Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)

1924-07-30 / 173. szám

n II 1914. junius 30. jámíw&L mohó vágyától hajtva, elfelejtette párhu­zamosan kiépiteni a testedző kuiturát, mi­nek következtében agyán kivüí összes szervei elkorcsosodtak, szervezetének egyensúlya megbillent, egészsége elve­szett. Közösségileg és egyénileg, testileg és lelkileg beteg emberiség a mai. Ut és mód a gyógyulásra csakis a lelki higiéniá­nak a természet törvényeihez alkalmaz­kodó kiépítése és a köz és az egyén életé­ben való alkalmazása lehet. A primitív ember egészsé­ges életmódja. A primitív ember a természet ölén élve ösztönei és életviszonyai egyzserüsé­génél fogva egészséges életmódot folvta­tott. A létért való puritán küzdelemben mindené letszerve- összhángzatosan kiél­hette magát, minek következtében ősereje és egészsége fentmaradt annál inkább, mi­vel a gyengék és betegesek menthetetle­nül elpusztullak, nem bírván ellentállni a természeti erők támadásainak. Ilyen­formán, természetes kiválasztódás utján, az emberi faj erősbödött. A közelmúltban megváltozott a hely­zet. 50—60 év óta a diák és az agvmunkás és általában az intelligens ember, főként városokban élve, zárt termekben, ülő hely­zetben agy és idegmunkát végez, rossz levegőt szív, szórakozásai pedig ugy egészségtani, mint erkölcsi szempontból betegesek. Ennél fogva szervezetének egyensúlya megbillen. Idegeit túlterheli, mozgási és anyagcsere szerveit elhanya­golja. Izmai, izületei, csontrendszere, bő­re, szive, tüdeje, vérrendszere, veséi, bel­!$ő elválasztási mirigyei tétlenül heverve, rossz levegőn tengődve, mozgás hiányá­ban, yenyhe anyagcserében részesülnek és menthetetlenül elsorvadnak. Ő maga el­korcsosodik, elfajul, betegessé válik. Az ipari munkás ugyancsak rossz levegőn, ugyancsak helyhez egyoldalú, szivét tü­dejét és mozgás rendszerét alig, vagy csak részlegesen foglalkoztató életmó­dot folytat. A földműves ugyan többnyire friss levegőn mozog, még pedig ei^Sio^ kiadósan, de mozgása és életmódja nehéz­kessé, lassúvá teszi, nélkülözi a gyors für­ge, játszi, szórakoztató könnyed és har­monikus mozgást. Ezenkívül az ipari munkás és föld­műves réteg többnyire alápincézetlen, vagy szűk és piszkos lakhelyet használ és nélkülözi a higiéniai érzéket ^s lehelősége­ket. Általános el korcsostul á í Általános elkorcsosodás, elhízás, vagy elfonnyadás, tüdőbaj, szív és vesebajok, idegbántahnak, rák, alkoholizmus, cukor­baj és más anyagcsere megbetegedések őrlik fajunkat. A szellemi kultúra magas fejlettsége mellett — bár furcsa ellentmondásnak lát­szik, mgéis szomorú valóság >— (nemcsak a testi, de a íelki higiéniát is nélkülözi az emberiség . ( A mai ember elfelejti, hogy egy na­gyobb egységbe, a "haza tegységébe tarto­zik, mellyel szemben nemcsak íjogai, de kötelességei is vannak, Jelleme, ferkölcsei, fegyelemérzése, céljai, vágyai, íszórako­zásai betegesek és anarchíszííkusak. j, jjt< Céljai és örömei héítl mágasrendüek. Nem a kötelességteljesítés, hasznos mun­kavégzés, megismerés, tökéletesbedésért való küzdelem, a köz szeretete, a tiszta mü vészetek élvezete, az egészséges faifenntar­tás és a nemes szórakozásokban éli ki ma­gát, hanem az alacsonyrendü és perverz örömök és élvezetek minden áron való hajszolása, lelki anarchia, dorbézolás, kfl­jelgés, alkoholizmus és a kötelességek le­filymálása és megvető kigunyolása töltik be életét . k Nem egyebet jelentenek ezek a tüne­tek, mint egy szörnyű testi-lelki lömegbe­tegség, tömegőrület elterjedését. Legelőször az angolszász és a Skan­dináv, majd a finn népek ismerték fel, hogy a szellemi kultúrával kapcsolatban az úgynevezett testi kultúra fejlesztése az egyedüli célravezető eszköz az elkorcso­dás meggátlására. A testMe'ki higiénia. Testi-lelki higiéniai (egészségtani) is­kolázás a közelebbi ut és mód, mellyel fentjelzett célunk felé törnünk kell. Meg kell tanulni minden embernek, hogy csakis egészséges, és,szerűen tiszla életmód, Isten akaratához, vagyis a ter­mészet törvényeihez alkalmazkodó, tisz­la és ésszerű erkölcsök és életszabályok betartásával biztosíthatjuk egészségün­ket, vele viszonylagos boldogságunkat és a lökélelesbedcs felé való haladásunkat. A modern sportok a testedzés és jel­lemnevelés eszközei lényeges részét ké­pezik a testi-lelki higiéniának. Ezek az általános emberi szempontok melyek a testedzést életszükségletté te­szik; nekünk magyaroknak azonban van­nak saját ,külön nemzeti szempontjaink is, melyek parancsolóan terelnek ben­nünket a testedzés minél intenzivebb üzése irányába. Nemzeti megújhodás* Nemzeti megújhodás, melyre szeren­csétlenségünkben oly nagy szükségünk van ,testi-lelki egészség és küzdőképesség kivívása, melyet ellenségek tengerétől kö­rülvéve nem nélkülözhetünk és a mély tüzű hazafiasságra való ráébredés, mely nélkül elveszünk, mellyel egyedül tart­hatjuk fent magunkat, mindezek éléréséfre a testedzés egyik lényeges és pótolhatatlan eszköz . A Józan ,munkás, kötelesség!ejjesitő és egészséges életmód, elsőrendű küzdőképes­ség, szorosan hazafias összetartás teremt­heti meg csupán a jobb magyar jövendőt. Ezért, elsősorban ezért edzze a tes­tét, sportoljon hazánk apraja-nagyja, fiu­leány, ifjú, férfi, asszony és meglett em­ber egyaránt. - , Ezeket az annyira szükséges modern sportokat van hivatva, figyelemfelkeltő és oktató célzattal bemutatni a mai elő­adás, élőszóval, képben és írásban. A közönség őszinte lelkesedéssel ün­nepelte az előadót és mi a magunk részé­ről örömmel adjuk át gyönyörűen kifej­lett nagy gondolatait azoknak, kik az előadást meg nem hallgathatták . Mentőszekrény és egyes részei legolcsóbb Biumbergnél j Harald Lloyd-esték I a Diadal Mozgóban Sherlock Holmes lllllinUlilllllHinillHIUIHIIIIIIillllUIIIIIIIIIIIIIIIIHIinttlIIIIIIIIIIIIIIHtHllilll regény! A pokoltanya Eredeti amerikai detektívregény 8 felvonásban. Irta: Conan Doyle es íí ff „U a forgalmi adóellenőr 1 felvonásos burleszk. szerdán is csütörtökön 7 is Hl 10 Mor a Városi Szinház Mozgóban Szuperfoszfái műtrágya, olajok, petróleum, szőlészeti cikkek, dohány­zsineg, vas&x uk és az összes gazdasági cikkek legjutányosabban beszerezhetők a Macfijar Mezőgazdák Szövetkezeténél, gja^g: HSFUÜ&VS:

Next

/
Oldalképek
Tartalom