Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)
1924-07-19 / 164. szám
2 J&LMWEK 1914. julius 19 A selyemzsinór. Bégenlc a török világban nagy szerepéi játszott a seij-em'zsinór. Ha a dicső szultán nein volt megelégedve valamelyik pasájával, vagy pedig az udvari intrika sikeresen működött,, akkor a kiszemelt áldozatnál ünnepélyesen megjelent egy csausz, átnyújtotta a ferniant, amelyet a pasa hódolattal csókolt meg, bár tudta, liogv az halálos ítéletét tartalmazza. Az a bizonyos selyemzsinór egv kis ládikában a csausznál volt, akinek egyben kötelességévé tétetett, hogy a fenséges uron végrehajtsa az ítéletet. A történelem'nem igen jegyez fel esetet, mikor a nagyhatalmú helytartók fellázadtak volna a végtelen dicsőségű szultán akarata ellen. Az ébredők miskolci gyűlésén Lendvai István, aki a nemzeti ügy felszentelt apostolának hiszi magái, a nemzet selvemzsinórjál ajánlotta lel Bethlen Istvánnak. Szerencse, hogy Lendvai nem szultán s igy nem küldhette el a csauszt, aki átadja <i végzetes selyemzsinórt aZ ország miniszterelnökének. Ez minden esetre nem Lendvai jóakaratán múlott,- hiszen ő vak elfogultságában a miniszterelnököt holmi szörnyetegnek nézi s makac sul bezárja sze meit azok előtt a hatalmas eredmények előtt, melyek miati Bethlen István a nemzet józan nagyobb többségének a bizalmát megnyerte. — Lendvai szemében Bethlen a ncmze'i ügy árulója, a zsidóság cinkosa s nit\t> a jó Isten tudja miféle csodaszörny. Szükségtelen vitázni e vádak igazságáról, hiszen csak olyan felhevült agy rémlátásai hitethetik el valakivel azokat a képtelen vádakat, amelyekkel Lendvai oly makacsul halmozza el a miniszterelnököt. Ezen a nevezett ébredő gyűlésen részíveltek a tjöbhi fajvédő vezérek is: többek közölt Zsilinszky Endre és Gömbös Gyula. Ok a fajvédők kisded csoportjában a mérséklet hívéiként játszották ki magukat s mikor Lendvai egynehányszor a képviselőházban annyira elragadtatta magáb hegy botrányt okozott, akkor ők maguk kijelentették, hogy nem azonosítják magukat Lendvai támadásaival. Most Lendvai nem kevésbbé élesen támadta a miniszterelnököt s a fent nevezeti uraknak mégsem jutott eszükbe, hogy kifejezést adjanak rosszalásuknak, mert semmi olyan kijelentést nem tettek, amely Lendvai elhamarkodott támadásának éét el vehet le volna. — Bölcsen hallgatlak s ezzel juttatták kifejezésre, hogy a selyemzsinór küldésének ötletét ők maguk is helyeslik. Az elfogultsággal vitázni lehelellen, mert a józan ész érveinek csak arra lehet hatása, ,,ki hajlandó gondolkozni az elébe terjesztett bizonyítékokon Aki makacsul és a valóságot semmibe sem véve üldözi képzelődésének lehetetlen álmait, arr,, semmi hatással nincs, nemcsak aiszo, de maguk a való tények sem, mert mindent azon a szemüvegen lát,, amelyet levetni sémmiképen sem akar. Lehel,,hogy Lendvai a maga faj védelmét egyedül üdvözítőnek, az országot egyedül megmentőnek véli, de annyi bizonyos, hogy mások, akik talán kevesebb szenvedéllyel, de annál nagyobb józansággal gondolkoznak, azon a meggyőződésen vannak, hogy az ilyen fajvédelemtől mentse meg az országot a felettünk őrködő Úristen. — LEGSZEBB MENYASSZONYI, úgyszintén gyermek- és hölgy-fényképek ízléses kivitelben és olcsón készülnek CSÉPÁNY műtermében, Bessenyei-tér 7. sz. — Útlevélhez képek 3 óra alatt készülnek. 1542-? Szemle a vihar okozta pusztulás romjain. Állami kölcsönt eszközölnek ki a károsultaknak. Nyíregyháza, julius 18. Saját tudósító nklól . A legutóbbi rettenetes vihar csillapultával dr. B-encs Kálmán kormányfőtanácsos polgármester és Nagy Elek műszaki tanácsos kocsin bejárták az elpusztított területeket. Bárhová mentek, siralmas látvány tárult szemük elé. Az idakon kidöntött lak, felborított szekerek, a földeken szétszórt szalmakazlak és buzakeresztek, a tanyákon meglépdesett házfödelek, rombadőíl dohánypajták és kerítések s főleg bus, elkeseredett emberek, akik apátikus tehetetlenséggel, révedező tekintetlel ülnek a romok között s nagyokat sóhajtva néznek az égre, mintha onnan várnák a segítséget is, ahonnan ez a borzasztó csapás jött. Van olyan gazda, akinek nem maradt egyetlen szál termése sem, mind elvitte a szélvihar a tizedik szomszédnak a földjére. A tengeriszárakat kitördelte, a mezőn lalált marhák al pedig véresre verte a jég. Mint egy borzalmas, nyomasztó álom, olyan volt ez a vihar s annál szomorúbb és kétségheejlőbb, hogy az álomból a reménytelen, kilátástalan valóságra kellett felébredni. A polgármester kocsi ián üli Csépány Jenő fényképész is. aki felvételeket készíteti a pusztulásról. A Török József rozsréti szőlőjének udvarán egy méter busz centiméter átmérőjű hátaim.,s diófát döntölt ki a szél ciklopszi ereje, Az óriási fatörzs mögül egy 12 esztendős fiúnak csak a feje látszik ki. A törzs estében a házfedél csücskei és a ház sarkát erősen megrongál la. A mandabokori nton kitöri akácfák jelzik a pusztítás nyomait. A Spisák György Alsópázsit tanyai udvarán két derék vastagságú eperfa dőlt rá a tanyasi lakóházra, amelynek csodálalosképen nem történt komolyabb baj a. Az erős strukturáju vályogépület szilárdan dacolt a vihar erejével szemben. A város tulajdonát képező császárszállási Jármy tanyát is erősen megtépázta a vihar. Az egyik gazdasági épület fedeléből mintegy száz négyzetméternyi területet egyetlen darabban szakított le és tépett darabokra a szét. Ugyanennek az épületnek az egyik oldalát ugy megpaskolta a jég, mintha erős gépfegyverostromnak lelt volna kitéve. Egy másik fényképen látható, amint a bizottság szemlét tart egy néhai dohánypajta romjai fölölt. Egy harmatiik ugyancsak pajtaromokat ábrá zoi,. de ezen a képen szétszórt keresztek is láthatók. A többi képek szintén néma bizonyítékai a vihar rettenetes pusztításának. A polgármester megnyugtatta a károsultakat, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszik a korinamnál állami kölcsön folyósítását elérni, amely kölcsön esetleg kamatmentes, vagy a legrosszabb cselben igen olcsó lesz. — A károsullak, akiknek különben is nagyon jól esett, hogy a város feje mindjárt az első pillanatban résztvevőén érdeklődött sorsuk iránt, megnyugvással fogadták a polgármester szavait s ujull erővel kezdtek hozzá az -eltakarítás szomorú munkájához. A fényképfelvételek a Ferenczi-féle könyvkereskedésben és szerkesztőségünk kiraka t ában láthatók. Dr. Hamrák Ferenc debreceni tanársegéd öngyilkossága. Szerdán éjjel 11 órakor főbelőtte ma'át. — Mielőtt tettét elkövette volna, magára zárta ajtaját. — Öngyilkosságának oka ismeretlen. a szoba pad óján holtan elterülve. Fól fejét a Debrecenből jelentik: Debreceniek mára ismét meg van a maga siomoru szenzációja, melyről csak megrendült lélekkel emlákeahetunk meg. Dr. Htmrák Farenc, a d-jbrecani szülészeti klinika fiatal, szimpatikus ós nagy'udásu tanárseg-dje tegnap, szerdán este 11 óra tájban revolverével lőbeiőtte magát és aaoansl meghalt. A szomorú hsláliset előzményeiről és a tragikus öngyilkosságról, melynek hire már a reggeli órákban elterjedt a városban s mindenütt nagy megdöbbenést keltett, az alábbiakban számolunk be. Dr. Kenézy Gyula egyetemi profess sor, a szülészeti klinika igazgatója pár hittel ezelőtt Budapestre ^utazott gégebajának kezelése végett és addig, amié klinikájától távol lesz, annak vezetését dr. Hamrák Ferencre, egyik legkiválóbb tanársegédére bízta. Ő lejjobb tuiása szerint teljesítette kötelességét és égést napját a betegek között töltötte a tegnapi esti szomorú tragédia beköretkeztéig. " Tegnsp este még együtt vacsorázott a klinikán többi kollégájával, majd vacsora után szobájába vonult. A késő esti órákban aztán revolverlövés zaji riasztotta fel a kliniia orvosait és személyzetét. A lövés zaji Hsmrák tanársegéd szobája felől hallatszott. Azonnal odarohantak. Azonban az ajtót zárva találták, mire a hatalmas erejű Soós tanársegéd vállait az ajtónak faszitva, azt bsnyomta. Mikor beléptek Hamrák szobájába, iszonyatos látvány tárult szemeik elé. Ott találták revolver golyója teljesen szétroncsolta. A mélyen megrendült kollégák segíteni akartak szerencsétlen társukon, da ez lehetetlen volt. Hamrák, aki revolverével a szájába lőtt, a lövds után kiszenvedett A tragikus öngyilkosságról még az este értesítették a rendőrséget, ahonnan dr. Szabó Gyula rendőrkapitány azonnal kiment a helyszínére ós megejtette a rendőri számlát. Hamrák szobáját és íróasztalát átkutatták, hogy az öngyilkosság okára vonatkozólag talm sikerül majd valami írásra akadai, azonban egy sort sem hagyott hátra s igy öngyilkosságinak okát nem ismerjük. Az orvoakollégák azt hiszik, hogy Hamrák, aki az u;óbbi idökban rengeteget dolgozott, pillanatnyi elmezavarában dobta el értékes ó'etét. D,\ Hamrák Ferenc tanársegéd halálával óriási veszteség érte a szülészeti klinikánkat. Az életunt o:vo3 azok közé tartozott, akik fiatalon, tisztán tudisut és ssorgalmuk révén küzdStték fal magukat szép pozíciójukba. A klinika egjií legtehetségesebb operatőrjét vesztette el benne, aki tudásával és ügye3 kezé/ei számtalan beteg embernek az eletét mentette meg és adta vissza egészségebea a társadalomnak. A tragikus sorsú orvos temetését még nem állspi ottak meg — WALDEMAR PSYLANDER esték a DIADALBAN. Waldemar Psylander esték a Diadal Mozgóban Három film egyszerre! • Bemutatásra kerül: Halálhajó kalandor történet 3 felvonásban. Autókirály kalandorkép 4 felvonásban. szinmü 3 felv. Szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9, hétfőn 7 és 9 órakor.