Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 100-124. szám)
1924-05-03 / 101. szám
1924, május 3, 3 kiflii minden üzeni annyi tőkével fog rendelkezni,. amennyit a Magyar Nemzeti Bank ád. Amelyik érdekeltségnek a legnagyobb képviselete lesz a Bank vezetőségében,. annak jut a legintenzívebb támogatás. A bankok optimizmusa. A Gazdasági Egyesiület alelnöke ez után elmondotta,, hogy a bankvezérékkel való tanácskozáspk során meggyőződött róla,, hogy a bankkörök ragyogó optimizmussal vesznek részt a Bank alapításának munkájában és nem helyeznek súlyt arra,, hogy a részvények jegyzésében más rétegek is részt vegyenek,, ők maguk készek garantálni az alaptőke lejegyzését,, ők átlátták akciójuk fontosságát. El fog jönni az idő. El fog jönni az idő — mondotta — amikor talán sajnálkozással és elítéléssel néznek arra a gazdaosztályra,, amely nem ragadta meg az alkalmat,, hogy érdekeit kellően képviselje s azt a konzekvenciát vonják le, hogy amely társadalmi réteg nem ragad meg minden alkalmat érdekei képviselésére, nincs tudatában szükségességének,, nincs tudatában, mire köteles saját és osztályrétiegével szemben, nem hivatott arra,, hogy vezető legyen. Nem hiszem ezt,, és meg vagyok győződve, ho|gy ennek a gazdatársadalomnak igenis van nagyrahivatottsága és van ereje. (Lelkes éljenzés.) A inult lanuságai. A Gazdasági Egyesület alelnökének lendületes beszéde után Eszenyi Jenő tornyospálcai földbirtokos, szólalt fel,, aki alapos szakismerettel világitolt rá,, hogy mily nagy jelentősége van a gazdák részvételének a Nemzeti Bank alapításában. — Felidézte a multat,, az Osztrák-Magyar Bank korát,, amikor az elszegényedett gazdatársadalom nem kapóit a Jegybanktól támogatást,, mert annak alapításában alapszabályainak alkotásiban semminemű szerepe nem volt. A Jegybankot mindenki élvezhette,, csak a gazda nem. A váltóhitelt is három hónapra csinálták meg,, ami kizárta a gazdaközönséget a hitel élvezetéből. Most is, amikor a Magyar Jegyintézet az 0. M. B. mintájára volt kénytelen működni,, az infláció eladósodásának minden terhét viselte a gazdaközönség,, anélkül, hogy előnyeiből rész jutott volna neki. Az óriási nyereségek, amelyek a valorizálatlan jegyintézeti hitelekből származtak, mind más osztályoknak jutottak,, de a korona romlásának lerhe a gazdákat sújtotta. Ennek a jövőben nem szabad előfordulnia, a gazdáknak Jegyezniük kell a legsajnálatosabb érdekük parancsára a Jegybank részvényeit, hogy alapszabályainak megalkotásában is résztvegyenek. Talán csak egy baj van,, az, hogy a gazdaközönség ma sincs abban a helyzetben, hogy teljes erővel részt vegyen az akcióban. l)e ezen is igen előnyős módon segítettek kölcsön nyújtásával és azzal a lehetőséggel, hogy a (gazda terményt ajánl fel, amelj-et a külföldön helyezhet el sokkal előnyösjebben, mintha belföldön adná el. Itt Eszenyi Jenő ismerteti a rendkívül előnyös gazdakölcsönt, majd Szalánczy, Bertalan gazdásági kormányfőtanács,os egé sziti ki a tájékoztatást, végül Nánássy Andor dr. nemzetgyűlési képvisjelő mond hatásosokfejtéssel' nagy beszédet, a Jegybank részvétnek jegyzésére buzdítván a gazdákat. Azok a nemzetgyűlési képviselők — mondotta — akik agrárius vármegyét képviselünk,, amilyen Szabolcs is,, ütköző pontjai vagyunk az agrár és merkantilista érdekeknek. Többször vetik a szemünkre, hogy nem képviseljük eléggé az agrár kerületünk érdekeit. Hogy is képviselhetnénk, mikor gazdatársadalmunk nem áll kellő támogatást biztosító szervezettséggel, sulival mögöttünk. Most itt az ideje, hogy kellő energiával lépjen fel olyan területen is, amely tői el vplt zárva, hogy olyan pozíciót verekedjen ki magának a közgazdasági életben, amilyent eddig csak a kereskedelem élvezett. Mikor a kormány a Jegybank felállítását elhatározta és törvényerőre emel te, a részvénytőke elove bizlosjtva volt, nem is arról van most szó, hogy ezt a tőkét biztosítani, hanem arról, hogy a gazdaközönség necsak az összeg nagyságával,, de számarány tekintetében olyaf súlyt képviseljen a részvényjegyzésnél, hogv a Jegybank vezetőségében irányt szabhasson.' Az O. M. Banknál csak a keÁrverési hirdetmény. Közhírré tétetik, hogy késedelmes adós terhére 1924. május 3-á" d. u. 3 órai kezdettel és folytatólag május 4-én d, e. 9V« órai kezdettel Somogyi Gyula nyíregyházi kir. körjegyző hivatalos helyiségében Rákóczi utca 30 drb. valódi keleti perzsaszőnyeg árverés alá kerül. drb, >> Ferehan Derbént Derbent Suesaa Kasak Exota Sirasz Belüdjisztan Mahal >i 175/360 négyzetméter, 192/350 165/340 125/210 190/260 170/310 185/370 190/240 290/425 , Siryan, 3 drb. Saruk, 3 drb. Cuban, 2 drb. Afgán, 1 drb. Sutnak, Gecgye, 5 drb. különféle szintén perzsa szőnyegek. Mindennemű illeték a vevőt terheli A szítoyegek a venni szándékozók által Somogyi Gyula kir. közjegyző irodájában május 3-án 10 órától kezdve megtekint hetők s ugyanott megismerhetők a részletes árverési feltételek: 1702-2 A legizgalmasabb kalandor szenzáció: Fix-Fox reskedelem és ipar volt képviselve,, a gazdák társadalma nem. Azok a nemzetgyűlési képviselők,, akik agrár érdekeket képviselnek,, hihetetlen erővel ver eked lék ki a gazdák pozícióját s a külföldi bizottság kizárólag Magyarországon ment bele, hogy a Jegybank hat hónapra is leszámítolhat váltókat. (Éljenzés.) Ez a harc a gazdák honorálására vár. Erre itt az alkalom,, .amellyel minden kis embernek is élni kell. A bankérdekeltségek kijelentették, hogy még kész kiadásaikat sem számitjáK fel a részvényjegyzéseknél és a gazdatársadalom rendelkezésére állanak kölcsön nyújtásában is. — ismerem a szabolcsi gazdaközönséget, fejezte be szavait Nánássy, tudni fogja kötelességét!! A Nyíregyházi T. P. Egyesület nevében, Meskó Elek vezérigazgató megbízásából Jármy Menyhért földbirtokos közölte a gazdákkal, hogy a Takarékpénztár Egyesület épp ugy,, mint a Hangya, Futura stb. elfogad a gazdáktól terményelőlegel részvényjegyzésre. Ezulan Szalánczy Bertalan gazdasági főtanácsos köszönetet mondott a felszólalóknak s arra a kívánságra, hogy a részvényt jegyző (gazdák a Gazdasági Egyesületnél is jelentsék be jegyzésük összegét,, Nozdroviczky László földbirtokos nyitotta meg a bejelentők sorát, közölvén, hogy ezer korona értékű részvényt jegyzett. A gyűlés lelkes,, bizakodó hangulatban ért véget s azt igazolta, hogy Szabolcsvármegye gazdaközönSégie a sorsdöntő - órákban ismét meg fogja lenni hazafias kötelességét. Nyugalom volt a fővárosban május elsején. Budapest,, május 1. MOT. A belügyminiszter tudvalevőleg eltiltotta április 27—május 2-ig bezárólag a felvonulásokat vagy ünnepi összejöveteleket. Ennek ellenére a Népszava legutolsó számában, a mely a napilapok betiltása előtt megjelent, felhívást közölt a munkássághoz, melyben felszólította őket, hogy május 1-én gyülekezzenek a Milteneumi emlékszobornál, ahon nan demonstrációs felvonulást rendeznek a városban. Ezenkívül is olyan hírek keringtek a városban, hogy a szociáldemokrata munkásság a belügyminiszteri rendelet dacá'a megkísérli, hogy tüntető felvonulást rendezzen. Erre való tekintettel 1 század legénység és egy szakasz lovasrendőr szállotta meg a mai napon a Milleneumi emlékszobor környékét és a városban mindenütt megerősített járőrök cirkáltak. Az emiitett helyen a rendőrség semmiféle csoportosulást nem engedélyezett és a szállingózva összegyűlő munkások látva, hogy minden kísérlet hiábavaló, békésen szétoszlottak. Egyébként semmi jel nem mutatja azt, hogy a mai napon bármiféle rendzavarás készülne. A város képe teljesen olyan mint más napokon. J. Smith Budapestre érkezett. Budapest ,május 2. J. Smithnek megérkezése alkalmával a hivatalos fogadtatás végett megjelent notabilitásokon kivül feltűnő sok érdeklődő jelent meg a pályaudvaron. Smith, aki egyengetni lesz hívatva a magyar kormány munkáját a szanálási akcióban, a középtermetnél valamivel magasabb, 50 év korüli, borotvált arcú, őszbe csavarodó hajú ur, akinek rendkívül megnyerő kifejezésü arca van és egyénisége már az' első pillanatban a legmelegebb rokonérzést váltja ki á vele érintkezőben. J. Smith egyébként kijelentette, hogy a legnagyobb szeretettel és lelkiisme(Mexikó banditái) amerikai kalandor dráma 6 felvonásba 1. és a talált gyermek. Amerikai burleszk 2 felvonásban. Szombatca is vasárnap. Előadások kátköznap: 1/é8 4s 9, Yaiárnap 3, 5, 7 és 9 órakor az Apollóban