Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 224-250. szám)
1924-10-24 / 244. szám
1914. október 24 Jűámus%x> — Olyan durva volt a modora, hogy egy jelentéktelen szó miatt képes volt legkisebb leányát is megverni ugy, hogy szanatóriumba kellett vinni. Felesegét az asztalnál a vendégek szemeláttára képes volt rettenetesen megverni. A sértegetések mindennaposak volíak. A család viszonyaira jellemző, hogy egy alkalommal, ami kor durván nekitámadt feleségének, fia, aki másodikos gimnázisfa volt, beugrott a szobába és magánkívül rákiáltott: Öld csak meg, megbosszulom rajtad az anyámat. ! [ i | -'•) — Idegenekkel szemben viszont a lehető legnyájasabb volt. Ez az udvarias nyájasság azonban visszataszítóan hatott. Csaíádtagjai sohasem kaptak kocsit, ha a faluba, vagy az állomásra akartak menni, holott istállójában nyolcvan íó átlőtt. — Egyedi Artúr felesége viszont végtelenül kedves, szimpatikus un asszony volt, aki nagy előszeretettel foglalkozott a modern filozófiával. Három lánya megfélemlített csöndes teremtés volt, akik kö- j zül Itona, aki később Froreichhoz ment fe- j leségül még leginkább örökölte atyja természetét, amennyiben meglehetősen különc fantaszta volt Ez a jellemzés, amelyet a zaklatott Egyedi-család volt nevelője adott, ha nem is menti, de magyarázza azt az elhatározást, amely a gyilkos tett elkövetésére birta rá a brutális visszataszító modorú öreg Egyedi művészi" hajlandóságú fnuzsíkus-véjét . ^ í NYILT-TÉR.* 'Minden újságolvasó szíves figyelmébe!!! Válasz a nyíregyházi könyvkereskedő kartell nyílttéri hirdetésére. Olyan ügyben, amelyben a tisztességtelen versenyről (hitel-, hirnév- és üzletrontásról) szóló 1923. évi V. törvénycikkre való hivatkozással a további teendőket ügyészünkre biztuk, nem szívesen nyilatkozunk, mégis : a nagyközönség és főleg a még most is másutt vásárlók szives tájékoztatásiára (mert a magunk vásárló közönségét felvilágosítani — hála Istennek — már nem kell, a következő sorok közlésére érezzük magunkat indíttatva. Annak a megállapítását, hogy volt-e valaha a világon olyan kartell, amely a vá* A „Nyilitér" rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget tem a Szerkesztőség sem a Kiadóhivatal. sárló közönség érdekeit szolgálta, a mélyen tisztelt vásárló közönségre bízzuk (mert mi még eddig ilyen csodát nem láttunk). Másodsorban megállapítjuk és leszögezzük azt, hogy szövetkezetünknek részvényesei egyáltalán nincsenek, csak üzletrészesei lelkes jó magyar tanítók, akiket üzletrészjegyzésre minden bizonnyal nem az alapszabályaink 6 szakaszában jelzett, legfeljebb évi 5o/o-ig terjedhető osztalék buzdított — amely ezidőszerint külön pénzügyminiszteri rendelet alapján 2 éven át kivételesen évi 10o/o is lehet — hanem tisztán a jó szándék, amit az is bizonyít, hogy osztalékát minden egyes tag bennhagyta, csakhogy a Szövetkezet kitűzött nemes, altruísztikus, kulturális nagy célját — a tanuló-otthonok létesítését — mielőbb elérhesse és megvalósíthassa. Hogy ezért szabad-e, és érdemes-e dolgozni, annak megállapítását szintén a nagyközönségre bizzuk. Állítjuk és álljuk, hogy szövetkezetünk nem az iskolai főszezon lezajlása után 1—2 bedobott cikket, de az iskola-év eleje óta — a kicsi haszon, nagy forgatom elvével és gyakorlati megvalósításával — állandóan olcsóbban árul azonos minőségű avagy jobb árut, mint bárki más és ezt ma is hajlandók és képesek vagyunk bizonyítani. Végül felvetjük a kérdést, hogy vájjon hol volnának ma a könyvkereskedők árai, ha mi nem volnánk ? Ez a mi tárgyilagos válaszunk és ezzel az ügyet a magunk részéről — hirlapilag — befejezettnek nyilvánítjuk. Nyíregyháza, 1924. október 15-én. Tanítók Szövetkezete Nyíregyháza, Nyirviz-palota. — ingjei kepja a («a Este utolsó tizenkét számát, ha előfizet i/ Aétre 800Ü0 koronával az Ujságboltban. a Diadalban 2 pár alig hasioált Lichtnaon fele 38 as női felcipő jutinvosan eladó. Cim a kiadóban. 4180-? Két fiu jobb házból pincér tanulóDak felvétetik a Korona éttermében. 4334-1 Elegáns férfi télikabát és ruhák eladók. Bessenyeitér 15. 1193-1 Jókarban levő nagykeretes méhészet eladó. 4Ú drb. rideg marhát telelésre elvállalok. Somfai, Nyírbátor Omboly-puszta. 4354-1 Eladó földbirtokok: Ondódon 19 ka'asztrálie hold tanyával, elsőrendű fekete föld. Debrecentói 4 kilométerre £0 katasztrális hold bazatermő fekete homok, tanyával S6 vaggon búzáért. Debrecen alatt 33 katasztrál s hold tanyával 250 millióért. Debree n mellett 70 magyar hold, nagyrészt búzatermő tanyás birtok, holdanként 21 métermázsa búzáért. Bővebbet Hoch iroda Debrecen, Sient Anna-utca 4. 4365-1 Bocskay-ntca 27. szánu eternittel fedett 5 azobás családi ház í50.000.000 koronáért eladó Értekezhetni Bo^skay-utca 43. 43561 Rövid zongora kezdőknek eladó. Zongorát hingolok. i <zkv. Kert-utca 10. | 4560-1 Budapesti szalon elsőrendű varrónője bárminémű varrást elvállal, esetleg ház«khoz is. Cim Holló- u. 22. 1203 1 Sóitószőllötelepi bór !—5 hektoliteres tételekben eladó Kossuth tér 9. 1204-2 Egy teljesen uj Csincsilla prémmel diszitett borsózöld sanO nöi téli kabát eladó Kossuth-u. 65. Íz Szakképzett kerékgyártó uradaéomba ajánlkozik. Címeket a kiadóba kér, fiakorszky, Egy uj 56-os fekete férfi kalap jutányos áron eladó Deák Ferenc-utca 46. szám alatt. Zrínyi Ilona-u. 5. szám alatt 2 szobás irodahelyiség átadó. Elcserélném szoba konyha, spájz, fáskamarából álló lakásomat hasonlóért. Cim a kiadóban. 4371-4 Lakás bu'orral átadó. Megtekinthető 8-12-ig, 2-6 óráig. Cim a kiadóban 4372-1 Egy jó megjelenésű fiatal asszony takarítást keres azonnal ra, vagy elsejére. Cim a kiadóban. 4373-1 Kerékgyártó, tanulóval nagyobb uradalomba állást keres. Cim a kiadóban. Méhcstládokat, viaszt és sonkolyt veszek, Demeter László, Rendőrség. 4379-1 Központban lévő, irodának megfelelő 2 szobáért cserébe adom debreczeni (Batthyányi-utca) 2 szobás, irodának alkalmas lakosztályomat. Dr. Mitita Sándor ügyvéd Zöldség tér 11. 4378-3 Egy szoba kiadó. Kisteleki utca 10. 1209-1 Üzletvezetői, bizalmi, pénxbeszedői vagy ehhez hasonló alkalmazást kere3 megbízható egyén. Cim az Ujságboltban. 12 0-2 Magános uri emberhez házvezetőnőnek ajánlkozom. Cim az Ujságboltban. 1211-2 100 métermázsa takarmányrépa eladó. Felvilágosítást .nyojt Htuffel Lajos Luther utca 3 1J13-1 Egy szakácsnő 15-ére vagy >-ére állást keres Cim az Ujságboltban. 1214-2 Fehérnemű varrást elvállalok. Rózsa-u. 1. 4374 2 Halló! Halló! Halló! Akar On Ízletes hurka-kolbászt enni ? Akkor t hó 25. és 16 szóm- «A{íAf| le a régi bat és vasárnap este JVJJU** jóhirnevfi Mácsánszky-fóle vendéglőbe. Kitűnő italok. Elsőrendű cigányzene. Külön szoba fenntartva. Asztalok előre lefoglalhatok. Tisztelettel: Papp ÓS Magyar tulajdonosok. Elegáns m >ritett (diósgyőri) LEYÉLPAPIR rendkívül olcsó árban kapható a Jóba-nyomdában Széchenyi-ut 9. Uj női kalapszalon Kossuth-utoa 11. Az őszi divat legújabb modelljei Páriából ós Béosből megérkeztek. — Rendkívül olcsó, versenyen kivüli árak 1 Elsőrendű anyag! Kiváló munka, finom izlés jellemzi összes modelleimet. Formálásokat a legjutányosabban vállalok. L. Rosenberg Eszti 4218-10 Angol divat Ulsterek érkeztek feltűnő olcsó árban Székely, Győri és Morvái céghez Nyíregyháza, Yay Ádám-utca 5. szám. a