Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 224-250. szám)
1924-10-21 / 241. szám
Nyíregyháza, 1924. október 28. * Keüü XLY. évfolyam. * 247. szám. JSÍYÍKSriDÉK. TT&RA SOOOO K "íítítmií "fic <li Wuuk éc • 80000 K. 20*/« szcgedméiiy. Alapította JÓBA ELEK FSuarkMst* i Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. PatoMs UWtHltl i VERTSE K. ANDOR. Saarkasztfiaég és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZAM. Tvtotaxt asám 138. Postachaqua Kéziratokat nem adunk vissza. Apponyi politikai beszámolója Jászberényben. i Megindokolta, hogy miért nem lep az akiívit&s ttrere. A jelen körülmények között az e/lenzek nem alkalmas kormány buktatás/ a. Budapest, október 20. MTI. Jaszberéuytői jelentik Appoiyi Albert gróf vasárnap tartotta beszámolóját J s-beröiybe<, t>hol választói nagy szeretettel <og- dtak. R ggrt« 9 órakor Apponyi misén j«lent meg a beszámolóját 11 óra előtt tartotta meg. A több , ezer tönyi hallgatóság előtt Apponji többek között a kővetkezőket mo dotta: Elvi álláspontom vál ozatiacul az, amint azt 1920-ban ki'ejtettem. Ma is hangsúly* zom, hogy a közé etnefc keresztenv alsp> kra fek-e teset kivaoatosnak t rtc m, nem tudom azon ban helyeselni a kereszteny kurzusnak kihá gásait, söt azzal az elnezessel sem érthetek egyet, mely ezeket a kih»ga>o<at kiséri, mert amit én a keresztény kőzéleibeo keresek, az a keresztény morál. Az anarchia után kö'etkezett kibontakozásban a jelenlegi politikai ébt feltétlenül hal-dast jelent. E választ azonban ei g«m a kormány po inkájától a jogfolytonosságról vallott elvem s azon álláspomom, hogy hazánk nem m«r»ohat ki abból a <jetnokr»ci»bói, mely egész Euiópaban átalakító hatást gyakorol Bar messze távolodtunk az anarchiát 1, ennek tünetei még most 'S kísértenek, melynek egyit jelensége a züllött parlamenti életben tytvánul meg M ggy A2Ődasem az hogy mindaz a jelenség addig eltűnni nem fog mig a jog'o ytooosság életbe nem iép Azt is jól tudom azonban, hogy erre nézve ma nem léphetek a cseiefcves terére. Ha a kormány a legközelebbi választáson rendeletekké fog operálni akkor saját tehetetlenségéről fog számot adni. Pénzügyi téren hibáztatom a kö'csön csekély voltát s a szanálási idft rövidségét, de nem merem állitani, hogy mi denért a kormány fehlős. Érdeme a kormanynak az, hogy keresztül törte a külföldi kölcsön megszerzése ele tornyosult akadályokat. A megtakarítás nincs mega lapítva temzerüleg s nem mindig ott kíméletes, ahol helyén való volna. Itt van a drágaság problémája, vagy a tisztviselői létszámapasztás s ezzel kapcsolatban a magán válMatok tisztviselői létszamapasztásának a kérdése. Arra a kérdésre is felelni kívánok, hogy miért nem fejtek ki erőteljesebb ellenzéki akciót. Éo a kormánybuktatást jogos törekvésnek tartom 8 az ellenzeket késznek és képesnek is taialom arra, hogy a ma uralmon lévő kor mányt felváltsa. Hogy mégsem törekszem erre, ennek oka az, hogy bár kétségtelenül akadnának e kormány utan Is megfelelő államférfiak, akikre ra lehetne bizní az ország ügyeinek a vezetését, de nem látom azt az egyetértéat az ellenzek részéről, mely kormánybuktatáshoz szükséges s nem látom azt az egységes felelősseget, mely szükséges ahhoz, hogy uj kormány váltsa fel a fennállót. Mert nemcsak kor* mányt buktatni, hanem érte a felelősséget is vállalni kell, Mivel e feltételeket nem látom, tartdzi odnom kell a belpolitikai életben való erélyesebb részvételül. Ma esak aiokban a ké désekben vagyok hajlandó a kormát y s> gtségere lenni melyek a Nemze ek bzfcvetsfge e é tartoznak. Igy határoztam el magama* arra, bogy szeptember ben a remzet képviseletében részt vegyek a genfi konterencian, melyen nen c»upön sebeink ig»zsdto» fe>tar{>saval igyekeztem rokonszenvet kelteni magunk irart hanem készséggel rész fvettem a világpolitikát érintő kérdetek megtárgyalásában is. AppoDyi tiszteletére délben 1 órakor 200 teríték*s buket volt a Lehel Kürtjében. E«te az í'juság lanponoB felvonulást rendezett Apporyi tiszteletere aki tzu'án fiai meglatogatá sára utazott tovább Nagy István elmondja megcsonkittatásának töiténetét. Budapest, október 20. A Hétfői Hirlap irja Kétségtelen, hogy Budapest periferiáin s különösen az Angyalföld környékén titkos rablóbarda garázdálkodik. Szombaton Nagy István 27 éves molnárlegényt fosztották ki s csonkították meg borzalmasan. Nagy István most, hogy eszméletre tért, igy adja elő megtámadtatását. A Váci-utca 12 szám alatt levő Horn féle vendéglőben este 10 óra tájban néhány pohár pálinkát ivott meg. Utána egy kicsit sétált s lakására igyekezett. A Korái-utca sarkánál két sötét alak bukkant elő a házfalak mellől s az egyik fejbe vágta, mire elvesztette az eszméletét. Rövid pár pillanatig tartott kábultsága, ezalatt érezte, hogy a zsebeit kiforgatják. Az egyik merenyíő ekkor a fülét lemetszette ő az óriási fájdalomra felsikoltott, mire a másik támadója összefogta a felső ajkát s egy metszéssel levágta. Erié ismét elvesztette öntudatát. A rendőrség erélyes nyomozást indított a kegyetlen merénylők kézrekeritése érdekében. Froreich nyaka körül mindinkább szorul a hurok Egyedi Artúr meggyilkolásának körül I ményeit mindinkább világossá teszi az a j szakértői vélemény, mely nagy pontossággal és lelkiismeretességgel állapítja meg a boncolás és helyszíni szemle eredményeit. Kenyeres és Minich professzorok szakvéleménye a gyilkosság időpontjára vonatkozólag is felvilágosítással szolgát. — Szerintük % gyilkosság éjjel 3—4 óra között történt . Egyedi Artúrt az ágyban érte a halát. Az agyvizsgálat, a száj és orrüreg vérzése is mulatja, hogy fekvő helyzetben érte a halál Egyedit. Nincs kizárva, hogy. Froreich apósát eredetileg nyakon akarta ragadni, azonban valamilyen ok következtében a száját és orrát fogta be, ezt igazolja a z, hogy a nyakcsonton semmiféle sérülés nyoma fel nem fedezhtő. A haláí olyan helyzetben következeti be, mely teljesen kizárja azt, hogy azt meg előzőleg Froreich és apósa között szóváltás lett volna . Károlyi belügyminiszterét nyolc hónapi fughazra ítélték. Bartha Ábelt, Károlyi kabinetjének belügyminiszterét a Kúria'zsarolás miatt 8 hónapi fogházra Ítélte. Az Ítéletet mg délelőtt hirdették ki. ítélet után a volt belügyminisztert átkísérték az ügyészség fogházába. A felbőszített bika felnyársalt egy torreádort, Az újpesti bikaviadalok második napján az egyik bika felöklelte Pardauche Asim 30 éves torreádort, A bika szarva a torreádor bal lágyékát hasitotta fel. A mentők a torreádort snlyos sérülésével lakására szállították. Sport. MTK—FTC 11—2, BTC—UTE 0-0, VASAS—III. TVE 0—0, BEAC—VAC 1—1, NSC—Törekvés 1—0, KAC—ZUGLÖ 1—0Délmagyarország—Budapest II. válogatott 4—1. Berettyóújfalu: NyTVE—BUSE 3-0, Nyíregyháza: NyKISE—KTE 3—1. Debrecen DMTK—DKSE 1—0, DVSC—DEAG 3-2. Tőzsde. Zürichi zárlat: Berlin 124, London —. 2340, Páris 2760, Milánó 2271, Prága 1550, Budapest 68, Belgrád 750, Bukarest 290, Varsó 100.80, Bécs 73.5, Szófia 377.5. Devizák és valuták : Angol font 342— 346000, szokol 2262—2281, dinár 1097-* 1118, dollár 76340—76900, lei 428—435, leva 551—559, lira 3324—3359, hollandi forint 29720—29975, norvég korona 10750— 10935, belga frank 3665—3695, Amsterdam 30020—30175, Belgrád 1117—1123, Bukarest 433—436, Brüsszel 3695—3715, Koppenhága 13270—13345, dán korona 13070 —13210, Krisztiánia 10950—11010, London 345—347000, Milánó 3344—3364, Newyork 76840—77240, Páris, frank 4027—4057, — I^rága 2282—2294, Szófia 556—560, Stokholm 20490—20550, osztrák korona Bécs 10840—109, Zürich svájci frank 14750— 14825. , : Terményiárlat: A terménypiacot az üzlettelenség jellemezte. Az árak változatlanok, csupán a rozs ára mutat emelkedést. flmeriKai hócipőK és sárcipőK érKezteK minden nagyságban, óriási választékban a Hungária Cípóáruhézba, Nyíregyháza, Zrínyi I-u. 5. Interurbán telefon : 195 Egyes szám ára 2000 korona.