Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 148-174. szám)

1924-07-18 / 163. szám

2 JŰíimiDÉJL wmmmR ——m nr>.iniw i IIHM»w» imu Í9S4. julius 18 •n.iUMUiaau '<ui mrMtam»arít Az olasz túljegyzés. A mfgyar szanálási kölcsönakció ujabb nagy sikerrel járt, m»ly szinte felülmúlja a londoni és newyorki piacokon éléit gySzedel­meket. A mostani viktória szintere Olaszország, illetve a római, milanói és genovai pénzpiac. Már a kölcsönmüvelet előkészítésekor jó előjel volt, hogy az igénybe veendő külföldi hitelből Itália magára vállalta a kölcsönösszeg egy nagyobb részét, nyilvánvaló jeléül annak a rokonszenvnek, amit az olasz nemzet a ma­gyar nemzet iránt érez s annak a bizalomnak, mellyel az olasz politika országunk talpraálli­tása, népünk teljesítőképessége és jövője elé tekint. Ez a rokonszenv és bizalom megnyilat­kozott javunkra olasz részről, mindjárt az ösz­szeomlás után s a ránkszakadt katasztrófák ke­serves napjaiban és padig nemesik szóbeszéd­del, hsnem minden szónál ékesebb cselekede­tek ban. HSlásaa emlékezhetünk vissza Itália budapesti követére: Romanelli ezredesre, aki a bolsevista világban, mint az oláh megszállás alatt, érdekeink védelmére, számos értékeink megmentésére teljes sikerrel exponálta magát, nemcsak irántunk való meleg szimpátiából, ha­nem egyszersmind kormánya intencióinak meg™ felelőleg. Ujyanily rokonszenvet tapasztalhattunk Itália részéről a „nyugatmagyarországi kérdés* felmerülésekor. Öiasz barátaink nem háríthat­ták el rólunk azt n szerencsétlenséget, mely Mosoo, Sopron és Vasmegyék másajku részei­ből osztrák Burgenlandot csinált. Da hatható­san közbenjártak a nagy és kisántántnál, ke­zükbe vették a békés rendezés ügyét a velan­cei konferencián, amiaek eredménye az volt, hogy Sopron város ós környéke msgyar kézen maradhatott. S most a kölcsönjegyzés alkalmával, újra megnyilatkozott tettekben az olaszok szimpá­tiája és bizodalma irántuok. Az Itália részöre átvett 170 millió lira értékű magyar kölcsön­kötvényeket tegnapelőtt, alig pár óra leforgása alatt, az olasz tőkések, még pedig nem a ban­kok, hanem a kispénzű közönség százezrei há­romszorosan túljegyezték. Örvendetes ez nemcsak szomszédbarátság és megbecsülés nézőpontjából, hanem azért is, vagy főleg azért, mert olasz hitelezőink a ma­gyar kölcsönbe elhelyezett pénzükéi előnyös befektetésünek érezik, jó üzletet látnak n transzakcióban s bíznak hozzá, hogy a magyar közgazd*ság fellendülése a magyar szorgalom és munka eredményei meg fognak felelni ön bizalmuknak és jogos várakozásaiknak. Ez pe­dig most már a saját önbizalmunktól, kitartá­sunktól, teljesítőképességünktől füsjg, amik el sősorban hivatvák arra, hogy Magyarországot újjáépítsék. Surautn corda ! • •"­Beiratkozás a debreceni m. kir. Tisza István tudo­mányegyetemre A debreceni m. kir. Tisza István tu­dományegyetemen mind a négy (ref. hit­tudományi, jogi és államtudományi, or­vosi és bölcsészeti, nyelv és történettudo­mányi) karán a rendes beiratkozások az 1924—25. tanév első felére 1924. szeptem­ber hó 1-én kezdődnek és bezárólag 12-ig tartanak. , Utólagos beiratkozásra engedélyt ok­tóber hó 6-ig az illetékes kari dékán, ok­tóber hó 14-ig bezárólag az egyetem Rec­tora adhat.. Utólagos beiratkozásnak azonban a megállapított létszám keretén belül csak azokra nézve van helye,, akik valamely tnás főiskolán azért nem voltak fej vehetők, | mert ott a létszám betelt. Ezt a körüJ­• ménvt azonban az illető főiskolához be­adotL s a létszám betelte miatt föl nem vélteit igazoló dékáni záradékkal ellátott eredeti kérvény vagy az illetékes kari dé­kán bizonyítványának becsatolásával tar­toznak igazolni. A tudományegyetemekre a "fennálló törvények és rendeletek értelmében csak oly egyének iratkozhatnak be, akik nem­zethüségi és erkölcsi tekintetben feltétle­nül megbízhatók és csak oly számban, amennyinek alapos kiképzése biztosítható. E rendelkezések az előző tanévekben beiratkozva volt rendes és rendkívüli hall­gatók beiratkozási jogát nem érintik, amennyiben a nemzethüség szempontjá­ból és erkölcsi tekintetben való megbíz­hatóságukat megfelelően igazolták. Beiratkozni csak engedéllyel lehet. Beiratkozásért tehát mindenkinek fo­lyamodni akell. A beiratkozási engedélyt kérő folya­modványt annak a karnak a dékánjához kell benyújtani, amely karban a folyamo­dó beiratkozni kíván. A beiratkozási engedélyt kérő folya­modványokat 1924. augusztus hó 1 és 31. között kell benyújtani. A nemzethüség szempontjából és er­kölcsi tekintetben való feltétlen megbízha­tóságnak elbírálása céljából minden első izben folyamodónak a következő okmá" nyokal kell folyamodványához csatolnia: 1. Születési anyakönyvi kivonatot. 2. Középiskolai érettségi bizonyít­ványt. 3. Erkölcsi bizonyítványt folyamodó­nak eddigi magatartásáról,, különösen a nemzethüség szempontjából (városi vagy községi elöljáróságtól.) 4. Közhatósági bizonyítványt a szü­lők foglalkozásáról,, vagyoni helyzetéről s arról, mióta laknak a jelenlegi lakóhelyü­kön,, azelőtt hol laktak és mivel foglal­koztak. 5. Annak a középiskolának, amelyen a VIII. osztályt végezte,, igazgatója által kiállított bizonyítványt eddigi magatartá­sáról és arról, alkalmas-e főiskolába való fölvételre. A nemzeti hadsereg tényleges állomá­nyú tisztjei a m. kir. honvédelmi minisz­ter írásbeli engedélyével kérhetnek be­iratkozási engedélyt s akik csak az 1. 2. pont alatt említett okmányokalt tartoznak bemutatni. Tényleges szolgálatban ál­ló állami tisztviselők valamely tudomány­karra csak felettes hatóságuk engedélyé­vel iratkozhatnak be. A beiratkozási engedély ugyanannak az egyetemnek ugyanazon karán a hallga­tók egész tanulmányi idejére érvényes. Két félévi megszakítás után azonban — kivéve a katonai szolgálatra történt behí­vást — az engedély megszűntnek tekin­tendő. A jog- és államtudományi karon elő­adott államszámvitel tanra a kellő igazo­lás és az alaki előképzettség fentforgása mellett rendkívüli hallgatókul való fel­vétel tekintetében 'korlátozás ezidőszerint nem áll fent. A tandijat a vallás és közoktatásügvi miniszter későbben fogja megállapit&ni. P enészmentes BBSkergamen gSKKkapir P P kapható az Ujstígbolfban, ! Csoda léghajó az angol álma. London juf. 17. Angiiában nemsokára két uj,, kereskedelmi és személyszállító, ál­lamilag támogatott léghajójárat fog meg­indulni — ez a hír repült ma félhivatalo­san világgá. Az erre vonatkozó hivatalos jelentés rövidesen napvilágot Tát. Nem tartják valószínűnek,, hogy Den­nis Burney parancsnoknak erre vonatkozó tervét, amelyet két évvel ezelőtt terjesz­tett a kormány elé, a maga teljes egészé­ben elfogadják majd. A két járatot egyelőre két hata,mas egyenkint 5000000 köbláb gáztartajmu lég­hajó fogja lebonyolítani. A két hajót a lé­gi minisztérium utasítására építik — mi­előtt azonban elkezdenék a munkálato­kat, az admiralitásnak fogják azokat jóvá. hagyás végett bemutatni. Mind a két léghajó páratlan és nagy­szerű kényelemmel lesz berendezve. — Lesz rajtuk három »fedélzet« kényelmes, sőt Iuxuriózus apar!mentők, fürdőszobák, dohányzó, szalon, hatalmas ebédlő és há­lószobák. Kétszáz ember utazhat majd rajtuk s az óriási léghajók Londonból há­rom nap alatt juthatnak majd el Indiába. Ugyanakkor mind a két léghajó ugy lesz berendezve,, hogy szükség esetén kato­nai felszerelést is szállíthassanak, ágyu­kat és repülőgépeket. Cardingtonban épiiik a csodálatos lé­gi jármüveket. A légi minisztériumban kijelentették, hogy a két léghajótól sokat várnak s a si­kerüktől teszik függővé, hogyan szervez­zék át az egész légi szolgálatot. Julius 16—17, szerda—csütörtök rendőrnapok! Kizárólag e két mozgó bevitelének 25%-át az államrend­őrség özvegyei és árvái kapják! taai MII n • IIIIMI IIIMI i • mi wimi eammaa Az őrszem szomorú pesti történet 6 felv.-ban Petrovics Szvetiszláv főszereplésével. Jt megfagyott gyermek Báró Eö vös József regénye 5 felv. Előadások kezdete: V28 és V2IO. V.; Waldemar Psylander esték a Diadal Mozgóban Három film egyszerre! Bemutatasra kerül: JSS&Xállíl^JÓ kalandor történet 3 felvonásban. Autölsirály kalandorkép 4 felvonásban. szinmü 3 felv. Szombaton 7 és 9, vasárnap 3,5, 7 és 9, hétfőn 7 és 9 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom