Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)
1924-09-06 / 204. szám
4 J&imwÉk 1924 szeptember 6 A Románia-Mare hadseregének siralmas helyzete. Kolozsvárról jelentik: A Lupta hosszabb cikkben kesereg a hódító román hadsereg pusztulásán, amelyért a kormány hivatalos gazdasági politikáját okolja. A cikk szerint a tisztikar, legénység, sőt a hadser Jg lóállománya is a leglehetetlenebb nélkülözéseknek van ki* téve és ezeknek a nélkülözéseknek a nyomán máris jelentkeznek a pusztulás szimptomái. Ezt az állítást a Lupta konkrét adatokkal erő siti meg. Elsősorban megállapítja, hogy a hadapródiskolák, a pótkeretek elnéptlenednek, mert senki sem akar pályázni a katonai karriérre, amely a nyomorgás választását jelenti arra, aki katonai pályára lép. A meglevő tisztek is sorra kénytelek mellékfoglalkozásokat vállalni, mert a fizetésükből képtelenek megélni. Az állam egy-egy közkatona élelmezésére naponta 11 leit fordít. Mit és mennyit ehet egy román katona — kérdi a Lupta — az előirányzott 11 leiből akkor, amikor egy kg. barnakenyér 6'5 lei. a kenyéren kivüli élelmezésre tehát csak négy és fél lei marad. A siralmas élelmezésnek máris két következménye mutatkozik: Egyfelől a tuberkulózis végez rettenetes pusztításokat a hadseregben, de másfelől nagyon só kan szöknek meg a katonaságtól, látva, hogy a silány élelmezés folytán bajtársaik tömegesen válnak tuberkulotikussá. Az elfogott szökevények nagy része tettének indokolásakor a folytonos és már kibírhatatlan koplalásra hivatkozik. A kincstár óriási károkat szenved a hadsereg lóáliományanak pusztulása folytán. Egyegy ló élelmezé'ére ugyanis husz leit irányoztak elő, egészen természetes, ho^y hus* leiből éppen ugy nem lehet egy Io?at élelmezni, mint ahogyan 11 leiből nem lakhat jól egy ember, még akkor sem, ha az előirányzott összeget teljesen az előirányzott célra fordítják. Vegyük azonban figyelembe azt is, hogy a tisztikar sem tud a fizetéséből megélni és mellékfoglalkozás után kell látnia — „kézenfekvő" tehát, hogy a megszorult tisztikar párfőm- és puderszámláit — legalább részben a „minden szentnek maga felé hajlik a keze" elv alapján is a prófüntr és abrakpénzekből „kénytelen" fedezni.. . Vasárnap a Zöldágban nagy hurka-kolbász estély Kitűnő italok. Pontos kiszolgálás. Elsőrendű cigányzenekar. HÍREK. KIS NAPTÁR: Szeptember 6. Szombat R. kath. Ida, G. kath. Mihály ark. Prot. Zakariás, lzr. S Soft. 6. P. Városi Színház Mozgó: Montecarlói kalandornő, (7, 9 órakor) Apolló Mozgó : Qróf Monté Christo (Negyed 8, 9 órakor,) Diadal Mozgó: Lovaglás az űrben (7, 9 kor.) Varmegyei Jósa-Muzentn •• zérva. I ; , Városi gőzfürdő: zárva. Strandfürdő: nyitva. Sóstógyógyfürdő: nyitva reggel 6-tól esta 7 óráig. | | • , t | . Póntekau az Osgyáni és Farkas gyógyszertárak tartanak ügyeleti szolgálátat. =•= HIÁBA. Hiába mondod: nyár maradj! . . . Rigófütty, fecske, el ne hagyj ! . . . Hiába szólsz : ne szállj tovább Zománcos lepke, délibáb. Hiába mondod, hogy a rét Őrizze lobogó tüzét, A zöld láAgot, mely vért hevit, Virágkelyhet mézzel telit: Elillan tőled a madár, A napsugár csak lopva jár, Halk sirás csuklik valahol, Sóhajtás súg a lomb alól, S a durva herold: a szél Arcodba búg: tél, jön a tél. Hiába mondod: ifjúság, Maradj, maradj virágos ág, Hajam selyme, vérem bora, Élet ízének mámora: Látatlanul szitál a dér, A tél dere hajadra száll És les rád titkon : a halál. Téger Béla. =•= — A r et. nőegylet tagjaihoz. Fel kéjük a ref. nőegylet tagjait, hogy szombaton, 6-án délután 3 -órakor a ref. elemi iskolában összejönni szíveskedjenek. — Az elnökség. — Térzene. A' katonazenekar ma, péntek este 8 órától kezdődőleg 10 óráig térzenét ad a Kossuth-téren . Városi Színház Mozgó SZEPTEMBER HÓ montekarlIT kalandornő Nagy attrakció! Sláger! kalandor történet három világrészen kerssztáil 2 részben 3 fejezetben 13 felvonásban egyszerre Főszerepben: ELLEN RICHTER, HUSZÁR KÁROLY, EDWARD v. WINTERSTEIN. Első fejezet: Az arany birodalmában. Második fejezet: A sivatag; rabjai. Harmadik fejezet: A bitó árnyékában. Előadások kezdete: hétköznap 7 és 9 órakor, vasárnap 5, 7 és 9 órakor. Elővételben biztosítsa jegyét! Jegyelővétel hétköznap Jakabovics Fannyka dohánytőzsdéjében, vasárnap d. e. 10—12-ig a színháznál. — Az állami tanítóképző intézet tegnap tartotta évnyitó ünnepét. Az intézetben ebben az évben nyilt meg először az ötödik osztály, amelyet a Vay Ádám-ut cai intézeti épületben helyeztek el. A megnyitó ünnepen Lukács Béla igazgató megható szavakban emlékezett" meg a nyugdíjba távozó Kuzaila Péter igazgatóról, majd az ifjú tanítónő vendékek előtt kifejtette azokat a szellemi, erkölcsi feltételeket, amelyek az ideális magyar tanító személyiségét biztosítják a vallás, a haza, a magyar nép javára. Az elődások pénteken reggel 8 órakor kezdődtek meg. A tanári testület a már felvett 28 első éves növendékhez ujabb 17-et yett fel. Megállapítható, hogy hasonló népes tanitóképzőintézeti első évfolyam egyik más állami tanitóképzőintézet síncsen. — a Nyirvidéfc emtcnnárrumi szama. A Nyirvidék, amely, immár 45 éve kiséri figyelemmel Nyíregyháza város fejlődését és évfolyamai ennek a fejlődésnek: rendkívül értékes és gazdag dokumentumai, a centennárium szombat estéjén nagyszabású emlékszámot acl, amelynek hasábjain a város vezető egyéniségei szólalnak meg az aktuális kérdésekről. A oentennáriumi számba dr. Rakovszky Iván belügyminiszter, városunk nemzetgyűlési képviselője irja a vezércikket. — Saáry gyűjteménye es a kiállítás. Dr. Saáry Sándor évtizedek óta nagy szorgalommal gyűjtögeti a régiségeket, a melyek olyan értékes és nagy tömegű anyaggá nőtték ki magukat, ami a magángyűjtemények között ritkítja a párját. A kiállítás rendezőségének felkérésére most elhatározta Saáry, hogy szülővárosa centennáriuma alkalmából magánosok számara is megtekinthetővé teszi gyűjteményét, amelyet Iyállói~utca 48. szám alatti' lakásán naponta 9-től 12-ig bárki megtekintheti. — Conrád VEIDT a Diadalban. — Jósa Andrásról közöl érdekes cikket a Színházi Élet uj száma. Kapható az Ujságboltban . v — A földMrtokreíormnovelIa az 5500 OVT. E. és 60000 F. M. sz. rendeletekkel kapható az Ujságboltban. — Orosz zenekar a Koronában* Papp Lajos, a Korona közkedvelt, agilis vezetője, Nyíregyháza közönségét egy rendkívüli szórakozásban részesíiteti tegnapelőtt este óta. Egy egész hónap tartamára sikerült lekötnie nagy anyagi áldozat árán a hires, hét tagból álló orosz zenész-csoportot, mely bal al aj ka, mandolin, gitár és zongorakiséret mellett felhangzó igaz, őszinte sirámokkal tele orosz dalokat énekelnek a legtökéletesebb egybehangolással A régi orosz élet cári világa sir fel húrjaik és szavaik egybehangzó összejátszásában. Ha Nyíregyháza közönsége ritkán hallható zenei élvezetben akar részesülni, feltétlenül hallgassa meg a Korona kávéházban a derék oroszok, az emigráns oroszok lelkes zenekarát Bfclépti-dij nincsen . — A Diip Dame legújabb száma Topható az Ujságboltban. — A kiállítás karalóglusa pár nap, alatt elhagyja a sajtót, ami szakonkint csoportosítva nélkülözhetetlen könyve lesz a kiállítást látogatóknak. A katalógusban ugy. a kiállítók, mint mások helyezhetnek el hirdetéseket. Bővebb felvilágosítást a városházán a mérnöki hivatalban lehet nyrni . — a Halál jegyese Conrád VEIDT tal a Diadalban. Két sláger! KaiamLlám szombaton 7 és 9 órakor az űrben dráma 5 felvonásban. A szakadékok Kalandor dráma 5 felvonásban. Főszer pben: Luciano Albertini. Kisérő műsor: Párisi OlimpiáSZ v-ik rész !í á,y a Diadal Mozgó vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor