Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-06 / 55. szám
HUZíKísan*' Marani J&tmnÉ& 1924. mfcmus 6. HÍREK. KIS NAPTAR: Március 6. Csütörtök. Rom. k&lb. Parpét. G. kath. 42 vértanú" Prot. Got.Iiöb hr. Kosftn Kbodö«. Apolló mozgó A halálfejii vámpírok II. fce'ejező rés?. (7 és 9 orafeor.) Diadal Mozgó Milliárdosok utcájában. (7 é; 9 ár-kor ) Városi S&nft&t-'Mozgí: rév*. A városi gőzfürdő : z«rva. Vérmegyei ]és a-Mus»itm . aÉrv*. A Nytve jégpályája: A gyógyvter tárak közül a tir. 3*opkó é» tlaisíingu-féMk tartanak éjjeli' t*oifáktot. Az indexszám olyan, mint a mentők első orvosi segélye. Egyegy drágasági rohamban elgázolt, összeroncsolt, sebektől vérző, szerencsétlen fogyasztónak első kötés, injekció, mesterséges légzés, vagy ahogy para/iCtOljdk. Az indexszám tehát egy szükséges rossz, ami nélkül megizünik a társadalmi nyugalom, felborul a rend, öMlbeszorul az a rettenetes ököl, amelynek lecsapása forradalmat, vérpadot jelent. S mégis, nekünk nem kuli az indexszám, elég volt már belőle. Nekünk nyugodt bázisú, biztosan fedezett, helyes adórendszerrel egyensúlyozott korona kell, amelynek alapján be tudjuk magunknak osztani a nyugodt élet nyárspolgári aaminisztrációját. Alit ér az indexszám, ka a jeleségem minden reggel sirya jón haza a piacról, én pedig káromkodva veszem kezembe azt a pár zsigeas cafatot, amit a mészáros duplaaranyparitásért dob oda nekem mint fogyasztónak? Sutba az indexszámmal, jöjjön a stabil korona ! . . . ~ '' I ' í — Sa»lay tanár előadása • szaMklIy! ceumban. Holnap, csütörtökön délután 6 órakor kezdődik Szalay Sándor tauár előadása a főgimnázium dísztermében a magasfeszültségű, és gyors váltakozása elektromos áramokról. Az előadás iránt oly. nagyfokú az érdeklődés, hogy a diákok részére külön előadásról gondoskodik a tudós előadó. Az elektromosság csodás tüneményeit a legragyogóbb kísérletek hosszú sorával demonstrálja Szalag tanár. A belépti dijakból eredő jövedelem a gimnázium szertárának gyarapítására szoigál v amely célra való tekinLettel i'eiülfizetéseket hálás szívvel fogad a lyceum Vezetősége. Beléptidij személyenként 5U00 korona. \ t — Rongaljftk a város reklampadjait. A Városi üzemi UiirAial mlam^ndjait, dacara annak, nogy a varos legbeisübo területen van nak elaeiyezve, egy idö óta ismeretten tettesek rongálják. Szinte mhetetien, hogy a hatalmas aee.csavarr»l odaerősített su yo* tölgyfudesz&ákat iá leiöídclií, s még csodálatosabb, hogy eddig még egyotleuegy psdroDgaiút sem siae rült elcsípni. Szomorú dolog, hogy a mai súlyos gazdasági viszonyok fcOüött is akadnak elvetemült gondolkodású, durva emberek, akikben eroseon a rombolási düh a közvagyon megbecsülésénél. Közrendeszeti szempontnál ped g üdvös volna, na egypár ilyen paclroinbolot elcsípnének és alaposau KitALitananak. — Nyíregyháza pol^arsaga az olimpiai verseny magyar atletainak. A varos tanácsa fel hívta a polgárságot, hogy adakozzanak a párisi oúmpiai veraenyeki e ktLdenüö magyar atiftiak köiUégeire. Eddig a következő adományok $rkes<teK szerkesztőségünkbe: N. N. lO.üliO K, Kiss Kálmán 2b 000 Kelmer Géza 20.Gu0 K. Osszesan öö.OOO K. Kerjak a polgár s£íg további támogatását. — A hivatásos altisztek és csendőrség bál/a. A Nyíregyházán állomásozó hívaLásos altisztek és. csendőrség GerbertKá roly tábornok fővédnöksége alatt március 3-án este fényesen sikerült bált rendezett a Korona szálló nagytermében. A bálon a helybeli tisztikar * tagjai feleségeikkel majdnem mindnyájan megjelentek, fényes tanúbizonyságaként annak,, hogy a nem> zeti hadseregben a régi magyar katonai erényekre emlékeztető testvéri,, bajtársi érzület uralkodik. — Az elegáns hölgyekből álló társaság fél 10 órakor vonult fel a tisztikarral a bálterembe,, ahot a katonazenekar a Rákóczi-induló pattogó,, tüzes akkordjaival fogadta őket. A íLagyterem emelvényén Szabó Károly tiszthelyettes rövid üdvözlés kisérelében gyönyörű virágcsokrot nyújtott át Vitéz Dienes Oelim Ti vadaménak,, utána pedig Damu Béla zenekara rázendített a »Magas a kaszárnya... kezdetű csárdásra, amelyet felsővályi Nagy Frigyes ezredes Szabó Károly liszlhelyettesnével,, Szabó Károly tiszthelyettes pedig Vitéz Dienes Oehm Tivadarnéval kezdett meg. A tánchoz a zenét a katonazenekar és cigánybanda felváltva szolgáltatták. A tánc a legvidámabb hangulatban a késő reglgel) órákban ért véget. A bál tiszta jövedelme a háborúban elesett katona és csendőraltisztek özvegyeinek és árváinak segélyezésére fog fordíttatni. A bálon valamennyi fegyvernemben altisztek és az egész vármegye csendőrsqgének altisztjei megjelentek es az egész esi barátságos hangulata nagyban Hozzájárult a bajtársi érzés ápolásához. — Az Avas rémei. Esztendők óta rémületben taftja az Avas hegység községeit egy garázdálkodó rablóbanda. Ez a vakmerő szegénylegény-csapat a télen qgjr időre csendben meghúzódott, de pár hét óta újra hallatt magáról. Mois Mihály és Mois Péter,, Mois lakú Demeter félelmettes nevek újra az avasi lakók előtt. A három bandavezér felosztotta magának az Avast, mint egy birodalmat és megsarcolnak mindenkit,, akit kezükbe keritnetnek. Az országúton senki sem volt biztonsagában az erdőben tanyázó rablóktól,, de a falvakat is gyakran meglátogatták. Egyszer már hurokra kerültek,, ae valamenynyien megszöktek. Mois Ciku Demeter á robogó vonatról ugrott le és igy szabadult meg a börtönből. A megszoKött rablóbanda újra rettegésben tartotta az egész vidéket és az avasi nép ajkán legendákkeltek száj ról-szájra a vakmerő zsiványokrói. Az elmúlt héten végre ismét elfogta őket a csendőrség,, de a fővezérnek sikerült újra megszöknie a csendőrök kezéből. Nagy apparátussal üldözőbe vették, de a vezér otthon van a rengetegben s nem valami könnyű dolog a kézrekeritése. — Kelierman köt uj könyve, I&geborg, a nagy azereiem Könyve, alapára 7 norona, Sehwádenkle molso szereime, alapara 7 korona. Kaphatok az Ujságbonban. -- Spanyolországról szó! a hétfői é« «ddi Uránia előaaas. A gyönyörű felvételeket vetítő előadás az Diadalb&n lesz. — Három viíslakülyök kutya eladű. Értekezni lehel Selyem-utca 8• szánj alatt. arry Pie! a Diadalban — Felhívás. A nyíregyházi ág. fi et. Kossuth Lajos főgimnázium hősi halált halt tanárának és tanítványainak emlékét márványtáblán örökíti meg. A főgimnázium igazgatósága tehát arra kéri mindazokat, akiknek tudomása szerint Stz iskola padjaiból hadiszolgálatra beronult tanítványok akár a harctéren, akár a hadifogságban elhaltak,, hogy az elhunyt személyi adatairól,, az elhalálozás helyéről és idejéről az igazgatóságot 1924. juniuK 30-ig értesíteni szíveskedjenek. 4x Még néhány nappal ezelőtt vidám korcsolyázás folyt a jégpályákon, még a múlt heti nagy hóesés nyomai nem tűntek el, a keleti kerület futballszezonja azonban már vasárnap hivatalosan kezdetét yeszi. 9-ikére ugyanis 2 fontos bajnoki mérkőzés van kisorsolva,, melyből az egyik közelebbről is érdekel bennünket,, merL a két helyi rivális esapatunkat a Nyelvét és a Nykisét állítja egymással szembe. — Természetesen a nyíregyházi mérkőzés megtartásáról szó sem lehet, mert a bujtó si pályát még magas hóréteg "boritja, amelynek eltakarítása vasárnapig ki van zárva. Így tehát a nyíregyházi sportközönség által oly nagy érueklődéssel várt mérkőzés jobb időkre marad, sőt e helyen is figyelmeztetjük a klubjaink vezetőségét, hogy ha már a sorsolásnál nem gondoltak erre, ugy legalább most kövessenek ei mindent, hogy a 16, illetve 23-ikj mérkőzéseket elhalasszák, mert ha ilyen körülmények között — keilő tréning nélkül — állítják ki csapatukat fontos bajnoki mérkőzésekre, ugy a biztos vereség elé néznek. Egyébként érdeklődtünk a helyi klubjainknál,. hogy milyen előkészületeket Let. tek a tavaszi szezonra és hogy milyen összeállításban szándékoznak szerepelni. A Nyetve csapata, habár még labdába nem igen rúgott,, így sem megy teljesen készületlenül a szezonnak, mert a játékosok egész télen Radványi Ottó, a gimnázium kiváló tornatanárjának vezetésével tornatermi tréninget tartottak,, sől már két kiadós mezéi futóversenyben is Aioll a csapatnak része. A Nyki.se néhány játékosa a hóval fedett játéktéren próbálkozott meg a tréninggel, tegnap pedig a villanytelep mellett tevő pázsiton tréningeztek, melyen a csapat nagy része meg is jelent. A csapatok összeállítását majd más alkalommal fogjuk közölni. TAVASZI DIVATLAPOK <m K/l MEGÉRKEZTEK AZ ÚJSÁG BOLTBA. Szerdán és csütörtökön, március 5-én és 6-án Apollóban: ifüláífejü trámpirok befejező (ll-ik) része. A szezon legizgalmasabb IcalantiLor Is&p©