Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 76-99. szám)

1924-04-26 / 96. szám

J r tlt tfffffa g 1924. április 29. egymást, nehogy a harag indulatossá tegye őket és ismerve önmagukat, ká»t tegyenek egymásban. Húsvét előtt, ugylátszik, a leánv, aki mindkettőjüket becsülte, elhatározta, hogy véget szakit a két fiu udvarlásának és vala­melyikhez férjhez megy. Választani azonban nem tudott s ezt tudomására adta a két fiú­nak is. Ficsor Antal ekkor elhatározta, hogy végez Mészárossal. Húsvét vasárnapján este nyolc órakor, amikor a leánytól eljött, megállt a Mészáros Lajosék portája előtt, ahol Mészáros Lajos és édesanyja beszélget­tek. Itt rövid köszönés után a következő szavakkal fordult Mészáros felé : — Lajos ! Hadd abba a járást Esztiké­hez. Lígyis én veszem el feleségül. — Majd meglássuk válaszolt hety­kén a legény. Ez a hetvkeség, hányavetiség, ahogy Mészáros Ficsornak válaszolt, felbőszítette Ficsort és a csendesnek indult beszélgetés egy-két perc alatt veszekedés, kiabálás, ká­romkodássá fajult s végül szomom vége lett. A veszekedés hevében ugyanis Fi­csor k'rúntotta csizmája mellől hosz. szu, vékony pengéjű kését és azt tel­jes erejéből a Mészáros bal mellébe vágta. A szúrás még nem volt halálos, mert a kés nem érte a szivet. A szúrás következtében azonban Mészáros elvesztette egyensúlyát és hátra esett. Esésében édesanyja fogta fel és karjaiba emelte. Ficsor látta t hogy riválisa még él, bicskájával ismét Mészáros jelé szúrt Ez a szúrás már jobban érte Mészá­rost, amennyiben szivén ment ke­resztül és oly erős volt, hogy bal mellét teljesen átjárva, hátán jött ki és a kés hegye megsebesítette a Mé­szárost tartó édesanyját. A második szúrás halálos volt. Mészáros mint egy darab fa, esett össze. Ficsor látva tettét, elmenekült a gyilkosság színhelyéről, de a csendőrök még az est folyamán őrizet­be vették. A csendőrségről táviratilag értesítették a debreceni kir. ügyészséget, ahonnan dr. Preineszberger Jenő vizsgálóbíró dr. Hor­váth Arthur törvényszéki orvossal kiszállt Egyekre, ahol felboncolták Mészáros holt­testét és Ficsort kihallgatása után letartóz­tatták és beszállították a kir. ügyészség fog­házába. Véres harc sztrájkolok és rendőrök között. Zavargások Apátfaluban. — Négy rendőr és négy munkás megsebesült Losoncról jelentik: A Losonc melletti apátfalusi posztógyár 1100 munkása már­cius 28-ika óta sztrájkban áll. Az elkesere­dett bérharcban megegyezésre kilátás sincs. A reménytelen helyzetre való te­kintettel több munkásnő hajlandó volt feltétel nélkül munkába állani. . A sztrájkfegyelemre féltékenyen őr­ködő szakszervezet mindent elkövetett a sztrájktörés megakadályozására. Hétfőn reggél nagy tömeg munkás jelent mejg a gyár előtt", akik útjukba álltak a gyár felé igyekező sztrájtörőknek és szidalmazni kezdték őket. Rendőrök keltek védelmére a dolgozni akaró munkásoknak, mire a gyár előtt csoportosuló hatalmas tömeg rátámadt a rendőrökre, öklök és bolok sújtottak a rendőrsis^ikokra. A rendőrök viszont gum mi botokkal védezkeztek. Hivatalos jelen­tés szerint 4 rendőr és 4 munkás sebesült meg. A véres verekedés ügyében megindí­tották a vizsgálatot. — Eshet gső, jég vagy hé, y>VERESS«-fél* haíap já. rr FENYVES DEZSŐ R.-T. IX., Calvin tér 7., IV., Koronaherceg-utca 8., VII., Károly-körut 9.. IV., Károly-körüt 10. sz. Budapest látványossága! Gyapjuszövetosztály : Tiszta gyapjú öltöaykeimék ... 83 600 Eredeti angol öltönykelmék ... 97.850 Dubl raglánkelmék 134.900 Női kosztümkelmék u"'123.500 Koverkoat ^l^^f" ••• 133.000 Gabardia ruhakelme szél« m í' •• 57.000 Gyapjugrenadin- ^m. ... 133.000 D vatcsikos ruliakelmék ... 62.700 kockás é s női ruhakelmék ^jéV ••• 45.600 Kombinált őltönyke'lék-csomag 198000 (tartalmaz 1 öltönyhöz szükséges összes bélésanyagokat) Selyemfényű eredeti angol Burberry kelmék Selyem-osztály: Georgette 133.000 Crepe de Ghine 180.000 Divat liberty 91.200 Nyersselyem divatniintákka l 87.400 Nyersselyem mindeil sziná n, yalatbai l ... 83 600 Csipkefüggöny, ágy- és asztalteritők, piké- és flanelitakarók nagy választékban. 2, 2 és fél, 3 és 3 és fél méteres szövet-, selyem- és mosómaradékok meglepj olcsó árban lesznek kiárusítva. Vászon-osztály: Kelcngyevászon 19.000 I' kelen gyesifon 22.800 Batiszisifon sdyemfé n, ü 29.000 Bőrerős angin 22.800 Ágynemű-damaszt 34.00^ Vászon törülközők 21.850 Flanell-portörlők 15.200 Szövött kerti abrosz 180.000 Mosó-osztá'y: Himzett batisztok 14 250 Selyembatisztok ™ n„ben 19.000 Színtartó mosókrepp 19.950 Színtartó mosókartonok ffi^ 19.800 libertiszatén ... 52.650 Selyembatisztok SJS8J 32.300 Mosóvoálok ít <"'-<- 24 700 Kötöttáru-osztály: (Csak a Calvin téri áruházunkban) Női harisnyák minden szinbe n ... 11.400 Férfizoknik 7.G00 Karlsbadi kesztyűk 24.700 Gyermek nyári trikó 20.900 Trikó reform női nadrág ... 36100 Selyem zseniper mindensziIl be, ... 180 000 Nöi fehérnemű-osztály: i Csak a Calvin téri áruházunkban) Himzett nappali ing 54.150 Himzett nadrág 45.600 Himzett nadrág-kombiné 74 100 Szoknya-kombiné azsurral ... 93.800 Vászon párnahuzat 66.500 Himzett fűző védő 29.450 Gyönyörű paplanok 315 400 Férfi fehérnemű-osztály: (.Csak a Calvin téri áruházunkban) Férfiing pikké mellel .*.. ... 95.000 Szines zefiring (k £, km a„ gaiiérmi) ••• 95 000 Hosszú bálóing (tIinesszeg<llye l ... 95 000 Hosszú köpper alsónadrág ... 55.100 Rövid alsónadrág 45.600 Vászon férfizsebkendő 7.600 Selyem nyakkendő 12.000 Konfekció-osztály! (Csak a Calvin téri áruházunkba*) Női angol tavaszi kabátok ... 39^.000 Bakfis tavaszi kabátok 351.000 Divatcsibos aljak 93.000 Grenadinbluz 123.500 Opálbluz 133.000 Férfi dubiraglán 722 000 Ujabb háborús veszedelem fenyeget a Balkánon. Fegyveres összetűzések a szerb­bolgár határon. Belgrádból jelentik: A' Bálkánon ujabb háborús veszély fenyeget. A bolgár határ mentén a Strumica környéke menti fal­vakban az utóbbi napokban számos is­mert nevű komitácsi .vezér érkezett. A' fel­kelő vezérek érkezésével egy, időben a ha­tár mentén nagyszámú csapatokat helyez­lek el. i , A bolgár felkelő csapatok és a ju­goszláv határőrök között már m;'g is tör­téntek az első összeütközések,, amelynek löbb sebesült és halott áldozata van. A bolgárok a harc után a slrumícai járásba vonultak vissza és ott koncentrálják esa. pataikat. Az eddig Görögországban ope­ráló bolgár bandákat visszavonták eddi­gi tevékenységi helyükről és a stipi járás­ba csoportosították. Ezek a csapatok teg­nap este megkezdték első támadásaikat,, áltéplék a határt és a be'aszincí hegység­ben levő falvakat megszállották. A bregat­nicai járásban a hatóságok a lakosság kö­zöli .fegyvereket osztottak szél arra az esetre,, lia ti bolgár bandák betörést kísé­relnének meg,, hogy idejében visszaverjék támadásaikat. Az eddigi harcok ideje alatt több ed­dig ismert komitácsit fogtak el,, akik el. mondották,, hogy a legközelebbi hetekben megindul a régen beígért támadás Mace­dónia ellen. A lakosság mindenütt felfegy­verkezve várja a jövő eseményeit. Autón Nyíregyházától Nyíregyházáig. A taíyigások alkonya. — A mótor­bicikli mint közlekedési eszköz. — A „Fiat" és „Hág" kocsik tiszántúli képviselete. — Autógarázs és autó­depó Nyíregyházán. Nyíregyháza, április 25 Saját tudósí­tónktól. Ha végigmegyünk Nyíregyháza fő ut­vonalain,, okvetlenül találkozni fogunk né­hány. autóval és mólorbiciklivel. Hol egj­szürke, barna, vagy fekete autó tülköl vész­jelel az úttesten átjáróknak,, hol egy-egy. motorbicikli puffogása riasztja meg a já­rókelőket. A talyigás lovak ilyenkor busán fordítják fejüket a már megszokott hang felé,, Lalán arra gondolnak, hogy. nemsoká­ra eltűnik ez a primitív,, de jellegzetes jár­mű a Nyírség fővárosinak utcairól,,hogy helyet adjon a modern közlekedés leg­újabb eszközeinek. < •, A legutóbbi hónapokban hihetetlen mennyiségben elszaporodtak az autók Nyíregyházán és Szabolcsban. Valóságos autóvásárlás^ Jáz vett erőt az embereken s ha jól meggondoljuk a dolgot,, az autó most már nem is luxuscikk, mert hiszen egy pár amerikai trapper,, vagy lipicai jó­val többe kerül,, de többe kerül egy fogat fenntartása is az automobilénál. Amerikában minden negyedik ember­re esik egy autó. A munkás autóján megy a gyárba, a farmer autón megy be a városba és traktőrrel szánt,, boronál. Angliában is csaknem igy van. Az autó a nyugati államokban már teljesen kiszorí­totta a lovat s ez a folyamat lassan terjed kelet felé. Az utak lassan-lassan jobbak lesznek,, az időnek az értéke folyton emel­kedik a dolgozó magyar, ember szemében, s nem nehéz a döntés,, ha félnapi rázós bricskázás, vagy félórai autóut között kell választani. Az autó tehát szükségleli cikk,, fon. tos közlekedési eszköz,, nem csoda, ha a kereslet növekszik iránta. Ez a nagy keres* let az egyszerű oka auuak, hogy a turini

Next

/
Oldalképek
Tartalom