Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-06 / 5. szám

Ü9Í4. jaauír 6. mmmmuxurm* JSÍYÍR¥IDÉK 5 Mindönki meggyógyul az orvosok bálján január 12-én a Koronában. — Az idén visszautasított uílevélkerel­mezök a jövő évben előnyben részesülnek. Az Amerikába kivándorolni készülők sok­szor két évig is elvárnak, mig rájuk kerüj a sor s közben lejárván útlevelük, elölről kezdhetik a kálváriát. Kétségtelen, hogy a kivándorlókat jövő évi előnnyel utasítot­ták vissza, mégis csak a belügyminiszté­rium által ujabban kiállított útlevéllel jut­hattak be az uj transzportba. A belügymi­niszter belátva ennek a rendszernek mól tánytalanságál, az alispánokat felhatal­mazta, hogy a jövő évi előnnyel visszauta­sított kivándorlók részére az útleveleket közvetlenül kiadhassák. Elrendelte to­vábbá a belügyminiszter, hogy a jövő évi előnnyel visszautasított kérvényezők ulle­véliratait, ha csak az illetők irataik kiadá­sát nem kívánják, továbbra is nyilván kell tartani és a befizetett utlevéldájat sem kell fizetni. Az időközbeni utlevéldijeme­lés különbözetét azonban meg kell té­ríteni . — A leltár készítés nnidja. — Az OMKE közli : Mindazon áru, ameiy minden : kétséget kizárólag bebizonyithatóan az adó ! évet megelőző évről maradt vissza, a régi I leltári értékben veendő fel. Azon esetben azonban, ha az év folyamán valamely cikk­ből ujabb beszerzés történt, a Pénzíigyigazga lóság" azt fogja véleményezni, hogy a ré­gebbi beszerzés elfogyott s ily módon azon áru, mely az év végén a leltárban fog szere­pelni, már olyan elbírálás alá esik, mintha az az ujabb beszerzésből származott volna. Tehát a leltárban is már az ujabb számla sze­rinti beszerzési árat kell feltüntetni, igy csak azok az áruk vehetők fel a tavalyi lel­tárban értékelt összeg szerint, melyek min­den kétséget kizárólag és bebizonyiíhatólag az adóévet megelőző évről maradtak vissza ellenben azok az áruk, melyeket évközben többször is megforgattak, abban az értékben, melyet a kereskedő számlájával hitelt ér­demlően bizonyítani tud, mint az illető áru­nak beszerzési árát. — A tűzoltóság kérelme. A korá­nyi ünnepek elmultával azon kérelemmel l'ordíul a nyíregyházi íüzoltóság a nagykő' zönséghez, hogy a már nem szükséges karácsonyfákat és díszeket engedje át a tűzoltók részére, hogy a február hó 2-án meglartandó tüzolló-bál di udalkopuját fel­'düszithessék. Éleg egy egyszerű bejelen­tés a tűzoltó laktanyába és a tűzoltók a felajánlott karácsonyfáért elküldenek. — A farsang legsikerültebb bálja a tűzoltó bál lesz február hó 2-án a Koro­nában. A tűzoltók mulatságán mindenki ott legygn. . , j < -í — (Egí-Teí, patkányt) biztosan kiirl a iiaidákál irtóanyaggal. Egy adag 3500 ko­rona. Stanidlai-d-laboratórium, Budopest, Kos su 111 Lajos-utca 14. Telefon 82-74. — Gyümölcs es szőlőtermelési kiáíU­tás. — A Tiszántúli Mezőgazdiasági Ka­mara ezentúl minden évben ősze! Debre­cenben »Tiszántuk gyümölcs és bormintaVá­sárt« fog rendezni. - Az első ilyen export célú mintavásár alkalmából 1924. október hóban a Kamara nagyarányú gyümölcs és szőllőtermelési kiállítást is rendez, hogy a Kamara kerület nevezetes és kiváló szinvo­nalu gyümölcstermelését megismertesse. — Ugy a kiállításra, mint az országunk keleti részében nemzetközi bor és gyümöicskeres­kedelmünk szolgálatára is kiváló jelentőségű mintavásárra is a gyümölcs és bortermelő gazdák figyelmét már előre felhívjuk. — Vitéz Dr. Erőss János ügyvédi iro­dáját Zrínyi Ilona-utca 8. szám alatt meg­nyitotta. — A Szabolcsi Hitelbank értesiti t. részvényeseit, hogy az 1922. év december havában kiadott ideiglenes elismervénye­ket a bank pénziára végleges részvények­re becseréli. — Dr. Porkoláb Zoltán ügyvédi iro­Idlájál Bocskai-utca 21. sz- alá helyezte át. Páris grófnője kizáróíag a Diadal Mozgóban Páris grófnője kizárólag a Diadal Mozgóban kihelyezés-e elfogad. Idejében feladott tőzsdei megbízáso­kat középár olyamon eftek­tuál. Vidéki megbízásokat pon­tosan teljesii a Magyar Kö/íisztviselők és Állami Alkalmazottak Takatékpénzt. R. I, Budapest, VII, Hák'czi-ut 76. sz. Tel.: József 60-40, József 1S5-32. Sürgönyeim: Cobdenbank. i tá Szombaton és vasárnap nagy hurkakolbász est a Tisztviselő Otthonban • $o Január 5-6-án, szombat és vasárnap: • i a SCAVEPOTLEK jóságban a szemes kávéval is versenyez. A legzamatosabb 73-dal kevesebb kell belőle mint egyéb gyártmányból és csakis nemesitstt cikória­gyökérből készül. Arany éremmel kitüntetve. Orient Pótkávégyár Részvénytársaság Budapest, VM, Bákócxi-ui 76. Tele ion: József 26—50, József 36—51. I i • s^EOTMffiasía msmmmsss&miimmmmmssaiímmaBa SHöszvésny, c^tsse, rau'Mffl szúrás, szaggatás, csontfájdaloaak enyhilé­sére évtúedek ó'a kipróbált legjobb szer a KR EQg&ER-fele REPáEATOR Kaphstó minden giógyszertár^an. Posláa küldi az egyedüli készitő : KRIEGXEK gyógy-zertár Budapest, Calvintér. Utnnzatokt<M óvakodjunk. 5233-15 kalandor film 6 felvonásban.? Január hó 7-én és 8 án hétfőn cs kedden FE?áYÖ EftfSL klasszisus fiimjátéka Felkefe ördög Filmjáté!? 7 felvonásban. Előadások kétköznap 7 és 9 órakor, vasárnap fél 4, 5, 7 és 9 órakor jüan: MOKKA VANNA Jön szebb, mint Lady Hamilton volt. Diadal Mozgó Január 5-én, és 6-án, szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel: amerikai Cowboy kaland 5 felvonásban. Kisérő műsor: blCSeSS^a Január 7, 8, 9, 10-én, hétfőn, kedden 5, 7 és 9, szerdán és csütörtökön 7 és 9 órai kezdettel grófnőj PáHs s«erox€teiiója! 6 felvonásban. — Főszerepben: Hlia May 1 Jön ! Az idény legnagyobb és legjobb Jön ! Hawy Piel kepe: igla és fedefeserepet vagootételben ajánl: Gőztégla és Cserépgyár Tiszaberczel. Megrendeléseket elf gad Kovács András vaskereskedő, Nyíregyháza. MENYASSZONY VŐLEGÉNY BABA legelőnyösebben szerezhetők be t * f r Debrecenben, Kossuth u. 9. Szabott árak. Szakszerű kiszolgálás. Jó minőség. — Alapítási év: 1831. is ümsmm * « I Hirdetési dijak: 10 szói/> 2000 K. minién további szó jj 200 K. — Hirdetések utáni érdeklődésre cs&k vá­j laszbélyeg bfiküldé32 mellett válaszolhatunk, — „Cím a kiadóhivatalban" jelzésű hirdetésekre es&k •i; a hirdetésen feltüntetett szám bemondása esetén adhatunk felvilágosítást t i A hirdetés dija a feladáskor fizetendő. Vidékről levélbélyegben is beküldhető a hirdetés dija. £ L

Next

/
Oldalképek
Tartalom