Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 200-223. szám)

1924-09-14 / 210. szám

32 gyakran pihee meg Főutcái — mint emlitém — egyenesek, a forgalmat jól bonyolítják le — ritka a görbe utca — de amelyik görbe — az azután olyan művésziesen görbe, hogy párját ritkítja Ilyen pl. a Kürt-utca ; mindig örömteljes meglepetést érzek, ha bármely végén megyek be, hogy sikerült keresztüljutnom rajta; az ilyen utcát nagy kár volna kiegyenesíteni, mert elveszítené legnagyobb értékét, a romanticiz­must. Most jövök csak rá, hogy ebben a szó­ban találtam meg azt, amit kerestem. Ha érzéseinket analysaljuk meg a vasúti állomástól bejövet, úgy őszintén megvallva, a legelső érzés nem valami kellemes, mert az el­hanyagolt népkert hátránya nappal és a bako­nyi sötétség éjjel bizalmatlanná teszik még a legromantikusabb lelket is. Amint azután be­fordulunk a nyílegyenes vasúti útra (én már csak igy nevezem) ez már igér valamit, fokozza kíváncsiságunkat, de — sajnos — nem elégíti ki; artisztikum bizony az egész uton nincsen, szép frontja csupán a jegyintézetnek van, előtte egy jóleső zöld terület a Károlyi- és Dessewffy­tereken át, a Nyirvizpalota szép épülete és most, mintha megütné az embert az utcával szemben terpeszkedő Magyar—Olasz Bank épülettömbje, mint egy iromba nagy káposzta­fej. Ezt nem tudom, hogy milyen stílus, de hát itt van, előtte egy szép tér várja a majdan el­jövendő Benczur-szobrot, mely mindent jóvá fog tenni Beljebb megyünk a Zrinyi Ilona-utcán, ez Nyiregyháza „Via NazionaIe"-ja, emberfor­gatag, üzletek, lüktető élet, még egy pillanat és a Városház-téren állunk. Itt a város szive, itt kell keresnünk a legszebbet; itt azután meg is kel! állnunk, hogy jól szemügyre vehessünk mindent Különös egy tér ez a mi Városház­terünk; beszél hozzánk, de sokan — talán a legtöbben — nem is értik a szavát; én egy csendes éjjel értettem meg, mikor nem zavart az utcai lárma. Egy szép, virágos park köze­pén áll a mi Kosszuth-szobrunk, amely — jól tudjuk — nem az, és nem olyan, mint a mi­nőt Nyiregyháza megérdemel és körülötte tá­gas gyűrűben a világtörténelmi korszakok egy­egy érdekes építészeti stilusképviselőjét látjuk, amint egymást bámulják. A görög-római ne­mes vonalú városháza nézi a vörös téglákból emelt gótizáló római katholikus templomot, a parochia épületének simpla polgári frontja a renaissance stilusu nagy takarékpalotát és a legérdekesebb két vis-a-vis a Korona szálló barokkdiszes épülete és a szerény kis Hirschler­ház, a város egyetlen Biedermeier-izü, kedves alakja. Van ezen a téren minden, sőt a város­háza kapubejárója még egy kis izelitőt is ad az északolasz városok és a régi csehországi városok árkádos hangulatából. Mintha élnének, gondolkodnának és gon­dolkodásuk szerint cselekednének a többi mo­numentális épületek is; a gyönyörű aristokra­tikus megyeháza rejtetten, félrevonultan húzó­dik meg, nem vegyül a polgári házak közé; Bessenyei, a megye bus trubadurja képezi egyetlen társaságát. A puritán kálvinista temp­lom, a hatalmas, román diszü lutheránus temp­lom, a görögkatholikus és zsidó templomok büszke testőrseregként veszik körül a város szivét — a Kossuth Lajos-teret. Íme egy százéves város ruhája, nem hi­valkodó, nem diszes, nem művészi; ez a vá­ros idáig dolgozott, mindig csak dolgozott, ruhája a becsületes munkásruha, fodra is van — még nem ért rá ünneplőt ölteni. Van'" nak szép épületei, még sem szép város, van­nak fényes üzletei, mégsem ragyogó város, vannak nagyurai, mégsem uri város — több mindezeknél: Nyiregyháza becsületes város, megbízható város, ezt látom én, ezt érzem én és velem sokan mások is, akik hallgat­ják és megértik a házak, az utcák, a terek néma szavát: a lelkét. Még nagyon fiatal, még ki sem járta a városok iskoláját, min­dent még nem tudhat és küzd a müvésziesért a szépért, de majd csak azután, ha már a kenyér megvan, addig bizony művészi dol­gokban kezdők vagyunk, analfabéták. De tanulni akarunk és fogunk is; van városunknak számos művészlelkű és művész­JftimiDEK kezű polgára, eljön az ideje, hogy tömörülünk és alkotunk, az első centennárium az alapítást végezte el, a második hozza a szépet. De nyom nélkül nem múlik el az eiső száz év sem; iskoláink, rajztanáraink, iparmű­vészeti iskolánk, a Bessenyei-kör karöltve dol goznak, hogy városunkat, főkép annak fiatal­ságát széppel, a művészivel megismertessék. Nagy ut van még előttünk, de éppen jubiláris kiállításunk szolgáltat bizonyságot amellett, hogy eddigi munkálkodásunk nem volt siker­telen . Igen tisztelt Szerkesztő ur! most, mi­kor már terem fogytán van, most veszem észre, hogy mindenről irtam, csak arról nem, amiről Ígértem, hogy irni fogok, t. i a művészeiről Nyíregyházán; engedje meg, hogy elmondjam azt, amit egy régi jó barátom, aki gyermekkora óta itt él és együtt jubilál városunkkal, egy­szer nekem elmondott: Volt itt Nyíregyházán vagy egy félszázad dal ezelőtt egy becsületes öreg cimfestő, az öreg Auspitz bácsi. Évek hosszú során festétte a cimtáblákat rendülellen kitartással, jóval tö­kéletesebb ambitióval, mint helyesírással . . . Egyszer az iskolából kijövő vidám diák­sereg nagy gaudiummal látja és olvassa, amint Auspitz bácsi legújabb remekművét festegeti: „itt kóser husch kapható." Kacagva figyelmez­tetik az öreget, hogy nem jól van irva, mert a „kóscherí" kell „sch"-val irni, a hust pedig „s"-sel, amire az öreg fölényesen azt felelte, hogy majd jó lesz az, mire megszárad. Igy vagyunk mi Nyiregyháza művészi életével is, majd lesz az is és jó is lesz, csak száradjon meg az első centennárium pora . . . Maradtam szeikesztő ur kész hive dr. Spányi Géza. Nyiregyháza testikult lírájának jövője. Alapozzak meg városunk testikuUuráj t. A jubileum emlékére szervezzük meg a várost testnevelői állást. Irta: Dr. Krómy Károly ügyvéd, a NyTVE ügyvezető elnöke, Szabolcsvármegye Törvényhatósági Testneve­lési Bizottságának és Nyiregyháza r. t. város Test­nevelési Bizottságának tagja. A különböző tudományok elsajátítása, kezdve azok alapelemein, az írás-olvasáson, valamikor régen kinek-kinek legjobb belátására, saját tetszéséra volt bízva. Később mindinkább felismerteívén sz értelem fejlesztésének nélkü­lözhetetlen szükségessége, fokozatosan kötele­zővé tétetett bizonyos alapismeretek megszer­zése. A kötelező iskoláztatásról szőlő törvé­nyek célja lényegében az, hogy mindenki köte­les az írni-olvasni, száraol&i tudást stb., tehát bizonyos értelmi teljesítőképességet megsze­rezni. Ez az elemi népoktatás alapja és célja, a közép- éa felsőiskoláiíó psdig az, hogy fo kozza és minél nagyobbá fejlessze értelmünk teljesítőképességét Az állam, a városok, a köaségek, egyházak szinte versenyre keitek egymással ebben a munkában: a szellemi kul­túra fejlesztésében és derék munkát végzett és végez e téren Nyiregyháza városa is. Ebbaii munkássága igazán példaadó. A szellemi kultura, mint az emberi és nemzeti élet alapja korán gyökeret vert és ha­talmasan fejlődik városunkban, de — mint ál­talában mindenütt — csak a legutóbbi időkben jutottunk el annak megismeréséhez, hogy a testből és lélekből alkotott embernek nem csu­pán értelmi fejlődését nem szabad annak tet­szésére vagy éppen a véletlenre bízni, hsnam céltudatosan és a szellemiekkel összhangban: foglalkozni kell a test teljesítőképességének és elienállóképességének fokozatos fejlesztésével, nevelésével is. Ennek a megismerésnek az első ered­ménye volt városunk és egyben a vármegye első, a szó mai értelmében vett embersportot űző egyesületének: a Nyíregyházi Torna és Vívó Egyesületnek mintegy 20 évvel ezelőtt történt megalakulása. Ezzel, amint fentebb emlitém, nem előzte 1924. sze btemb er 13. maj u^yan korá*, de alí^ 2 é/íizedab ország­szerte ismert egyesületén kerasztül Nyiregyháza városa és társadalma olyan muikát végzett és olyan eredményeket ért el az egyetemes ma­gyar tastiStultura szolgálatában és fejlesztésé­ben aminőre fiiig tekinthet vissza mis magyar vidéki város. A Síabolcsvármaíyábea működő „Lavtmíe" testedző egyasület az az eredmény, amalyra a jól teljesített kötelesség tudatában tekinthet vissza várvsunk is, mert azok mag­szerve sósának alapvető muakája éi irányítása & NyTVÉ bőt indutt ki é3 igen értékos tevé­kenységet tejt ki e téran. Ez a mult és jelea Nyíregyházit tovibbi keízdiményísüósra és példaadó munkára kötelezi. Nam szabad és nsm lehat megelégedni az ismertetett eddi? elért eredményekkel, sem azzai, hogy városunkbaa a NyTVÉ n kívül ma már bárom ujabb testedzést űző egyesület, a tettereiét pir ér ős ftmoallása alitt is bebizo nyitó Nviregyházi Törekvés, illetve Nyíregyházi Kereskedők és Ipirojok Sport Egyesülete, a közelmúltban alakult egyaránt agilis Nyíregy­házi Bőripari Sport Egyesület ós Postás Sport Egyesület működik, mert bár ezek mindegyike saiote erejét meghahdó mértékben teljesiti is küJteles^é^ét, nincs módjuk és eszközük a tö­megsport legnagyobb feladatának megoldásara: a tanyákon lakű ifjúság megszervezésére. Jól tudom ugyaa, ha a társadalmi egyesületek ezt meg nem tehetik, mag keli teuniök az 1921. éviLIII, t-cikke! alko'ott hivatalos szervaza­taknak s azt is jól tudom, hogy azok, akik e törvény végrehajtására hivatva vannak, a szó legigazabb értelmében faladatuk magaslatán ál­lanak, mégis az a meggyőződésem, hogy a vá­rosnak, mint hatóságnak és erkölcsi testületnek külön kötelességei vannak e téren. Amiképpan hiába vannak egyházi és állatni iskolák és a szellemi kulturát szolgáló különböző társadalmi egyesületek — s a váro3, mint ilyen, mégis létesített, fenntart iskolákat, minden tőle telhe­tőt elkövet a tudományos törekvések, irodalom, művészet istápolására, — azonképpen hiába vannak a testi kulturát szolgáló társadalmi egyesületek, hiába gondoskodik erről maga az állam is : a városnak mint ilyannek ugyancsak ki keli vennie a részét e munkából. A testnevelés — jól falfogott értelemben — úgyszólván egyetlen eszköze annak, hogy az iskolán kívüli i^uság jellemének kialakulásában közrehassunk és ezt az Pjuságot nemzeti szel­lemben megszervezzük! Az ifjúság jövője: a nemzet jövője, igyekezzünk tehát odahatni, hogy ez a jövő olyan legyen, amilyennek mi akarjuk 1 Ilyen értelemben — amint látjuk — a testnevelés a nemzetállami élet egyik legalap­vetőbb téayezője ! Nyíregyházának elsőnek kellene lennie, példát kell mutatni ebben a munkában, aminek végrehajtásában a legsürgősebb teendő szerin­tem az, hogy legalább egy olyan, arra feltétle­nül hivatott embert állítsuak ez ü^y szolgála­tába, aki minden idejét, erejét, lelkesedesét annak szentelheti: szerveztessék külöa városi testnevelői állás és töltessék be minden tekin­tetben rátermett emberrel. A városi testnevelő feladata legyen: a városi és tanyai népiskolai testnevelés tananya­gának feldolgozása, az érdekeltek bevonásával leendő kialakítása, elfogadásának éa oktatásá­nak istápilása, szorgalmazása, elsősorban a tanyai, azután a városi ís^olánkivüli ifjúság szervezése, oktatása, működésük egységes irányítása, a kiválóbb képssségü ifjak tovább­képzése, a különböző csapatok egymásközti versenyeinek előkészítése, vezetése: általában városunk testikulturájának minden alkalmas módon való fejlesztése. Géltudatos, szervezett és hivatott ember által egységesen vezetett munkával városunk tesíikulturáját rövid néhány év leforgása alatt oly naggyá és erőssé fejleszthetjük, hogy ál­dásos erkölcsi és anyagi eredményei bőségesen kárpótolni fognak a reáforditott csekély áldo­zatért. Más egyebet nem is említve: városi és tanyai ifjaink mindegyike oly módon fogja ki­próbálni és megmutatni erejét, küzdőtépessé­géf, hogy ünneplésben, elismerésben részesül érte, neo! pedig a kölönhöző tartamú szabad­ságvesztés büntetésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom