Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 251-275. szám)

1924-11-18 / 264. szám

s jN&ímmim 19Í4. november 18 Nyíregyháza hírszolgálata. Vasárnap itt időzött városunkban a Magyar Távirati Iroda budapesti ügyve­zető igazgatója,, dr. Wünscher Frigyes, al­kalmunk volt veíe Nyíregyháza hírszolgá­latára vonatkozólag eszmecserét folytatni,, amelynek folyamán a következőknek kije­lentésére hatalmazott fel bennünket: «A Nyirvidék legutóbbi, a M. T. I­vaí kapcsolatos cikkére reflektálva,, kije­lentem,, hogy a MTI. semmikép sem kíván­ja elhamarkodni Nyíregyháza jövendő hírszolgálatára vonatkozó elhatározását. — Mint mindenütt,, ugy Nyíregyházán is az a célunk,, hogy a legmesszebbmenő enge­dékenységet tanúsítva,, megállapodást tud­junk létrehozni a várossal és az érdekelt körökkel. Nyíregyházáról egyébként a leg­jobb benyomásokkal távozom. "A délelőtt folyamán sikerült tárgyalnom dr. Bencs polgármester ur őméltóságávaí, aki ebben a kérdésben is a legteljesebb mértékben megértő álláspontra helyezkedett és a vá­ros részéről hangsúlyozta, hogy ezt, a kul­turális és közgazdasági érdekeket egy­aránt szolgáló fontos kérdést, saját befo­lyásával is,, kölcsönös megelégedésre igyek­szik megoldani. Valószínű, e megbeszé­lés után, hogy a kérdéses rádióállomásnak Nyíregyházán való felállítását is lehetővé fogja tenni. Ugyancsak a délelőtt folyamán volt szerencsém a nyíregyházi közgazdasági ér­dekeltségek vezető egyéniségeivel is tár­gyalni, akik annyira megértő és előzékeny módon fogták fel a kérdést,, hogy a meg­egyezést ma már kétségtelennek tarlóm. A M. T. I. nyíregyházi kirendeltségének jö­vendő sorsát biztosítva látom és ha a közgazdasági érdekeltségek vállalnak is némi áldozatot a M. T. 1.-val történő meg­állapodáskor, ez az áldozat közérdekből is történik és ezért az áldozatkész maga­tartásukért csak elismerés ilfeti őket. A vaskirály Nyíregyházán. DZSIU- DZS CU. A nyerserőnek és a nyers erőt he­lyettesítő ügyességnek impozáns példáit sorakoztatja elénk a Diadal-mozgóban szer dán és csütörtökön SCHMAK MESTER a külföldön és belföldön legendás hírt szerzett erőművész. A dzsiu-cf?s:cu előadások keretében a japán birkozómüvészét 310 fájdalmas'fogá­sainak a legfájdalmasabbjait fogja bemu­tatni, ha akad hozzá médium. De tudva azt, hogy a tudás szomja nem halt ki az erőteljes fiatalságból, bizton hi s/.ük, hogy médium lesz feles számban. Előadás:^ fő­leg a japán torna és birkozómüvészet tit­kainak feltárását célozza,, bebizonyítja, hogy a leggyengébbnek látszó ember is könnyen elbánhat egy,, vagy akár több tá­madójával is könnyedén, ha ezeket a titkos japán fogásokat, amelyeket Shm ak mester az előadásai során magyarázatok­kal világit meg — birja. Schmak mester e tudományának ak­kor is nagy hasznát látta, amikor a buda­pesti rendőrség kötelékében mint detek­tív teljesített szolgálatot. Ebben az időben történt meg vele, hogy a Kerepesi-ut mel­lett lévő Polgári rétek mellett,, amikor ha­zafelé tartott Erzsébet falvára, 'egyszer csak hárman támadtak rá és pénzét köve­telték. Schmak mes'.cr nem ijedt meg, hanem a dzsui-dzs.cu kitűnő fogásaivaaí egy-kettőre legyűrte ellenfeleit. Alig hogy végzett azonban támadóival, ujabb két ember ugrott rá, akik közül az egyiket egy fogásával ugy a földhöz teremtette, hogy nyomban karját törte. Ezt látva a má­sik, futásnak eredt. Erőmutatványai miatt sem kell szé­gyenkeznie, mert mig Breibarth csak szá­lanként hajtogatja a vasat, addig Schmak mesler mindjárt egész kötegekkel kezdi. Kártyából sem egy, de legalább három tucatot bir széttépni egy fogásra. Ámu­latba ejti a közönséget, amikor beretvaélek re függesztett, a legvékonyabb papírból ké­szült láncocskákra, vagy épen emberi fü­lekre helyezett léceket karddal áprál anélkül, hogy a beretvaélére helyezett pa­pirlánc elszakadna vagy az emberek bár­mit is éreznének a mutatvány alatt. A VaSktfaíy előadásait a szerdai és csütörtöki műsorunk keretébe állítottuk \ be„ ugy, hogy egy órán át «Két obsitos* c. filmünket mulatjuk be a publikumnak, j mig a második órát Schmak mOBfer elő­adása fogja kitölteni. , Tekintettel a már eddig is megnyil­vánult érdeklődésre, szerdán és csütörtö­kön előadásainkat délután 5—7-ig, 7—9-ig, 9—11-ig fogjuk megtartani s ezekre az elő­adásokra jegyek már kaphatók a Diadal elővételi pénztárában (Diadal-mozgó) 10— 12-ig és délután 4-től. Schmak mester részletes műsorát plakátokon közöljük. Liliomtej szappan 1 drb. 8.000 K 3 drb ÍO.OOO K a DMNABAN Zr nv Ilon?-u'ei 9 szára. H. 1R E KIS NAPTÁR November 18. Kedd. R. kath. Péter Pál b. O. kath. Plátó és Rom. Prot. Ödön. Városi Színház: Pompadour, páratlan bér­let 14. (8 órakor.) Apolló Mozgó: A havasok fia, Harry Piel főszereplésével (negyed 8 és 9 órakor.) Diadal-Mozgó : Szökik, a nőm, manőver­házasság, vigfáték 6 felvonásban és Lá­zadás Columbiában, tengerésztörténet 5 felvonásban (7 és 9 órakor.) Vármegyei Jósa-Muzeum : nyitva 9—1 óráig. Városi gőzfürdő : nyitva (nőknek.) Egész héten át a Lányi-Gonda és Törők, gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgá­latot. H ARANGSZENTÉLÉSKOR* ) Száll fon fel égbe zengő ércirhája, Dicsérni Istent meg ne szűnj soha. Szólással legyen mindig intő szózat, Véled zengjük, hogy »Ave Mária /« Visszajött hát elvesztett harangunk t Ezernyi szívnek hő fohásza kél, Égi kapocsként emelve lelkünket, Szavad helyettünk Istennel beszél. Te kísérsz sirva az utolsó uton, Kongá sod néma gyásszal van tele. Ha bánatkönnyek peregnek arcunkon, Résztvevő hangod tompán szól bele. Gyulaszd szent lángra a hivők ezrét, Midőn itt van az öröm ünnepe. < SzövegH irta és zenéjét vegyes énekkarra hang­szerelve szerzeite Jakab Jóisef róm. ksth egyházi kar­nagy. Előadtak a november 16-1 ki harangszen.elé-i ün­nepségen. Légy örök dísze Isten templomínak, Örömben, búban, légy mindig veliin/é. Isten hozott hát drága szép harangunk, A te ünneped a mi ünnepünk. A te ünneped a ml ünnepünk. JAKAB JÓZSEF. — Hazasság. Siskovits Kálmán és özv. Fiedler Gyuláné folyó hó 20-án dél­után 3 órakor tarlják esküvőjüket a róm. kath templomban. — A KANSz szfcbolcsv rmegyei törvényha­tósági választmánya f. h > 19-e >, szerdán dél­után 4 órasor a kir. tör»éuyszek es»üd széki tárgya ó'ermébf n ü ést tért, melyre s választ­mány tagjait tis teiet el megh'vja az Elnftkeég — Dohnányi Ernő dr, hangversenye. Már csak egy nap választ el bennünket a. nagy Mester hangversenyétől, mely szer­dán este fél 9 órakor kezdődik. Jegyek korlátolt számban még kaphatók a Fe­renczi-féle könyvkereskedésben 60- 20030 koronás árban _ — Nyíregyházi Gyorsíró Egyesület. A Nyír­egyházi Gyor-iró K^yesűieti e& t. hó 19 en, szerdán daiutáu 6 órabor less »z slafeuló gyű­lése az dg. b. ev. főgimnázium fizikai kísérleti termében. Kir-m a gyorsír s-művészet irönt érdeklődőket, kik »z egyesületbe beiepni vagy annak ingyenes tanfo yamain részt.eini óhaj­tana*, sz alakuló g>üesen megjelecni szires­kiedjeHök. A gyorsirast»nfolyamok december 1-en kezdődnek. Kardos I tvan kulturianucsoi 1, az előkétz tő bzods>(? eirö&e. — Uj é'et a Bocskai vendéglőbe". A Bocskay vendéglőt a közalkalmazottak otthonául Pataky Károlyné vette át. — A kényelmessé, vonzóvá átreno\áJt vendéglő azóta nagy keresletnek örvend. Vidékről érkező birtokosok, lelkészek, közigazgatá­si tanügyi férfiak kellemes pihenőül, étke­zőhelyül Patakyné Bocskai vendéglőjét választják. Már most több társas összejö­vetel foglalta le a Bocskai vendéglőt,.szom­baton és vasárnap Patakyné "házilag ké­szült sertés csemegéi, hurka-kolbász vacso­rái vonzzák a nagyközönséget. Az ott fel­szolgált Csanaky-bor már is híressé tette a Bocskai vendéglőt,, ahová színház után is sokan mennek vacsorára. A kitűnő ze­nét Kolozsvári Mantu Aladár híres zene­kara szolgáltatja . — Legszebb karácsonyi ajándék egy Róna­fénykép. Fölvételéi cr-utca 30. szam alatt kel­lemesen temperált hölymégöen ke zümeit, na­ponta borús időben is, délelőtt 10 crá'ói dél­után 3 óráig. — M ansz kö«zfönele a A Mansz nyír­egyházi fiókjának kuHurestje a legszebb sikerrel végződött. Az elnökség em on is hálás köszönetet mond a szereplőknek, akik tudásuk, művészetük legjavát nyuj- ­tották. Felülfizettek Liptay Jenőné: 20000, K-t. Jegyüket megváltották özv. Kállay Miklósné 50000, Báró Buttler Sándorné 50000 koronával. A lelkes támogatásukért hálás köszönetet mond az elnökség. — Novemberi könyv újdonságok. — Louis Couperes: Poyche, alapár a 7. — Ewers: Lidérc, alapár,, 10. — Dumas: A korinthusi leány,, alapára 8.— Karinthy Frigyes: Harum M Rasicl (Kis novellák) Alapára 6. Marcskovszky: Kelet titkai, alapára 10.— Josep Conrad: Félvér, Alapára 9.— Joseph onrad: Az aranyG nyíl, alapára 14. Kaphatók a z Ujságbolt­ban. — Senki sem nélkülözheti a decem­berben megjelenő Világlexikont. Százezer) koronával a legkényelmesebben az Ujság­boltban fizethet rá elő. Varrógépek Hangszeráruk, villanyfelsrerelési cikkek, csillárok. Aató pnei ú tömlő Biiadtn n»retfcen rakisroi kerékpárok részletfizetésre Katz Miksa Nyíregyháza, Takarékpalota.

Next

/
Oldalképek
Tartalom