Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 276-298. szám)

1924-12-31 / 298. szám

8 JStYIRVIDÉK • dwwih"' 81. Egy vállalat kétszeresen nem forgalmi adózhat. A Kúria érdekes döntése. A közigazgatási bíróság 6369—1924. sz. határozatában kimondotta, hogy va'amely vállalat különböző üzemeiben kölcsönösen felhasznált anyagok értéke után általános iorgalmiadót követelni nem lehet. A közigazgatási bíróság érdeklődésre számot tarló döntését az általános forgal­miadó törvény vonatkozó rendelkezéséből vezeti le, amely szerint az általános for­galmiadó tárgyát az önálló kereseti tevé­kenység körében történt áruszállítás, vagy bármely más munkateljesítmény képezi. Áruszállítás alatt a törvény minden­kor a dolog visszterhes elidegenítését érti. Az adókötelezettség megállapításánál te­hát szükséges, hogy az elidegenítés vissz­teher mellett történjék. Visszterhes elidegenítés azonban csak két különböző személy között jöhet létre. Eladó és vevő nem lehet egy és ugyan­azon személy. Azáltal tehát, hogy Vala­mely vállalat másik üzemének átadott áruk értékét számlája javára irta, a mási­kat pedig azzal megterheli, áruknak vissz­terhes elidegenítése nem történik s az adó­kötelezettség be nem következik. A törvény az adóalapiához rendeli hozzáadni az adóköteles által a saját vál­lalatából háztartásában el, vagy felhasz­nálás végett elvett áruk értékét. A háztartás és üzem azonban nem azonos fogalmak. A háztartás, a fogyasz­tás, az üzem pedig a termelés szolgálatá­ban áll. Amidőn tehát a törvény és a vég­rehajtási utasítás a saját háztartásában felhasznált vagy elhasznált áruk pénzér­tékét rendeli az adóalaphoz hozzáadni: ezt az adókötelezettséget saját vállalatábói a saját üzemnek átadott áruk értékére kiter­jeszteni nem lehet . SZÍNHÁZ. HETI 'MŰSOR. Igazgató : Heltai Hugó. Szerda este fél 8 órakor: Nem sztrájkol a gólya. (Csak felnőtteknek.) Szerda este 10 órakor : Nagy Szilveszteri Estély. Csütörtök délután : Sulamith. Csütörtök este : Három grácia. (Utoljára e szezonban.) Péntek: Üvegcipö- (Minden vidéki szín­padot megelőzve, Molnár Ferenc víg­játéka.) i Szombat: Üvegcipő. Vasárnap délután: ? ? ? Vasárnap este: ? ? ? Tegnap este a Pintyőkét játszották az első előadáskor elért sikerek mellett. Ezzel a kis Jatzkó Cia el is búcsúzott nyíregyházi közönségétől, amely szívesen fog visszaem­lékezni ugy reá, mint fővárosi partnerére, valamint a társulat tagjaira is, akik részesei voltak a kedves előadásnak. t ( * 'Ma este Ziehrer operettjét, a Sviháko­kat adja a társulat. Az elmúlt hét végén két izben is a legnagyobb érdeklődés kisérte a pompás szereposztásban és készültséggel színre hozott operett előadását s igy minden remény megvan arra, hogy a harmadszori előadás is telt házat fog vonzani. A főbb szerepeket ezúttal is Patkós Irma, Puskás Ilonka, Medgyessy Juci, Zsolnay Manci, Trillap Ilonka, Sziklai, Simon, Halmay és Révész játszák. * & 1 I Az év utolsó napján két előadás lesz. Az első előadás 7 és fél órakor kezdődik. Ekkor a »Nem sztrájkol a gólyán cimü 3 felvoná­sos bohózat megy, melyre vonatkozólag is­mételten is megjegyzzük, hogy nem leányok­nak való. A darab szereposztása a következő: Harűfy Alfréd, kereskedő — Simon Jenő Sinks jimmy, a barátja — Lédeczy Antal Kitty, Alfréd felesége — Benkö Margit Aggie, Jimmy felesége — Zsolnay Manci Maggie — Vally Nusi Maggie apja — Szemethy Bandi Egy fiatal anya — Gerö Margit I. rendőr — Ignáth Gyula II. rendőr — Kabala Lajos Alfréd titkárja — Viski István :ít A szilveszteri kabaré este 10 órakor kezdődik. A kabaré teljes műsorát tegnapi számunkban már közöltük. Most csupán annyit jegyzünk meg, hogy a társulat a csá­szárszállási gulyakihajtásban pompás paró­diát akar nyújtani. Mondanunk sem kell, hogy Heltai kövér zörgesztyüje derültséget fog kelteni. De nem marad hátra a társulat egy tagja sem abban, hogy a legmagasabbra ne fokozza a sikert. A titkok titka is nagy vonzóerőt gyakorol. Ki is lehet az a szép asszony, aki álarcban fog táncolni ? Az aranyifjúság már fogadásokat is köt arra, hogy kitalálják, ki lesz az ismeretlen tán­cosnő. Kissé bajos lesz megállapítani, mert az asszonyka háta megett egy féltékeny férj áll, illetőleg nem áll, mert a férj nem tudja, hogy életepárja a világot hóditó deszkákon fog sikereket aratni. Azután érdemes lesz meghallgatni azt a konferálást is, amit Szik­lainak egy ellenlábasa akar kifejteni. Szőke Szakái bohózata a Kelemen Palika hasonló érdeklődésre tarthat számot. Hát még a kar­mester, aki az egész szilveszter estén át gyúr­ja a zongorát, meg fog ő is kínlódni a dicsőd ségért. Most nem fog csak hadonászni a karmester; pulpituson, mint eddig tette, most neki is játszani kell. Egy fenséges szoba kiadó, ez a harmadik egyfelvonásos bohózat cime. Ezenkívül egy csomó dal, kupié, tánc fogja tarkítani a szilveszteri mulatság pom­pás műsorát. « Újév napján délután a Sulamith-ot, es*­te pedig A három gráciát játsza a társu­lat a már ismert szereposztásban. • Pénteken 'Molnár Ferenc «Üvegcipő»­jét mutatja be a társulat. Sokan vannak, akik Pesten már látták a darab előadá­sát. A róla alkotott vélemények szinte me­rőben ellentétesek. Mégis olyan érdeklődés előzi meg máris az élőadást, mint amilyen csak a legvonzóbb daraboknál történhetik meg. Nem akarunk semmiféle előzetes tartalmi ismertetést, vagy éppen kritikát nyújtani a darabról, hiszen éppen a meg­nyilatkozó különféle vélemények mutat­ják, hogy a Molnár darabok körül a legel­térőbbek a vélemények. Annyit azonban megállapítunk, hogy nincsen ma magyar színpadi író, aki oly tüneményes zseniali­tással tudná kezelni a szinház technikáját, mint Molnár Eürenc, aki sokszor nagyon is felszínes gondolatait oly rutinosan tudja közölni, mintha a világ legbölcsebb afo­rizmáit szórná szét mondanivalóiban. pz a titka Molnár sikereinek. Bizarr gondolatok fűszerezik különösen utóbbi színpadi alkotásait, azonban sokan vannak ma, akiknek ez kell. Zsonglőr ő a szín­padon, aki játszik nemcsak a színészek által, de játszik a közönséggel is, amelyet az első pillanatban elkápráztat s csak ha felocsúdott a közönség, akkor kezd esz­mélni, kritikát gyakorolni, értéket keresni. Minden hibája, külsőséges hatása da­cára is vonz Molnái'. Ezt igazolni fogja az Üvegcipő nyíregyházi premierje is. — A színtársulat mindent elkövet, hogy leg­jobb igyekezettel szólaltassa meg Molnár legújabb darabját. A direkció viszont ál­dozatot tanúsít azáltal, hogy ezt a mai kor­ban oly sokaknak ízlését visszatükrözte­tő darabot előadatja . — Az uj esztendőre üzleti könyve­ket az Ujságboltban vásároljon. MALACOT FKZSQÖT és meglepetéseket sorsol k i AZ APOLLO aaKsawMwasa&s'. • vw.*oee mtíBsSt&txao Szilveszter tste 8 é« 10 firakor a Koeniy smark előadásán! KÖZQAZDASAQ Középeurópa visszatérése az arany­valutához. Irta : Hantos Elemér dr. ny. államtitkár. b (Németország, Lengyelország, Ausztria és Csehszlovákia.) A jövő valutapolitikájának fejlődése az arany jegyében fog lefolyni. Az aranyvalután túlterjedő, nálánál tökéletesebb megoldás­ra törekvő rendszerek a világgazdaság mai helyzetében meg nem valósithatók. Az ideális cél egyelőre a háború előtti állapot visszaállítása, amelyhez nem egy ország, csak sok idő múlva és nagy erőmegfeszitések árán fog elérkezni. A teljes aranyvalutára és a szabad aranyforgalomra való áttérést nagyon meg­nehezíti az a körülmény, hogy az arany vá­sárlóereje és értékállandósága ma egyedül az Egyesült Államok bankpolitikájától függ. Az aranyvalutára áttérő államoknak attól kell tartaniok, hogy az Egyesült Államok nagy feleslegeiket hirtelen piacra dobják. Kí­vánatos volna, ezért az aranyalapon álló jegybankok között olyan megegyezést létesí­teni, amely az arany világpiaci árát időről­időre megállapítaná. A gondolat benne van a génuai konferencia határozatai között. A világ legtöbb állama, közöttük első­sorban Közép-Európa államai alig gondol­hatnak a tiszta aranyvaluta meghonosításá­ra. A tiszta aranyvaluta a mai viszonyok között nagy költséget okoz, amelyet a gaz­dag aranytermelő országok megengedhetnek' maguknak, de amellyel a többiek csak az előbbiek érdekeit szolgálnák. A leromlott valutáju országoknak épp ezért az aranyva­luta szerényebb vállfajával kell beérniök. Már a háború előtt erősen hódított az Srany valutának az a kezdetlegesebb 3lakja, amelynél az arany csak korlátoltan jutott a belföldi forgalomba és annak szükségletét bankjegyek és váltópénz bonyolították le. A jegyfedezet magvát itt is az arany alkotta, amely a bankban maradt vissza, mig szélei devizákból állottak és elszéledtek a nemzet­közi forgalomban, amelynek szükségletét el­látták. Innen nevezték ezt a rendszert, amely a volt monarchiának is pénzrendszere volt­aranyvalutának. * \ Ma tehát Közép-Európa országai az aranyvalutát tekintik megvalósítandó céljuk­nak, mivel az biztosítani tudja a paritást az aranyvalutás országokkal szemben, ami egyenlőre a valutarendezés főcéljának mond­ható. : : : 1 ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom