Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 276-298. szám)

1924-12-04 / 278. szám

2 jSámw&L 1924. december 4, Téves utakon. Irta : Pillér József. j ! , A nemzetgyűlés pénteki kirobbanásai az Esküdt-üggyel kapcsolatban a legnagyobb emóciót váltották ki minden magyar ember lelkéből. Kóros közállapotaink vehemensen megnyilvánuló szimptomái voltak azok; de csodálkozásra, meglepetésre még sem adnak okot, mert hiszen a nemzetgyűlésnek már összetétele téves alapon történt, épp ugy, mint 67. óta mindig. Éppen ennek tulajdonitható nagy részben nemzetünk összeomlása, hazánk elvesztése. A választások ma is ugyanazon recept szerint történnek, mint történtek a régmúltban. Választások előtt ugyanis a kerületek vénei, tudósai és bölcsei afelett tanácskoznak, és arra vigyáznak, hogy az illető jelölt jól ismerje a terület viszonyait, szükségeit, érdekeit, főképpen pedig a törtető akarnokok ambícióit; emellett olyan perszóna legyen, akinek összeköttetései vannak felfelé; jól megnézik tehát elől, hátul, hogy eléggé snájdig-e az előszobázásra, a kilincselésre, vagyis, hogy »jó kijáró« válik-e belőle? íme, az első lépésünket is önzés diktálja. Rossz kezdet. Rossz kezdetnek rossz a vége is. Visszaélés ez a legszebb polgári kötelességgel, a legszebb alkotmányos jogjgal, a választói szabadsággal. Hiszen nem a kerületek, vagy egyesek érdekeinek istápolására kell a képviselőket választani, hanem az egész ország és nemzet javára és képviseletére. Sajnos, a múltban ez nem igy történt, de a mai történelmi nehéz időkben, amikor a lét vagy nemlét kérdésének lenyűgöző ereje önsúllyal nehezedik ránk, amikor uj honfoglalás nagy problémája előtt állunk, amikor arculütésektől égő szinben j pirul az arcunk, amikor csonkán, bénán, meg- j csúfoltán, földreteperve jogtalanul gázolnak végig rajtunk, amikor a nemzetgazdasági letörésével felénk irányított tőrdöfést t kell kivédenünk, nagy hiba volt, hogy a ' legutóbbi választásokkor mindezt figyelmen kivül hagytuk s nem olyan férfiakat küldtünk a nemzetgyűlésbe, akiknek disztingvált kvalitásuk, elszánt s megalkuvást nem ismerő energiájuk mellett soviniszta szivük, lelkük, gondolkozásuk és akaratuk csak azt az egyetlen egy feladatot ismerje: a haza mindenekelőtt! A lefolyt három évi ciklus meggyőzhetett mindenkit arról, hogy csak a pártokat, kerületeket és egyesek érdekeit szolgáló képviselők abszolút semmit sem tettek az ország integritása, tehát a legpregnánsabb ügy érdekében. Avagy nem örökre megbocsáthatatlan mulasztása-e a nemzetgyűlésnek, hogy még a ruthén nép által lakott hegyvidék érdekében sem emelte fel szavát, holott — mint tudjuk — ez az országrész még a trianoni szerződés szerint is Magyarorhoz tartozik, mert egyik félnek sem ítélte oda azt az ántánt, hanem az ott lakó népnek

1 Önrendelkezési jogát biztosítva, a népre bízta, hogy népszavazással önmaga döntsön hovatartozandósága felett, de amely jogának gyakorlását a bitorló hatalmak mind<eddig meggátolták. A nemzetgyűlés, mint a nemzet iszuverénitás reprezentánsa, miért nem vetette latba szavát ruthén testvéreink és az ott szenvedő magyarok érdekében? Miért nem kérte, követelte a trianoni szerződés ezen pontjának végrehajtását? Miért mindig csak a reánk szégyenletes, lealázó és káros, de mindmegannyi jogtalan pontozatok előtt deferál? ' De mennyi sok v>miérh volna még s mindez azért, mert téves utakon halad egész közéleti rendszerünk. Az integritás kérdésében pl. szeretnek a franciák hajdani viselkedésére utalni: hogy minél többet gondolni rá, de minél kevesebbet beszélni róla. De, engedelmet kérek — a dolog nem ugy áll. A mi helyzetünk egészen más. A franciáknak EIszász-Lotharingia elvesztése csak szépséghibát ejtett a francia nemzet arculatán, de a mi országrészeink elvesztése nekünk élet-halál kérdés, azért kell nekünk arra nemcsak sokat gondolni, hanem sokat, fennhangon kell arról beszélni is. Mert olyan mély és fájdalmas sebet még nem ejtett nemzet testén a történelem banditakése, mint aminőt Poenkáré és talpnyalói a magyar nemzet testén ejtettek. Ezt jajszóval világgá nem kiáltani, csak hallgatással elviselni, nem lehet. Különben is semmi ok nincs a hallgatásra, a sunyisködásra, ugy sem hiszi azt el senki, hogy a mi hallgatásunk beleegyezést jelent. De ne is 'higyje ezt senki, mert ilyen feltevés a legmegszégyenitőbb volna egy nemzetre, annál inkább reánk magyarokra, kikről maga az ellenséges oldal eklatánsan bebizonyította, hogy a háborúskodó nemzetek között egyedül nekünk, magyaroknak van legtöbb igazunk, legkevesebb bününk s hogy legméltatlanabbul egyedül mi szenvedünk. Éppen ezért a téves utakról le kell térni az egyenes és reális alapokra. Mig ezt nem tesszük: sem konszolidációról, sem szanálásról, vagy jogrendről beszélni sem lehet. Csonka-Magyarországot sem kölcsönnel, sem B) listával talpraállitani nem lehet. A kölcsönnel mi ugy vagyunk, mint az az egyszeri utas, akit télvíz idején a rablók útközben levetkőztettek, de, hogy meg ne fagyjon, visszaadták neki a kabát — gombokat. Persze, hogy megfagyott az istenadta. A B) lista rendszer pedig annyi, mint eltávolodás a konszolidációtól. Mert ez a rendszer a középosztály elsorvadásához vezet, aminek pedig a nemzeti építmény összeomlása lesz a következménye. Nem a tisztviselők sokaságát nem bírja ef az ország, hanefri a tisztviselők nem bírják el a drágaságot. De ezt nem ők csinálják, mégis őket büntetik. Keressle meg a hatalom azokat a titokban dolgozó bűnös kezeket, amelyek a drágaságot csinálják £s tegye hatalmával ártalmatlanná. Mindjárt olcsóbb lesz az élet, a tisztviselő teher lefokozódik s igy az állam terhe is kisebb lesz. Ez volna az észszerű leépítés, nem az elcsapás Isi ez nem is járna kétoldalú szerződések egyoldalú megszegésével, felrúgásával. Rendkívüli időkben a törvényhozásra is rendkívüli feladatok háramlanak s csak akkor áll hivatása magaslatán, ha az idő szavát megérti, ha annak meg tud felelni, különben piskusz maszkulusz lesz az egész intézmény. CÍPŐÁRUHÁZ&AN <rvartGYnAzA zrínyi ILONA-utcea I SZAM Javításokat elfogadunk. „Az én lelkem szárnyalása ott virraszt a halálraítélt magyar műemlékek felett." Barabás Béla memoranduma az aradmegyei román prefect-hez az aradi szob rok ügyében. Barabás Béla, az erdélyi magyarság egyik legfényesebb csillaga, a magyar lelkiismeretet ébrentartó vezér levelet intézett Nyíregyháza város polgármesteréhez az aradi Kossuth-szobor Nyíregyházára leendő átszállítása ügyében. Ehhez a leveléhez 'Barabás Béla egy rendkívül értékes emlékiratot csatol, amelyet még 1919-ben intézett az aradi román prefecthez a szobrok érdekében. Az emlékiratnak minden szava drága gyöngye a magyar szív aggódó honszerelmének. Elhatároztuk, hogy ezt a becses történelmi dokumentumot a Nyirvidék tárcarovatában közismertté tesszük. Dr. Barabás Béla az emlékiratra a következő szavakban utal a I Bencs Kálmán dr.-hoz intézett levélben: I »En míg- 1919. évben készítettem egy ! nagyobb emlékiratot a szobrok lebontása el. j len. S mert ez az emlékirat igen érdeke-' j sen vilgitja meg az akkori helyzetet s azt az erőfeszítést, amelyet nekem eZ ügyben ki kellett fejtenem, s mert ennek tartalma téged s a nyíregyházi közönséget is érdekli, azért ezen memorandum egy példányát városi levéltártok részére lekopogtat^ tam, nem azért, hogy azt ott eltemessétek, hanem hogy forgassátok, olvassátok, mint szomorú bizonyítékát a mi elszánt küzdelmeinknek legszen ebb érzésünk védelmében. Ebből az írásból nemcsak a szobrok történetét, körülményeit ismeritek meg, de az én lelkem szárnyalását is, mely ott virraszt e halálraítélt magyar műemlékek felett. Fogadjátok tőlem szivesen.« * Az emlékirat, amelyet Barabás dr. 1919ben irt meg, a kővetkező: Méltóságos Prefect ur! Az a megdöbbentő hír, melyet az aradi lapok még október 9-én számaikban közöltek, hogy az aradi 13 vértanú, valamint Kossuth Lajos szobra le fognak bontatni és eltávolíttatni, a napokban ismét felmerült azon alkalomból, hogy a lebontás végett felfogadott Martinelli Jenő budapesti szobrász Aradon megjelent, várva itt a további j intézkedést. Ez a szobrász Méltóságod tudtával no- j vember hó 13-án engem meglátogatott, s azzal állított be, — és ugy hallom, miszerint járt eziránt más magyar uraknál is, —• hogy mi anyagi, pénzbeli támogatással járuljunk hozzá a szobrok lebontásához. Én ez ellen felháborodva tiltakoztam, mert sem én, sem egyetlen magyar ember nem fog akadni, aki ezen szobrok épségének sérelméhez akár erkölcsileg, akár anyagilag bármily legcsekélyebbel is hozzájáruljanak. Nem! Ezt mi aradi magyar emberek nem tehetjük!... De azt sem tehetjük, hogy némán avagy közönyös érzéssel térjünk napirendre e fájó híradás felett, s ha majd annakidején tehetetlenségünk tudatában végig kellene is néznünk magyar történelmi dicsőségünk és gyászos szenvedéseink oltárainak lerombolását, azt megelőzőleg mindent el kell követnünk, hogy ezen kíméletlen intézkedést — cselekvési szabadságunk legszűkebb keretében — feltartóztassuk, legalább is addig, mig öz erre nézve illetékes tényezők döntő elhatározásra nem jutottak. Mi, aradi magyarok, a ránk nehezedett szigorú behatás alatt, még egy szalmaszálat sem tehetnénk a netáni végrehajtás útjába, annál kevésbbé, mert hiszen — a hatósági intézkedésekkel szemben még csak tanácskozásra sem gyűlhetnénk, hogy ott további Szerda jSk. li.stzeK.ssá.B pöi ISLILibh Csütörtök 5, 7 és 9 órai kezdettel a Diadalba A römerholmi kastély tragédiája. Főszereplő: Gunnar Tolnaes a Diadalba 5, 7 és 9 órai kezdettel