Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 251-275. szám)

1924-11-27 / 272. szám

1*24. november 27. A rahói fenyveserdőben haha találták Tivadar István főszolgabírót. Trianon te emrehivása. A radványi sötét erdőben halva találták Bárczy Benőt, irta volt néhány századtizeddel ezelőtt Arany János. Az Arany balladájában a leány ugy játszott a legénnyel, mint macska szokott az egérrel; a leány szeresse, mert ha nem: megöli magát. — Itt a tőr. Nosza hát! És a sebhelyből buzog a vér. A rahói fenyveserdőben halva találták Tivadar Pistát — száll a hir a mai kuszált világban. A Tivadar tragédiájában a sors ugy játszik az emberrel, mint az útonálló szokott a vásárról hazatérő utassal. Az élet boldogítson, mert ha nem: az ember megöli magát. — Itt a naéregpohár! Nosza hát! És a megüvegesedett szemek, tagok tanúi a halál hős győzelmének, az emberen aratót? diadalának. Ember, élet, halál. ; Álljunk meg a rahói tetem mellett csak egy pillanatra. * < i i ; ' • Derék, nemesen érző főtisztviselő volt Még a Trianon előtt jóval a megszállók elüldözték járási főszolgabírói állásából, melyet oly hivatásszeretettel töltött be. Édesapja vármegyei adótárnok volt. Édesanyja a szerető lelkek »Eszti mamá«-ja özvegyen maradt. Bátyja az oláh megszállás emlékére tartott ünnepen megbetegszik, meghal, ennek özvegye két gyermekkel árvaságra jut, ezek, felesége, két gyermekének neveltetése, eltartása az elüldözött tisztviselőnek jutott feladatul. Vállalatokba bocsátkozott. Magán egyének szívesen adták át neki kis pénzeiket. De ugy látszik : ki mihez nem ért, ne fogjon ahhoz. Rajta is beteljesedett. Erősen bizott, hogy vállalkozása előbb vagy utóbb haszonnal fog járni. Hitelezői, pénzkölcsönzői nem tudtak várni. Zaklatták a haszonért, kamatért. Ott az éhező család. Kálváriái utat köveztek le lábai elé. Puha, meleg szív; tiszta meleg baráti érzés lakta a lelkét. Ennyi jósággal lehetetlen az, hogy őt az Isten meg ne segítse. Mint közigazgatási volt tisztviselő a trianoni Magyarországnak nem akart terhére lenni. Özvegy édesanyját, szeretett népét nem tudta elhagyni. Felvette az Ur keresztjét és cipelte, vonzotta a rahói fenyves ligetbe, fel a hegygerincre, honnan beláthatta járása székhelyének házsorait, az egyenközüen haladó vizi-, vas- és kőutvonalat. A vármegye székvárosát, a járás székhelyét két külön országba helyezte Tfiánon. A gazdasági egység összetört. Nem ismertek a rahóiak a más hazabeliekre. De mikor volt főbirójok megjelent közöttük: öröm, remény, bizakodás költözött lelkeikbe. Jó ember volt. A család fenntartási gondja kereskedelmi vállalatokba sodorta. Azt hitte, ha bírt egy járás kormányzásával, mikor községek szép rendjének viteléről, és gondjáról volt szó, mennyivel könnyebb lesz egy-két család mellől a nyomort távoltartani. Utóbbi vállalkozása nehezebb volt. Megroppant a terhe alatt. A remény kezdett halványulni. Az emberek között jártábankeltében nem árult el legkisebb veszélyt. Ám megkondították feje felett a vészt hirdető harangot. Kis táskájával hosszú útra indult. Kiadták ellene az elfogatási parancsot. Betért triánoni vándor útjában jó barátjához a szomszéd országban. Megvacsorálnak. Nem hagyta cserbe szokott baráti kedélye. Nem akart halál lenni ott, hol élet van. Megkímélte barátait, volt munkatársait a legrettenetesebbtől. Majd elbúcsúzott, hogy vendéglői szállására megy, bár valamennyien marasztották. Eltávozott és nem tért többé vissza. Gyártották a legképtelenebb hireket felőle. Galíciába szökött. Ukrajnába ment. — Eladta magát a szovjetnek. Egyik sem bizonyult valónak. — Napok multán a juhait őrző pásztorleány botlik bele a learatott emberkévébe — ott fenn a fenyvesligetben. — a triánoni itélet mártyrja, az andeszhegyi Krisztus-szobrot érdemli emlékjelül, hova a hü, szeretett, általa gondozott rutén nép minden esztendő októberében búcsúra fog járni. Mikor eltemették a járás községeiből egybegyűlt sokaság, rahói orosz parasztok pájeszes zsidók, mezítlábos gyermekek, megsiratták volt magyar főbirájokat. Ezek a könnyek meg fogják dagasztani a Tisza medrét az Okula havastól a I itélig. Egyszer ki fog áradni és tisztára fogja megfüröszteni a szennyben, bűnben élő embereket. Bökényi Dániel. Szerda-csütörtök a Diadalban Páris leánya kalandor dráma 6 felvonásban. Főszereplők: Betty Compson és Teodor losloff mennyiség tekintetében. Akkoriban például a keselyük valamennyi fajtája közönséges madár volt az Alföldön. De szükség is volt rájuk, mert nagyon sok gulya, ménes, nyáj legelt abban az időben az Alföldön és sok volt az esett jószág, melyeknek eltakarítását nem parancsolta még a törvény. Ezek a madarak tehát nagy szolgálatot tettek a közegészségügynek, amidőn az elhullott állatokat fölfalták. Abban a régi jó időben, amikor a hortobágyi csikós még a kanalas gém csőrét használta kanálnak, s azzal ette az öhöm-öt, a magyar pusztákon csapatosan kószált a hízok. Nagy seregekbe verődve járták a mezőt, s bizony érzékeny károkat okozhatott egy ilyen túzoksereg, ha véletlenül bekerült egy búza, vagy tengeri táblába. A húsa azonban bő kárpótlást nyújtott, s a magyar nemes urak szorgalmasan vadászták ezt a címeres madarat. Daru nélkül pedig el sem lehetett képzelni egy valamirevaló nemesi udvart. Ez volt a dísze, ékessége. Alig" van madár, mely valami vonatkozásban ne lenne a magyar néppel. Kezdve őseink szent madarától, a turul-tói, mely nem más, mint a sólyom .fajták családjába tartozó karvaly — egészen a fecské-'ig. Azok a népszerű időjóslások, amelyek némely madárnak a repüléséből következtetnek az idő változására, többnyire ismeretesek előttünk. A babona természetesen a madarakat is felruházta természetfölötti erőkkel. Pl. ha valakinek a házán éjjel megszólal a kuvik, az meghal. Csörög a szarka: vendég jön. Sok madár éppen a babonának köszönheti nevét pl. a kecskefejö. Ez a madár életmódjában nagyon hasonlít a bagoly-hoz, ugyanis éjjel, jobban mondva napszállat után jár prédára, s a nappal nagy részét átalussza. Ennek a madárnak igen nagyra tátható szája van, amit a tudatlan kecskepásztorok arra magyaráztak, hogy éjjel kiszopja a kecskék tejét. Annyi igaz, hogy a kecskefejő nagy előszeretettel röpköd az istállók és aklok körül, de nem a tejért, hanem azíért, mert a legtöbb bogár az állatok körül van. Bizonyára már a legősibb időben föltűnt az embereknek, hogy a madárfajoknak túl! nyomó része csak a nyár folyamán tartózkodik itt. Tavasszal előtűnnek valahonnan s ősszel ismét eltűnnek valahová. Hogy hová, azt nem tudták, de megpróbálták magyarázni a fantázia segélyével. A fecské-xt nézve például azt tartották, hogy ősszel, mikor az idő hűvösebbre fordul, a tavaknál Összegyülekeznek, ott elvesztik tollruhájukat, melynek helyébe pikkely nő, azután lemerülnek a víz alá, s így húzzák át a telet, megdermedve. Tavasszal azután újból kijönnek és szárnyrakapnak. E magyarázatra az adott okot, hogy a fecskék, mielőtt vándorútjokra j elindulnának, egyes tavak fölött összegyülekeznek; s 2—3 napig ott töltik az éjszakát a nádszálakon. Egy éjszaka azután fölkerekednek és nyomtalanul eltűnnek. Az éjszakai helyért való tülekedésben persze egy-két ügyetlenebb fiatal fecske a vízbe esik és megfullad. Innen ered a balhit, amelyet megerősíteni látszott az a tény is, hogy amikor a fecskék tavasszal visszatérnek, az első napokat szintén a tavaknál töltik. Ennek oka az, hogy a tavaszi hideg éjszakákon a vizek kipárolgása megmelegíti a levegőt, s a táplálékul szolgáló bogarak is itt mutatkoznak először. ! ; i | J I (Folytatása következik.) MA utoljára az Apollóban: UÓNDORLÓ LÉLEKK Ö Harold Lloyd ERDŐN) Vigéc Őfensége