Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 224-250. szám)

1924-10-08 / 230. szám

4 jtö iHffIDÉ K 1924. október 8. TÁVIRAT. Nyíregyháza közönségének! Október 8-án, szerdán az Apollóba érkezem s elját­szom az Ifjú maharadzsa (Young rajah) főszerepét. Rodolfo Valentino 1 1 m ii II "- i —» Nyolc évi fegyházra Ítéltek egy honvédet. Többszörös lopásért és halálos fe­nyegetésért állott a hadbíróság előtt. A nyíregyházi árkájsz-századb'an szol­gált Erős István közhonvéd. Innen azon­ban megszökött és Király telek községben két betörést követett el. Az egyik háznál a gazda 12 éves leánya, a másik helyen pedig a tulajdonos fia volt otthon. A garázda ka­tona lelövéssel fenyegette meg őket, ha kiáltani próbálnak. Innen Budapestre távozott, majd Al­bertiirsán és Czegléd környékén követett el sorozatos lopásokat. Tegnap vonta felelősségre Erős Ist­rvánt a debreceni honvédtörvényszék. —. A tárgyaláson, amelyet Mánya őrnagy-had[­biró vezetett, kiderült, hogy a katona ha­sonló bűncselekményekért már büntetve ivolt. Épen ezért a biróság Erős Istváiu a Szökés, lopás és a halálos fenyegetés miatt nyolc évi fegyházra itélte. Az elitéit feieb­bezett. s=o=o=o=o=o=o=o=o=o=o=o= HÍREK. KIS NAPTÁR : Október 8. Szerda• R. kath'. M. N. A. G. kath. Pelágia anya. Rrot. Etelka. Izr. Jom Kippur. [ ( [ i iVárosi Színház: Bajadér (megnyitó elő­adás) páratlan bérlet 1. (8 órakor.) L4poUó-Mozgó : Az ifjú maharadzsa Ro­dolf Valentino főszereplésével (negyed 8 és 9 órakor.) ( j Diadal-Mozgó: füscination (Csókos Se­villa). Csak felnőtteknek ! (7 és 9 óra­kor-) -I I i' ; í .i J í Vármegyei Jósa-Muzeum: nyitva. Városi gőzfürdő: nyitva (férfiaknak.) j Egész héten a LánycGonda és Gergelyffy í gyógyszertárak tartanak ügyeleti szol­gálatot. i Dadog a „Tiszántúli Hírlap" Nemrégiben irtuk meg azt a szenzációt, hogy a »Tiszántúli, Hirlapa cimü sajtótermék »vezércikk%rója« uj irodalomtörténeti adat­tal lepte meg csekély számú olvasóit, akik bi­zonyára jóakaratú elnéző mosollyal tettéli félre, az öt megillptö helyre, ezt a kis hamis makulaturát. Okos ember belátja, ha téve­1dett, Vagy legalább is hallgat, mjnt dinnye ia fűben, azonb an dőre az, aki ilyesmit vár a »Tiszántúli Hirlapv^óL A ^Tiszántúli Hírlapi tíz nem olyan Legény, ő visszavág, s azt mondja, hogy : Tuss! 'Azt hinné az ember, íiOgy ezután az ijesztő cim után valami szel­lemes, sziporkázó riposzt következik. De­hogy. Szánalmas dadogás, amelyben egyet­len szó nincs az általa elkövetett baklövés­ről, hanem 'BodónZ módjára mást bestéi, amikor a bor árát kérik tőle. ~Ne m baj. jöb­bek között szemünkre veti t hogy mi olvassuk a ^Tiszántúli Hirlapv-ot. Kijelentjük, hogy Iez »rágalmazása. Eszünk ágában sintís ilyes­mit Elkövetni! Histen a »Nyirvidékyt meg­szüntette Velük a csereviszonyt. Pénzt pe­dig csak nem adunk érte, ilyen naivaknak talán még a »Tiszántuli Hirlap« sem gondot ! 'bennünket / ? Nekünk is van olyan hívatlan parlamentérünk, akt »figyelmezteti bennün­ket az ilyen kfs csipkedésre. Hát ésak szor­galmasan, kedves ^Tiszántúli Hirtap'i, <t magyar nyelvta nt és az irodalomtörténetét tudni kell még egy mjs&giró«.-nak is. —. Üdvözlet kis mak\ulaturai \ — Néhai Sztárét Ferenc volt luzr olló főparancsnok exhumálápa A Nyiregy­házi Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancs noksága elhatározta, hogy nagynevű első főparancsnokát néhai Sztárek Ferenc volt városi főkapitányt exhumáltatja és a Morgó temetőben újonnan épitetet családi sirboltban helyezi örök nyugalomra tűzol­tói pompával. A volt főparancsnok család­ja a határozathoz hozzájárult és a kegyele tes aktust maga is igyekszik elősegíteni s igy, az exhumálás 1924. október 12-én, vasárnap délután 3 órakor megtörténik és a tűzoltói őrtanyán történő egyházi be­szentelés után az egyesület — a várme­gyei társegyesületekkel egyetemben — meg adja a végtisztességet és lerója hálás ke­gyeletének adóját volt nagynevű főpa­rancsnokával szemben. _ Az országos Polgáriskolai Tanár­testület Tisza vidéki Köre október 4-én Deb­recenben tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen a nyíregyházi polg. fiu és leányis­kolák tanárai is résztvettek. A tisztújító közgyűlésen a nyíregyháziak közül Ador­ján Ferencné és Tamáska Endre igazgató­kat alelnökké, Lamping Fülöp tanárt jegyzővé választották meg . — SZERDÁN, október gan nyilít meg a Színház. — Az Ausztriával való postaforgjalom megkönnyítése. Október 10-tőI kezdve Ma­gyarországra 10 millió magyar korona ösz­szegig lehet postautalványokat fefadni és a Magyarországba feladott csomagokat 10 millió osztrák korona erejéig lehet meg­terhelni. A Magyarországon feladott és Ausztriába szóló postautalványok össze­gét 10 millió osztrák koronában, a csoma­gok utánvételét ugyanebben a forgalmi arányban 10 millió magyar koronában ál­lapították meg. — SZERDÁN, október 8-án nyilíK meg a Színház. — Demecser ünnepe. 20 évet egy 4 helyben eltölteni, mint lelkipásztor, a katho­likus papságnál is ritkasága Ezt a két évtize­des, becsületes munkában eltöltött papi éle­tet ünnepelte Demecser község minden lakó­ja valláskülönbség nélkül e hó 4-én. Ugyanis [>eér Oyula esperes plébános 20 évvel ezelőtt e napon foglalta el Demecser községben lelkipásztori hivatalát s e husz év alatt oly odaadóan teljesítette lelkipásztori kötelessé­geit s oly maradandó alkotásokkal igazolta tevékenységét (uj plébánia lakot csináltatott templomát kifestette, tanítói állásokat szer­vezett) hogy nemcsak hívei méltányolták év­tizedes fáradozását, de tisztviselői és jó ba­rátai is megragadták a jubileumi alkalmat, hogy további nagyrabecsülésüknek kifejezést adjanak. Tóth Qyula s. lelkész fáradozása és betanítása mellett a demecseri ifjúság okt. 4-én este az esperes plébános tiszteletére műkedvelői előadást rendezett, mely előadá­son az ünnepelt tiszteletére egybegyűlt kö­zönség zsúfolásig megtöltötte a nagy termet. Az előadás után Tóth Gyula volt káplánja a hívek, a jóbarátok és tisztelők adományaiból vett gyönyörű kehellyel kedveskedett az ün­nepelt lelkipásztornak. Szívből jött szavak­kal köszöntötte mint főnökét, aki mellett csak egy évet töltött el, mégis ugy meg­szerette, hogy vissza-vissza vágyik hozzá. S. hogy ez a szeretet az évek folyamán nem csökkent, hanem erősödött, bizonyítja ez az! Ünnepség és ez a kehely, mert azok vették, akik már husz éve ismerik és érzik' baráti jó szivét, lelkipásztori gondoskodását. Meg­hatva mondott köszönetet az ünnepelt espe­res-plébános a kedves figyelemért, amely­ben részesítették. 20 évi működésében önzés, dicsőségszomj soha sem vezette, hanem a közjó. Ez a kehely pedig mostantól fogva ál­landóan figyelmezteti, hogy az eddigi jól bevált útról le ne térjen, hanem továbbra is önzetlenül dolgozzék a közjóért. Az ünnepsé­gen résztvevők mindnyájan azzal a még­nyugtató érzéssel távoztak haza, hogy mél­tó embert ünnepeltek. Adja az Isten, hogy még a másik husz évet is ilyen közszeretet­ben töltse el Deér Gyula esperes-plébános'. — SZERDÁN, október 8an nyílik meg a Színház. — v gőzfürdő ismét üzem.Jen van« A városi gőzl'ürdőben tegnap szivattyutö­rés történt, ami miatt az üzemet be kel­lett szüntetni. A hibát mára kijavították s igy ismét lehet fürdeni. — Olcsóság- Esőköpeny elsőrendű mi nőségben 400000 K. Tartós szövetből fiu iskolaöltönyök 280000 és 300000 K. — Székely, Győry és Morvay cégnél, Nyír­egyháza, Vay Ádám-u. [glIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIM | Szerdán, csütörtökön Mae Murray | F ASCINATI ON (CSÓKOS SEVILLA) a Diadalban i Csak felnőtteknek! I Szerdán október 8-án H Szerdí ^Jegnj Megnyitó a Színházban Bajadér Főszereplők: Patkós Irma, Zsolnay Manci, Sziklay Jenő, Sugár Gyula, Halmay Vilmos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom