Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)
1924-07-27 / 171. szám
8 jsSiíüriűÉK 1924. julius 27 iyirmegyesi 750 magyar holdas szeszgyárral ellátott, valamint popcsafmai 160 magyar holdas birtokom 6 évre haszonbérbe kiadó. A gazdasági felszerelések és lábon álló termések a bérlő által becsárban veendők át. Píchj László főispán, Mátészalka* 28*6-3 K: 20075—1924. Hirdetmény. A városi tanács közhírré teszi, hogy a közigazgatási bizottságnak, mint elsőfokú erdőrendészeti hatóságnak az 1879. évi XXXI. t. c. 25. §-ának 3. pontja alapján kiadott rendelete értelmében a város területén az erdőkben tüzet rakni szigorúan tilos, az erdő közelében pedig 100 méter távolságon belül fekvő földeken és az erdő közé ékelt tisztásokon csak a városi tanács előzetesen megadott Írásbeli engedélye mellett szabad. Aki ezen rendszabály ellen vét, erdei kihágást és amennyiben sz&bályellenes eljárásból tűzveszély származott, vétséget küvet el és az 1879. évi XXXI. tc. 109. és 112. §-ai szerint szigorúan büntettetik. A tüzesetek mellőzése érdekében köteles az erdész személyzet az idézett törvény 114. §-a élteimében idegent, akit a kijelölt turista erdei és közutakon kivül találnak, az erdőből kiutasítani és az ellenszegülőkkel szemben az idézett törvényszakasz 8-ik bekezdése szerint eljárni. Nyíregyháza, 1924. julius 18 2838-1 Városi tanács. Vidékeken, ahol nincs jó ívóvíz, a mezei munkáknál, de utazásoknál is — vigye magával, hidegen vagy melegen DULSZIT nevű, kristálycukorral is édesített kávékonzervünket — Vérhas, hastífusz fellépése igy könnyen megakadályozható. W Gyártja: a Kőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszermüvek Rt. J58-8 Fiatal rőfös kereskedő segéd azonnali belépésre felvétetik Elsőrendű erő, kirakat rendező előnyben. Gutimann Márton rőfös és divatáruháza. Magyar Köztisztviselők és Állami Alkalmazottak Takarékpénztára Részvénytársaság Budapest, VII., Rákóczi-ut 76. Sürgönyeim: Gobdenbank Öt havi felmondással elhelyezett kosztpénzek után havi 4°/o-ot térit. ! Kölcsönzsákok uj zsákok, használt zsákok minden mennyiségben kaphatók a legolcsóbb napi árban: GOTTLIEB MANÓ ideiglenes raktárában Nyíregyháza, Vécsei-u. 13. sz. Telefon: 212. szám. • • nyirfarúd, széldeszka, cserép, valódi Hatschek-féle ETERIHlT-PALA, valamint mindenféle épitési faanyag, deszka, drugár, léc hajópadló a legolcsóbb napi árban állandóan kapható: Özv. Guttmann Józsefné fatelepén, (Debreceni ut végén, a városi mintakert bejárasával szemben) Tel : 420. „Mitől olyan zamatos a kávéja, Édesem?" „Egyszerű, csak UHU kávéval van főzve." 2772 ! Villanyvilágítást, motorokat, dinamókat, mágnes gyújtókat, villámhárítókat házi telefont, házi csengőt szakszerűen, jótállás mellett szerel es Javít: PETROYICS LAJOS villanyszerelési Yállalata Nyíregyháza. Műhely: Zrínyi líona u. 3. Lakás: Csillag-u. 39. msa(RSSM rr ULESZNOS részére „Ellenőrzési könyvecske", „Szülések jegyzökönyve" és „Szülések jegyzete" kapható aJoba-nyoindában, Nyíregyháza, Széchenyi-u. 9. Telefon szám: 139. Eladó Sárgaházi gazdaságomban: elsőrendű magyar fésűs tenyészjuhnyáj, mely áll: 135 drb. anyajuhból, 3 drb. kosból, 45 drb. 2—3 éves tirtiből és ÍOO drb. idei bárányból Kiváló gyapjuminősitésü, egészséges anyag. — Érdeklődők forduljanak Gótli Ltgitló jószágigazgató, Nyírbátor. 2833-3 mézet, mákot, diót, borsót, lencsét s egyéb hüvelyes terményt, olajos magvakat legmagasabb napi áron. Mintázott árajánlatot kérünk. Weísz Manfréd konzervgyár „Glóbus" készítményéi u. m. vegyes gyümölcs és finom izek, málna, ribizke, meggy, barack stb. dobozokban, ládákban és vedrekben, továbbá befőttek, jamek, főzelék és paradicsomkonzervek állandóan raktáron s Pl TZER é s FEKETE R. T. Budapest, Lónyai-utca 36 Telefon: József 72 80. Távirati ciin: SPITZÉK Budapest. •31 2080-? Irányi Ármin fatermelő B &<x Sárospatak. ~ I ea WV Sürgönyeim: Irányi. Telefon: 25. Ü Szállít telepeiről: bükkbasábfát, vargafát, bányafát, telefonoszlopof, kistelpfát, vasúti talpfát, tölgyoszlopot és gerendát a megrendelő* szerinti méretekben. Berakó állomások: Sárospatak és Göncz. 2832-4 [3 Ifi Szerencsi gyógyfürdő Ma már mindenki tudja, hogy a természetes gyógyvize és gyógyiszapja egyedüli orvosság a reuma,' köszvény, ischiás és csuz bántalmaknál. Gyc^yhatása gyors és meglepő. I m Gyógyiszappakolás nőknek és férfiaknak: vasárnap, hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön reggel 7 órától este 7 óráig. Pénteken és szombaton nincsen üzem. Fürdővezetőség. Nyomatott lóba Klek Uptalajdonog könyvnyomdájában Nyíregyházán.