Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 125-147. szám)

1924-06-24 / 142. szám

1924. janias 24. • I I IliH Ml ÍM J&imwiK 7 1 2n á». ROOOLF HLEITINflís 8 DBRQTHY OALTOH | j Kíadsr.aál többet mond... D S [ack London • | 3-' A Nyelve kiverte a Kset az első osztály­ból. A Nykise jő játéka dacAra is 4: l-re kapott ki a bajnokcsapattól. A Kte be­került az első osztályba. Nyetve-Kse 2:1 (0:1). Bíró: Nagy László. Kisvárdán játszotta le a Nyetve utolsó bajnoki mérkőzését és miaden nehézség nélkül legyőate az egyik legrégibb ellenfelét, a Kset és evvel a győzelmével végleg megpecsételte annak a soréit. A Nyetve csapata annak elle­nére, hogy % misodik félidőben döntő fö lénybe jutott, nem fejtette .ki miaden tudását és óvatosan inkább a játék szépségére fektetve a fősúlyt, játszott. Első félidőben még veszélyes tud lenni a Kse, mert a Nyetvét az inkább véletlennek tulajdonitható első percben kapott gól kissé idegessé teszi, de amikor megtörténik a kiegyenlités, már csak inkább macska egér harcsak látszott as egész mérkőzés. A Nyelvében a közvetlen védelem hibát­lanul csak a második félidőben játszott, ekkor ugy Tomasorszky, mini Miskolczy tértöleié rú­gásokkal éj biztos szerelésekkel uralták a me­.zőnyt. A halfsorban Reichmann különösen amikor conterhalfba ment, táradhatatlan volt. A csatársor tetjes megértésben játszott, Gutt­mann pompásan irányított, Ddák a tavaszi szezonban legjobb formáját játszotta ki, Schwarts megfelelt. Naményi néha kissé ké­nyelmes volt, különben lefutásai veszélyesek toltak. A Kse csak az első félidőben mutatott valamit, a második félidőben azonban a játé­kosok teljesen letörtek és csak szinte lézeng­tek a pályán, csak a két szélső Fáldmane és Brankovies II., Neumann és a kapui mutattak valamelyes formát. Nagy László bírd möködéséről cssk annyit Írhatunk, bogz as egész mérkőzés alatt nyilt rosszakarattal viseltetett a Nyetve iránt. *3t fJt 'fr 'fr 'fr r M L APRO HIRDETÉSEK Hirdetési dijak: 10 szóig 5000 K, minden további sz<J 500 E. — Hirdetések utáni érdeklődésre esak vá­laszbélyeg: beküldése mellett válaszolhatunk. — „Cim a kiadóhivatalban" jelzésű hirdetésekre csak a hirdetésen feltüntetett szám bemondása esetén adhatunk felvilágosítást. A hirdetés dija a feladáskor fizetendő. Vidékről levélbélyegben is beküldhető a hirdetés dija. ügyes segéd felvétetik Jobb fizetéssel azomall belépésre a Hangária • Cipőáruhá»ba, Nyíregy­háza. 24*8? Kifutó fia aroanali ke­lépésre felvétetik a Han­gária Cipóáráházba, — Nyíregyháza. 2447 J A város közelébe 10 sse­kér jó minfsépa aeéoa acoa­n»l eladó. Cia as Ujtig­boltban. 887-1 Eleserélaém S szoba, koiyha és mellékhelyiségek­ből álló férejmentes laká­somat ngy&nelyanra, esetleg 3 szobásra, űm Vay Adám ••a. 18. 80-1 Cca 40 htl. használt ga­raatílt tiszta hordó és egy 500 litere? keményfa kád eladó. Crteketni Liskány műszaki üzletében. 8*3-1 Kéz atea 40. vzáau la­kásom woba, konyha, fás­kamara és mtbely helység­ből álló, elsserélnén ugyen­•hez hasonló irt a város bármely réséén. 8*0-1 •gy 16-os kaliberű Peter­longo gyártmánya, kakas­nélküli, ejektoros vadási­paska eladó. Megtekinthető Rendőrség 18. sí. szoba. 24*9-1 így egy ló utám való m­kér s egy lószeraán eladó Yirág-atca II. sz. S450-Í A játék lefolyása. A válautás a KSE nek kedvez, s széltől támogatva már az 1 só percben megszerzi a vezetést Berger révén, ki a szabadon hagyott Feldmann szépen iveit centerét a hibásan he­lyezkedő NyTVE védelem jóvoltából erős ofl­seidbéi a jobbsarokba fejeli. (1:0.) A váratlan gól deprimálólag hat a NyTFÉ-re, s szemmel­láthatólag ellanyhul a játék, A KSE azonban a mérkőzés fontosságának tudatiban csakha­mtr újra támadásokat vezet Feldmann révén s komért ér el, ami azonban kihasználatlanul marad, Nemsokára a NyTVE is frontba jön s a 20 perctől a félidő végéig a kapuhoz szö­gezik a lelkesen védekező KSE-t. Schvartz beadásait nem tudjak értékesíteni, mert azok sorra kapura mennek, de Matyeszkó védi. A NyTVE azép támadásai offszeidon akadnak meg, majd a mérkőzés egyik legszebb mossa­nata következik. Guttmann remek trükkel át­emeli magán a labdát, szökteti a balszélsőt, kinek gyönyörö beadását ugyan ő a 16-osról a kapu baharkába fejeli, de a kapus szerenesé­vel véd. (35 p) A KSE lefutással kísérletezik, s Berger egyénileg kidolgozott labdáját Szokol teszi ártalmatlanná, Az utolsó percekben Gutt­mann tör ki gyönyörűen, de taccsra szerelik, Nem sokkal ezután a bíró a félidő végét jelzi. II. félidő. A NyTVÉ t, mintha kicserélték volna, szebbaó! szebb támadásokat vezet, de kapa előtt a csatárok tulkombinálnak. Most már ki­domborodik a NyTVK technikai fölénye s a KSE teljesen összeesik. A sorozatos támadá­sokat végül siker koronázza. Naményi Ispcs beadását ügyesen előbb Schwarts, majd Gutt­mann lépi át s ai ebből kínálkozó kedvező helynetet kihasználva, Deák 10 méterről erő« lapos lövéssel kiegyenlít. (1:1) A NyTVE a gól után is a KSE térfelén tanyázik s gyönyörű kombinációkkal veszélyesen támadja a KSE kapuját. Sehwartz többször messziről gyengén li, majd a KSE nek kínálkozik kedvező helyzet de a Miskolczi handsze miatt megítélt szabad­rúgást Erdélyi 25 méterről kapu mellé lövi. Szokol kirúgását a csatárok kapják s az ebből megindult támsdás sikerre! végződik, Schwarts okosan Guttmannal passzol, ki közelről a bal­sarokba plasszirozva megszerzi a NyTVE győz­tes gólját. (2:1) Továbbra is a NyTVE támad, de a lövéseket nem kiséri szerencse. A NyTVE fölénye jegyében végződik a mérkőzés. * A NyKSK mérkőiésröl szóló részletes ra­ferádát holuapi számunkban közöljük. Nyíregyház* város legfor­galmasabb helyén fekvő há­zai belsőjég eladó. Felvilá­gosítással szolgál Dr. Juhász Sándor ügyvéd Nyíregyháza (Takarékpénztár.) 8364-1 Egy borbélysegéd felvéte­tik Sondor Sándoraál Vay Ádám u. 47. 5439-1 Fiatal francia sveizi nő, ki németül is beszél, neve­lőnői vagy társalkodónői állást keres. Cim Jostphine Delessert dr. György Ferenc­nél Kisvárda. 94*0-1 Gyümö'escsonMgoláshos MÁKULATÜRA legolcs óbban az Ujságboltban. kapható Fűszeiüdetiierendeíés áru­val eladó. Cim a kiadóban. Ház Nyíregyházán, 3Vs hold föld és szőlő Kemecsén s lVs hold belsőség Nyir­pazooyban jutányos áron eladó. Értekezni lehet vitéz Dr. Krőss Jáeos ügyvédnél Zrinyi Ilona u. 8. szám. 849 3 Szobainas állást keres, nőtlen fiatal ember. Cim az Ujságbeltban. 850-1 Egy ügyes kiszolgálé — kifutó lányt felvesz Wasser­mann tveg és porcellán ke­reskedése. S51-1 Egy bútorozott szoba a város központján julius l-től kiadó, esetleg koszt is kap­ható. Cim a kiadóban. 2*46-1 Hetes — lehet nős is — felvé'etik. Cim a kiadóban. Eleseréleém két farkas kutyám 4 foz patkányfogó kutyával. Cia Ceépáiy fény­k ép ásza él. 3451-1 Ügyes tisztviselőket és üzletszerzőket jó fizetéssel felvesz a Magyar Élet- és Járadékbiatositó főügynök­sége Nyíregyháza, Egyház-u. 10. 2431-8 K. ad: 18050/1924. Hirdetmény A városi tanács arra való tekintettel, hogy a sóstói erdőben, habár cseké­lyebb métvben, mint az elmúlt évben, ismét hernyópusztitás történt és hogy a hernyóknak legnagyobb pusztítói az éneklő madarak és hassnos rova­rok, ezeknek védelmére rovargyűjtést és az utakon kivüli járkálást az erdő egész területére nézve további intéz­kedésig betiltja Minthogy pedig az éneklő madarak elszaporodását káro­san befolyásolják a sóstói uti villa­tulajdonosok macskái, a tanács fel­hívja az érdekelt tulajdonosokat, hogy villáikban macskát ne tartsanak, azo­kat onnan távolítsák el, vagy irtsák ki. A tanács az erdőnek, mint a vá­ros megbecsülhetetlen kincsének védel­mére rendelkezéseinek betartását, il­letve végrehajtását a legszigorúbban foganatosítani fogja. Nyíregyháza, 1924. junius 15. 2418-2 A VÁROSI TANÁCS. Nagyrabecsiijt Hölgyeim ós Uraim! E héten Budapesten CSAK AZ UDVARBAN AZ OLCSÓ MARADÉK-VÁSÁRBAN Budapest, VI.,|Király-utca 33. sz. alatt eladásra kerülnek: 5500 drfc. tartós pamutvászonmaradék méterje 13.6*0 K 1*00 drb. összevarrott pamutvászon le­pedő darabja . . . . 58.100 K Csodaszép 120 cm. széles női kelmék méterje ..... 28.100 K Férfiöltönystövet, föltűnést keltő ár, méterje 89.400 K Selyemfényű kitünö cloth méterje 35.800 K U. m. remekszép kosztüai é« velour­kelmék, színtartó kanavász és zefirek, batintschiffoook, bőrerős anginok, tö­rülközők, delain és kékfestőmaradékok, szalmazsák és használt zsákok minden elfogadható árért. 2163-5 Poloska irtási felelóuéggel vállal Kiss Zoltán 9. kir. szab. férsgbli, Hajdnhadház. Címeket kéri leadni: Szarva«-«. 48., Crfln. Meghívásra azonna l jön. 2319 ék KAW K-TAI.P1 KAtfCMfM Cserépkályliákat átrak. Ugyanott szoba, konyha, speizból álló lakásomat átadnám megegyezés szerint gyermektelen páma k Elek József Nyíregyháza, Dohány-utca 14. sz. Mi, íarrú Gyári árban beszerezhetők Gellért fonál, Clark és olasz cérnák, DMC pamutok, gépielymek, gyöngyház-, cérna- és zakógombok, továbbá az össaes szabókellékek nagy válasz­tékban kaphatók R5 me p rövidáru üzletében, Rákóczi-a. 4. ás 2-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom