Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)

1924-09-14 / 210. szám

1924. szeptember 14. jftfi íbhuqjsk paloták és villák emeléséhez szükséges építőanyagot előteremteni. Bár naponként keli súlyos műszaki problémákkal és természeti akadályokkal küzdeni, téglagyárunk mégis termei, munkaalkalmat nyujtsok családnak. Tudatában vagyunk annak. hogy itt más technikai eljárással keli az építőkövet gyártanunk és éber figyelemmel fessük a pillanatot, midőn a helyzet odaérlelődik, hogy azt a téglát adhassuk, mely itt az egyedül jó ]ehet. De addig is, mig ezt a célt elérjük, égetett téglánk jóságáért tudásunk javát vettük latba. A homokpuszta Kánaánná varázsolásának gondolata és célja lebeg szemeink előtt minden köztisztasági üzemünkben, haladunk nehéz küzdelem árán egy-egy. lépést a fejlődés utján előre. Súlyos tévedések és tudatlanságon alapuló előítéletekkel harcolunk nehéz harcot, de annál nagyobb „z öröm a diadalmas pillanatokban. Néha látjuk lel ki szemeinkkel, mily buján' tepyész a vetés a homokbuckákon, mejyekre komposzt telepeinkről vándorolt a nitrogén, káli és foszfordus fákállrágya, mely. a modern biokémia törvényei szerint készítve nemcsak táplálékot ad a növényeknek, de kötöttebbé és melegebbé teszi azt a talajt, mely addig a széf játéka volt. Kertgazdaságunk elsősorban a gyümölcstermelés megkedvel tetését célozza és azonfelül a lelkinevelés szolgálatában áll. A növény, és virág szeretetét akarja minden emberbe beleoltani, a szép és jó ny:ujtás

a által. Itt nem hisszük senkinek, hogy ezt v

agy azt nem [ehet itthon termelni, hogy tulipánt csak Hollandiából lehet hozatni, hogy jó barack csak Franciaországban terem és hogy törpe gyümölcsfát csak Japán nevelhet. Az ehhez hasonló szólamokat a leghatározottabban visszautasítjuk, mert tudjuk, hogy megcáfoljuk őket, mihelyt a megfelelő embert kineveltük magunknak. Nehéz harcban küzdünk itt is, de a diadalt szent fanatizmussal akarjuk és ki fogjuk vívni. Itt botanikai tudásunk garancia arra, hogv a pusztaságból virágoskertet csinálunk, ép ugy, mint ahogy 100 évvel ezelőtt a jobbágyból szabad polgár lelt. Fürdőinket erősen lerontotta a háború. de a részben már is foganatosított átalakítások, különösen a Sóstón, éreztetik hatásukat. A következő idényben jelentős lépéssel fog emelkedni a fürdő. — Módunkban lesz synlhetikus úton magasra fokozni' a víz sótartalmát és a már munkában lévő különböző berendezések révéi több uj gyógytényezőt az üdülést és gyógyulási kereső közönség szolgálatába állítani. Napfürdőt szakszerű tökéletességben tudunk m

öjd szolgáltatni, szénsavas és kénesfürdők pedig a kémiai iauoralórium romantikus bűvkörei fognak oda varázsolni. Jéggyárunk a modern tökély magaslatán áll. Itt csak az üzem gazdaságosabbá tétele érdekében szükséges némi átalakítás, mely a legközelebbi jövő mellében, már mint ébredező tett fekszik. Kerámia műhelyünk a semmiből teremtve. egészségtől duzzadó csiraként fejlődik. Léte első perceit é|i és már is oly szükségletet elégít ki, melynek fedezése addig csak gyűlölt ellenségtől vo,t tehetséges. Ezen feladata teljesítésében állandóan szem elölt tartja azt a célt, hogy csak hazai földből, munka árán alkosson szépei és nemeset. Ezt a célt magas közelítéssel ef is érte. Nem szorulunk sem cseh agyagra, sem pedig külföldi máz-, „nyagra. Hazai agyagból teremtjük kályfi

acsempéinket és a nviri homokból leheljük f

lzokra azt a fényt, mely minden színben ragyog. Munkánk során előkelő folyóiratok hasábjain uj gondolatokkal kapcsoltan ragyogtattuk Nyiregyháza nejvét. Majorkerti raktáraink éies hangsúllyal jelzik, hogy a forradalmi zűrzavarból erős elhatározással tudtunk szigorú rendet teremteni. függetlenítve magunkat a kontárok kezein elfajult kereskedelem zsarolásaitól. Javítóműhelyeink bár még igen erősen igénybe vannak véve a háború és a forradalmak romjainak eltakarításával, mégis képeesk voltak már ujat is aikotni. Asztalos műhelyünk a modern kor színvonalán áll és művészi alkotásokat mond sajátjának. Lakatos műhelyünk is felfelé halad a fejlődés utján. Saját erejéből szerelte k©rtg

azdaságunk viz ellátó berendezését és szép munkát végzett a Sóstó jövője érdekében. Kerékgyártó és kovács műhelyünk is kezd emelkedni. — Elkészülve a romokban heverő jármüveink t

alpraállitásával, egy-egy teíj

psen uj szekeret is tudott már utjár

P bocsátani. A nemes szórakozás szolgálatában is állva, tenisz pályáinkat az öreg tölgyek árnyékában adjuk az ifjúságnak. Filmszínházunkban törekvéseink odairány uin

űk. hogv szépei nyújtva a közönségnek, ? lelkiemelkedettség érzetét keltsük vendégeinkben. Temetkezési intézetünkben arra törekszünk. hogy nyujtsuk mindazt, ami a kérlelhetetlen halál ál$al okozott fájdalmakban enyhülést adhat. A kimutatás gondolatával- megbarátkozva célunk, hogy a temetőkben megteremtsük azt a rendet, mely méltó ? végső pihenés kertjeihez. Az eleven és l'ürge üzleti élet szolgálatában állva, igyekszünk segitő kezel nyujta

ni mindazoknak, kik munkájuk eredményét széles körben óhajtják megismertetni. Helyt adunk az alkotómunka plakátjainak, de őrködünk afelett, hogy nemtelen szó ne kiáltson a falakról. Autógumim raktárunk mindig készséggel szolgálj., ki vevőinket, hogy ezáltal is hozzájáruljunk Nyiregyháza fejlődéséhez . \ A történeti vissza tekintés perceiben mi vagyunk azok, akik az elmúlt dicső képein elmerengő magyarnak mindig oda kiáltjuk a legnemesebb jefozót, csüggedés nélkül mondván, hogy: «Előreü. A jelenben fürge mozgékonysággal résen vagyunk és felkaroljuk mindazt, amit a fejlődés utján, mint alkotó tényezőt munkába állithalunk. A jövől építjük nyílt tekintettel és felemelt fővel. Tudatában vagyunk annak, hogy minden nemesen érző sziv segítségünkre siet, mikor nehéz akadálvokkal küzdünk. A felfedező. Irta: Dr. Réczei Sándor, kir. Ítélőtáblai biró. Az pedig nem volt más, akárhogy birkóznak is érte a nagyfejüek, mint boldog emlékezetű Porubszky Pál bátyánk, lapszerkesztő-irodalmi professzor ur, akiben Lucíás és szellem lakozék, jól megférő,leg azzal a derűs kedéllyel, ami a háború előtti pár évtized magyar horizontját megaranyozta. (Jaj, hogy az égbolt alján már akkor is komoly felhők gomolyogtak.) Elmondom a felfedezés esetét, mert történelmi adalék, amit pedig még az sem ismpr ,akit illet. A nyíregyházi «Pacsirtában» történi, anno a 90-es éves elején. Ki emlékezik még a Pacsirtára? A pedáns és tiszteletet gerjesztő tűzoltólaktanya profán elődjére, a jóféle kis színész-vendéglőre, amelyet mi is, a «Kutyánál az egres» cimü asztaltársaság kereszteltünk ei az isten-áldotta magyar föld primadonnájának — ma már operett címre züllött nevéről. Vagyis, hogy csak közvetve arról, inert eredetileg Erdélyi Marinak ajándékoztuk ezt a kitüntetést, aki kardalosnő a Tiszai és Komjáthy, direktorsága alatt ,ugy. lebegett csodás szopránjával a hatalmas operai kórus felett, mint ama szürke kis társa, a búzaföldek pipacsainak távlatán. Hej be' gyakran, hej be' szépen csattogott a mi kis madarunk a dévaj ifjúság nóiás-dalos éjszakáin, világhíres Benczi Gyula muzsikájánál!! De már messze is röpit a szép emlékekben fürödni vágyó képzelet. Hát ugy történt, hogy a mi fentlisztelt asztaltársaságunk széf) nyári vacsorák után ki-kibővült a színház utáni kedély üdülést kereső kültagokkal, akiknek legérdemesebbjei közzé számi lőtt Pali bátyánk, ugy is mint buzgó színi referens. Az 1893-iki szezon egyik előadásáról betér hozzánk, már ugy az eszmetisztulás évadján, kirendeli a korsó sörét, (akkortájt sújtott le ránk a peronoszpóra; öngyilkosság számba ment a borivás, de mi már kicsinyég be voltunk oltva ellene) benyúl a belső zsebébe s kiemelvén onnan egy iskolai füzetet, ezzel a szóval nyújtja át nekem: Olvasd ezt el. A feladat nem volt nagyon ingerlő: mi már kezdtünk kissé beledőlni a kövér Bakai klarinétjába. De nem akartam kedvét szegni, végig olvastam. ; i A nótás kedélyhangulaton keresztül is lenyűgöző útleírás volt, afféle jóveretü tárca. Visszaadom: Csinos dolog; mii akarsz .vele? ,'— - Semmi különöset, csak azért olvastattam el, mert ezt egyik növendékem irta. Egy ötödikes. — Ezt? — és nagy szemeket meresztek, de nyomban ei is mosolyodom — Óh «tanarak-szamarak»!! Hát te azt elhiszed, hogy ezt a dolgozatot egy 15 éves gyerek irta? Pali bátya lesújtó pillantást vetett felém a cvikkere felett: — Csalódól pajtás!! Ez egyszer a tanár nem volt szamár. Hallgass csak ideII Bakai egy széles lendítéssel épen befejezte a szólóját. — A dolog ugy történt, hogy a mult héten feladok az V. osztálynak egy magyar dolgozatot, afféle stílus-köszőrüfőít Ma reggel beviszem a javított füzeteket, megteszem rájuk az észrevételeimet s ezeket a következő szavakkai fejezem be: III van még egy dolgozat; a benyújtóját azonban nem akarom megnevezni, mert ez a dolgozat — lopott!! — S éppen erkölcsi kioktatásba kezdenék, amikor a hátsó padból felugrik egy hórihorgas, villogó szemű fiu s izgalomtól remegő hangon hörgi: Tanár ur kérem, az a munka nem lopott, azt én irtani!! Mereven reá nézek; szinte megdöbbent szemében az igazság lobogása. Türtőztetem magam s nyugodtan megkérdem: — Amint mondod: ezt te készítetted fiam. Tudnál te most is ilyen dolgozatot irni ? — Azt hiszem, tanár ur: tudnék. — Hát akkor fiam itt maradsz velem óra után az osztályban. És ma 11 órakor ketten voltunk az V. osztályban akkor, amikor feladtam neki a cimtémát és ott és az én folytonos jelenlétem alatt irta a fiu ezt a most olvasott dolgozatot. Csak ezt akartam elmondani. Szervusz!! Nem bírtam a pohárhoz ny ülni addig, amig a csodálkozás és elragadtatás hangján meg nem kérdeztem: , — És hogy hívják azt a fiul? — Legifjabb Krúdy Gyulának. Gyönge diák, de nagy iró lesz belőle. A) tisztes laktanya lombos kertjében a •«Pacsirta» trillái ma már nem kelnek versenyre a mély síp és gordonka kesergőivei, a víg fiuk is javarészt megtértek a Morgó-temető rigó-dalos enyhüielébe; de a Pál bátyánk jóslata valóra vált és ma már (ha nem is a legifjabb, de a ini) Krúdy Gyulánk egyik leghivatottabb képviselője a magyar irásmüvészetnek és, büszkesége szülőföldjének: egy századja -szabad és kiváltságoít Nyíregyháza városának.