Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 125-147. szám)
1924-06-08 / 131. szám
6 JGlíwwól 1924. junius 8. Pünkösd vasárnap Budapesti Egyetemi AC—Nyelve Délután 5 órakor. Xyktse ifjúsági—Nyetve ifjúsági Délután fél 4 órakor. Budapesti Egyetemi AC—Nykise Délután 5 órakor. Böriparosok SE—Nykise-Nyetve kornb. Délután fél 4 órakor. Nyíregyháza sportközönségének a pünkösdi ünnepekre olyan élvezetet biztosítottak kitűnő sportegyletei, amelyben csak nagyon régen, jó néhány év vet ezelőtt volt része. A főváros egy ik legszimpatikusabb, elismerten leguribib és amellett a legszebb futballt játszó csapatok egyike a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club első csapata fog első napon a Nyetve másodikon pedig a Nykise ellen játszani. Az egyetemi csapat múltját nem kelt nekünk ismertetni,, mert hiszen azt bizonyára minden sportember; ismeri. A Beac mindig egy fogalom volL,, a Beac társadalmilag is már. régen jelentős tényezővé vált,, mint az egyetemi ifjúság legméltóbb képviselője,, csak még néhátny szót akarunk szólni a Beac jelenlegi helyzetéről és a játékosairól. Az egyetemi csapat ismét a régi nagy csapat ez évben olyan előnyös íormáváitozáson meni át,, hogy már biztosítva van, hogy a jövő szezonban az egyetemi sporihoz méltóan ismét az első osztályban fog szerepelni,, hol már annyi dicsőséget szerzett színeinek és a magyar névnek. Mult vasárnap megverte legerősebb ellenfelét a Nsc-t,, csütörtökön pedig a Kaoét ugy,, hogy most már pontelőnnyel vezet a 11. osztályú bajnokságban. A csapat nagy előnye,, hogy. legnjágyobbrészt minden mérkőzést egyforma összeállításban jálsza,, a védelemben két haitalmas bekk,.a válogatott Boor és Kolrasek veri vissza az ellenfél csatárainak támadásait,, a halfsorban az Ungvárról származó nagyszerű Pesovnyikot már ismeri a nyíregyházi közönség,, a középen Ságlii a legintelligensebb futballt játszó centerbalfok közül való,, a csatársor csapat legjobb része. Piuhár,, a villámgyors jobbszélső már. a magyar válogatott csapat tagja is volt. Kertész dr. a csatársor legtectmikásabb, Erhard a centerben pedig a leggólképesebb tagja. Reinhard Marcinkó balszárny méltó kiegészítője a nagyszerű csatárláncnak. 1 9 A Beac szombaton este érkezik városunkba és a rendező egyesületek mindent megtesznek, hogy a mérkőzéseken kívül is az egyetemi csapat cs"ak kellemes emlékeket vigyen el Nyíregyházáról. A mérkőzéseken pedig reméljük,, hogy egyleteink igyekezni fognak a nagy ellenféllej szemben is a legjobbat produkálni és hogy ezek a mérkőzések Nyíregyháza fejlődő foLballsportjának hatalmas lökést fognak adni. - A nagy mérkőzések mellett a kiegészítő programm is méltán tarthat számot az érdeklődésre. Első napon fél 4 órai kezdettel az oly régen rivalizáló Nykise és Nyetve ifjúsági csapatai kerülnek szembe,, másnap pedig ugyancsak fél 4 órai kezdettel a Bőriparosok fiatal,, de máris néhány szép eredményre tekinthető egyesülete játszik a Nyelve—Nykise kombinálÍjai ellen. A Bőriparösok bizonyára mindent elfognak követni,, hogy megnehezítsék a kombináltak győzelmét és igy itt is szép küzdelemre van kilátás. Ezek a mérkőzések kerülnek lejátszásra a pünkösdi ünnepek alatt,, melyeknek sportértéke kétségtelenül elsőrendű,, reméljük,, hogy Nyíregyháza sportközönsége is kellőleg értékelni fogja ezt és mindkét napon teljes számban fog a mérkőzéseken megjelenni. KÁLLAY. Bízik és hisz. Az Álomvár lakója, — Nemes cser hajtó,js ö kusza bozótba. Szelleme fénylik, mint égő torony Tengereken és sziklaormokon. Hajó! Ne féld a zátonyos utat, Ha kezében tudod kormányrúd ad7 Bár a, diadal réve messze... mésszé, Ő tudja, hajóját, hogy vezesse! Látja a vészt is, mit el nem kerül, — Kemény birokban száz sárkányt legyűr. Szembeszáll. Vív. De nem lép alkura... — Ez magyar ur! Ez a vihar ura! Lőrinczy György. ^nr -STT -gr -Tv jv -Z-s s /v-; A lélekvásár (Souls for sala) Film a filmről 2 részben, 10 felvonásban mindkét részt egyszerre mutatja be a Városi Szinház Mozgó Pünkösdhétfőjén4,7és fél 10 órakor, kedden és szerdán 7 és fél 10 órakor, HÍREK. KIS NAPTÁR : Junius 8. Vasárnap. R. kath. % Pünkösd. Q. kath. B. Szentlélek lesz. Prot. E. Pünkösd. Izr. Sabuoth 1. n. 'Diadal-Mozgó: A vadmacska, cowboy dráma 6 felvonásban, Fix—Fox mtyit sztrájktörő és Fatty, a rend őre (3, 5. 7 és 9 órakor.) Városi Szinház-Mozgó : A nagymama fiacskája (uj stilusu komédia 5 felvonásban) és -A tengeri medve, vagy Hogy lesz a maharadzsából marharádzsa ? (komédia 5 felvonásban), mindkettő Harold Lloyd főszereplésével (4, 7 és fél 10 órakor.) Apolló-Mozgó: Unus I. rész, regényes kalandortörténet Harry Piel főszereplésével (fél 4, fél 6, fél 8 és negyed 1Q órakor.) A Magyar Turista Egyesület vándorgyűlése és Cholnoky Jenő dr. egyetemi ta. nár előadása a turisztikáról a városháza nagytermében (10 órakor.) A BEAC és a NyTVE labdarugó mérkőzése a bujtosi sporttelepen (5 órakor.) A Pénzügyi Fogalmazói Ka r Országos Egyesületének választmányi ülé tse a vármegyeháza kistermében (11 órakor és nagygyűlése a vármegyeháza dísztermében (4 órakor.) Este társai vacsora a Korona szálló emeleti nagytermében (8 órakor.) Vármegyei Jósa Muzetim : nyitva 9—1 óráig. Városi gőzfürdő: zárva. Strandfürdő: nyitva. Sóstófürdő: nyitva reggel 6-tól este 6-ig. A gyógyszertarak közül szombat estétől vasárnap reggelig a Lányi-Gonda és Török-félék, vasárnap déltől hétfő reggelig pedig az Osgyáni és Farkas-félék tartanak ügyeleti szolgálatot. Junius 9. Hétfő. R. kath. Pünkösd hétfő. G. kath. Szentháromság. Prot. Pünkösd hétfő. Izr. Sabuoth 2. n. Városi Szinház-Mozgó : A lélekvásár (Souls for sale) film a filmről 2 részben, 10 felvonásban, mindkét rész egyszerre (4, 7 és fél 10 órakor.) Apolló-Mozgó: Unus II. rész, regényes kalandortörténet Harry Piel főszereplésével (fél 4, fél 6, fél 8 és negyed 10 órakor.) Diadal-Mozgó: A vadmacska, cowboy dráma 6 felvonásban, Fix—Fox mint sztrájktörő és Fatty, a r end őre (3, 5, 7 és 9 órakor.) A BEAC és a NyKISE labdarugó mérkőzése a bujtosi sporttelepen (5 órakor.) Ezt megelőzőleg a Bőriparösok és a Nyetve—Nykise válogatott csapatai mérkőznek. Az ipari kiállítás rendező bizottságának ülése az Ipartestületben (10 órakor.) Vármegyei Jósa-Muzeum>: nyitva 9—1 óráig. Városi gőzfürdő: zárva. Strandfürdő: nyitva. Sóstófürdő: nyitva reggel 6-tól este 6-ig. A gyógyszertárak közül az Osgyáni és Farkas-félék tartanak éjjeli szolgálatot. Junius 10. Kedd. R. kath. Margit kir. G. kath. Timót pk. vt. Prot. Margit. Apolló-Mozgó: mint hétfőn. Diadal-Mozgó: nincs előadás. Városi Szinház-Mozgó: mint hétfőn. Vármegyei Jósa Muzeum : zárva. Városi gőzfürdő : zárva. Strandfürdő: nyitva. Sóstófürdő : nyitva reggel 6-tól este 6-ig. A gyógyszertárak közül az Osgyáni és Farkas-félék tartanak éjjeli szolgálatot. SZENTLÉLEK JÖJ> EL! Szentlélek, jöjj el! Tölts be minket! Hogy levethessük bűneinket: Hogy tudjunk hinni, rendületlen A megdönthetlen végzetben, Mely visszaadja a hazánkat — Megváltásául Golgotánknak. Öli, adj erőt a gyönge hitnek! Szentlélek, töltsd be lelkeinket! Szentlélek, jöjj el! Tölts be minket! Hogy egyetértve, egyet vallva, Virradjon jobb lét a magyarra; Ne dúlja testvérharc viszálya; Ne hulljon a vére hiába; Mi hull, honért hullassa mindet... Szentlélek, töltsd be lelkeinket ! Szentlélek, jöjj el! Tölts be minket! Óh, adj erőt a gyönge hitnek !... Akkor, hiszem, valóra válik, Hogy ős Dévénytől Qrsováig, Meddig keletre és nyugatra Magyarul szó 1 a szirt visszhangja, Visszakapjuk a földet mindet!... Szentlélek, töltsd be telkeinket ! TIKOS ANDOR. Ostrom alattiü^ az elővételi pénztár „UNUS" előadásaira! "'TZtr'