Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 224-250. szám)

1924-10-01 / 224. szám

jtöiOTIDÉK 19Ü4, októbfr 1. Megtörtént a pénzügyi székház felépítésének első ünnepélyes mozzanata. Az alapkőletétel Emlékiratínak szövege. — Kállay Miklós dr. főispáné volt az első kalapácsütés. akiket a vállalkozók láttak vendégül. — Az alapkő alatt pihenő «Emlékirat*, amely, (érdekes dokumentuma lesz a mai szomorú jelennek egy bizonyára sokkai boldogabb jövendőben, a következő: < EMLÉKIRAT a nyíregyházi m. k|r. pénzügyi székház építéséhez. A szerencsétlen kimenetelű háború után reánk; erőszakolt gyalázatos trianoni békeszerződés súlyos terheket ró a meg­csonkított országra, amelyek miatt a be­vételeket különböző adónemek beállításá­val egyre fokozni kell. Ez a körülmény, továbbá la nyíregy­házi pénzügyigazgatóság kerületének Csonka Szatmár-, Bereg- és Ung várme­gyék hozzácsatolásával való kibővítése szükségessé tették a pénzügyi közigazgatás személyzetének szaporítását. Az így megnövekedett pénzügyígazga­tóság s annak mellé és alárendelt hivata­lai a régi és bérelt épületben nem férnek 2l és mivel alkalmas épület rendelkezésre iem állott, csakis építkezéssel lehetett e íérdést megoldani. Előadások kezdete hét­köznap 7 és 9 kor. Városi Színház Mozgó Előadások kezdete va­sárnap 5,7 és 9 kor. Szeptember 30 kedden Nyíregyháza, szeptember 30- A Nyir­yi-dék tudósítójától . t c Az építkezések hosszú időn át tartó szünetelése után a pénzügyi palota felépí­tése az újság ingerével ható páratlan lát­ványosság, a szebb jövő hitét ébreszt­gető öröm Nyíregyháza lakosságának. — Egész napi szakadatlan munkával, ha keü éjjeleken át is'folyik az impozáns palota építése. Állandóan nagy csoport néző veszi körű a munkatelepet, amelyen egész kis külön élet pezsdül. A mindenkit megle­pő, hatalmas alapfalak már elkészültek és rövid időn belül gyors tempóban nő la a földből a megkapóan szép architektúrájú | épület. A telep közepén, mint a hadiha- j jón a apraiicsiiok asztala, ott van az épület $ tervrajza. A kiváló szakférfiak, az építés, f sel megbízott Pisszer János, Kálmán Ká- * roly, Váraiíyay Sándor vezetik a sokágú munkát, amely immár kereken száz dolgos kéznek ad kenyeret biztosító foglalkozást. Nemsokára géppel fokozzák a z emberi tel­jesítményt. Már megérkezett az óriási va­kolatkeverő és adogató kép és várja a munkába szólítást. Szombaton délben megtörtént a székház felépítésének első ün nepélyes aktusa is. Maróthy Kálmán ez­redesnek, a nagyszerű palotát tervező mér. nőknek Nyíregyházára érkezését és rövid néhány órái itt'tartózkodását felhasználva, megrendezték a palota alapkőletételét. — A nevezetes aktusnál megjelent: dr. Kál­Iay Miklós főispán, Énekes János prépost kanonok, Mikecz István alispán, dr. Bencs Kálmán kormányfőlanácsos, polgármester Erdőhegyi Lajos nemzetgyűlési képviselő, Szohor Pál főjegyző, Maróthy Kálmán ezredes, tervező építész, Tóth Bálint mi­niszteri tanácsos, pénzügyigazgató, Nagy Elek műszaki tanácsos, Hofímann Sándor műszaki főtanácsos, Vágó Dániel műszaki tanácsos, Horváth Bertalan h. pénzügy­igazgató, Sikorszky István iparkerületi fő­felügyelő, Osgyáni József, Juhász Mihály városi tanácsos, Seeberg Ármin h. pénz­íieyigazgaló, Pisszer János építész, Kál­mán Károly, Váraifyay Sándor építőmér­nökök, Marton László mérnök, Kapler Géza fővárosi építész, Földi főpallér. Az alapkövet a Széchenyi ut és a Ká­rolyi-tér sarkán, a homlokzat balszárnya alá helyezték el. Az alapfal üregébe he­lyezték el az üvegbe dugaszolt alapkőleté­tel! emlékiratot, melyet aztán bádogtartály­. ba aszfaltos, bitumenes kátrányoldalba mélyítettek. Az ünnepélyes alapkőletételt Tóth Bálint miniszteri tanácsos, pénzügy,­igazgatának, a palota építésében lelkesen közreműködő kezdeményezőnek üdvözlő beszéde nyitotta meg. Tóth Bálint dr. me­leg szavakban köszönte meg dr. Kállay Miklós főispánnak a pénzügyi palota fel­építésének előmozdítása terén kifejtett > odaadó támogatását,, dr. Bencs Kálmán jj kormányfőtanácsos, polgármesternek, Nyíregyháza polgárságának, hogy a város egyik legszebb telkét minden ellenszolgát­tatás nélkül átengedte a pénzügyi kor­mányzatnak. Kállay Miklós főispán meg­köszönte a pénzügyigazgaíó üdvözlését s ő, valamint dr. Bencs Kálmán polgármes­terrel a Mindenható áldását kérték az lépülő palotában folyó munkásságra. Ezután elhelyezték az Emlékiratot, fö­lé hengerítették az alapkövet, amelyre az első kalapácsütést dr. Kállay Miklós főis­pán tette. A jelenvoltak mindegyike ka­lapácsütést mért az alapkőre, aztán az iroda termében gyülekeztek a résztvevők, Tóth Bálint miniszteri tanácsos, pénzügyigazgató, mihelyt a nyíregyházim, kir. pénzügyigazgatóság vezetéséL átvette, felvetette az építkezés szükségét dr. Kál­lay Miklós főispán előtt, aki hozzájárulva a tervhez, most már együttesen műiden 1 lehetőt elkövettek, és egy alkalmat sem mulasztottak el, hogy az építkezés kérdé­sét előbbre ne vitték volna. < Nem volt könnyű feladat, mert az ország pénzügyi heélyzete felette súlyos, az építkezés pedig tíz milliárdnál is többe kerül. De végre is a sok utánjárás sikerrel járt, mert ma már az építkezés serényen folyik. | i A tervet Maróthy Kálmán mérnökkari ezredes, építész készítette és a munkálato­kat a város kiváló építészei vállalták, névszeri nt: Pisszer János, Kálmán Károly és Várailyay Sándor, akiknek főtörekvésük, < hogy az épület még ez évben tető alatt le­< gyen. Hálásan kell megemlékeznem ez al­kalommal Nyíregyháza város haziafias kö­zönségről és dr. Bencs Kálmán m kin, jj kormányfő anácsos, polgármesterről, hogy, r e telket a pénzügyi kincstárnak minden el" j. lenszolgáItatás nélkül átengedték és ezál­j tal az építkezést lehetővé tették. Ez az ; épület, amely Csonkamagyarország legsú­lyosabb napjaiban épül, az ország pénz­ügyi helyzete miatt külsőleg nem lesz dí­szes, de belsőleg annál értékesebb, mert ide hozzuk azt a becsületes munkát, szor­galmat és kitartást, amely áthat vala­mennyiünket az ország boldogulásáért. És ha majd egykor az utódok ezt az Emlékiratot megtalálják, adja Isten, hogy régen felejtsék el a mai szomorú időket, nagy és hatalmas legyen az or­szág és boldog legyen a magyar. Kelt Nyíregyházán, 1924. szeptember havában. Kállay Miklós s. k., főispán; Tóth Bá­lint s. k., miniszteri tanácsos, m. kir. pénzügyigazgató, Bencs Kálmán s. k., pol­gármester; Maróthy Kálmán s. k., tervező, építész; Szohor Pál s. k., főjegyző; ne­mes Seebe-rg Ármin s. k., m. kir. pénzügyi főtanácsos, pénzügyigazgató helyettes; Horváth Bertalan s. k., m. kir. pénzügyi főtanácsos, pénzügyigazgató-helyettes; Si­monides Gyula s. k., m. kir. pénzügyi fő­tanácsos, pénzügyigazgató helyettes; Pisz­szer János s. k., építőmester; Kálmán Ká­roly s. k., mérnök; Nagy Elek s. k., Városi műszaki tanácsos; Várailyay Sándor s. k.. mérnök; Hoffmann Sándor s. k., műszaki főtanácsos; Vágó Dániel s. k., m. kir. mű­szála tanácsos, építési ellenőr. Paul von Rosenhayn regénye 6 felvonásban. Pöszerepben: Helene Makowska és Arnold Korff. Közkívánatra a centenná­riumi összes filmfelvételek. Szerdán Csütörtökön Titokzatos kastély. Izgalmas kalandor dráma és -}- EVA MAY főszerepléssel A halál kapujában £1 HARMADIK RIADÓ HARMADIK RIADÓ HARMADIK RIADu HARMADIK HARMADIK HARMADIK RIADÓ RIADu RIADÓ HARMADIK RIADÓ HARMADIK RIADÓ HARMADIK RIADÓ Harmadik riadú a HARMADIK HARMADIK HARMADIK RIADÓ HARMADIK RIADÓ RíADu HARM\DIK RIADÓ RIADÓ HARMADIK RIADÓ HARMADIK HARMADIK HARMADIK RIADÓ RIADÓ RIADÓ Izgalmas amerikai dráma. Péntektől Teli Vilmos Főszerepben: KONRÁD WEIOT. DIADAL Péntektől

Next

/
Oldalképek
Tartalom