Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)

1924-09-02 / 200. szám

1924. szeptember 2, JS&íiwxűék azt is kifogásolták, hogy, a toronyőr ma­gyarul mondja a rigmust. A magyarok nem engedtek, a tótok törvényre adták a dolgot. A főszolgabíró beidézte mindkét felekezet elöljáróit és miután nem tudta őket megegyezésre birni, következő Íté­letet hozott. rigmust a toronyőr ezután is ma­gyarul fogja mondani, de utána tótul tar­tozik tülkölni.» A ítéletben aztán mindkét fél megnyugodott és az útszéli csárdában nagy áldomást iltak rá. Az volt a tervem, hogy feldolgozom, de féltem, hogy Laci bátyánk leszamaraz, ha nem találja jónak. Vagy. husz évvel ezelőtt mégis felhasználtam. A zsidó hit­község egy hitszónokot alkalmazott egy próba évre. Sokaknak nem tetézett. — A zsidók egyik legnagyobb ünnepe, a kürt ünnepe előtt, egyesek, nem mintha csak egynek ís, nem' kotlett volna a magyar szó, de ürügynek használták és kifogásol­ták hogy a fiatal pap, a nagy. ünnepen ne tartson hitszónoklatot, és ne magya­rul, hanem az öreg pap papoljon, alq pedig nem tudott eléggé magyarul. Ekkor én az újságban azt ajánlottam a viszály­kodó felekezetnek, hogy egyezzenek meg; ezen az ünnepen szertartás közben az izr. templomban a harsonát szokták megfújni, állapodjanak meg tehát abban, hogy a pap a hitszónoklatot hadd mondja el ma­gyarul, kürtölni azonban kürtöljenek utána héberül­Sándor Mór. Mindenféle könyvek kötését jutányos áron vállalja Jóba-nyomda, Nyiregyhiza Széchenyi ut 9. Telefon: 139. Mll!!INI!HlS!lll!llKIilllilllíR!Rf(!ll!Hll!!i!!íilllliHil!:!iPi:i!iiiilllllillHj!M 1 Mindenféle 1 = kapható | az Ujságbolíbasi j ^»IÍII1}MÍI!HIÍIÍ1IÍIIÍ1H!IIISÍ!Í!ÍIII![HIIIII!ÍIÍIIIIH!I!IÍ!!!!I!!IÍ!IIIÍÍ!SÍII1!!IIÍ FIGYELEM! Részletfizetésre is rőfös, kötött árukat igen jutányosán vásárolhat: SOHWARTZ AüTUH cépél, Kállai -utca 2. szán. Okvetien keresse fei! Akar Ön élvezni? ÜSÍLÉLÜHí részletfizetésre raglánok, bőr és szőrme mikádók, gummi kabátok, férfi és gyermekruhák legutolsó divat szerint kaphatók Schwartz Jenő férfi és gyermekruha áruháza, Nyiregyháza, Takarék-palota (sarok) . 833-4 Fekete gólyák a Hortobágyon. Egész raj jelentkezett évtizedek óta először. Hortobágyi puszta, szeptember 1. Ritka madár a fekete gólya, akár a fehér holló. De azért egyszer-másszor megjelenik és ilyenkor merészen képze­lődök egész meséket fűznek hozzá. A Hortobágyon most ebből a ritka madárból bőségesen van. Tömegével rö­pülnek aránylag elég alacsonyan. Érde­kes képet nyújtanak. A sok gólya egy ra­káson, mint valami szálló fekete felhő. — Egyik-másik csoport leszáll és vigan ke­lepel. Megjegyzi az egyik bojtárigény a debreceni uraknak, akik hosszan és gyö­nyörködve nézik a fekete, gólyákat: — Megjárja most Debrecen, ha mindegyik visz egy gyereket. — A még nem vóna baj — mondja rá a másik — csak oszt fekete ne 1 egyik!! Nevetnek hozzá a debreceni urak s tovább győnyörködnek'a fekete gólyákban. Tiszaughon egy gazda lelőtt egyet az odatévedt fekete gólyából. A Tisza felett keringett, sütkérezve a napfényben. — Micsoda szenzáció volt ez. Menjenek csak a Hortobágyra, van ott belőle sokkal több. 'Nem ís szenzáció már. Legfeljebb akkor lenne az, ha a hortobágyi gulyások jóslása szerint — felvet gyermekeket hozna!! Repülőnap és ejtőernyős mutatvány Nyíregyházán. Nyíregyháza, szept. 1. A Hadirokkan Lak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Nemzeti Szövetsége a centen­náríum hetében repülőnapot rendez Nyír­egyházán^ a Szarvas-szigeten. Ezalkalom­| mai bemulatják a közönségnek az ejtőer­í tnyő működését is. A repülőgépeket a Ma­} gvar Légiforgalmi Rt. bocsátja rendelke­j zártak, hollandi Fokker gyártmányúak. | zártak!, hollandi Fokker gyártmányúak. ] Ezidőszerint Rudapest és Bécs között bo­| nyoűtják le velük a légiforgalmat. — Az ejtőernyőt Párisból hozatta a repülőak­cíó vezetősége. Soha baleset veié még nem ivolt. Kinyílott állapotban átmérője 9 mé­ter. Repülőgépből körülbelül' 30—40 mé­tert zuhan, majd kinyílik s jnásodperoen­ként körülbelül 4 méternyi gyorsasággal esik. A repülőnapon két legkiválóbb fot­bal csapat tart mérkőzést a Hadröa érté­kes serlegéért, ugyancsak a Szarvasszi­geten. Részletes programmot a néhány nap múlva megjelenő falragaszok nyújtanak. — IvcnyTvíter tanítás. Felnőttek ugy .az egyszerű, valamint a kettős könyvvitel­bői, valamint a gazdasági könyvitelből mérlegképes könyvelőkké kiképzést nyer­hetnek, szakképzett tisztviselőnél. Cim a kiadóhivatalban. Kiképzési idő 6—8 hét. Szmyrna-, perzsa-, kelim­és mindenféle gyapjufonalak a Kézimunka és Fonalházban. Kalapjavitó Üzem n megérkeztek. Férfi és női kalapok a legújabb divat szerinti formálása. Nyíregyháza, Zrínyi Ilona-utca 4. szám az udvarban. 3163-25 HIRDETÉSEK lka Hirdetési dijak: 10 szóig5000 K. minden további sző 500 K. — Hirdetések ntáni érdeklődésre csak vá­laszbélyeg beküldése mellett válaszolhatunk. — „Cim a kiadóhivatalban" jelzésű hirdetésekre csak a hirdetésen feltüntetett szám bemondása esetén adhatunk felvilágosítást. | A hirdetés dija a feladáskor fizetendő. | Vidékról levélbélyegben is beküldhető a hirdetés dija. • Kisebb diákot vagy diák­láDyt havi két mázsa búzá­ért ellátásra elfogad jobb család. Cim a kiadóban. eg érkeztek az őszi GS téli angol és francia szöveteim msijiepő oScsÓ árban. Legújabb divat szerint, kedvező fizetési feltételek mellett elsőrendű munkával ellátott ruhákat készítek Slaíss József úri divat szabó, Nyiregyháza, Vay Ádám-utca 7. 3321-27 Deutsches Madchen za zwei Kleiae Mádchen ge­such*. Kállai-n. 46. 3357 1 Ogyes, megbízható szoba­leány szeptember l ére ke­restetik, Cim Hoffmann fü­szerüzlet. 8 62 1 Házakhoz megyek felső­ruhát varrni. Cim az Uj­ságboltbun . 860 2 Trágyát veszek magas áron, azonnal elszállítom, Róth Ferenc hengermalom. Telefon 218. 3343-1 Jobb izraelita családnál, iskola idényen 2 gyermek teljes ellátást nyerhet. Cim a kiadóban. 3347-1 Tanitónőt keresek október elsejére, aki perfekt német és zongorát is tacit, máso­dik elemista fiamhoz tanyára Ajánlatot a fíaetési igéDy­nyel Dr. Szondy István, Tiszadada cimre kérek. 3309-1 Házaspár keres 1—2 szo­bás, esatleg konyhás búto­rozott lakást. Cim a kiadó­ban. 3319-1 Perfekt német ír&ncia zongora tanítónőt keresek 10 éves leánykámhoz. Cim az Ujságboltban. 845-1 Sürgősen eladó egy jó­karban lévő használt fehér­nemű varrógép, Ujszőlő-u. 57. sz. 3336-2 Holló-utca 25. számú ház százhetvenöt millióért eladó 3 szoba »zonnal elfoglalható Megbízva Nagy Imre irodája 3181-3 Deák Ferenc utcán 3 szo­bás uj ház ötszái négjrssögöl telekkel százötven i» illírért sürgősen eladó. Megbzva Nagy Imre irodája. 3178-3 Egy alig hasznilt nötét­szürie férfi öltöny eladó. Cim a kiadóban. Jobb izr. csalidnál 1—2 deák ellátás kaphat. Cim a kiadóban. —d Leánygimnazistát, vagy polgári leányiskolás teljes ellátásra elfogad özvegy úrinő. Cim a szerkesztő­kégben. 3 Megbízható ügyes takarí­tónőt délelőttre felveszek. Cim a kiadóban. 3369-1 Házhoz, vagy otthon mo­sást vállalok. Kovács Ist­vánná, Ér utca 25. 3370-1 Két diákot ellátásra el­vállal izr. uricsalád. Cim a kiadóban. 3363-1 2 vagy 3 diákot teljes el­látásra elfogadok. Mór Jó­z<ef Vécsei-utca lf. 3372 2 Kiadó egy lakás, érte­kezni Virág-u. 8. 864 1 Bútorozott szoba fiatal pár vagy magános nő ré­szére kiadó. Cim a kiadó­ban. S378-1 Egy 10-14 éves leánykát ellátásra elfogadok zongora h»s*nál»tUl. Józsa András utca 18. szám. 3379-1 Kereskedelmi tanfolyamot végzett leány irodai vagy pénztárnoknői alkalmazást kerej. Cim a kiadóban. 3381-2 Diáksk teljes ellátást nyer­hetnek Csipke-utca 21. 3382-1 Zongorát vagy pianinót kereset bérbe v»gy vételre. Cim az Ujságboltbm. 866-2 Zsir, príma, házi hizlalás­ból kapható napi árban, Dessewffy-tér 4. szám. 3384-2 Eladó egy ágy két szék­kel. Széchenw-citca 15. sz. 3385-1 Középiskolás leánykát vagy fmt telje* ellátásra vállalok Deák Ferenc-utca 29. 855-2 Mindenes szakácsnét azon­nali belépésre keresek. Lu­kács Vilmosné, Széchenyi­tér 3. 33-6-1 Elvállalna tisztv selö csa­lád teljes ellátásra két kö­zépiikolai fiu tanulót. Cim a k'adóban. 3387 2

Next

/
Oldalképek
Tartalom