Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)
1924-08-14 / 186. szám
t JNftiíuriűEK 19H. augusztus 14. — A Tiszaberceli vásár augusztus hó 27-ik napján lesz. — A vásárra szarvasmarha, ló serlés és juh vésőmén les községekből felhajtható . — Az egy etlen becsű'el e s A prágai cseh lapok élesen támadják Juriga képviselőt, aki azt mondotta beszámoló beszédében, hogy egyetlen becsületes cseh volt: Nepomuki szt. János, de a csehek őt is a vizbe dobták. — Csavargók koncentrációs táboraPrágában koncentrációs tábort létesítenek a csavargók számára. A Slovák c. lap erre megjegyzi, hogy ez az egyetlen, Prága felé irányuló centralizáció, amelyet a tótok is helyeselnek . ( — A pincérek es zenészek barátságom próba íootballmérkőzését tekintettük végig az elmúlt szombaton délután a Nykise sporttelepén mi kevesen, akik mint nézőközönség engedve a szíves meghívásnak, megjelentünk. Nem tudjuk, hogy hol történt a hiba, amiért a közönség nem vette komolyan a zenészurak és főurak bajnoki mérkőzését, pedig ennél szebb és komolyabb mérkőzést mi még nem láttunk. Érdekes fogadásokat lehetett kötni, hogy az egyforma dresszbe bujt pincérek és cigányok közül ki ismeri feí a maga megszokott pincérét és kedvelt prímását, de a legérdekesebb az volt, amikor az árva labda fölött egymás hegyén-hátán gabalyodó, tolakodó játékosokra egy öblös hang ráordított:' fizetni!! Abban a pillanatban négy alak egyenesedett fel hirtelen az összegabalyodott tömegből és mint a jó paripa a trombitaszóra, fülellek az ismerős vezényszóra. Feltűnt egyébként, hogy a pincérek jobban birják szusszal és remek letiltásokat csináltak, míg a zenészek inkább a hands eredményekben bővelkedtek. Damu a cigányok favoritja rettenthetetlenül uralta a pályát, a pincérek közül csak Propper, az ezermester Ede mert szembeszállni vele. Az eldöntetlen félidőben a játékosok ügyes kabarét rögtönöztek, amelyen Pulu. Propper és Kálmán főúr jeleskedtek. Az egész mérkőzésnek legszebb és leg komolyabb része a nézőközönség megvendégelése volt kitűnő sörrel és sóskiflivel Jenő főúr vezetése alatt a tartalék ügyes szereplésével. Az ekként kiLünő hangulatban végződött bajnoki mérkőzést legközelebb közkívánatra megismétlik. Mos szűcs NYÍREGYHÁZA SXÉCHEfVI-TfER 6o m i ita vasárnap ?!) csapatáét, amely a ön 1:0 arágólkülönbség z<fnyokat, mert a nyiregy hiányzott a beagy pedig a d ilyoztak meg, nul, a mar A mér közé 3 ssel kezdő bizottsága elugy, hogy után melyet telbibától elte e{ yezése A Nytve ifjúsági csapata folytátta a győzelmi sorozatát Nagykállóban. — A mérkőzés végén a nagykállói közönség botrányt rendezett — Hogy fest c gy bajnoki mérkőzés Nagykállóban ? Nyire«yháza, augusztus 14. [A Nyír vidék tudósítójától.) A Nytve kitűnő ifjúsági csa a Nagykállói Sport Egylet ifjúsági val játszotta le bajnoki mérkőzé; nyíregyházi fiuk fölényes játéka nyu győzelmükkel végződött, i nem fejezi ki kellően az erő vis: a mérkőzés báromnegyed részébe háziak aagy fölényben.voltak, de fejező akcióhoz szükséges erő, hatalmas termetű kállói fiuk akai hol szabályosan, hol szabályta biztos gólnak látszó helyzeteket, különben egy kellemetlen meglepefté dött, ugyanis a kerület biróküldő felejtett bírót küldeni a mérkőzésbe a két egyesület írásbeli meg Deák Endre vállalta a birói tiszte jesen korrektül és egy-két kisebb kintve jól el is látott. A nagykállói közönségnek tetszett a bíráskodás, illetve ne|m selni, hogy a még veretlen csa védekezésre van szorulva és nyabb és legdurvább módOD, te: gaUriással igyekezett a birót mérkőzés végén pedig csak s m és az ott levő Nytve közönség e: se tudta csak a birót súlyosabb megóvni. Igy is a pálya és a egész kőzápor és fenyegetésektő hettek, aőt egy játékost egy súlyosabban meg is sértettek. Még sokáig folytathatnánk tént botrányos dolgoknak a fels hisszük, hogy a már felsoroltak hogy mindenki eltudja magánac kállói csendéletet, csak még felal arj illetékes hatóságok figyelmét arr i len egy hivatalos közeg nem i akadályozEi a botrányt, illetőleg próbálta senki, hogy a nyireg épségét megvédje Amint értesülünk, különbefr zetősége fel fogja jelenteni a r letet a kerületnél és reméljük, büntetés kiszabása nem fog sok:. leh )t vá: o Augusztus 19-én és 20-án, kedden és szerdán a Főváiosl Orfeum Nagy Variette műsora két estén át Budapestet varázsolja elénk a Városi Színházban Figyelje a plakátokat! Rendes sz nházi lielyárakl pata azonban nem tudta elvi állandóan ő legocsmárrbrisztikus ma I efolyásolni, a iregyházi fiuk élyes fellépttettlegességtől s közti uton kisérve, mekődarabbal najy még megtör olrolását, de a> t is elegendők, képzelni a uk hívni a/ hogy egyetglyekezett megmég meg sem tiuk testi y lázi a Nytve ve egyesü hogy a méltó késni. £ nitens Értesítők szemléje. 6. Községi Polgári Leányiskola. A községi polgári leányiskola fennállásának 44-ik évét zárta le a befejezett tanévvel. Ha az értesítő első pár sorát végigolvassuk, lehetetlen meg nem állanunk afelett a szám felett, mely az elmúlt tanévre beirt tanulók létszámát tünteti fel. Nyilvános és magántanulóinak száma 587 volt az elmúlt évb 0n. Olyan szám ez, amellyel vármegyénk egyeflen iskolája sem dicsekedhetik, kivéve egy két elemi iskolát, amely természetesen ennek észrevevésénél nem jöhet Ezámitásbs. Ha az iskola élén álló igazgatónő, mint az értesítő szerkesztője, sajnálni tudja a fejlesztésre vonatkozó javaslat elvetését, megértjük, hiszen éppen az iskola népessége bizonyítja a legjobban, hogy városunk polgári társadalma milyen szívesen nevelteti serdülő leá nyait a polgári iskolában, mi azonfelül csak azon tudunk akkor nem csodálkozni, hanem megütközni, hogy ugyanakkor ennek a polgári társadalomnak képviselői miként hozhattak olyan ítéletet az iskola nevelő értéke felett, mely az értesítőben is külön jelzett szavakban csúcsosodott ki. Mert érdekes, hogy mig egyrészt a polgárság többsége jónak itéli az iskola működését, addig a többség érdekeit képviselő kisebbség ugyanazt a működést kevésbé hasznosnak nyilvánítja. Bizonyos, hogy még nagyobb lenne az érdeklődés, ha megfelelő tanLHIVAS Gyönyörű szőrmék érkeztek! Átalakítások és bélések a legpontosabban és gyorsan eszközöltetnek! Kész áru raktár és bőrök! Sportkabátok Barnára festett bárány bekecsek Rókák és tibeti szkunksz boák Kecske boák nagy választékban Lábzsákok, kocsitakarók Perzsa, félperzsa és báránybőrsapkák Vadász- és hajtókeztyük Vadászmuffok Borik: Oposszum, nutria, perzsa Félperzsa, amerikai fekete bárány Erdélyi romaner bőrök Barna és szürke bárány Barna, szürke és fekete belga pa tagon bő^ök Valabis, görény, nyest, stb. I •e 0 n o tfí sA fent felsorolt bőráruk a legjutányosabban szerezhetők be. 3071-Í2 M 19 0 főni fifc tt eaa'szi