Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-14 / 186. szám

2 J&juakWbjtL 19 >4, augusztus 14 Nyugati erkölcsök. Valameiyik u v. faji sajtó hasábjain ol­vasom a napokban, hogy a Balaton-melléki fürdőkben uj divat kezd lábrakapni, amelynek az illető újság szerint nagy igyekezettel próbál* nak reklámot csinálni. A divat abban állana, bogy a fürdőző közönség részére az ügyeskedő fürdőigazgató­ságok bálokat rendeznek, amely bálokra a meghivó azzal kecsegteti a közönségat, hogy férfiak és Eők .fürdő-ruhában" jelennek meg. A lap a szokatlan vállalkozásról elragad­tatással emlékezik meg é3 annak a reményé­nek ad kifejezést, hogy ez az uj divat a kö­zeljövőben minden tóparti fürdőzőhelyen kelle­mes szokássá válik és nagy vonzóerőt fog gyakorolni az jjdonságéhes publikumra Hát én nem tudom, hogy kik vettek részt sz első ilyen hipermodern bálonj de bi­zony ón azoknak esztétikai és erkölcsi felfogá­sát abszolúte nem osztom. És nagyon csodál­kozom a fürdőigazgatóságon, da még jobban a íürdőbizt030D, akik az ilyesmihez hozzájárul­nak. Én bizoay, ha a rend és közerkölcs hi­vatalos őre vagyok, az egéaz kompániát szét­zavartam volna. Ha nyugatról jön ez az erkölcs, — bár alig hiszem, hogy a müveit nyugaton ilyesmik szokásosak lennének — akkor ebből a nyugati erkölcsből nem kérünk. Mert hát igaz, hogy a „strand-ólet* már nálunk is bevett szokássá vált és a nyíregy­házi strandon is lükte'ő élet folyik, de ez két kettő. A fürdés fürdés. A bál pedig bál. A hideg és üdítő habokban mindenki az úszásnak, tehát a sportnak, a parton pedig a kellemes homok- és napkurának él. Kint az isten szép szabad ege alatt, a természet gyó­gyító és egészséges levegőjén még a különben szokatlan nuditás se gyakorolja azt az ideg­és erhölcsrontó hatást, mintha másutt, mond­juk egy fülledt és zárt helyen találkoznék a két nem hasonló toalettedben. De mit szóljak egy bálhoz, amelyen az a szemérmetlen nuditás a divat, sőt a csábító és vonzó eszköz? Szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen neki­vetközéssel ép erkölcsű és ép esztétikai érzésű nők és férfiak karoljanak egymásba és simul­janak össze a tánc fordulataihoz, a zene rit­mikus ütemeire keringő párok mozdulataihoz ! Nem! Ez már igazán sok a jóból! Itt már szerepe van a bálok levegőjének, a bornak, pezsgőnek, az éjszakának, a mámor­nak és a bálo* minden kisérő jelenségének, amelyek a fürdőző ruha eredeti hivatásától, az egészséges testedzéshez szabott formáitól stb. ialjesen idegenek. Ha valaki és valakik ilyesmit akarnak csinálni, azt már igazán nem csinálhatják más célból, minthogy ujabb és ujabb izgalmakkal ingereljék elnyűtt idegeiket és élvhajhászó ér­zékeiket. Nem vagyok ellensége semmi újságnak, semmi haladásnak és nem vagyok másfelől barátja semmiféle álszemérmetességnek se, de az egészséges és józan határokat mindenben es mindenütt szeretem betartani. A fürdőruha fürdéshez és nem bálhoz való. Úszáshoz van szabva és nem tánchoz. A természet szabad ölén, a friss és tiszta levegőn, a hüsitő habokban, a józan napfényen más effektusok érvényesülnek, mint a báli te­rem parfőmös, borgőzös, fülledt levegőjén 1 Szóval: haladjunk addig, amig az egész­séges erkölcsi érzés megvonja a természetes határokat, de azontúl, ahol már a dekadencia, az erkölcstelen szédületek birodalma követke­zik, ott nekünk semmi keresni valénk nincsen. Hagyjuk azt a nyugatiaknak vagy a nyugatias­ködöknek de mi nem kérünk belőle. Szóló. az uj középiskolai Megérkezett Nyíregyházára tanterv. A kir. kath főgimnázium megmarad főgimnáziumnak. — Az ág. ev. Kossuth főgimnázium reálgimnázium lesz — Az uj tanterv lényeges változást jelent a középiskolák életében. A mult hónapban olv nagy érdeklődést felkeltő készülő középiskolai tanterv végre tel­jesen elkészült s a kultuszminiszter a napok­ban megküldötte az összes középiskolai igaz valóknak. A tanterv az 1924—25. iskolai óv ben életbe lép s véglegesen intézkedik a kö­zépiskolák háromrendszerii beosztásáról. Eanek alapján most már végleges elintézést nyert, hogy Nyíregyházán a kir. kath. főgimnázium megmarad gimnáziumnak, az ev. Kossuth főgim­názium reálgimnázium lesz. Az uj tanterv egyébként lényeges válto­zásokat jelent sz összes középiskolák életében. Nem annyira az elvont tárgyak vannak előtér be helyezve, hanem inkább a gyakorlatiak, ami eredményezni fogja azt, hogy a magyar közép­iskolákban is igaz lesz végre a latinok mon­dása : Nem az iskolának, hanem az é etnek ta­nulunk. Az uj tanterv továbbá a közös nemzeti műveltségi javaknak (megyar nyelv és iroda­lom, huzai történelem és földrajz) kellő figye­lembevételével elsősorban a m gyar középis­kolák nemzeti je-legét biztosította, de emellett a tantárgyaknak megválasztásával és a külön­böző iskolafojok jellegének megfelelő terjedelmű beosztásával arra törekedett, hogy a három is­kolafaj specifikus jellege minél jobban kidom borodjék. Azokat a tantárgyakat, amelyeknek sem t&rtalmi, sem formai képzőereje nincs, mellőzi, misrészt azonban Nyíregyháza legnagyobb szenzációja a Fővárosi Orfeum két napos vendégszereplése lesz a Városi Színházban Figyelje a plakátokat! a didaktika alapelvét: a kellő foko­zatosságot és kapcsolatosBágot érvény­re juttatja. A tanterv mindazonáltal még miadig ninci teljesen befejezve Különösen a gimnáziumokra vonatkozó része nem teljes s éppen ezért az 1924—25. évben a gimnáziumok II—VIII. osztalyában még a régi tanterv marad érvé nyes. Változást szenved azonban ez mégis annyiban, hogy az V osztálytól kötelező lesz a görög nyelv ős a VIII. osztályban a közgaz­dasági és társadalomtani alapismere­tek tanítása megszűnik. Ugyancsak megszűnik a leánygimnázi­umokban, amelyeknek tanterve még most sem lesz teljesen egyenlő a főgimnáziumokéval, az ókori irodalom a VII osztályban, továbbá az ásványtan és a földtan a VIII. osztályban. A háromfajta középiskolák között legna­gyobb változást szenvednek a reálgimnáziumok. Ezek a változások aunyira lényegesek, hogy teljesen megváltoztatják az iskola szellemét. Mindenesetre az ké ségen felül áll, hogv jelen életünk legjobb képesítésű iskolái lesznek a reálgimnáziumok. Az uj tanterv szerint továb i ­ra is megmarad a latin nyelv tanitási a I—VIII osztályban, de teljesen megszűnik a görög nyelv, a németet pedig a II. osztálytól fogják tanítani. Az ötödik osztályban másik modern nyelv tanítása lesz bevezetve, amelyet a reálgimnázium választ az angol, francia és olasz nyelvek közül. Ujitás lesz móg továbbá az I—IV. osztályban a rajzoló geo­metria tanításának megszűnése, illetve annak elméleti része beleolvad a metematikába. Az I—VIII. osztályban kötelező lesz a rajz és pe­dig alsó osztályokban heti két, felső osztályok­ban heti egy Crábari. A harmadik osztályban a földrajzból kikapcsolódik a fizika s az külön tanítást nyer heti két órában, továbbá a chómia a IV. osztályban. Ezenkívül még számtalan kisebb újítást t foglal magában az uj tanterv mindhárom fajú középiskolára nézve, amely újítások mind egy tökéletesedés fejé haladó pedagógiát jelentenek. Lassankint talán elérünk oda. hogy az annyira elhanyagolt s minden izében kivénült középis­kolákból reformált intézetek a modern társa­dalmi élet számára gyakorlati tudásu és gya­korlati tspintatu férfiakat nevdlnek. A nyíregyházi gazdák résztvesznek a jubileumi kiállításon. A Gazdaszövetség választmányi ülése. — A biráló bizottságba választott gazdák. — Másfél milliós dijakra. dék tudósítójától. — A nyíregyházi Gaz­daszövetség választmánya ülést tar­tott a centennáriumi ünnepségek tár­mánya ülést tartott a centennáriumi án­gyában. A választmány elhatározta, hogy. a' nyíregyházi gazdák részt vesznek a cen­tennáriumi mezőgazdasági és áliatkiálli­táson és másfél millió koronát ajánl fel a kiállításon kitűnt gazdák jutalmazására. A kiállítási bizottságba a következő gaz­dákat választották meg. Elnök: Kovács András. Bírálóbizottsági tagok: Paulusz Márton, Bencs András, Morauszky Já­í nos választmányi tagok. A kiállítás rendé. zésére a következő gazdák kérettek meg: Kovács András, Paulusz Márton, Buko­vinszky András. Szmolár Mihály, Zom­borszky János, Mártöldy István, Szolár Mihály, Szmolár András, Tomasovszky Mihály. Morauszky János, Morauszky Ist­ván, Merkovszky Mihály, Miskolczv Mi­hály, Zomborszky György, Zajácz János, Mócsán András, Markó András gazdaszö­vetségi választmányi tagok. Az irodai te­endők ellátására dr. Simkó Endre titkár vezetésével Kemény Péter és Prékopa Jó­í zsef ág- ev. tanítókat kéri fel a yálaszt­| mány. A Gazdaszövetség választmánya Városi Mozgó HELENA MAKOWSKA FŐSZEREPLÉSÉVEL Városi Mozgó szerdán és csütörtökön (egy házasság története 7 felvonásban.) — „Fix-Fox és a szőke nő" kacagtató kisérő műsor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom