Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 175-199. szám)

1924-08-05 / 178. szám

MregyMza, 1924. augusztus 5. Kedd XXV, évfolyam. * 178 szám Elóflzetésl irafe helyien és vidéken: héra 30000 K. Negyedévre 90000 K. Ktetfsziráel&aek 6* torftóksak 20»/• engedmény. Alapította JÓBA ELEK FőszerkesztS: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Feleifis szerkesztő : VERT8E K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefon szám 139. Postacheque 29866, Kéziratokat nem edunk vissza. Héj] Imre indítványt tesz a numerus claususnak a kormányfőtanácsos kinevezéseknél való életbelép­tetése tárgyában. Budapest, augusztus 4. Uj Nemzedék 1. Bethlen István gróf miniszterelnök sza­badságideje alatt állandóan foglalkozik a Ház őszi programmjának összeállításával. Az bizonyos, hogy az utolsó ülésen megállapí­tott napirenden változás nem fog bekö­vetkezni s az ülésszak első napján a fővárosi törvényjavaslatot fogja tárgyalni a Ház. A további napirend programmjának meg állapítása végett azonban már pártértekezle­tet fog tartani az egységes párt, amelyet augusztus 31-re hiv össze Almássy László ügyvezető alelnök. Az augusztus 31-iki pártértekezletnek igen érdekes pontja is lesz. Héjj Imre egységesparti képviselő ugyanis napirend előtti felszólalása-* j ban javaslatot kiván tenni arra Vo­natkozólag, hogy a kormány f ötaná­csosi kinevezéseknél is vezessék be a numerus clausust. A jelenlegi viszonyok mellett egészen bizonyosra vehető, hogy a házat őszig nem hívják egybe, csupán a 33-as bizottság fog ülést tartani a szükséghez képest. Alkoholmérgezésben meghalt egy 4 éves gyermek Budapest, augusztus 4. Magyar Hirlap. Tegnap a mentőket az Országbiró-ut­ca5. számú ház alá hívták, ahol a jelentés tés szerint egy 4 éves gyermek eszméletlen állapotban fekszik. A kivonuult mentők megállapították, hogy a gyermek súlyos alkoholmérgezést kapott s nem is sike­rült eszméletre téríteni. A szerencsétlen kis gyermeket beszállították a Zita kór­házba. I A rendőri nyomozás megállapította, hogy a gyermek atyja, Sirtmg Tamás 43 éves kocsis maga mellé ültette kis, gyer­mekét s borral addig itattta, mig a gyer­meg lefordult mellőle a földre. Teljes fo­kú alkoholmérgezést állapítottak meg szerencsétlen kis gyermeknél, aki anélkül, liogy egy pillanatra is eszméletre tért volna, a kórházban kiszenvedett. A lel­ketlen apa ellen az eljárást megindították. Elvi döntés a nyugdíjas magántisztviselők illetményei tárgyában. Budapest, augusztus 4. (Magyar Távirati j Iroda.) A súlyos gazdasági helyzet arra kész­tette a nyugdíjas magántisztviselőket is, hogy nyugdíjjárulékuknak valorizált alakban való fizetését követeljék. Egy ilyen nyugdij­valorizációs perben hozott érdekes elvi dön­tést a budapesti törvényszék felebbviteli ta­nácsa ma délelőtt. A Phöbus egyik nyugdíjas tisztviselője azt követelte, hogy nyugdiját bírói uton álla­pítsák meg. A törvényszék arra kötelezte a Phöbust, hogy nyugdíjas tisztviselőjének olyan illetményt folyósítson, mint amilyet a nyugdíjas szolgálati éveinek s állásának megfelelő szolgálatban álló tisztviselő 76 szá­zalékos illetménye tesz ki. Mozgalom indult meg Ziía királynőnek Olaszországban való letelepedése érdekében. Budapest, agusztus 4. (Magyar Távirat­Iroda.) Rómából jelentik. Az Osservatore Ro­mano és a Messagero arról irnak, hogy a diadalmas Olaszországnak gondoskodnia kellene az özvegy Zita királynéról és család­járól. Mindkét lap azt követeli, hogy az ál­lam bocsássa az özvegy királyné rendelkezé­sére a Villa Pianoret a Via Reggio mellett s egyben gondoskodjék a család gondtalan s méltó ellátásáról is. Németország népe a háború tíz éves évfordulóján. Budapest, augusztus 4. MTI. Berlinből jelentik: A háború tiz éves (évfordulója alkalmával a birodalom fővá­A mai nap az emlék és gyász, d'e egy­ben a hála ünnepe Is — kezdte beszédét az elnök. Tíz évvel ezelőtt fegyvert fog­tunk a fenyegetett haza védelmére s azóta annyi vihar dacára is biztosítottuk a német nemzet fennmaradását. Megmutat juk a világnak, hogy minden erőnkkel azon leszünk, hogy Németország ismét azt a helyet foglalja el a népek életében, amely őt megilleti. Az elesett hősök em­lékének ezáltal fogunk ércnél maradan­dóbb emlékmüvet emelni. Az ünnepély végén az egyesitett kato­nazenekarok a Deutschland, Deutschland über Ailes kezdetű himnuszt játszák sl a tömeg együtt énekel á zene hangjai mel­lett . V » Éjszakai verekedés. Az elmúlt éjszaka a Hajtsár-ut 40. szám alatt levő vendéglőben Palágyi Já­nos 31 éves napszámos és Hajdú Béla villamos kalauz összeszólalkoztak. Palá­gyi a veszekedés hevében kést rántott elő; s Hajdút oldalba szúrta. Hajdút súlyos) sebévei á Bókus kórházba szállították, Pa­Iágyit letartóztatták. I ! , Az örökbefogadás nem ment fel a tartásdíj fizetése alól. Rendkívül érdekes elvi döntést ho­zott ma a budapesti kir. ítélőtábla, ami­dőn kimondotta, hogy a természetes atyát nem menti fel a tartásdíj fizetésének kötele­zettsége alól az a tény, hogy. valaki örök­be fogadta a törvénytelen gyermeket. A 1 természetes atya az örökbefogadás után is a gyermek 16-ik életévéig köteles fizetni a tartásdijat. Remélik, hogy igy. az örök­befogadások száma is emelkedni fog. Tőzsde. Budapest, 1924. augusztus 4. (Magyar Távirati Iroda.) Zürichi zárlat: Páris 2820, London 2374, Newyork 534, Brüsszel 2550, Milánó 2333 és egynegyed, Prága 1590, Belgrád 642 ötnyol­cad, Berlin 128.5, Hollandia 205 és három­negyed, Bécs 75.5, Szófia 390, Varsó 106, Budapest 69, Bukarest 235. Terményzárlat. Irányzat változatlan. A buza ára 2500 koronával csökkent. Hivatalos árfolyamok. 76 kg. tiszavidéki buza 4075— 4125, egyéb 4050—4100, 78 kg. tiszavidéki buza 4150-4200, egyéb 4125—4175. Korpa 2600—2650. Devizák: angol font 342—346, léva 552 —556, dollár 77100—77660, francia frank 4100—4130, lira 3363—3400, osztrák korona 109.40—110.00, lei 341—344, szokol 2284— 2307, svájci frank 14440—14585, dinár 915— 933, hollandi forint 29620—29870, belga frank 5678—3707, svéd korona 20615 —20815. j , [ Gyermek iskolai cipők és patent harisnyák minden nagyságban, színben és minőségben legnagyobb választékan, a legelőnyö­sebben vásárolhatók Nyíregyháza Zrínyi llona-u. 5. Telefon: 195. Hungária Cipőáruházban, Egyes szám ára 2000 korona. rosa impozáns emlékünnepséget rende­zett. Mintegy 100.000 ember vett részt a fel vonulásban, melyet két díszszázad nyi­tott meg. Az ev. és kath. lelkészek imái után a birodalmi elnök lépett az emel­vényre. t , [ l ; i

Next

/
Oldalképek
Tartalom