Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 100-124. szám)
1924-05-15 / 111. szám
4 Tanárok sztrájkja Becskereken. A becskereki magyar osztályokban tovább folyik a tanítás. Becskerek. A Nyirvidék alkalmi tudósítójától. A »Toronál« c. lap belgrádi jelentések alapján megirta, hogy a becskereki középiskolai tanárok közül tizenöt gimnáziumi és tíz kereskedelmi iskolai tanár beadta lemondását. A tömeges lemondással kapcsolatban, amely az országos tanárszövetség határozata alapján történik ,felkereste a lap munkatársa Sztanojlovity Mátót, a becskereki gimnázium igazgatóját és részleteket kért az iskola esedékessé vált lezárására vonatkozólag. Sztanojlovity igazgató legelőször is megerősítette a tanárok lemondásáról közölt hírt azzal a módosítással, hogy tizenöt tanár köszönt le állásáról ,egy tanár pedig nyugdíjaztatását kérte. A kérvényeket még a mai nap folyamán elküldötték. Május 31-ikéig bezárólag zavartalanul folynak az előadások, 31-én délután pedig lezárják az intézetet. — Hogy meddig tart a tanársztrájk, illetve meddig húzódik el a kényszerszünet, azt egyelőre nem tudni. Amennyiben május 31-ike előtt a szövetségtől másnemű utasítás nem érkezne, természetesen ennek megfelelően járnak el, mert mindenben követik a központ rendelkezéseit. Más intézkedésre semmiesetre sem térnek vissza a katedrákhoz. A párhuzamos magyar osztályok tanárai közül egyetlenegy sem adta be lemondását ts igy zavartalanul tovább folytatják a tanítást. Valószínű, hogy a magyar osztályok tanítási menetében a tanársztrájk dacára sem áll be semmiféle zavaró momentum. Színház. HETI MŰSOR: Igazgató : Heltai Hugó. Szerda : Marinka táncosnő. Sólyom Győző jutalom játéka. Csütörtök : Gesák. Péntek : Gesák. Deák Gyula jutalomjátéka. Szombat: A király (csak felnőtteknek !) Vasárnap délután : Mézeskalács. Vasárnap este : Sárga csikó. Ma este lesz a Sólyom Győző jutalomjátéka. A »Marinka, a táncosnőn, cimü operettben játsza hván herceget. Kivüle Nagy Anci, Arányi Manci, Deák Gyula, B'harí Nándor és Ács József lépnek fel a darabban, amelynek szereposztását már ismerjük. Holnap csütörtökön Sidney Jones rég nem hallott ,fülbemászó muzsikáju nagy operettjét adják, Deák Gyula főrendező jutalomjátékaképen. A darab pénteken is megy. Deák Vunhy, a »Tize zer gyönyörűséghez« címzett teaház tulajdonosa szerepében lep fel. A főbb szerepeket Nagy Anci, Puská\ s Ilonka, Harsányt Lili, Máthé László, Sólyom Győző és Ács József játszák. Szombaton A király, Fleurs és Caillavet pompás bohózata megy Heltai Hugó felléptével. A daraboot csak felnőttek nézhetik meg. Vasárnap délután mérsékelt helyárakkal utoljára megy a v>Mézeskalács«., Nagy Anci felléptével, míg este Csepreghy Ferenc örökbecsű nép színmüvét, a »Sárga csikó<<-1 adják Nagy Ancival, P. Török Cornéliával, Ács Józseffel, Bihari. Lászlóval, Máthé Lászlóval, Bihari Nándorral és Sólyom Győzővel a főbb szerepekben. — BELLA DONNA az idény legszebb filmje a Diadalban. — Poloskákat petéivet együtt kiirtani kizárólag csak a Löcherer Cimexinnel lehet. Ára olcsó, hatása biztos, kezelése egyszerű, minden tisztitható vele. Főraktár: Központi drogéria. ? JNSIBHXBÉHL Apoll ó ! BMWBMMBWWBMMWHMMWWHByi BB —M— 1 1 Május 14-én és 15-én, szerdán és csütörtökön j Pályadijat nyert műsor! 12 felvonás egy előadásban! Miriam Cooper, a ntwyorki Capitol tagjával: Dalos éjszakáin regény a szerelemről és forradalomról 7 felvonásban. Ezenkívül: Brodway szépe (A kis táncosnő) történet Newyork társas életéből 5 felvonásban. Mae Murray, a pikáns filmprimadonnával. Előadások kezdete: 7*8 és h 10 órakor. HÍREK. KIS NAPTÁR: Május 15. Csütörtök. R. kath. S. János. G. kath. Pakóm szerz. Prot. Zsófia. Izr. Khamisi b. Városi Színház : A gésák (8 órakor.) Apolló-Mozgó: Daios éjszakák, regény a szerelemről és forradalomról és Brodway szépe, newyorki történet (negyed 8 és negyed 10 órakor.) Diadal-Mozgó : forgószél kisasszony, egy szeleburdi fruska tragikomédiája 7 felvonásban (7 és 9 órakor.) Városi gőzfürdő: zárva. Sóstói fürdő : nyitva reggel 6-tól este 6-ig, Vármegyei Jós a Muzeum : zárva. A gyógyszertárak közül a Lányi-Gonda és Farkas-félék tartanak éjjeli szolgálatot, A kisemberek millióinak, a dolgozóknak érdeke lehet u vezető szem. pont csupán a vámok tarifájának megszabás sáb an. A megszállt területeken jóval olcsóbb az élet ,mint itt Aradon egy kiló sajt 25 ezer magyar korona, egy kiló datolya 24 ezer korona. Ugyanaz a kalap, amelyért Nybegyliá: zán 200 ezer kor 0nát kérnek, ott /OO ezer. A megszállott területek városaiban a kereskedők azt mondják ,hogy cs ak air a várnak, nyíljék meg a magyar határ, el fogják árasztani Magyarországot mindenféle olcsó áruival. Mi lesz azonban, ha mindenféle érdekek kielégítése céljából olyan magasra szabják meg a vámtarifát ,liogy a fogyasztók ve re]. j télies és immár türelmetlen milliói csak olyan drága kenyeret, tejet, hust, ruhát látnak maguk előtt ', mint eddig. Le kell mondani az eddig dúslakod óknak a jövedelmekről és át kelt venniök nékik is a háború következményeinek tövisét• Az ország miniszterelnöke elismerte, leszögezte Vásárhelyen, hogy a magyar középosztály homlokán tövískoy rona, a mártiromság töviskoronája van. llozfyza kellene tenni, hogy a munkások homlokán is ez a tövi'pko. szo/'u van és ki kellene mutatni, hogy kinek a homlokán nincs töviskopzoru. Ez nagyon tanulságos volna éjs azonnal rámutatta arra is, hogy miként lehetne megváltoztatni ezt a helyzetet. Még nem késő megtenni mindent a dolgozó milliókért, de ha ezt most elmulasztják, senki tsem állhat jót a jövőért, a holnapért. — Dr. Vietórisz Józsefet üdvözli a város tanácsa. Nyíregyháza város tanácsa hétfőn délután ülésezett, amelyen dr, Bencs Kálmán kormányfő tanácsos,, polgármester a Magyar Tudományos Akadémia Nádasdy.-dijának jutalmul nyerése alkalmából meleg szavakban méltatta dr. Vietórisz Józsefnek,, mint nagy kulturértékekel reveláló költőnek és puritán közéleti munkásnak érdemeit. Indítványára a tanács elhatározLa,, hogy üdvözli dr. Vietórisz Józsefet. — SERENAD — ÁROLLÓ. 1924. május 15. — DALOS ÉjSZAKÁK - APOLLÓ — Miniszterek Nyíregyházán. A gulya kihajlással kapcsolatban évtizedek óta hagyománnyá nemesedett társas összejövetel van a Császárszálláson, ahol a város valamennyi társadalmi rétege együtt van. Erre az érdekes és társadalmi szempontból jelentős ünnepre, amelyet az idéu május 18-ára terveznek, értesülésünk szerint Nyíregyházára jönnek Rakovszky Iván dr. belügyminiszter és dr. Kállay Tibor volt pénzügyminiszter is. — Az évad legnagyobb műsora — Apolló. — Kétemeletes palota Máv. a\ka\ mazottakiiak. A Máv. alkalmazottai számára épülő kétemeletes palota földszinté már felépült a Kisvasutak állomása mögötti területen. A nagyszabású és szép emeletes épületben negyvenhat lakás lesz. — POLA NEHUI a Diadalban. — Sütőiparosok figyelmébe. — A kamara felhívja a sütőiparosok íigyeimet arra, hogy a sütö.pari munka szabályozásaid szóló 19*13 évi XV. t-c. Végrehajtási Utasítása megjelent. Az érdeklődőd a Végrehajtási Utasítást a kereskedelmi és iparkamaránál megtekinthetik. Külöa íelbivjuk az erdekeltek figyelmét arra, hogy az az idő, amelyben minden előaliitási munkának szüneteibe kell, esi 9 Órától reggel 4 óráig terjed. A koveszkészités reggel 3 órakor kezdődhetik, Ez alatt semminemű más munka nem végezhető. Tekintettel arra, hogy a rendelet 29. szakasza értelmében a rendelet egy példányát minden munkahelyiségben ki kell függeszteni, célszerű leaz, hogjha a sütőiparosok tzikoszifílya a budapesti Közlöny 93. számát a hivatalos lap kiadóhivatalától megrendeli. A rendelet május 9 én lépett életbe. — Amerika nagy műsora — Apolló. — Kifuiólán} nak karosé* 14—15 eves leányt. Cim ne. Ujs..igt>uLi>ao. — APOLLÓ - MAE MURRAY. — A Gazdag cirkusz tegnap csle lartotat megnyitó előadását a buza-téren felállított Arénát zsúfolásig megtöltő közönség előtt. Gazdagék a közönség ily nagymérvű érdeklődéséhez képest minden tekintetben nívós,, a legkényesebb igényeket is kielégítő előadást nyujtottaak. A katonazenekar nyitánya után az elragadóan kedves Kis Rozina mutatott be frappáns hatást keltő Yollige lovaglást. Gazdag László mint humoros zsonglőr aratott megérdemull tapsvihart,, sokoldalú tehetségének ujabb jelét mutatva be. A vidéki cirkuszok mutatványait messze felül muló lovas produkciókat,, valamínL szabadidomitásokat mulattak be Gazdag Aurél és neje. — Az Oroszi fivérek akrobata mutatvanyai valamint Pillar burlesk kerékpáros ' és Jancsi és Pali excentrikus akrobata mutatványai vetekednek a világvárosi orfeumok akrobatáinak a legbravurosabb mutatványaival is. Elsőrangú volt a Marietta egyensúlyozó nő és a fiatal Gazdag cserkesz lovaglása. Külön ki keií emelnünk Vera Anetta vaskirálynő produkcióját. A görög harcosokra emlékeztető piasztikáju erőmüvésznő a legedzettebb íerfí artista mutatványaival is bálran felveszi a versenyt. Szinte borzalmasan érdekfeszítő minden tekintetben érdekes produkcióinak az a része,, hol a sz'gekkel tele vert Lámlányon háton fekve s egy kovács ülőt tartva,, azon két markos kovács legény teljes erővel kalapálja az üllőn tartott vasat. A közönség szűnni nem akaró tapsviharral honorálta e páratlan mutatványt. Moszka groteszk karikatúrája Auguszt es Keilcr, az elegáns megjelenésű bohóc sikerült mókáikkal állandóan harsogó derültségben tartották a közönséget. Megállapíthatjuk, hogy Gazdagék mai előadásukkal csak öregbítették a közönség irántuk táplált megértő vonzalmát . — Brodway szépe — Apolló.