Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 251-275. szám)
1924-11-26 / 271. szám
1924. november 29. 1924 Akik a Nyiregyháza-Páris közötti utat többször is megtették. A „Tribunal de Police Municipiál." — Uj kereseti források. — Protestáció meg más dolgok. Páris,, november hó. A Nyirviclék párisi tudósítójától . ^ Az alcímek sorrendjét megfordítom ' es a Protesláció margójára kívánok néhány szerény; sort mondani. Ha néha-néha egy pár sorom a «Npirvidék»-ben napvilágot iát, ez ugye önzetlenül és azért tör- = ténik, mert szeretném, ha minél kevesebb honfitársam látná egyetlen kivezető utjának a kivándorlást. Ezt nem teszem pénzért; ezt a Nyirvidék igazolhatja. Vádak hangzottak el ellenem,, hogyvagj otthonról,, vagy a párisi magyar követség utján fizetett propagandát csinálok. Igaz,, hogy • a vádak terjesztőinek meg volt rá talán ; az okuk,, hogy engem támadjanak — főleg mert l elepleztem annak idején szintén a «Nyirvidék»-ben aljas üzelmeiket. Kivándoroltatás,, selyemcsempészés stb. És én nem is haragszom rájuk. Nem én,, még azokra sem,, akik jönnek és azért vonnak felelősségre, hogy miért irom meg a munkanélküliséget, a nyomort, hiszen az ő hozzátartozói olvassák a lapot és megijednek. És nem haragszom én azért a jóízű joviáfis paraszt kijelentésért sem, mellyel a közelmúltban egy nagykállói paraszt szabó felkeresett, mondván: «Miért teccet megírni az újságba azt a vámdolgot. — Most már nem küfdhetek csomagokat, mert megnézik, pedig azon volt jó a kereset.)) Nem haragszom én egyikre sem. Nem bánom ha igaz — még azt sem,, hogy meg akarnak engem veretni, amiért a mások dolgával törődöm és leleplezem,, hogy kétes egzisztenciák mivel bolonditják az otthoniakat. Nem baj, mert ha fogcsikorgatva, ökölbeszorult kezekkel is gondof csekélységemre néhány, szívtelen bitang,, kalandor, az értelmes, komoly és magyar intellektuális osztály, mégis megérti és megszívleli talán ezt a néhány, őszinte sort, mellyel otthon szeretném tartani azokat az embereket, akik mindig a nemzet főüterét képezték, a középosztályt. Ne jöjjenek ide a bizonytalanságba, higyjék el. ezt, nem érdemes feldúlni akármilyen egzisztenciát i s. Nem vár itt rájuk más, mint napszámi Egy ügyvéd, ke. re'skedő, vagy, hivatalnokra. Még jó ha ezt kap, mert most a Ruhr-Ieszerelés következtében bizalmas rendeletek jobban megnehezítik az idegeneknek az elhelyezkedést és megszigorítják a letelepedést. — Ezt üzenem a véreimnek. De megérti talán a brigantik, szélhámos élősdiek hada is otthon, akiket érdekel. A Triöunal de police Nem tudom nem sértem-e meg e nagyképű és komoíjTj intézményt,, ha egy ilyen megidézést leírok. De megpróbálom. Kapok egy idézést, me'D szól 6—8 héttel későbbre különbeni előve zettetés terhe alatt. Megjelenek a «Palais de Justice» illetékes helyén. — Bemegyek egy hatalmas, sokoszlopu gyönyörű terembe. Mindent szőnyeg borit és három nagyon nagy csillár árasztja szét a világosságot. Idő délután két óra, kintgyónyörü napsütés ragyogja be a szajnaparti antikváriusok könyvesládáit. Két ünnepi díszruhás rendőr a bírósági emelvény elején. — Két oldalt magas három lépcsős pulpitus ügyész és védő részére. A háttérben egy még sokkal magasabb emelvény, a biróság számára. _ Mindenütt a Napóleon sas. — Öt bíró vonul be, üniiepies, komor képpel és bő fekete bírói talárban. Egy korlát mögött a közönség és az esetleg megidé. zettek helye. A helyiség jól van fűtve. — Kint mondom a nap süt. — A hallgatóság felállással üdvözli a bíróságot, mely nyomban véres komorsággal munkához fát. Végre rám kerül a sor. Annyit életemben sehol soha nem kérdeztek tőlem, mint ott. Mióla vagyok Párisban. Vannak-e írásaim. Ha igen, miért nem — ha nem, miért igen. A bácsim máriapőcsi házmesterének legkisebb leáiiya mikor lett újra oltva, hol és miért. Végre mikor mindez kiderült, az is amit nem tudtam 1 — hát a bíróság" visszavonult ((megbeszélni.!) Néhány percnyi távollét ulán bejönnek és állva hirdetik ki az ítéletet a ((Köztársaság nevében» elitéltek 1 frank pénzbirságra. Amikor gyorsan ki akarom! fizetni az egy frankot, ridegen rám szól az egyik taláros szavazó biró. Nem most kell fizetni, hanem majd a pénzbeszedő jen érte a lakására. ( Ciígaancurt Nyíregyházán. Tudni kell, hogy az a Clignancurt egy] kapuja Páris városának, melyen tul ami van ,az már nem tartozik a városhoz. — Egy tér, beláthatatlan nagy és nagyon kevésre becsülöm a közönség létszámát, ha annyira becsülöm, amennyi lakost Nyíregyháza számlál. E területnek van egy fabódékból összetákolt utcasora. Erősen hasonlít olyan utcára, amilyeneket Japánban a nagy földrengéskor sokat láttunk ugy pillanatok alatt összeróni, azzal a különbséggel, hogy itt évtizedek óla ugyanígy áü, amint most láttam. E kalyibák egyik oldala nyitva van és beleláiunk. A legnagyobb khaosza piszoknak és értékeknek 1. Fantasztikus kavargásban, a legkomolyabb! leeghasználatosabb dolgok és a leegnagyobb ostobaságok. Dögleles bűzök árja szédítően csapja meg az orrunkat. Kórházak hullaszolgái ott árulják ismeretlen öngyilkosok utolsó rongyait, a törött, füstös petróleum lámpával kereskedő öreg koldusasszonnyal egy. gyékényen. Mirebau «Kínok kertje* jut eszembe,, mert látok egy helyen régi és félig használt húscafatokat árulni; amik vendéglőkben megmaradnak, a mosogatónők idehozzák eladni. Piszkos, fertelmes kinézésű, sárga arcu, vörös fezes algiriai ember alkuszik rá. — Tapogatja, közben kéjeseket nyel és ahus. darab izét előre élvezi. Megveszi és papi-r nélkül a nagy, piszkos kabátja zsebébe nyomkodja. Sok szines,, se.'yem cafrangok, üveg gyűrűk, ócska automobil és törött sótartó és szobaberendezés, használt, dei megfoltozott férfi harisnya. Egyszóval ami undok és ami visszataszító, amit maga a város a falain belül árulni szigorúan megziássah, madártojás szedéssel foglalkozott, s ilyenkor egész falvak népsége odakint y>bok_ lászotH a rétségeken, s szedte halomra a sok madártojást, melynek egyrészét saját céljaira használta föl, másrészt pedig eladta, s igy pénzelt is. Az ornithologiai központ folyóiratának 1922-iki évfolyamában Schenk Jakab egyik cikkében, melyben a kiskunsági mocsarakat írja le, többek között ezt mondja : »Már Bél Mátyás kiváló tudósunk azt írja róla a XVIII. század közepéről, hogy myriádra megy az a vízimadár tojás, melyet innen a 40 napos böjt idején Budára hoznak /« És mindezt csak a kiskunsági mocsarakból, amely igen kis részét alkotta hazánk mocsaras területeinek. Láthatjuk ebből, h(ogy a vízimadarak tojása jelentős élelmicikk volt abban az időben. j .* l i A pákászok másik keresetforrását képezték még a madártollak. A foszlós szálú rezgő kócsagtoll elmaradhatatlan ékessége volt a magyar süvegnek, s a pákászok igyekezete nem engedte, hogy ebben a divatcikkben hiány legyen. Mert nem kis fáradságba kerül ennek a madárnak teritékee hozása. Fészkét a legjárhatatlanabb mocsarakba rakja, s oly rejtett és óvatos életet él, hogy ember legyen a talpán, aki közelébe akar férkőzni. A mi pákászunk' azonban ' ügyes ember. Figyeljük meg, hogyan vadászik kócsagra. Az egész vidék, ameddig csak a szemünk ellát, járatlan mocsárrengeteg. Az ingoványos, hínáros vizeket, melyeket vastagon borit a békanyál, sűrűn váltják fel a nádasoknak rendszertelen tömegei, melyek tömött növésükkel zegzugos utcákat alkotnak. Az egyhangúságot csak a fűzfák élénkítik, melyek a sekélyebb vizekben és a szigeteken elszórva, őrtornyok módjára állanak, kitűnő fészkelő helyet nyújtva a gémeknek. Hajnal van. A keleti égbolt lassan világosodik, s a nádasok fölött lebegő halvány ködfátyol a hűs reggeli széltől foszladozni kezd. A nádszálak zizegve hajlongar nak, s majd messzebbről, majd közelebbről hangzik fel egy-egy madár kiáltása. A közeli sziget egyik nyúlványán, mely teljesen kopár egy férfi alakját látjuk, amint rajta sietve végighalad és a félsziget végében kikötött lélekvesztőbe beleülve, könnyed evezéssel eltűnik a nádasban. Előttünk fog eljönni, s mig ideér, nézzünk szé^ egy kissé magunk körül. Keskeny vízi út kanyarog előttünk, két oldalt náddal, sással szegélyezve. A nyilt vízen egy-két sáscsomó látható és a vízi liliomok karcsú alakjai, amint a fölkelő nap meleg sugaraiban harmatos virágjukat szárítják. Ahol még a békanyál nem foglalt magának teret, ott a vízi tök széles levelei terülnek el, elborítva a szítakötők* tarka seregeitől. Alig hallható nesz üti meg fülünket. A szemközt lévő nádasból egy zöldlábu vízityúk dugja ki pirosfoltos fejét, s néz körül nagy aggodalmasan. Mikor látja, hogy nem fenyegeti veszély, megnyugodva úszik tovább simán és zajtalanul, minden mozdulatra kecsesen bólintgatva fejével. A nádas fölött egy-egy kékbegy röppen föl, hallatva finoman trillázó énekét. A fejünk felett darH r csapatok húznak el. A rétekre mennek bogarászni. A közeli fűzfának lombjai közül egy szürke gém nyújtja elő hosszú nyakát, s nagy bölcsen megállapítja alapos körültekintés után, hogy a nap ma is fölkelt, majd nyugodtan megkezdi a harmattól Összecsapzott tollainak rendezgetését. Körülöttünk a nádasban a nádi poszáták, sitkék, tücsökmada. darak rázendítenek énekükre, de a következői pillanatban egy a fejünk felett elhúzó tavi cankó éles füttyentésére leszünk figyelmesek, mely vészkiáltásként járja át a levegő^. Elhallgat minden... i ! (Folytatása következik.) ! í 1 Q70I/0I1I Punri Óí 1 11(11*1141 Közismer t elsőrendű cikkeink, szőrmebundák, bekecsek, bőrkabátok, uZüKüiy, UjUn UU murvai Ulsterek, divatöltönyök, fiu- és gyermekruhák versenyenklvfili alkalmi áruftrUrufta áruházában, Nyiragjháza, Vay Ádám-otcá 5. sz. sitása karácsonyi occasióként megkezdődött! 1434-?