Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)
1924-09-18 / 213. szám
19Í4. szeptember 18, 7 dr., a Cobden szövetség elnöke, Vértesy Emil dr. a Kereskedelmi Csarnok igazgatója, Steiner Gyula a Városi Üzemi R.-T. igazgatója, dr. Radó Rezső iparkamarai titkár, Pisszer János ipartestületi elnök- majthényi Kiss Sándor rendőrfőtanácsos, a kereskedelmi, pénzügyi földbirtokos világ előkelőségei, Krúdy Gyula iró. Hölgyek is érkeztek a banketre. Igy Sándor Pálné, Vértesy Emiiné, Baruch Arthurné, Rosenthal Gyuláné, Silberstein Ignácné. Sándor Pált tüntető éljen fogadja, amint megjelenik a népes teremben. A bankét előtt Haas Ignác, Tóth Bálint pénzÜgyigazgató, Bencs Kálmán dr. Sándor Pálnéval, Kállay Miklós főispán Baruch Arthurnéval, Szohor Pál Rosenthal Gyulánéval beszélget. Cigányzene szól, a fürge pincérek felszolgálják a kitűnő fogast. A sültnél megkezdődnek a pompás, lelkes, hatalmas köszöntők. Az elsőt Baruch Arthur mondja színesen, poetikusan a Kormányzó őfőméltóságára, akit háromszoros lelkes éljen ünnepel. Füredi Sándor dr. mond ezután szeretettel, hódolattal áthatott szavakban köszöntőt Sándor Pálra. Újra taps, éljen. Majd Hoffmann Mihály emelkedik szólásra és az ő ismert kultúrtörténeti tudásával beszél Nyíregyháza kereskedelmi életének kezdetéről. Mi kereskedők — mondja — mindig szerettük hatóságainkat. És elhangzik szép okos köszöntője Kállay Miklós főispánra, akit éljen, taps ünnepel. Hoffmann Mihály, azzal végzi köszöntőjét, hogy a főispánra ugy néznek rá, olyan szeretettel, mint ő tekint fel édesatyjának, a nagy Kállay Andrásnak képére. Kállay Miklós főispán a feléje áradó spontán ováció után meghatott szavakban válaszolt a köszöntőre. Nem hitte valaha, hogy kereskedők körében, akiket prózai embereknek gondolt, felszólaljon. Most felszólal, egy könnycsepp készteti erre s ezt a a mély érzésből áradó könnycseppet köszöni. Nyíregyháza ünnepi hetében az itt járt idegenek nem győzik eleget dicsérni s éz ennek a munkás polgárságnak érdeme. Dicsérik a kiállítás szépségét, gondosságát, a város fejlődését. Én — mondotta a főispán — szeretnék a látogatóknak mutatni : tanulmányútra indulni nem csupán a kereskedők üzleti világában, hanem tanulmányutat tenni lelkükben. Megmutatnám a földmivelőt, aki kitermeli a föld csodáit és vasárnaponkint kapcsos imakönyvvel indulnak templomaikba, megmutatnám a modern tisztviselőt, tanárt, aki a haladás eszméjéért lelkesedik, de vasárnap kimegy kis szőlőjébe, ott maga oltogat, szőlőt, gyümölcsfát nevel s ott éli legboldogabb pillanatait. Megmutatnám azt a kereskedőt, aki reklámcédulájára nem a fényes, modern üzletét rajzoltatja le, hanem Oda rajzoltatja az egykori nádfedeles kis házat, az egykori üzletet. Ha ezeket látják, érez ni fogják, hogy mi itt felfogásban, szellemben egyek vagyunk. Kállay Miklós főispán ezután több ízben fűzte gondolatait Sándor Pál délutáni beszédéhez. Sándor Pál — mondotta — hivatkozott arra a kijelentésemre, hogy Nyíregyházán nem teszünk' különbséget ember és ember között. Mi igenis szigorúan mérlegeljük itt az embereket, de csak a munka, a becsület, a hazafiság szempontjából. Majd szellemesen vitázott a főispán Sándor Pál megállapításaival, ugy, hogy cáfolatával a kereskedő társadalom nagy vezérének kiválóságait emelte ki. Viharos tetszést keltett a főispán minden .szava, amikor leszögezte, hogy Sándor Pál •sohasem változtatta meg politikái hitvallását lés a tiszta, becsületes vagyontalanság utján maradt. Azokra a kijelentéseire, — mondotta a főispán, — amelyet Sándor Pál a közöttünk levő politikai felfogásbeli különbséggekről mondott, azt mondom, hogy a demokrácia, liberalizmus, szocializmus csak keretek, a tartalmukat az emberek teszik. Legyen itt, Szabolcsban valaki demokrata, liberális, szocialista, ha becsületes, munkás embert ismerek meg benne, mindegy: én .a munka, becsületesség, hazafiság szempontjából értékelem az embereket. Óriási taps, ujjongó lelkesedés fogadta a legtisztább liberalizmus, legnemesebb demokráciának klasszikus szavait s Nyíregyháza kereskedő osztálya percekig tapsolva ünnepelte Kállay Miklós főispánt, akinek ihletett mondatából a nagy magyar politikusok szellemének fénye tündökölt. Most szebbnél-szebb köszöntők hangzanak, a tartalmas, okos beszédek egy nagyműveltségű társadalmi osztály megnyilatkozásai. Sajnáljuk, hogy csak röviden utalhatunk a vallomásszerü beszédekre. Hoffer Bertalan értékes koncepciójú beszédében arra mutat rá, hogy az ország talpraállitása az ipar—kereskedelem szabadsága, istápolása nélkül lehetetlen. A munka emberét, a Szabolcs megyére dicsőséget sZerző Mikecz István alispánt köszönti a jelenlevők tüntető ovációja meleltt. Hoffmann Mór Nyíregyháza város polgármesterét, dr. Bencs Kálmánt köszönti lelkes éljentől fogadva. Silberstein Géza dr. szellemes köszöntőt mond Tóth Bálint min. tan. pénzügyigazgatóra, Blau Lipót Balkányi Kálmánt, a Nyírség kiváló szülöttét üdvözli. Tóth Bálint pénzügyigazgató általános tetszéssel fogadott beszédben válaszol az »elszánt« embernek', aki az adózók nevében őt köszöntötte. Pázmány Péter Sándor Pál előtt tolmácsolja a kereskedő ifjúság hódolatát, Pisszer János az ipartestület elnöke az Ómke reprezentánsait köszönti, dr. Ruzicska Jenő ügyvéd megkapó szavakban köszönti Halasi Fischer Ödön dr. a Cobden Szövetség elnökét. Most a Cobden Szövetség nagytudásu elnöke, Halasi Fischer ödön európai műveltségének magas szempontjából szól a kereskedelem szabadságáról. Lelkes örömmel tesz vallomást arról, hogy Nyíregyházán uj világot talált, a szeretet, béke, boldogság világát a gyűlölet országában. Három nagy magyart | aposztrofál : Apponyit, Rákosi Jenőt, Matlekovicsot, akik időt kongátók és irányt mutatók, csak nem látjuk idehaza őket, amint az eresz alól sem látni a templom tornyát, ; de jön az idő, amikor a kultura és a szabadkereskedelem apostolait követni fogják. Lichtmann Lukács Vilmos Radó Dezső, j kamarai titkárt és Sándor Pálnét köszöntötte 1 nagyhatással, majd Radó dr. titkár mond ! az emberi sors, az élet hangolóira, a nőkre finom espritvel megkonstruált köszöntőt, majd a »karmestert«, Bencs Kálmánt üdvözli, aki Nyíregyháza fejlődésének, nagy szinfóniájának nyitányát, a centennáriumot dirigálta. Óriási tapsvihar fogadja a köszöntőt, majd dr. Bencs Kálmán beszél a nagy csodáról, Nyíregyháza irigyelten kivételes társadalmi békéjéről. A rend, béke, munka városának vezetéséhez — mondotta nem kellett különösebb érdem : ennek a városnak hazafias, áldozni tudó, munkás polgárságát könnyű ideális célok felé vezetni. Ezt a polgárságot .élteti. 1 j t Rozsnyay Elek Vértes Emil dr.-ra mond köszöntőt. Általános figyelem kiséri Sándor Pál felszólalását, aki Szohor Pál történeti müvéből idézve a nyíregyházi asszonyokra üriti poharát. Neustadt fővárosi kereskedő Baruch Arthur elnököt, Rosenthal Gyulát és és feleségeikét köszönti. Guttmann Dezső a közbiztonság kiváló őrére, majthényi Kiss Sándorra üriti poharát Murányi Adorján Zoltán Krúdy Gyulát köszönti 25 éves jubileuma alkalmából. Általános kérésnek engedve szólal fel Szohor Pál főjegyző, aki kifejti, hogy Nyíregyháza fejlődése a kereskedők sZabad letelepedése óta következett be nagyobb lendülettel. Nyíregyháza kereskedőit élteti. A' bankét kitűnő hangulatban, a lelkes hazafiság és testvériség gondolatkörében folyt le minden mozzanatában díszére városunk kiváló kereskedőinek. Ugy a délutáni Omke gyűlés, mint a bankét rendezéséért Baruch Arthur elnök, Rosenthal Gyula, Silberstein Ignác alelnököket és Füredi Sándor dr. titkárt illeti a legmelegebb elismerés. HÍREK. : ! : í-i ' • = • = l ".I ['*! KIS NAPTÁR: Szeptember 18 Csütörtök. R, Kath. K. JózsefG. Kath. Eumón pk. Yt. Prot. Titusz. 9 órakor Tormay Cecil érkezése a pályaudvaron. Fél 12 órakor A Mansz matinéja a várme. gyeházán. D. u. I órakor Mansz közebéd a Koronában. 2 órakor Levente üqb6{. ólf a Nytve sporttelepen. 4 órakor Benkö-bokori lakodalom az ág. ev. főgimeáziumban. 5 órakor Mansz közgyűlés a vármegyeházán 5 órakor; Katonazene a kiállításon. j Fél 7, órajéor: Ingyen mozi a kiállításon. Városi Szinház-Mozgó: Rin-Tin-Tin, a vi| lághirü amerikai rendőrkutya. Bo-rzali mak éjszakája, burleszk. (5, 7 és 9 ( órakor.) Apolló Mozgó: Pearl White : A titokzatos erő, A falusi erkölcsök (7. 9 órakor.) Diadal Mozgó: Páris grófnője II. rész. (7, 9 órakor.) Vármegyei Jósa-'Muzeum: nyitva. Városi gőzfürdő : nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6-tól este 7 óráig. Strandfürdő: nyitva. Szerdán a Lányi-Gonda és Haissinger-féle gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálatot. | ! | ( =•= A nagy titok. Nyíregyháza ünnepségei és kiállítása immár magasan kiemelkedett egy vidéki város házi Ünnepének Ueretein, Országos jelentősége van immár ezeknek aZ eseményeknek, amelyet a kétkedők, kicsinyhitűek is elismernek. Nem a reklám, nem a sajtóban való bő ismertetés tette ezt a magyar égre lendülő impozáns megnyilatkozást azzá, ami. Azok aZ óriási anyagi, azok a tiszta, nagy erkölcsi, azok a páratlanul gazdag szellemi erők, az a társadalmi, politikai életfelfogás, amelyre lapunk annyiszor mutatott rá s amelyet lapunk maga is vallott, hirdetett minden gáncs és szenvedély poklon át: egyszóval ennek a városnak energia készlete röppentette fel az erupció ellenállhatatlanságával Nyíregyháza nevét a dicsőség egére. És igy eZelineU a napoknak mérhetetlen a haszna. Tanító, nevelő erejű ennek a városnak ünnepi hete. 'A fellobbant áldozati tűzben még összébb forrnak a szivek és a tüz fénye bevilágítja a magyar égboltot, a sötét, a csillagtalan egét Csonkamagyarországnak. Nyíregyháza a béke, a munka, a szeretet oázisa — mondották tegnap nagy szellemek s mi, akik régóta érezzük és hirdetjük is ezt, elégülten, a jól, a becsületesen teljesített munka, az ethikus, az igazi liberalizmus öntudatával érezzük, hogy jó uton jártunk és járunk továbbra is. Ez az ut a magyar feltámadás utja. =•= — A kiállítási jegyek kicserélése. Több oldalról panasz érkezett a kiállítás rendezőségéhez, hogy a kiállítási állandó jegyek papíranyaga annyira silány, hogy használat közben teljesen összeszakídozik. Ezért a kiállítás rendezősége elhatározta, hogy az összes állandó jegyeket kicserélteti. Csütörtöktől kezd re már csak az uj állandó jegyek jogosítanak a kiállítás megtekintésére. — A kirakatverseny eredménye. A kirakatverseny eredményét tegnap hirdették ki. Az első dijat az Irányi-cég divatára üzlete nyerte, A részletes dijaiásról való beszámolást a kirakatszemlénk eredményét feltáró holnapi számunkhoz csatoltuk. — Felhívás a nyíregyházi leányokhoz! Kérjük minél számosabban, — magyar ruhában megjelenni reggel fél 9 órakor a pályaudvar előtt, Tormay Cecil és a budapesti vendégek fogadására. A Mansz elnöksége. . í — PEARL WHITE — APOLLÖ. ;