Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-07 / 56. szám

SMX mÁww 7. jKfiiiiiii iniamiMii mimn bii — Elek József pfi. főtanácsos médiait. .Mint iapzártakor értesülünk, a nyíregyházi pénzügyigazgatóság nemiég nyugalomba vo­nult első helyettes igazgatója, Elek József pénzügyi főtanácsos csütörtökön délelőtt Bu­dapesten meghalt. A Lukács-fürdőben kere­sett gyógyulást csúzos bántalmaira, és ugy­látszik, hogy szive nem birta ki a forró isza­pos fürdőt, inert hétfőn, az első fürdő vétele után rosszul lett, mig csütörtökön megvál­totta szenvedéseitől a halál. Nyíregyháza vá­ros társadalma egy rendkívül szimpatikus, kedves és értékes egyént vesztett el Elek Jó­zsefben, aki tényleges szolgálata alatt is előzékeny modorával mintaképe volt annak, hogv nem a polgárok vannak a kö/tisztvise­lőkért, hanem a köztisztviselők vannak a polgárokért. Elhunytát özvegyén és öt gyer­mekén kivül kiterjedt rokonság, köztük D'r. Murányi László ügyvéd is gyászolja. — (Holttestét a család hazaszállittatja és, Nyir egyházán helyezik el örök nyugvóhelyére. — Az építő, kőműves és ácsmesterek szakosztálya pénteken délután 6 órakor ülést tart az Ipartestület helyiségében. — Miután több igen fontos tárgy kerül na­pirendre, az elnökség kéri a tagok pontos és számos megjelenését. — Száravai mondanak le az iparlga. zolványokról » szatmári iparosok. A szat­mári iparhatóságnál napról-napra többen jelentik be iparosok is,, kereskedők is, hogy lemondanak Iparukról. Mczey Béla dr. városi h. előljáró,, az ipariügyosztály vezetője ennek a megdöbbentő jelenség­nek okairól a következőket mondotta. — Az utóbbi években kétségkívül tapasztal­ható, hogy a szatmári iparban és kereske­delemben egyre inkább vonulnak vissza régi' kipróbált,, szolid emberek és köny,­nyebb gondolkodású,, vállalkozóbb szelle­mű emberek özönlik el a piacot. — Ennek a szomorú jelenségnek főoka az v hogy a szatmári piac elvesztette legértékesebb vá­sárló területét. Mátészalka,, Csenger, Fe­hérgyarmat, sőt a Nyirség nagy részének egész mezőgazdasággal foglalkozó népe erről a piacról látta el magát iparcikkek­kel. A mi vásározó iparosaink bejárták csaknem három vármegye minden jelen­tős vásárját és a fejlett szatmári ipar pro­duktumainak mindenfelé nagy keletje volt. — Ma a helyi piac csak a szük avasj járásra van utalva,, „mely nem képes pó­tolni a nagy, felvevőképességü elveszett piacot. A kereskedők közölt is sokan cse. rélik iparengedélyüket. Előbb más szak­imával próbálkoznak, aztán lassanként a kipróbált, jóhirü, régi kereskedők átadják helyüket ujaknak és apránként sok tekin­tetben egészségtelenné lesz az ipar és ke­reskedelem is. \ — A magyar helyesírás akadémiai sza j feáiyai újból kaphatók az Ujságboltban. í — íUránia« előadásokra « Jegyek Fe­Tcsiezinéi kaphatók. N YILT-TÉR. Tekintetes dr. Nyerges Miklós urnák Helyben Jön s Jön:| A vén komédiás Ivedves Barátunk!! Van szerencsénk Veled közölni,, hogy: b. megbízásod folytán dr. Nánássy Imre nyírpazonyi ügyvédtől a Veled szemben elkövetett sértésért f. év, február 18-án lo­vagias elégtételt kértünk. Dr. Nánássy Imre megbízóttaival f. hó 5-én sikerült is össze jönnünk, akikkel — a mellékelt és általuk is aláirt jegyzőkönyv tanúsága sze­rint — megállapítottuk,, hogy sértés tör­tént s hogy ezért elégtételt kell adniok. — Miután azonban ellenfeled megbízottai ki­jelentették,, hogy csak békés uton hajlan- jj dók elégtételt adni„ ily kikötést a lovagias jj eljárás szabályai meg nem tűrvén — ré­szedről az ügyet a lovagiasság s^bályai szerint befejezettnek nyilvánítjuk azzal, hogy belátásodra bízzuk, hogy a büntető bíróságnál eljárj-e dr. Nánássy Imre el­len vagy sem. Nagyrabecsülésünk kifejezése mellett | vagyunk: ' * Nyíregyháza, 1924. évi március 6-án. jj Tisztelő barátaid: Dr. Porkoláb Zoltán ' vitéz dr. Erőss János. sÚi'^JMté&'iy:?­KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS. Mindazon jóbarátok és testületek, 8kik felejthetetlen férjem és édes apánk temetésén megjelentek, s ezáltal fájdalmunkat enyhiteni igyekeztek, fogadják hálás köszönetünket. Özv. Magéra Gusztávné és gyermekei. Siriietáxi dijak: 10 sióig 5000 K. min dm további sió 250 5. - Hirdetések irtási érdeklődésre csak vá­iaazbélysg hnkttldéee mellett válaszolhatunk. — „Gb a kiadóhivatalban" jeisésü hirdetésekre enk k hirdetésen feltüntetett szám bemondása esette adhatunk felvilágosítást. A hirdetés dija a feladáskor fizetendő. Vidékről levélbélyegben is beküldheti; a hirdetés dija. Március 5. és 6. szerdán és csütörtökön Március 8. és 9. szombaton és vasárnap Halílfejfi Yámpirok befejező (Il ik) része atmnnimnnimfBfmmHimmmnt a » MAKULATÜRA logolesóbban AZ ujságboltbam kapható. W!i!IIIHlUlinilllllllllllillltlllHirai« Mindenei szakáasnét ke­res gyerm ktelen íiaaaspár nagy fietéssel. Csak olya­nok jelentkezzenek, kik jó bízoayitvánayal rendelkez nek, ás önállóan jól fős­nek. Si tekezhetm : Rákosai B'ai ]1. sr.. (jobbold'li la ki*) délelőtt 10—1 ig és délután 4-6-ig. 825 3 Etry jog fold eladé a fe'ső pázsiton. Értekezni lehet Kossuth-n. 48. Eladó evy alig hasmá't parádés félolaj tengelyű ta­liga. Zrinji Iiona utca 8. 8Í9-1 60 drb raalseot vállalok felébe, egy néhány pár is el tesz fogidva. Cim az Uj eágbóltban. 312-4 E sd-i ol -són e#y ruha­szekrény. Uj-utcí 25. 318-1 A nyírturai gazdaság egy nős kerékgyártót keres, azon­nali belépésre Bizonyítvá­nyaival jelentkezzen a gaz­daság irodájában Nyírturán. 834-1 Háromszobás, lakónélkfili aj téglaház, négy lóra ís­tá lóvil Magy Imre irodája utján sürgősen eladó. 2Í5—16 Német nyelvleckéket ad, kOtép'skolai tanulókat kor­repetál és vizsgára előké­seit német nrinő kedvező feltételek mellett. Virág­•tca 8. __ Per'ekt gépírónő állást keres. Cim Sas-u. 7. Főzni tudó mindenest ke­res gyermektelen házaspár. Luther-tér 11. Ügves gépírónő felvétetik Elekes ügyvéd iroda. 316-2 Egy hold föld őszi vete­mény alá bérbe kiadó a város közelébe. Cim az Uj­sápboltbaD. 317-1 Fiatal nő magányos úri­emberhez gazdasszonynak ajánlkozik vidékre. — Cim Bethlen-u. 49. 859-1 Gyógy'ürdő, Debrecen mellett, vasúti állomással, 91 holdas eidő és parkkal, S9 bútorozott vendégszobá­val 30 vaggon buza áráért eladó. Hock ingatlanforgalmi iroda Debrecen, Szent Anna négy. 8b2 2 Szederkényi Anna leg­^ uiabb r génye : Lázadó szív, ! Alapára 7 korona. Kapható i az Ujságboltban. A szezon legszebb cowboy-képe: Kanada rózsája főszereplő: LÓTH ELA •s a legbájosabb vígjáték: A helyettes férj fősaereplő: KciUlV Poi*teil ! Jön s Sivon iűl J5t t a legszebb magyar film. Eemec^én a szőlőskertben négy kis hold *sőlő búza­árban e'adó, értekezhetni Dottos Lászlónál Kemcesén. 8 J9-1 | Uj Arséue Lnpin: Cagli­5 ostre grófnő. Alapára 5 K. jj Kapható az Ujságboltban. i Egy férfi őltöoyra val6 szövet teljes h>zzávalóval eladó. Cim a kiadóban. BALZAC: A HOMÁLYOS ÜGY. Kapható az Ujságboltban. Az „Arany sss" gyógy­szertárba egy fiatal ügyes leány kerestetik ki a gyógy­szertár takarításit és edé­nyek tisztítását vállalja. 8.2-1 í Egy szétnyi'ható gyermek­5 szék és egy női fekete *zö­) vetruha eladó Vay Ádám u. 13. s^ain akit. ' 3 9-1 Hölgyek ffgvelnfi^be! dern franeia formái-* átalakítja, »j fű­zők, melltartók, haskötők tisztítást, ja­vítást Vállal : Kramer Adél Budapest, Vllf., Népsjinház utca 16. szám ö'd sz nt 16. 860 'i Géptisztító bármily mennyiségben, legmagasabb árban rész a „Nyirvidék" kiadóhivatala, 182/924. Há^^'ötifsérs^. Nyírtura község vadászterület ha­szonbérének f. évi március hó 10-én d. e. 10 órára kitűzött árverése ezen időben nem lesz megtartva. Ujabb árverés időpontja közhírré fog tétetni. Nyírtura, 1924. március 6. 868-3 ELÖLJÁRÓSÁG. I Eladó 40 (negyven) hektoliter eea. 12 fokos fajbor kisebb tételekbea is. — Értekezni Zrínyi Ilena-utca 8. aaám alatt. 848-3 Nyugdíjas, vagy B) lisztas agilis állandó alkalmazást kaphat a Gazdák Biztosító Szövet­kezete Nyíregyháza Főképvíseleté­nél. Jelen?«ezhdtni: Ka vin-tar 14. HülddncoeM keresünk jobb családból való fiút vagy leányt fix fizetés és mellékjövedelemmel. Elfoglalt­ság: délután 1-től este 8-ig. Jelent­kezhetni a Kereskedők és Gazdák Köre ruhatárában (Lengyel-cuk­rásida felett) délután 8 — 8 ig 857-4 XJ j? @ 7 dl. hosszú nyakú 320-2 palackokat, minden mennyiségben a legmaga sabb áron'vesza DíadaB biíffó Nőtlen fltttaloniber lakásért és élelmezésért űri háznál, fűtés nélkül havi másfél millió koronát fizet. Cim a kiadóban. 855-8

Next

/
Oldalképek
Tartalom