti egyben a \ nemzetet is, a vádat elejtette Búzával szem- J ben. Az ügyész ez ellen felebbezett Degré Alajos ítélőtáblai biró tanácsa a vádtanács: határozatát megváltoztatta s Buza Barnát jogerősen vád alá helyezte. =H= Elfogtak egy román kémet. Makóról jelentik. Egy ütött-kopott ruhá­zati embert igazoltatott a makói rendőrség akiről kiderült, mindjárt az első pillanatban, hogy határátlépési igazolvány nélkül jött ma­gyar területre. Alaposabb vizsgálat után megállapították, hogy Muresán nevű román állampolgár s holmijai között több térképet, rajzot, fényképfelvételt találtak. Muresán Románia részére kémszolgálatot teljesitett A rendőrség őrizetbe vette. =•= Az ügyvédi kamarák autonó­miájának ünnepe. Budapest, december 4. Magyar Hírlap. A budapesti ügyvédi kamara Sze­mere utcai székházában a magyar ügy­védi kar országos ügyvédi közgyűlés kere­tében kívánja megünnepelni az 1874. évi 34. tc. szentesítésének 50-ik évfordulóját mely az ügyvédi kamaráknak széleskörű autonómiát biztosított. =•== Tőzsde. A korona 70. (Budapest december 4. MTI. Zürichi zárlat Páris 2840, London 2411.5, Newyork 510.5, Brüsszel 2590, Mi­lánó 2239, Hollandia 209, Berlin 123.25, Bécs 72.75, Szófia 375, Prága 1556.25, Var­só 100, Budapest 70, Bukarest 250, Belg­rád 750, ' , Valuták. Cseh korona 2204—2223 Dl. nár 1061-82, Dollár 73400-960, Frank 4065-95, Hollandia 29610—865, Lei 359— 69, Léva 351—539, Lira 3184—3219, Belga frank 3675—705, Osztrák korona 10360— 470, Dán korona 12785—920, Svájci frank 14210—355, Svéd korona 19640-800, Már­ka 17520-687. ; Terménypiac. Az irányzat tartott. — Az árjegyző bizottság nem változtatott az árakon. A forgalom igen szük korlátok között mozgott, csak a tengeri' iránt mu­tatkozott élénkebb érdeklődés. A hivata­los árak az egész vonalon változatlanok maradtak. ( * Marhavásár. Feltíajtás 571. ökör el­sőrendű 16.5—19, kivételesen 19.5—20, — könnyű 1L5—16, gyenge 7—11.5, Bika jobfr 14.5—18,, kivételesen 18.5—19, gyöngébb 8.5-14, Bivaly 8.5—115, gyöngébb 13­17, Tehén kövér, 17.5—18, gyöngébb 10— 12.5, kicsontozni való 5—7, növendék" marha 8—13. Az irányzat lanyha. harismrálf ® legnagyobb választékban legjobb minőségekben, - az összes cipőszinefcben legelőnyösebben vásárolhatók «1 HlinCjáPÍa CípÖáFllllázball Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 5. Telefon: 195. Egyes szám ára 2000 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom