Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 27-50. szám)

1924-02-05 / 29. szám

£924 február 5 5 — A kunsági polgármester Dr. Var­ga Mátyás karcagi polgármestert Szatmáry I. Endre feljelentésére Dr. Alexander Imre alispán felfüggesztette. A polgármester a j felfüggesztés ellen a vármegyei közigazga- I tási bizottságnál keresett jogorvoslatot. A I közigazgatási bizottság a felfüggesztést hely­benhagyta s Dr. Varga Mátyás a belügymi­nisztertől kéri a kettős határozat érvényte­lenítését. A Nagy Kunság c. lap éleshangu szatirikus versben igyekszik ebből az alka­tomból csúffá tenni Karcag polgármesterét. A vers egyik szakasza igy szól : Csak tűrtek eddig az emberek, Csak tűrtek, mint szükséges rossZa-t. Soh'sem szerettek, csak mutatták, Mert féltek megmondani fiz igazat De haUod nemsoká' az itéletszót, Majd megmö/idják szemedbe Mátyás Hogy bármit mond az émelygős hízelgés Gyűlöd téged mindenki \Mátyás. Ez a csendélet a kiskunságon. -- Ti"ll Vilmos hazá/ának gyönyörű látképei az »Urántá«-han, hétfőn és kert­tWn 3 es 5 órakor. — Meghalt az utolsó bakonyi betyár. Ooma Vendel 83 éves szentgáli juhász, va­lamikor hires betyár volt, Savanyu Józsi ban­dájának hetyke alvezére. Mióta Ráday zsan­dárjai véget vetettek a betyár-világnak, Do­ma Vendes fokos helyett juhászbotot vett a kezébe és a legelő nyájak szelid pásztora tett belőle. Az öreg juhász a napokban gya­log indult útnak Szentgálról Balatonfüredre a rokonaihoz atyafilátogatóba. A rettenetes hidegben a hidegkúti erdőben eltévedt és megfagyott. Különös szeszélye a sorsnak, hogy ugyanabban az erdőben érte utol a halál, amelyben a betyárvilág virágzásában, oly sokat tanyázott. Az öreg Domával sirba tért az utolsó bakonyi betyár. — U/ ügyvéd. Vitéz dr. Körössy (Debrovíszky) Gyula Nyíregyházán,, Se­lyem-utca 11. szám alatt ügyvédi irodát (nyitott. ' 3x — Az Uránia előadások Napoleo** mfir sorszáma na©' érdeklődést váltott ki. A hétfő délután 5 órai előadáson előkelő s nagy, közönség élén ott láttuk dr. Kállay Miklós főispánt és a főispánná őméltósá­gát is. Mindenki meleg elismeréssel s^zól a város vezetőségéről, üzemi hivataláról, hogy az Uránia előadásokkal szolgálja a kultúra ügyét. A jövő hétfő ós keddi elő­adásokon Svájcot mutatja be az Uránia. — Modern francia receminlák érkez­tek a Caritas-ba. Zöldség-tér 8. 4x. — A vrai Mode, a legelegánsabb és ' legolcsóbb francia divatlap tavaszi nagy, száma kapható az Ujságboltban. — 2000 korona a legdrágább hely >i Urániában. i PUTTY LYA LEGSZEBB FILMJE: Az égő szántóföld hétfőn és kedden 7 és 9 órakor az Apollóban Lavina a Diadalban Várkonyi Mihállyal hétfőn és kedden 7 éa 9 órai kezdettel. tr - XjBaiaa^liiWaMiBHgWIPWM'ii PUTTY LYA LEGSZEBB FILMJE i Az égő szántóföld hétfőn és kedde n 7 és 9 órakor az Apollóban 1 APRO HIRDETESEK Hirdetési dijak: 10 szóig3000 K. minden további szó 250 K. — Hirdetések utáni érdeklődésre csak vá­Uszbélyeg beküldése mellett válaszolhatunk. — „Ckn a kiadóhivatalban" jelzésű hirdetésekre csak a hirdetésen feltüntetett szám bemondása esetén adhatunk felvilágosítást. A hirdetés dija a feladáskor fizetendő. Vidékről levélbélyegben is bekaldhetö a hirdetés dija. Kiszolgáló kisasszonyt, azonnali belépésre, felvesz Mayer Ago.-toa divatáruháza ".9 6-1 Egy pár 42-ös erös sirapa cip5 eladó, Kálvin tér 10, MHIilllllliniHlllllllHlillllllllllllUlHI Az igazi gazdagok. Coppáe legénye, az Uj Mil­liók Könyve Kapható az Ujságboltban. Háromszobás, lakónélkol uj tégluház, négy lóra is­tálóvtl, Nagy Imre irodája u'ján sürgősen eladó. 295—27 Egy villanycsillárra föl­szerelt petróleumlámpa ol­csó áron eladó. Holló u. 10. __ 146-2 Belterületen kere-ek egy öres szobát esetleg bútorozva Ajánlatokat „Jó fizető" jel­igére Ujságboltba. 134-2 Eladó 1 drb fürdőkád, 1 drb öntött vaskályha, 1 drb üstház. Értekezni Vég-utca 1-5. sz. ,137-1 Ha azt akarja, hogy hosszú életU legyen, ügy okvetlen ott legyen ? március 2-án A Gávai Takarékpénztár B. T. fájdalmas szívvel jelenti, hogy alapítása óta hü pénztárosa SZIKSZAY SÁMUEL úr 68 éves korában Gáván, folyó hó 2-án elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük! (Uinden külön értesítés helyet 1.) Mindazoknak, kik szeretett férjem és édes atyánk temetésén megjelentek és fájdalmunkat részvétükkel enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetet. Ózt. Hell Ferenené és gyermekei. APOLLO MOZGO E HETI NAPTÁRA. Február 4-én, 5-én hétfőn, kedden 6-án, 7-én szerda, csütörtök Fütty Iiya legizebb alakítása: Az égő szántóföld dráma 6 felvonásban. Szebb mint az Atlantis! A gyönyör város 6 fejezet a szerelem bibliájából. A főszerepben Ivan Mosjoukine és Nathália Lissenkó, a „Titkok háza" világhírű művészei. — Megjelent a Royal Apollóban és Corvin Szín­házban. MIGTER EXPRESS burleszk Pathé Revü legújabb felvétel 8-án, 9-én, 10-én, péntek, szombat, vasárnap Egy film, mely felülmúlja az „Ut a boldogság felé" sikerét: Árvák a viharban (Két árva) Főszerepben: Lilian Gish és Do­rothy Gish. — Rendezte: D. W. Griffith. — Megjelent a Royal Apolló, Corsó, Corvin és Uránia színházakban. Mindkét rész egy­szerre. 439-3 AMODEHM KAUCSUK IPAR REMEKE KAÖTELLEN KÍVÜL­Eladó egy 195 kvadrátos háztelek Szarías-u. 103. 147-1 Csillag utca 38. számú ház elköltözés nratt eladi, azonnal elfoglalható és mindenféle bútorok. 431-2 Mindenes szakácsné ajánl­kozik. Mák-utca H. 433-1 Istálló trágyát veszek Ra • zsonyi Pál üzlete Iskola-u. 3. 442-3 A város belterületén egy háromszobás lakás kiadó. Cím az Ujságboltban. 193-2 Használt de jó karban lévő írógépet keres meg­vételre a Tcth Sándor könyvkereskedése. 144-1 Jó házból való fiút tana­lónak felvesz a Tóth könyv­kereskedés. 14. r)-l Uj Koronás Regény : A VARÁZSLÓ Ára 1000 korona. Kapható az tJJSÁGBOLTBAX. Tisztviselőink részére hónapos szobát keresünk. Egy nagy pince kiadó — Mező­gazdasági Iparbank, Kál!ai-utca 4. 390-6 ortés máj, nyelv és szív kilogrammonkint 5000 korona, bármikor kapható: Sertéshizlaió R, T. Diadal Mozival szemben. 444 2 Rőfös szakmában jártas, jó eledó azonnali belépésre felvétetik. Fizetés megállapodás szerint. Tótul beszélők előnyben. — Ajánlatokat Árvái Jenő, Békéscsabr, 441-3 FOWAL! Oyapjufonal minden minőségben. Szőnyeg­fonalak, felvetők. Műselyem, himzőgyön­gyök, DMC, CB, Hauschild stb. hímzők, horkolók, vi:andik. Kötőpamut. Mindezek gyári árban: Vigszlnház-kézimunkaház, Vígszínházzal szemben. Kudapest, V., Lipót­kőrut 13. — Külön kicsinyben. 133-5 Borseprüt legmagasabb napi áron vásárolok, préseléshez zsákot kölcsön adok: Führer Miksa és Fia cég megbízottja: Zuckermann ftflihály Holló-utca 26. szám. 363-24 k Júlia Gőzmalom értesiti a t őrlető közönséget, hogy budapesti műszaki osztálya a ma lomgépeket átszerelte, ennélfogva még az eddiginél is jobb minőségű lisztet tud előállítani. Pontos kiszolgálásért az igaKgatőság felelősséget Tállal. 435-2

Next

/
Oldalképek
Tartalom