Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)

1924-07-12 / 158. szám

1934. juóius 12, A „Turul" cserkészcsapat tiszaparti táborából. A városi Felsőkereskedelmi Iskola89. sz. »Turul« cserkészcsapata 40 cserkész­szel Kollonay Zoltán parancsnok és Bács­kay József tanár vezetésével hétfőn reggel indult tiszaparii táborozására. A vásáros­namepyi vicinális visszhangzott felemelő ir redenta dalától és az egyes állomásokon egybegyűlt közönség s az utasok látható örömmel gyönyörködtek a ,cserkészzene­kar nótáiban. Bégen lehetett oly mozgal­mas hangya élet a koportosi állomáson, hol a cserkészcsapat három perc alatt ki­vagonirozta tábori fölszerelését négy sze­kérre. Nyolc kilométernyi gyaloglás után elhaladva a Kraszna,, Szamos, Tur mellett elért a csapat az OIcsva-Apáti községek határában levő tiszaparti tündérvilágba. Itt várta a cserkészeket a mátészalkai já­rásból több főjegyző családjával együtt. Felhangzik a harsány vezényszó s a dél­ceg cserkészek strammul tisztelegnek. Kol­lonay Zoltán parancsnok bemutatkozik s bemutatja csapatát az egybegyűlt társa­ságnak,, élén Kósa Ferenc főbíróval és dr. rápolli Nagy Jenő mátészalkai ügyvéddel, mint akik a csapat számára ezt a szívélyes fogadtatást előkészítették. E megható fo­gadtatásnál minden cserkész érezle,, hogy ő a legmagyarabb folyó mellettotthon van, itt erősbödik magyar érzésében és tisz­tul meg gondolkozásában. Megérkeztek a trénszekerek,, lerakodtak. Dr. rápolti Nagy Jenő ebéddel vendégelte meg a cserkész­csapatot. Bácskay József tanár pohárkö­szöntőjében megköszöni a szívélyes fo­gadtatásL az iskola felügyelő bizottsága és tanárkara nevében; megköszöni a jóakara­tot,, amelyet cserkészeink iránt tanúsíta­nak, akik közül nem egy azért táborozik most ilt, mer, nem mehet haza szüleihez megszállott területre. Kedves kötelességé­nek tartja, hogy ezt a szívélyes fogadtatást az iskola hatóságainak és igazgatóságának tudomására hozza. Kollonay Zoltán pa­rancsnok vendégül hívja a vasárnapi ha­zafias ünnepélyre az egész társaságot. — Slima Gyula a cserkészfiuk nevében mond hálás köszönetet a vendéglátásért. Dr. rá­polti "Nagy Jenő és Kósa Ferenc főbírón kívül különösen Balla Béla nagydobosi fő­jegyző vette szerető pártfogásába a csa­patot,, melyet csütörtökön saját házában uzsonnával lát el. Kölcsey Béla gátbiztos költeményt irt a csapathoz, buzdítva, lel­kesítve á cserkészeket,, kiket hathatós anyagi támogatásban is részesített. A ven­dégek eltávoztak,, a vidámság elült s meg­kezdődött a táborépítés. Egymásután elké­szült a négy sátor. Este kilenckor felhar­san a kürtszó,, a parancsnok fölolvassa a tábori beosztást, imához vezényel s Bácskay tanár elmondja a zászló bon­tási imát. Az elfáradt cserkészek mély álomba merülnek; csak az őrök egyenle­tesen dobogó lépései jelzik,, hogy megkez­dődött a tábori élet,, a komoly cserkész* munka,, hogy a cserkészek e tábortól meg­szivósodott, megizmosodott karokkal s megacélosodott akarattal térjenek haza s folytassák nemzetépítő munkájukat a kö­vetkező iskolai éviben. Kollonay Zoltán, parancsnok. •TX: Ti lenészmentes P ergamen R l% aP> r r kapható az Ujságboltfoan. •) l Az olimpiász tegnapi eredményei Halasy Gyula dr. debreceni földbirtokos nem 98, hanem 99 találattal lett győztes Budapest, julius 11 Tegnapi számunkban már részletesen megemlékeztünk Halasy Gyuía dr. debreceni földbirtokos szenzációs győzelméről az egyéni agyaggalamb lövő versenyben. A legújabb hír tdás ízerint HaUsy dr. nem 98, hanem 99 ta láUttal (100 köiüi) nyerte el az első dijat, s igy gyíze me száz percenttel értékesebb. A tegnap lefolyt olimpiai események je­lentősebb epizódjait és eredményeit az alábbi akban közöljük! Az atlétika eseményei közül kiemelkedik a finn Ritola teljesítménye, aki a 3000 m.-es akadály versei yben ujobb olympiai győzelmet aratott. Rajta kivül AZ Egyesült Államok spHn terei szerepeltek szenzációsan. Jeledül a 2G0 m. es síkfutásban Jsckson Scholz, a 110 m.-es gátfutásban pedig Dán Kinsey győzött. A 1500 m.-es síkfutás első elöfutt mában a világ leg­nagyobb futíja, a finn Nurmi órával a kézé ben a legnagyobb hidegvérrel és feönoyed«égget | lett első. A rudugras előmérkőzéseiben a 866 j cm -es trandardot négy smerikai, egy kanadai, e^y belga és egy dan versenyző ugrotta meg. Fekete Mihály bejutott a 10 kilométeres gya­loglás döntőjebe. A birkozémériőzésekben Varga Béla dr, K;*nyi, Miturs, Keresztes és SJelki ujabb győ zrlmeket arattak. A kvalitásos Németh és Györgyei azonban egy máBodik vereséget is szenvedtek és ezzel kiestek a további küzdel­mekből, Részletes eredmények: Agyaggalamblövészet 100 palambra. O.im­piai győztes: Halasy Gyula dr, 99 találattal, 2. Hubert (USA) 99 találattal, 3. Hcughes (USA) 97 találattal. 110 m.-es gátfutás. Olimpiai győztes : Dari Kinsey (USA) 16 mp., 2. Atkimon (Délafrika) 15 mp., 3. Petterson (Svédorszáf) 15 3 mp., 4. Cnristiernson (Svédország) 15.7 mp., 5. An derson (USA) 15.9 mp. 200 m.-es sikfutás. Olimpiai győztes: Jackson Scholz (USA) 21,6 mp., olimDiai re kord. 2. Paddock (USA) 521.7 mp.. 3 Lidd II. (Anglia) 21.8 mp.. 4. Hill (USA) 21.8 mp, 5 Norton (ÜSA) 21.9 mp., 6. Abrahams (Anglia) 22 mp. 3000 m.-es akadályverseny. Olimpiai győztes: Willie Ritola (Suomí) 9 p. 33 6 mp., olimpiai rekord. 2. Katz (Suomí), 3. Bontemps (francia), 4. Rick (Amenks), 5. Ebb (Suomi) 6. Montague (angol), 7. Devenev (Amerika), 8. Ieola (francia). A mai párisi programm: Vívás, Colombes. Epéveráetyek. — Sza­badbiikózás, Velodrome d'Hiver. — Lovsspólo Sain Cloud: Franciaország—Spanyolország. — Nemzetközi Olimpiai Bizottság kongresszusa: Közoktatásügyi minisztérium Páris — Evezős szövetségek nemzetközi kongresszusa: Sport tíng Club, Páris. — Atlétika, Co ombes : 400 m -es síkfutás, 1. selejtező. Kalapácshajitás : selejtező és döntő. Rudugrás: döntő. 1500 m.-es sikfutás: döntő. 400 m.-es sikfutás: 2. selejtező £000 m.-es sikfutás: döntő. APOLLÓBAN óla Negril APOLLÓBAN Az erűsebb regényes történet 8 felvonásban és Harold Lloyd főszereplésével és a IIÉÍÉXI burleszk Pénteken, szombaton és vasárnap a Városi Színház — Értesítés. A Nyírvidéki takarékpénz tár rt. értesiti részvényeseit,, hogy, a leg­utóbbi tőkefelemelés alkalmával kiszolgál­tatott pénztári elismervényeit pénztárá­nál a délelőtti hivatalos órák alatt kicseréli a végleges részvényekkel, j"; ; j | |

Next

/
Oldalképek
Tartalom