Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)

1924-07-12 / 158. szám

1924. julius 12. J&ÍWWÍK 7 DMt — Az istenkáromlás büntetése Angliában Az angol felafiüázba második olvasásban 162 szavazattal 20 ellenében elfogadtak egy tör vénjjavaslatot, mely szerint miodsnkit fegy­házzal büntetnek, aki lázitó és istengyalázó "Iméleteket terjeszt, valamint mindenkit, aki 16 éven aluli gyermeknek feltorgatftsra irányuló uropsganda iratokat vagy pornográf közlemé nyeltet ad. — Hogy bánnak az oláhok a bessznrát­fejai lakossággá 1? Egyik besszarábiai lap­ban az alábbi az oláhokra rendkívül jel­lemző közleményt olvastuk: Soroca város­kában egy Pohorilles nevü. kereskedőnél igen szép fiatal cselédleány szolgált. — A leány annyira megtetszett á sorosai grani­csár ezred egyik tisztjének,, hogy ajánlatok kai kezdte otromoíni. De minden siker né'­kül A főhadnagy erre éjszaka több fegyve­res katonával betöri a kereskedő hazába és elakarta rabolni a leányt. Ez azonban sikoltozni kezdett, mire a belső szobából előkerült a kereskedő husz éves fia s vé­delmébe vette a leányt. A főhadnagyot az ifjú közbelépése annyira felbőszítette, hogy a fiatalembert katonáival főbelö­vette, A gyilkos tisztet és szolgáját a gyil­kosság után letartóztatták,, de másnap már szabadon is bocsátották őket . Az erösebb hatalom. Regényes amerikai történet 8 fel­vonásban. — E őadják pénteken, szombaton és vasárnap a Városi Szinház mozgóban. John Travelyan az esküvője napján tudja meg,, hogy a Travelvau név viselé­séhez nincs joga. Megtudja, hogy termé­szetes atj-ja Shane Keogh,, a dúsgazdag hajógyáros, aki elcsábította az anyját. — Travelyan a templomból még az esküvői •szertartás előtt elrohan és többé nem is tér vissza a menyasszonyához, aki emiatt •öngyilkosságot követ el. Shane Keogh, a hajógyáros nagy ba­rátja volt a nőknek, de negyedik és utol­só felesége le tudta őt szoktatni a kicsa­pongó életről. Ebből a házasságból szü­letett John fia és Derith leánya. A leány, eleveneszü és erélyes teremtés Vol l,. ellen­tétben a bátyjával, Johnnal, aki akaratnél­küli. Elpuhult ember volt. Keogh két gyermekével együtt nevelkedett Angus Campbell,, az öreg Keogh egy elhalt barát­jának árvája,,a kit Keogh a gyár művezető igazgatójává tett meg. Évekig volt távol Travelyan és csali egy gondolat foglalkoztatta: megbosszul­ni magát a Keogh családon. Shane Keogh halála előtt a hatalmas üzem vezetését Deríthre bízta,, akiről tudla, hogy energi­kus teremtés és meg fogja tudni állni a helyét. John egy könnyelmű és kicsapon­gó teremtés Jeanie Carter hálójába került, . akit feleségül is vett. Jeanienak folyton a mulatságokon és a fényűzésen járt az esze és éjszakáit állandóan egy rosszhírű társaságban töltötte. A legkritikusabb volt a helyzet. Angus Campbell,, aki a gyárat eddig nagy ener­giával vezette, amikor az látta, hogy De­ritíh hajlandónak mutatkozott,, hogy a Travelyan állal felizgatott munkásság lul­zó- követeléseit teljesítse, ami a Keogliék teljes anyagi bukását vonta maga után, nem tudott ebbe belenyugodni és Deríthtől az állásából való elbocsájtását kérte. — Derith csak most eszmélt rá, hogy milyen fájdalmas volna ránézve Angus távozása, csak most ébredt annak a tudatára, hogy — szereti Angust. Felébredt benne az atvjálói örökölt energia. Kemény szavak­kal utasította vissza a munkásság lehetet­len követeléseit és kijelentette, hogy aki megtagadja az engedelmességet és nem „tér vissza a munkahelyére,, az el van bo­csájtva. Egy éjszaka kitört a hajógyárban a sztrájk. Egy Angusnak szánt revo'Iver­goíyó Travelyant találta, aki súlyos sebé­vel haldokolva elvánszorgott a munkások gyűlésére és ott utolsó szavaival beval­lotta nekik,, hogy csak ámította őket a sa­ját egyéni bosszújának eszközéül akarta őket fölhasználni. Felszólította a munká­sokat,, hogy térjenek vissza az elhagyott munkához. Jeanie ezalatt a városon kívül fekvő villájában barátaival vad tivornyát ren­dezeti. Reggel az egész társaság autókon befelé indult a városba, örült versenyfu­tás kezdődött és Jeanie autója egy kanya­rulatnál lezuhant a töltésről és Jeafiienak csak szétroncsolt holttestét tudták ki­szedni az autó törmelékei alól. John Keogh külföldi útra indult, hogy szerencsétlen sorsú feleségét elfe­lejtse,, Derith pedig a derék Angus Camp­bellnek nyújtotta a kezét. A darab kisérő műsora »ő« és a ma­haradzsáin;, Harold Lloyd főszereplésével, pompás amerikai burleszk. FENYVES DEZSŐ R.-T. IX., Calvln-tér 7., IV., Koronaherceg-utca 8., VII., Károly-körut 9.. IV., Károly-körút 10. sz. APRÓ HIRDETESEK Hirdetési dijak: 10 szóig 5000 K. minden további szd 500 K. — Hirdetések utáni érdeklődésre csak vá­laszhélyeg beküldése mellett válaszolbatnnk. — „Cim a kiadóhivatalban" jelzésű hirdetésekre csak t hirdetésen feltüntetett szám bemondása esetén adhatnnk felvilágosítást. A hirdetés dija a feladáskor fizetendő. Vidékról levélbélyegben is beküldhető a hirdetés dija. a Viliéire Perfektül számoló, közép iskolát esetleg kereskedelmi szaktanfolyamot végzett kis­asszony kerestet.Ic jobn fi­zeté.-sel. Cim a kiadóhiva­talban. 2569-? Nős urasági inas, gyer­mekleien házaspár, felesébe szakácsnőnek esetleg ház­vezetőnek is alkalmas, ál lást keresnek azonnali be­lépésre. Cim a kiadóban. 2647-1 A Bujtoson 1 darab 1200 •öles és 1 db ÍOOO Ortles telek eladó, továbbá el«dó a Feldhe m féle olajQtő mel­lett 1200 Oöl szántó. Fe 1 vi­lágosítást Dr Korányi Endre ügyvédi irodája, Zrinyi Ilona utca 2. sz. ad. 2642-1 Kálliy pasztán 21 m*gy»r hold, Lóczi bokorban 2000 kvadrát öl és a Svanda bo. korban hold föld szabid kézből eladó. Cím Kótaji­utca 62. 2650-2 Két szoba konyhás lakást kei esek eselleg egy nagy szobi, konyha is megfelel vagy elcserélném ugyan­ilyenért. Cim a kiadóban. 2667-1 Keresek egy 15—16 éves kis leányt, aki minden házi dologban segitene. — Cim a kiadóban. Fodrászsegéd azonnali be­lépésre fölvétetik, fim Gar­funkel mőköszörüs Bethlen­u. 6 . 552-1 Jókarban lévő gummi­kerekü gyerekkocsi eladó. Sólyomköz 2. 549-1 Jó varrónő hárakhoz ajánl­kozik. Cim Ér-utca 3'. Teljesen jó télikabát, 6 drb szék, Bákóczi és Bocs­kay kép olcsón eladók. Cim Epreskert-u. 16. Magányos n5 külön he­járatu bútorozott szobát ke­res, esetleg konyhahnszná­lattal. Magas bért fizetek. Cim az UjsáKboltban. 550-2 Elcserélném üzemképes 8. HP motorom kisebb üzemtépesért. Mihalkó, Kó­tajiutca. 2«^0-2 Keresek egy hajtó kocsit 6 heti bérletre egy pár kocsi szerszámmal. Cim a kiadó­ban. 26! 9-2 Elköltözés miatt eladó bútorok, 2 ágy, i vány stb. Értekezni Viz-utca 23. 554-2 Intelligensebb fiu tanuló nak felv tetik a Lengyel cukrászdába. 555-2 Budapest látványossága! 81.700 239400 146.300 76.000 57.000 185.000 Állást keres mindenes ssakácsné 6 éves gyermek­kel. Jég-utca 9. 556-1 öszfilő u. ?5. sz. ház el­adó, értet ezni ugyanott. 557 1 Házvezetőnőnek ajánlko­zik helyben vagy vidékre. Cim Ujszölő-ntca 14. szim. 558 1 Ko-suth-nlca 51. száma ház eladó. Vétel esetén két­szobás lakás elfoglalható. 559-2 Kevóssé használt komp­lett hálószoba bútor s;ép nagy tükörrel, fehér gyer­mek ággyal olcsón eladó. Cim a kiadó fan. 2675-2 < Tehe taliga, lószerszám, eke, üstház és vályog eladó Bocskay u. 48. 26712 Keresek két Ií. és III. osztálya g :mnazista részére lakást és kosztot. Termény­ben fizetek. Vécsei-u. 40 56!-! Gyapjuszövetosztály : Tiszta gyapjú öltöny kelmék ... Nyári kamgarn öltönykelmék... Tavaszi raglánkelmék * Női kosztümkelmék MfeS Gabardin ruhakelme fci^éi" ­Kombinált öltönykellék-csomag ~ (tartalmaz 1 öltönyhöz szükséges összes bélésanyagokat) Selyem-osztály: Nyersselyem «inárn yaiatban 83 600 Japán selyem minden szinben ... 104.500 Santung selyem í s 133.000 Crepe de Chine 171.000 Georgette nehV* nílnaslg' 152.000 Yászon-osztály: Fenyves mosott siffon 20.COO I a keletigyevászon 22.800 Batiszt sifón 30.400 Ki'ünő lepedővászon 65.000 Bőterős angin 22.800 Damaszt törülk^ő 23 250 Frotiir-törülköző 35 150 Lepedővászon ... ..- 52.250 Vászon koaybatönők 15.200 Fianell poríörlők 15 200 Rumburgi teavásznak, vásznak sifonok, batisztáfonok és asztalnem&ekben óriási választék. Mosó-osztály: Csikós selyerabatisztok S™ • •• Színtartó mosókrepp ggJS Mosódelén divatmintákban Ruha vászon ™£ d b e e n n Divatcsikos i; gzetirek Franc a cérnaprenadin Cárnagrenadin ^S. le á s kban > Barrelvászon g^aSümr Csikós teniszőltöny-vásznak Mosó-marocain ^LtLkkai Kötöttáru-osztály: (Csak a Calvin téri áruházunkban) Női harisnyák minden srinbe n Férfizoknik ££| s sé g B5röv ••• ••• ••• ••• ••• Gyermek nyári trikó ... ... Férfi fürdőtrikó Trikó reíorm női nadrág Női fehérnemű-osztály: (Csak a Calvin téri áruházunkban) Hímzett nappali ing ... Himzett. nadrág HAiÓlUgj^gm.!-^ ... ... ... ... Himzett nadrág-kombiné Batiszt szoknya-kombiné ^ s„ rra t Himzett füzővédő Vászon párnahuzat Vászon paplanlepedő Fürdőruha, legújabb fazón Női frottirköpeny Férfi fehérnemű-osztály; (Csak a Calvin téri áruházunkban) Férfiing pifeé mellel Szines zefiring kft külön gallérral) ••• Hosszú hálóing (tzi n„ Sz«*éii yei) ... Rövid alsónadrág Panama vászongallér VászoD férfizsebkendő Selyem nyakkendő Pyjaraa öltönyök nagy Vá­lasztékban 17.100 19 950 23.750 21 850 26600 38 000 55.100 46.550 33.250 35.150 9.500 7 500 28.500 19.950 49400 31 550 53 200 41600 91 200 74 100 131.100 26.600 54 150 209 000 108 300 554.800 95 000 95 000 95 000 48 000 8550 7.600 11.400 336.700 Fürdőruhák, frottír köppenyek és fürdöruhizatí cikkekben óriási választék.

Next

/
Oldalképek
Tartalom