Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 51-75. szám)
1924-03-27 / 72. szám
Előfizetési árak helyben ós vidéken: Egy hóra 20000 K. Negyedévre 60000 K. Köztisztviselőknek és tanitókuak 20»>u engedmény. Alapította JÓBA ELEK Főeserkeaztd: Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓFeleles teerlteselí : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI-UT 9. SZÁM. Telefen szám 139. Postacheque 2955b Kéziratokat nem adunk vissza. R nemzetgyűlés mai ülése. Budapest,, március 26. MTI. A nemzetgyűlés mai ülését háromnegyed 12 órakor nyitotta meg Szcitovszky Béla elnök. Elnöki előterjesztések után a korona értékcsökkenésének meggátlásáról szóló egyes intézkedésekel larlalmazó törvényjavaslatot a Ház harmadszori olvasásban is elfogadja. Egyes bizottságokban üresedésben levő tagsági helyek betöltésére nézve a Ház választás utján intézkedik,, majd áttérnek a középiskolai reform törvényjavaslatának tárgyalására. Vasady Balogh György ismerteti a javaslatot,, visszapillantást vetve a középiskolák fejlődésére. Az ülés lap, zártakor tart. Vizsgálat alá veszik a Somogyi és Bacsó féle bűnügyet? Budapest, március 26. (Magyar Hirlap.) ; Beniczky Ödön volt belügyminiszter néhány nappal ezelőtt a budapesti m. kir. ügyészségtől idézést kapott ismeretlen tettesek elleni bünügyben leendő kihallgatás céljából. Mivel a meg nem nevezett, de minden valószínűség szerint 1920. év folyamán elkövetett bűnügyről van szó, sokan arra kör vetkeztetnek, hogy a Somogyi és Bacsó meggyilkolásának bünügyét akarják elővenni s Beniczky megidéztetése is ezzel van összefüggésben. Beniczky Ödön ma reggel meg is jelent az ügyészségen, mielőtt azonban kihallgatásra jelentkezett volna,, az olt tartózkodó ujságirök előtt kijelentette,, hogy egyáltalában nem ludja,, hogy miért idézték be. Az idéző levél egyszerű idézés, melyben nincs feltüntetve sem az ügy, sem más olyan momentum, amelyből az ügyre következtetést lehelne vonni. Egyben azt is kijelentette Beniczky • Ödön,, hogy kihallgatása után sem hajlandó információt adni a nyilvánosság sjzámára. A szanálási törvényjavaslat holnap kerül a Ház elé. Budapest,; március 26. Magyar Hirlap. Az egységes párt ma délután 5 órakor értekezletet tart,, melyen Kállay. Tibor volt pénzügyminiszter előterjeszti a szanálási törvényjavaslatot s egyben a szükséges ismertetéseket is megadja a párt tagjainak. Az értekezlet után vacsora lesz,, melyen a miniszterelnök is részt vesz s minden vaGalicm herceg előadása II. Miklós cárról. Budapest ,március 26. (Magyar Távirati Iroda.) Párisból jelentik. Qalicin herceg a Hotel Majestic dísztermében előadást tartott II. Miklós cárról. Magas történelem filozófiai szempontból igyekezett megvilágítani II. Miklós tragédiáját. Ügyesen cáfolta azokat a legendákat, melyek II. Miklós körül Rasputin személyével kapcsolatban forgalomba kerültek. Azt állította, hogy a cári család tagjainak legyilkolásáról szóló hir valótlan. A cár családjának valamennyi tagja él s alkalmas pillanatban ismét megjelenik, hogy trónját visszafoglalja. Galicin előadását nagy tetszéssel fogadták. Görögország köztársaság 1 lesz. Budapest, március 26. MTI. Párisból jelentik. A Havas-ügynökség jelenti Athénből. A nemzetgyűlés kimondotta a dinasztia elmozdítását és a köztársaság létesítését s 259 szavazattal 3 ellenében — 3 szavazat üres volt — a kormánynak bizalmat szavazott. 1 lószinüség szerint fel fog szólalni. A szanálási törvényjavaslat holnap kerül a Ház elé- Ugy értesültünk,, hogy az előadók személyére nézve is megtörtént már a megállapodás s a törvényjavaslatot a Ház előtt Temesváry Imre és Orffy Imre fogják ismertetni. Két gőzös összeütközött a Themsén. Budapest, március 26. (Magyar Távirati Iroda.) Londonból jelentik. A Themze torkolatánál egy amerikai és egy angol gőzös öszszeütközött. Az összeütközés következtében 2 ember életét vesztette, 6 súlyosan megsebesült. Az angol gőzös annyira megrongálófdott, hogy ki kellett vontatni a partra. Sikkasztó terrnénybizománvos. Budapest, március 25. Magyar Hirlap. Heimovics Jenő budapesti gabonabizományos több ügyfelétől előleget vett fel terményszállitás kötelezettségével, kötelezettségeinek azonban nem lett eleget. Ügyfelei feljelentést tettek elleiie a főkapitányságon. Heimovicsot előállították s bevallotta, hogy a felvett előlegeket saját céljaira használta fel. Az eddigi feljelentések szerint 200 millió koronával károsította meg üzletfeleit. Heimovicsot kihallgatása után letartóztatták. Győrffy hadbírót visszahelyezték Budapestre. Budapest, március 26. (Magyar Hirlap.) Ma délelőtt Qyőrffy hadbíró ismét megjelent régi hivatalában, a katonai törvényszék Margit-köruti épületében. Értesülésünk szerint Győrffyt visszahelyezték Budapestre, de hogy a régi hivatalában marad-e, vagy uj beosztást kap-e, ezideig még nem , lehet tudni. ^ A mentelmi bizottság ülése. Budapest, március 26. (Magyar Hirlap.) A mentelmi bizottság holnap délben 12 órakor üléot tart, melyen Eckhardt, Grieger, Héjj, Knaller, Ráth, Zsirkai, Reisinger és Vanczák mentelmi ügyeit fogják tárgyalni. Bcydent nevezik ki pénzügyi ellenőrül Budapest, március 26. (Magyar Hirlap.) Newyorkból jelentik. Washingtoni jelentés szerint Magyarország pénzügyi ellenőréül Harding helyett Boydent, az Egyesült Államok részéről a jóvátételi bizottságmellé kiküldött megfigyelőt fogják kinevezni. Kitiltott bécsi lap. Budapest,, március 26. MTI. A kereskedelmi miniszter a Bécsben megjelenő Bécsi Kurir cimü laptól a postai szállítás jogát megvonta. Spon. Budapest, március 26. MTI. UTE-BTC 0-0. Debrecen. DEACDMTK 2-2 félidő 0-1. DVSC-BUSE 3 —2„ félidő 2-1. Tőzsde. Budapest, 1924. március 26. Zürichi zárlat: Berlin 129, Holland 214, Newyork 579 és fél, London 2490, Páris 3130, Milánó 2500, Prága 1680, Budapest 85, Belgrád 712 és fél, Bukarest 305, Bécs 81.60, Szófia 415. Devizaközpont: Napoleon 271, pénz. — Angol font 338—348, léva 560—580, d 0llár 78.8—81.1, francia frank 4270—4410, líra 3415—3520, osztrák korona 110 55—113.85, lei 410—430, szokol 2275—2350, svájci frank 13550—13950, dinár 965—995, holland forint 29—29860, belga frank 3370 3475, — svéd korona 20.8—21425. Takarékkorona 117. Termény zárlat76-os buza 310—312 és fél, 79-es buza 320—325, rozs 275—280, — takarmányárpa 290—310, sörárpa 340—370, zab 260—270, tengeri 250—255, korpa 220 205. — Irányzat lanyha. — A Nyctve football szakosztálya holnap,, csütörtökön este 8 órakor a Korona külön helyiségében értekezletet tart. Tavaszi dhrafcipö újdonságok óriási választékban, B lesujabb formák- p 11t1ft <5» ío rínAÓi.«liá-vKQ« Nyíregyháza, Zrínyi liona-it. 5- Telefon 195. ban és színekben, naponkent érkeznek JO.U.IIÍJoXJm vlpudrUlidZudíi Kérjük kirakataink szires megtekintését