Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 27-50. szám)
1924-02-15 / 38. szám
JMyíhsidék: lesesist'iittiawhiiii! t.9?4. február 15 tük egy szabadszemmel nem látható egész j világot s annak csodálatos életét. Minden előadás kitörölhetetlen nyomokat hagyott a résztvevők lelkében, akik boldogan, tapasz'talokkaí gazdagodva és Istenben vetett hitökben megerősödve tértek haza, hogy a látottakról és hallottakról beszámoljanak az otthonmaradottaknak. A Máv, uj díjszabása. A Máv. ínég tavaly tavasszal megindította a munkálatokat a díjszabási reform előkészítésére. Az idevonatkozó tárgyalások már a mult év juniusában megkezdődtek és az érdekképviseletek bevonásával szakadatlanul folytak. Dr. Senn Ottó máv. igazgató vezetésével. A hónapokig tartó munka most már befejezést nyert s a kereskedelmi miniszter a kereskedelmi és iparkamarának az uj díjszabási tervezetet most küldötte le, hogy véleményét a végleges tervezetre nyilvánítsa. Az uj díjszabási tervezet számol azokkal a kifogásokkal, amelyeket az érdekképviseletek "a régi vasúti tarifarendszer ellen ugy anyagi, mint alaki szempontból emeltek. 'Azt a kifogást, amelyet az érdekképviseletek amiatt emeltek, hogy a díjszabási osztályok igen szűkek miáltal ugyanabba az osztályba a" legkülönbözőbb árucikkek tartoznak s ezáltal a díjszabási teher egyenlőtlenül oszlik meg, az uj tarifa azzal honorálja, hogy szélesebb klassiíikátióju tarifát honosít meg. Mig a régi áruosztályozásban közönséges és mérsékelt gyorsáru osztály volt, ezután lesz öt gyorsáru osztály (Á., B„ C., D„ E.); mig a régi tarifában két darabáru osztály volt, addig most szintén öt Sesz mig a régi tafifában teherárudijszabás volt A., B„ C. és 1., 2., 3, külön díjszabás, addig most 17 osztálya lesz a teheráru díjszabás. Lesz ezenkívül 3 állattarifa osztály. Ami pedig a barém rendszer további fenntartását illetőleg a kilómetrikus sistema bevezetését illeti, ebben a kérdésben egységes vélemény nem alakult ki. A tömegcikkekre nézve a jelenlegi lépcsőzetes barém fönntartását kívánta az érdekeltség, a vidéki malmok úgyszintén. Viszont a 'fővárosiak a kilometrikus fcarémot kívánták, úgyszintén ezt kívánták általában a gyártmányokra a gyárosok, mert tőben a vámvédelem egyik eszközét látják." Az uj díjszabás végül az áruosztályozás nomen claturája tekintetében lehetőleg az uj vámtarifa szövegezését veszik fel. A Máv. uj díjszabása igen jelentős közgazdasági esemény, mert az eddigi lineáris emelések pus-titó és közgazdaság ellene? hatását megfogja szüntetni s a vasúti fuvardíjak emelését, minthogy az esetleg bekövetkező emelés már Csonka-Magyarország termeléséhez simuló tarifán 'fog fölépülni, j elviselhetőbbé fogja tanni. A megszállott Szatmáriról MMwwmii „Csonka~Magyarország nem ország, Egész flagyarorszég menyország" leányszöktetés cimén, a leányt pedig viszszaadta vőlegényének. Tolvaj cigány karaván. A mult héten a szatmári rendőrség elfogott egy kóbor cigányokból álló tolvajbandát és annak öt tagját, Kovács Jánost, Kovács Máriát, Kovács" Ferencet, Lakatos Juliánnát és Sera Erzsébetet őrizetbe vette. A tolvajbanda a hadifogolybarakkban volt és két rendőr altiszt az éjszaka folyamán ott talált rájuk. Két nő volt közöttük, akik mindketten betegen szülés előtt voltak és igy azok beszállítását másnapra halasztották, azonban reggelre már hütt helye volt a két asszonynak, megszöktek. A cigánykaraván Aradra való. Rengeteg topott tárgyat, ruhaféléket találtak náluk. Csökkentik a vasúti forgalmit. Egy statisztikai kimutatás megállapítja, hogy a forgalomban levő mozdonyok 15 százaléka olyan rossz állapotban van, hogy azokat nem lehet már tovább használni. Mivel a CFR. műhellyel képtelenek ezeket a rossz mozdonyokat kicserélni, a pénzügyminiszter pedig nem hajlandó elegendő pénzt bocsájtani a CFR. rendelkezésére, valószínű, hogy a vasúti forgalmat fóvideseri csökkenteni fogják Romániában. Halálos verekedés egy korcsmában. A mult héten véres verekedés színhelye volt Tartolcz község korcsmája. Az esti órákban a korcsma asztalainál gyűlt össze a falu mulató ifjúsága. A csendes iszogatás lassankint duhaj mulatozássá fajult, amelynek során két asztaltársaság összeszóíaikozott, később összeverekedett. Mikulás Gergely ittas fővel a nála levő karóval olyat ütött Szeszár László fejére, hogy az azonnal szörnyethalt. A csendőrség a gyilkos legényt a helyatinen elfogta és megkezdte a nyomozást annak a megállapítására, 'hogy mi adott okot a verekedésre és ki volt a kezdeményezője a gyilkossággal végződő verekedésnek. »Ártatlansága bizonyítványt nélkül nincs útlevél senkinek. A szigurancia újra kitalált egy olyan dolgot, ami az útlevélért folyamodókkal keserves kálváriát fog járatni, ha nem bizonyulnak »ártatlanoknak« a sziguranea előtt. Elrendelték ugyanis, hogy akik erkölcsi bizonyítványt kérnek akár útlevél ügyben, akár más célra, azoknak először ártáriansági bizonyítványt kell beszerezniök és azt "" kérvényükhöz csatolva a nyomozó ügyosztályhoz keli benyujtaniok. Amikor a szülők visszarabolják a megszöktetett leányt. Nagybányán hetek óta másról sem beszélnek, mint az alább megirt .kis történetről. amely regényes körülmények között nőtt a kisvárosi társaságok pletykás témájává. Glück Rózsika nagybányai zsidóleány, akinek szülei vallásos zsidó emberek, szerelmes lett Hütter Vince fiatal, keresztény tanítóba. A szülők hallani sem akartak a házasságról, de bizony Glück Rózsika egy szép napon megszökött Hütterrel a fiu szüleinek kereszthegyi lakásába. A leány szülei kétségbeesve kíséreltek meg mindent, hogy Rózsikát »jobb utra« térítsék, de hiába. A leány ugyanis a városi árvaszékhez forjult házassága ügyében és az árvaszék fel is szólította a szülőket, hogy hajlandók-e beleegyezni a házasságba ? A szülők nem-rnel feleltek, mire az árvaszék közgyámot nevezett ki a leány gondnokául. A fiatalok erre nyugodtan hozzákezdtek a késüziődésre, hogy házasságra léphessenek de egy napon a délelőtti órákban váratlan fordulat történt. A leány apja, Glück és három zsidó társa behatoltak a Hütterék lakásába és az egyedül levő leányt megfogták, száját betömték ,szánkóra tették és elhurcolták a szülői házba. A vőlegény megdöbbenve értesült a történtekről, jelentést tett a rendőrségen, a mely a leányrabló társaságot bekísérte s Glückék ellen megindította az eljárást magánlaksértés, közbotrányokon ás és erőszakos Jön! Jön! négy Isvssa . iBíiifasszBiwi onrei 5 ie!v. vígjáték főszerepben Fatty és Lila Lee. Kísérő f műsor vizkura burleszk. — Szombaton és vasárnap a Diadal mozgóban. Lenkefíy Ica legújabb filmje jüIiBUü teífítp a Diad^lbas mnnn.r'swmi ü II 1 11 s » Műkedvelő előadás. Oros község fiatalsága f. hó 3-án fé- ! nyesen sikerült műkedvelő előadással egy- , bekötött táncmulatságot taríoljf a Sza- j bolcsvármegyei Tanítók Otthona javára. • A közel kilencszázezer koronás tiszta ha- j szon anyagiakban is szép eredmény,, de mi sokkal többre értékeljük ennél az erkölcsi « sikert, amely a falu kultúrájának emelke- < dettségében és a társadalom minden réte- ! gének impozáns együttesében nyilvánult A községi iskola tantermét zsúfolásig megtöltötte a lakosság színe-java ezen az előadáson,, melynek védnökségét a község közszeretetben álló főjegyzője: Vay Miklós vállalta. A kifogástalanul sikerült elő. adás szereplői közül különösen Leviczky Ella,, Tanyi Rózsika, File Magdolna, Kocsis Ilona, Kocsis Magdolna és Szokoly Ml hály jegyző arattak jól megérdemelt sikert. A betanítás és rendezés munkáját Stima Endre közs. ig*. tanitó, az ilynemű előadások mesteri összeállítója végezts tőle megszokott ízléssel és gondossággá Ugya szereplők,, mint a rendezőség, valamint a feiülfizetésekben is áldozatot hozott közönség fogadják Szabolcs tanítóságának hálás köszönetét. M. — EgJ titokzatos palota. Newyorkból jelentik : Kaliforniának San Jósé nevű városában most halt meg Winchester Sára, Kalifornia egyik leggazdagabb asszonya. Hatalmas palotában lakott, 144 szobában. A titokzatos éietii asszony alig érintkezett néhány emberrel és életmódjáról senki sem tudott semmit. Nagyon természetes, hogy a hatalmas palotában, teljesen elzárkózottan élő asszony nagyon izgatta a nép fantáziáját és babonás félelemmel nézett mindenki az óriási épületre. A különös asszony elmondta egyik ismerősének, miért lakik oly óriási palotában és miért 'építtet hozzá minden esztendőben néhány szobát. Amikor 38 esztendővei ezelőtt megépíttette tizszobás villáját, szellemekkel jutott érintkezésbe, akik elmondták neki, hogy mindaddig nem hal meg, amíg be nem fejezi a ház építését. Winchester Sára ekkor elhatározta, hogy minden esztendőben kibővitteti a házát. így nőtt a villa terjedelmes kastéllyá, azután pedig hatalmas palotává. Még két éve is dolgoztak a kőművesek a házban, de ugylátszik, a magányos aszszony már nem kívánt tovÜbb élni és tavaly nern építtetett. A babonás nép szentül hiszi, hogy valóban ezért kellett meghalnia. Az óriási épület száznegyvennégy szobájának kétezer ajtaja van, az ablakok száma tízezer az ablaktábláké százötvenezer. Jókai: „Egy kuszasos leány" cimü novellája után filmre dolgozva: Főszereplők : Lóih Ila, Matyasovszki Ilona, R»jnai Gábor. — Bemutatja hétfőn, kedd;n és szerdán 7 és 9 órai kezdettel az 1 WP j » Mi í