Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)
1924-07-10 / 156. szám
4 JfrfXÍMlDÉK ni in •• BM II HI HI HI SSABSBGAAIAI 1924. julius 10. — Olimpiai eredmények. Futballistáink sZomoru és váratlan veresébe,, sprintereink fekete vasárnapja után végre egy olyan eredményt értünk el az olímpiászon, mely minden igaz magyar ember szivét büszkeséggel töltheti el. Legjobb állround atlétánk Somfai Elemér a pentatlon versenyben 2-ik lett,, megelőzve olyan világhirü atlétákat,, kiknek neve az egész világon ösmert. Birkózóink görög-római birkózásban'értek el kitűnő eredményeket,, respektábilis ellenfeleket fektetve két vállra. — Levél a szerkesztőséghez. — Igen tisztelt szerkesztő ur I Már régen tervezem, hogy szóvá teszem az Ökörilóban való fürdés betiltását. A városban és a tó környékén lakó szegény lakosságnak úgyszólván egyetlen alkalmas helye volt ez, ahol a sokszor tűrhetetlen hőségben, egy kicsit 'lehűtötte magát s mindez nem került pénzébe, mert valljuk meg az igazat, nem is tellett volna neki 5006 koronás strandra, vagy 15000 koronás sóstói fürdésre. Most a szegény ember mindezektől el van ütve a birtokos szigorú tilalma által. Én teljesen méltányolni tudom a tulajdonjog alapján kiadott rendelkezéseket még akkor is, ha ezek néha másokra némi hátránnyal járnak. — De ebben az esetben a birtokos tilalma egy évtizedeken át folytatott használatot szüntetett meg máról-holnapra s igy súlyos sérelem esett a közönségen. Azt kérdezem, nem lehetne-e ezen valamiképen segíteni s a birtokost rábírni arra, hogy humanitárius szempontok figyelembe vételével, legalább a hét bizonyos napjain, a kánikula hónapjaiban, a fürdési tilalmakat függessze föl. Tisztelettel Lovas Kovács János. Fürdővonatok indulnak Tiszabercelre. A kisvasutak üzlet vezetősége juliui hó 13-tól, vasárnaptól kezdve, kedvező időjárás eietén minden vasárnap külön fürdővonat indul a Bessenyei-térről Tiszabercehe. A fürdővonatot az üzletvezetőség kiiérletképpen állítja be a menetrendbe A fürdővonat vasárnaponkint reggel 9 óra 16 perckor indul a Bessenyei.téri állomásról és 10 óra 29 perckor érkezik Túzabercelre. On nan 18 óra 50 perckor indul és 20 óra 08 perckor érkezik a Bessenyei-térre. A fürdővonatokra közvetlen menettérti jegyeket adnak, melyeknek ára 20000 korona. Szabadjegyek és kedvezményes jegyek a fürdővonatokra nem érvényesek / FRANCIA-OLASZ VÁLOGATOTT filmattrakció Nyíregyházán A GOCOTTE Italia Almirante Manzlnivel. Egy asszony vallomása Natalie Kowankoval keddtől csütörtökig az Apollóban Gazdák és terménykereskedők figyelmébe! Uj zsák és ponnva~ kölcsönző intézet!! Van szerencsém a nagyérdemű termelő és terménykereskedő urak figyelmét a f. hó végével Nyíregyházán, Bessenyei-tér 15. szám alatt (Korányi gyógyszertár mellett) megnyitandó zsák és ponyvakölcsönző intézetemre felhívni. A budapesti piacon évtizedek óta fennálló üzletem, valamint Bécsben, Triestben és Piuméban fenálló fióktelepeim lehetővé teszik, hogy a legjobb minőségű árut hozzam forgalomba, cégem hirneve pedig a kiszolgálás kifogástalanságát garantálja. Amidőn a nagyérdemű érdekelt'közönség szives pártfogását kérem, egyben köziörn üzletem megnyitásáig kölcsönzsákokra és ponyvákra előjegyzést a Qabona- és Árukereskedelmi r.-t. nyíregyházai kirendeltsége (Széchenyi tér 5. Telefon 209.) fogad el. Kölcsönzsákoknak már most való előjegyzése azért ajánlatos, mert előreláthatólag kölcsönzsákok iránt igen nagy kereslet lesz, a rendelkezésre álló készlet pedig a behozatali nehézségek következtében meglehetősen csekély. Teljes tisztelettel NÁGEL ADOLF, Budapest. HÍREK. KIS NAPTÁR: Julius 10. Csütörtök. R kath. Amália sz, G. kath. Nikop, 45. ?t. Prot. Amália. Diadal Mozgó: Az ördög, szinjáték 6 felvováíban és Fannika amerikai vígjáték 6 felvonásban (7, 9 órakor.) Városi Színház Mozgó: Atlasz, amerikai ka laodordráma 2 részben. 10 felvonásban, Mario Ausonia világhírű atléta főszereplésével, mindkét rész egyszerre. (7 és fél 10 órakor) Apolló Mozgó: A cocotte, regény egy köny nye'mü töröl 5 felvonásban ós Egy aszszony vallomása drámai játék 5 felvonásban (fél 8. fél 10 órakor.) Vármegyei Jósa Muzeum: zárva. Városi gőzfürdő: zárva. Sóstó gyógyfürdő: nyitva reggel 6-tól este 7-ig. Strandfürdő: nyitva. Saerdán a dr. Szopkó é« Farkas gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot. A testnevelési tanfolyam megnyitása a Kossuth főgimnázium tornatermében (9 órakor). A háziipari tanfolyam megnyitása az ev. iskola nagytermében (10 órakor.) ÉN FÉLEK. Én félek, — véresen ébred a hold, a fák között jajgat, sir a vihar s fenyegetőn a fiilembe sikolt. Én félek egyedül, rémes az éj ; a temető alján lihegve vad futással futok, — de érzem, elér. Mily messzi a hajnal! virrad-e még ? — Én félek: vádol, rémit a vihar és üldöz, hajszol, kerget a setét. Jávorka István. — Halálozás. M<yasovszky Jóaief nyíregyházi ni. kir. állampénztári tiszt ma htjnalbac 5 órakor 22 éves korában hosszas szenvedés után elhunyt. Szorgalmas, tehetséges fiatalember volt, akit soronkivüt részeltettek előlép' etésben. Halála mól; részvétet keltett tisztviselőtársai, ismerősei és barátai nevében, akik szerették és becsülték benne a jó kartársat és szeretetreméltó barátot. Temetése holnap, csütörtökön délután lesz a Deák Ferenc utca 34 szám alatti gyászházból. — Tanitók adománya. A háziipari tan* folyam munkaanyagához egy-egy zsup adomá* nyozásáral hozzájárultak a következő tanyai tanitók: Buna, Fodor, Prekopa József, Piovarcs, Benkő Imre, Matis, Mi&ler (a rozsréti). — Gyorslrástanitás. A szünidei gyorsirástanitás e hó 15-én kezdődik. Jelentkezni még a városi felsőkereskedelmi iskola tanári szobájában tehet délelőtt 11 —12-ig. A tanítás 6 hétig tait. Tandíj 100000 K. A háziipari tanfolyam megnyitása. A háziipari tanfolyam ünnepélyes megnyitása holnap csütörtökön délelőtt 10 órakor lesz az evangélikus iskola nagytermében. Érdeklődőket szívesen lát a tantolyam vezetősége — Pályázati hirdetmény. — A m. kir. posta műszerész tanonc iskolájába f. évi szép tember hó folyamán 10 bentlakó és 10 kintlakó műszerész tanonc vétetik fel. A tanidő 3 év. A bentlakó tanoncok ellátási dija évi 180 aranykorona. Tanoncul felvehető, aki a közép vagy polgári iskolának legálább IV. osztályát sikerrel elvégezte és 16 életévét még nem töltötte be. A folyamodványok f. évi aug. 5-ig a m. kir posta vezérigazgatósághoz címezve, a m. kir. posta központi anyagraktára és készülék javitó mühelyebez (Budapest IX., Qyáli-ut 20.) nyújtandók be. — Bövebo felvilágosítást a helybeli postahivatal főnöke nyújt. — Dr. Helmeczy István ügyvád irodá ját Viz-jtca 10. szúm alatt megnyitotta. 2 — A megszűnt malomkarteil. A büdapesti malmok junius 28án lejáró szerződését a nagy malmok között fennálló éles ellentétek miatt nem hosszabbították meg. A malomkoncentráció ügyvezetősége működik ugyan még, mert az együttes üzem beszüntetése csak julius 15-én válik esedékessé, az egyes malmoknak azonban már joguk van a külön liszteladás eszközlésére. A tizenegy nagymalom közül úgyszólván mindegyik külön-külön előfeltételeket állapított meg a további együttműködésre és miután a tárgyalások során nem tudtak megegyezni, a mult héten beszüntették az uj szerződésre vonatkozó kísérleteket. — Csoda történt Ujhelyen. A >Zemplént cimü lapban olvassuk, hogy Sátoraljaújhelyen szombatra kelve egy hatalmas,, nagy szenzáció tartotta lenyűgözve a felvidéki város aprajátnagyját. Megtörtént a hihetetlen. Nem kaptak teljes aranyparitást a tisztviselők, nem ajándékozták vissza Erdélyt az oláhok, nem álltak el a kisüsttől a kisgazdák, Zsirkay sem vetette magát alá a circumcisiónak, mindennél hihetetlenebb dolog történt. — A mészárosok és a hentesek — oh boldog Sátoraljaújhely I —• péntekről szombatra virradóra leszállították saját jószántukból a húsnak, szalonnának és zsírnak az árát. Sőt — óh irigylésre méltó Ujhely — az ottani mészárosok és hentesek még azt is kilátásba helyezték, hogy folytatni fogják az árleszállítást. Szinte szeretnők felajzani a lant idegét, oh gvönyörök városa, Ujhely! — Értesités. A Nyírvidéki takarékpénztár rt. értesiti részvényeseit, ho;y a legutóbbi tőkefelemelése alkalmával kisrolgáitatott pénztári elismervényen pénztáránál a délelőtti hivatalos órák alatt kicseréli a végleges részvényekkel, — Temesvár nem hagyja magát. Temasmegye román prefektje azt a megállapítást tette, hogy Temesvár német város. Erre a Ma gyar Part felhívására a város magyar lakossága három napon át nem járt vendéglőbe, mozikba és szinhásba, melyek kongó üressége rögtön megcáfolta a prefekt megállapítását. — Egy másik helyen elhatározták, hogy nem járnak olyan üzletekbe ós olyan iparoshoz, akik cég táblaikon az államnyelv mailett a magyart nem használják Nem sok időbe tellett, egymás u an felkerült a cégtáblákra a mellőzött magyar szöveg is.