Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)

1924-09-17 / 212. szám

Nyíregyháza, 1924. szeptember 17, * Szerda XLY. évfolyam. * 212. szám Álarcos revolveres banditák meghiusult rabiógyiikossági kisériete. A merénylőket az Üllői uton fogta el a rendőrség és az üldözésükre siető közönség. — Az egyik bandita elmenekült. Hatszázezer aranykoronába kerül Magyarország katonai ellenőrzése. utca közönsége fogta el, a rendőrök pedig a ; Nap-utcában akadtak a másik merénylőre, j aki egy kapualjban éppen át akart öltöz- | ködni. A harmadiknak azonban nyoma ve- [ szett. « í | A három merénylő Csorna Sándor, ' talan Imre és Nimmer Miklós. Megállapi- i tották Csorna Sándor és Bertalan Imre valló- | másából, hogy a Déli Vasútnál, vagy a Ke- f lenföldi pályaudvaron kellett volna találkoz- f niok, a rendőrség azért a harmadik tettes- j társ kézrekeritése érdekében őrizetbe vette a j két pályaudvart. | J A rendőrség az éjszakai revolveres j rablógyilkossági merénylet kísérletében le- \ folytatta a nyomozást s Fekete Béla 24 éves soffőr elmondotta, hogy Csoma Sándor álar­cos merénylő volt az, aki őt az autó vezetésre kényszeritette. Egyébként mindkét bandita beismerésben van s kijelentették, hogy Kol­tai Károly kőbányai kereskedőt és Hammer Antal sertéskereskedőt akarták kirabolni- AJ harmadik merénylő, Nimmer Miklós kun- j hegyesi cipészsegéd kézrekeritésére megtet- \ ték a szükséges intézkedéseket. I | Holnap kezdődik a csongrádi; merénylet bűnügyének főtárgyaiésa. Budapest, szept. 16. Magyar Távirati * Iroda. | | | || Szolnok városa az országos érdeklődés homlokterébe került azáltal, hogy holnap reggel veszi kezdetét az ottani törvényszé­ken a csongrádi tombamerénylők ügyének főtárgyalása. Fux Gyula dr. tárgyalásvezeto szerint körülbelül 8—10 napig tart a főtár­gyalás s csak délelőtt tárgyalnak. Mivel azonban 116 tanút kell kihallgatni, lehet, hogy egy-két nappal kitolódik az itélethoze­tal napja, de ebben az esetben nemcsak déli előtt, hanem délután is folytatják a főtár­gyalást. , | i | L ! I! 1 f =•= Hatszázmillió koronás ékszer­lopás. Budapest, szept. 16. MIT. A ceglédi rendőrség táviratban értesí­tette a budapesti főkapitányságot, hogy Szeleczky Ferenc ceglédi nagykereskedő, kárára egy Valesz László nevü 21 éves munkanélküli csavargó 600 millió koronás ékszer és ruhalopást követett el. Mivel az a gyanú, hogy. a tettes a fővárosba mene­kült, kérik letartóztatását. i Budapest, szept. 16. Magyar Távirati Iroda. Tegnap este detektív regénybe illő iz­galmakkal teljes bűnügyi esemény játszó­dott le a fővárosban, melyről a következő tudósítást vettük. Tegnap este fél 10 órakör Magyar Gyula Zápolya-utcai fuvarozási vállalkozót telefonon arra kérte valaki, hogy egy na­gyobb autót küldjön a Zugligetben levő Disznófőhöz s azt kérte még a rendelő, hogy az autón csak a soffőr foglaljon helyet, mert nagyobb társaságot kell bevinni a fő­városba. A telefonüzenet vétele után Fekete Béla soffőr nyomban elindult egy autóval a Disz­nófő felé. Amikor már célpontjához közel volt, egy meredek kanyarulóhoz ért, lassítani kezdte autóját, hirtelen három álarcos em­ber ugrott elő az árokból, kettő az autóra ugrott, egy az autó elé állt s kezében revol­verrel megállásra kényszeritette az autót. Fekete Béla soffőrt az autóból kicipelték, összeverték, megkötözték s egy közeli kis házikóba vitték. A soffőrnek aaonban volt annyi lélek­jelenléte, hogy mielőtt ártalmatlanná tették volna, a benzintöltő szelepet elgörbítette s a banditák nem tudták a gépet elindítani. Támadói most arra kényszeritették, hogy vagy csinálja meg a gépet, vagy vegyen részt ő is egy kitervezett merényletben s akkor 50 millió korona jutalmat kap. Fekete Béla az utóbbira vállalkozott, felült a gépre, egy revolveres alak mellé ült kezében revol­verrel, két revolveres alak pedig a háta me­getti ülésen foglalt helyet. Értésére adták azt is, hogy ha rendőrrel találkoznak útköz­ben, jelt ne adjon neki, sőt ha kell, inkább gázolja el a rendőrt. így robogtak le a Duna partjára s itt azt követelték a soffőrtől, hogy a Ferenc József hidon keresztül hajtson az .Üllői-utra. .Fekete Béla soffőr útközben megpróbálta, hogy egy távolabb álló rendőr figyelmét felhívja magára s a legnagyobb mértékben szabálytalanul hajtott, azonban a rendőr nem vette észre. A Kálvin-térre érve elhatározta, hogy inkább nekihajt egy villa- | mosnak, csakhogy megszabaduljon. Útköz- * ben beszélni s még kevésbbé segítségért kiáltani nem tudott, mert a szája le volt kötözve. Szerencséjére az Üllői-uton két rendőr jött az úttesten velük szembe. Mi­kor a két rendőr mellé értek, a gépet egy szempillantás alatt megállitotta, a kendőt a szájáról lekapta s segítségért kezdett kiál­tani. Az egyik merénylő erre Fekete Bélának a fejére ütött revolverével, majd mindhárman kiugrottak s a rendőrökre puskatüzet adva menekülni kezdtek. Az egyik merénylőt az Budapest, szeptember 16. MTI Londonból jelentik: A Dailly Te­legraph cikket közöl Ausztria, Magyaror­szág és Bulgária katonai ellenőrzésének kérdéséről s különösen kieemeli azt, hogy Magyarországnak évi 600000 arany­koronába kerül ez az ellenőrzés. Az érde­kelt államok azt a kívánságot terjesztet­ték a nemzetek szövetségié elé, hogy. az el­lenőrzést két-három semleges állambeli s egy a nagyhatalmakhoz tartozó megbí­zott gyakorolja. Megalázónak tartják ez ál­lamok magukra nézve azt, ha katonai ellen­őrzőket küldenek ki s ezért polgári ellenőrök kiküldését kívánják. Különösen Magyor­szágnak nagy érdeke azj hogy. a kisan­tant államok képviselői ne lehessenek je­len az ellenőrző bizottságban, mert győ­zelmi mámortól csepegő gyűlöletük csak kellemetlen helyzetet teremtene. Kun Béla nem volt Magyar­országon. Budapest, szept. 16. Magyar Távirati Iroda. i A" sajtóban hire terjedt annak 1, hogy Kun Béla Magyarországon keresztül Belgrádba érkezett s közben Budapesten is 24 órát töl­tött. A rendőrség a MOT utján hivatalos je­lentést adott ki e hirrel kapcsolatban s meg-' állapítja a jelentés, hogy sem a román­francia repülő r. t., sem az Aero express légi­forgalmi gépein a Mátyásföldi repülőtelepen ismeretlen egyén, akit a rendőrség ne igazolt volna, le nem szállt, annál kevésbbé foglal­hatott helyet az utasok között Kun Béla. Megállapította azonban a rendőrség azt, hogy ennek a hírnek jugoszláviai ter­jesztője a proletárdiktatúra idején az igaz­ságügyi népbiztosságban működött smint ilyennek menekülnie kellett Magyarország­ból. Jelenleg is körözés van kiadva ellene. Tőzsde. Budapest, szept. 16. Magyar Távirati Iroda. lii; :Zürichi nyit'ás: Berlin 126.5, Newyork 530.5, London 2367, Páris 2825, Milánó 2322.5, Prága 1587.5, Budapest 69 5, Belg^ rád 725, Bukarest 280, Varsó 102, Bécs 74, Szófia 385. \ Termény piac: Az irányzat valamivel ba­rátságosabb. A forgalom búzában valamivel csendesebb, rozsban élénkebb. 76 kg. tisza­vidéki búza 410—415, 78 kg. tiszavidéki 420 —422.5, rozs 355—360. , ívj , G-yermeh iskolai és patent harisnyák minden nagyságban, színben és minőségben legnagyobb választékén, a legelőnyö­sebben vásárolhatók Hungária Cipőárutlázban, Nyiregyháza, Zrioii Ilona-utca 5, Telefon: 195, Egyes szám ára 3000 korona.

Next

/
Oldalképek
Tartalom