Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 1-26. szám)

1924-01-01 / 1. szám

r VWi. i-.-ííuyr/JMK^^jB te? <§^4 január 1 mtauewmwMtiiütaiUiyifitrjy, tn^^jiammmmamuammiciaaaK a«w»a« Nemzeti gyász árán ugyan, de mégis számol- j ni kell azzal a ténnyel, hogy Nyíregyháza Ke- | letmagyarország gócpontja lett. A kereske­delmi élet két főütőere : a posta és vasút ro­hamos fejlődése nem hagy eziránt kétséget. E két intézmény statisztikája már kiemel bennünket a szomszéd nagy város: Debre­cen felé. Ennek a gazdasági pozíciónak ter­mészetes követelménye a Vidéki úthálózat kiépítése. Büdszentmihály forgalmát szerve­sen belekapcsolni városunkba olyan általá­nos közérdek, amely elől kitérni észszerűden volna. És ha a jubileumi esztendő megvalór síthatná ezt a programmpontot, méltó emlé­ket állítana magának. Utcáink és tereink burkolásáról beszélhetnénk még, *de ez azi hiszem a büdszentmihályi ut mellett másod­rangú kérdés. E kettőben talán sorrendre is, terjede­lemre is megegyeztünk az olvasóval. Ter­veink elé tilalomfát állit a szegénység. Van azonban mégis egy harmadik programmpont, melyet el nem hagyhatok: a köztemetők ügye. Akik télen-nyáron meglátogatják a használatban lévő két temetőkertünket, iga­zolni fogják azt az állításomat, hogy ott az egyéni kegyelet megnyilvánulásain kívül más gondozás és rend nem található. Elve­temült kezek lelopják a virágokat ; csavargók búvóhelye. Ekével szántják fel a" sírokat és a napraforgó tányérja ráborul egy-egy már­ványsírkőre. A temetőkerület gazdaságosan kihasználva nincs, ösvények labyrintusán já­runk. Nem vádolni akarom az egyházakat, de segíteni rajtok, mert hiszen anyagi terheik elviselhetetlenek. A kommunitásnak kell ke­zébe venni a köztemetők ügyét és megépiteni azt méltón a város jóhiréhez, méltón a ha­lottak kegyeletéhez. Megint csak pénzkérdés amelyre fedezetet teremteni kell! Az uj század év reggelén bizony gúzsba ötőtt kezekkel állunk. Ma aligha tudnánk a megváltás 35.000 rénes forintját előterem­teni. De adjon erőt karjainknak az ősök tisztelete és az uj századév dicsőségébe vetett reménység! J923L Elmulóban vagy hát végre sivársá­gok esztendeje!! Reménykedve állottunk születésednél, aggódv-a követtünk utadon. Elfáradtunk, célhoz nem értünk,, megcsa­latkoztunk, s most gyűlölettel taszítunk az örök enyészetbe. Menj és enyéssz el az idők futásában, a századok lánoolatában ne őrizzen emlékezetünk, hiszen a nehéz napokat, a gondterhes órákat olyan jól esik elfelejteni. De nem távozhatsz nyugodtan, hábo­rítatlanul. Mert n agyon sokat vételtél el­lenünk, mert ámítottál,, megcsúfoltál, ]e­sülyesztetlél, lelkünkbe saját sivárságodat plántáltad át s mert nagyon szerencsét­leneknek, nagyon nyomorultaknak érez­zük magunkat s kétségbeesésünkben elát­kozunk téged:, mint a megítélés előtt álló az ő gyenge kezű nevelőit. Magyar hitünkre mondijuk, hogy nem ezt vártuk tőled 1. Mikor megérkeztél, itt egy összetört, földire sújtott nemzet kiáltozta feléd egy jobb jövő reményében a hozsannát s csak annyit kárt, nem több pt„ hogy segits talpraállni, segits bekötözni sebeinket,, le­held! reánk a bizalom és megértés lelkét és mi megigazulunk. Talán betegeink nagy számától és sú­lyosságától ijedtél meg s nem mertél a gyógyításra vál lalkozni!! De csak legalább ne rontottál volna rajtunk!! Összetépett hazánk testére nem segí­tettél egy rongyos foszlányt sem vissza­tűzni. Közönyösen szemlélted, mint szövőd nek körülötte tovább azok a mérges fo­lyondárok, amelyek a leszakadt csonkokat igyekezik sürü hálóba vonni, hogy ne lássuk őket, hogy eltakarják szemeink elől sóvárgásunk örök tárgyait. Fásulttá igyekeztél tenni lelkünket, hogy ne hall­juk tovább az elszakítottak megindító pa­nasszavát, hogy szivünk össze ne dlob­banhason, ökleink együtt ne emelked­hessenek, mert fanatizmusodban azt hi­szed!, hogy veled mindent feledni lehet, hogy Te magadtól is betudsz gyógyítani minden sebet. Lassú cammogásoddal ke­vesbbitetted hitünket, felmorzsoltad aka­ratunkat. Képzeletünk szárnyai talán már be sem tudiják járni a Kárpátok tájait, térképre függesztett szemünk már alig meri átlépni a trianoni határ fekete vona lát. Oh te csigalassúsággal elhaladt ke­serves esztendő, mennyi t cipeltél magad­diai a mi összetépett hazafiúi reménye­inkből!! j Találtál itt egy magyar társadalmat amely annyi gyógyításra szorult volna, a melyben az emberek alig tudtak egymásra találni, amelyben úrrá lett áz önzés,, az egyéni haszon hajhászata, foszladózóban az emberi szeretet; egy társadalmat, a mely az anyagot emelte Istenné s most elkábultan járja körülötte hódoló táncait, egy társadalmat, amelyből egyenkint hul­lanak ki a régi érték drágakövei s helyet­tük egy uj világ rendje bigyeszti oda szép­pé festett értéktelen hamisiiványait. S te lassú múlásoddal megöregbítet­ted! társadalmunk bajait, Senkit sem tel­tél megértőbbé, könyörületesebbé,, béke­ségesebbé. Lassankint belénk vésted' azt a gondolatot, hogy ez ugy is jó, hogy az erény és munka már alig képeznek érté­ket s tanitásold nyomán ugyan hol lel­hetjük még fel soraink között az ember­szeretetet, hova tűntek el az altruizmus tanai, hol található még fel a társadalmi szolidaritás nyoma, hol vannak még egymást megértő társadalmi osztályok? Elvesznek a jelszavak özönében, belefúl­tak az önzés feneketlenségébe, telhetet­lenségébe. Oh te csigalasusággal elhaladt keser­ves esztendő mennyi társadalmi önzést és lelketlenséget hagytál ránk örökségül! És itt vagyunk mi, kifáradt,, meggyö­tört lelkű emberek, akik a naiv gyermek áhítatával hittünk egy jobb jövő meséjé­ben s most múlásodkor borzadva ébre­dünk öntudatra. Semmink sincs már, munkában fáradt karjaink el ernyedten ha­nyatlanak alá,, kábult agyunk a kétségbe­esés sugalta mentő szálak után kapkod. Nyomorúságok esztendeje te, hát nem tu­dott megindítani, könyörületesebbé tenni egy nemzet vergődése, a jobbaknak hoz­zád síró keserve, asszonyaink,, gyerme­keink sok-sok nélkülözése, sóhajlásja,, ke­servesen küzdő családapáink elszánt du­lakodása — te sivárságok esztendeje, hal­doklásodnál uj remények tüze villan ki szemeinkből. Veled elvégeztük. Veled meg­vívtuk harcunkat. Megsebeztél berniünké még mélyebbre sülyesztettél, ujabb beteg­ségek csiráit plántáltad legyöngült akara­tunkba, de veled elvégeztük,, veled leszá­tunk — menj, haladj,, tűnjél el az örök enyészetbe, hadd kezdjen uj munkát a megszületett Mesiás, a magyarok véd­asszonyának isteni gyermeke, vezessen át bennünket, szegény meggyötört lelkű em­íreBMaaMaiiiiifmffraisBaaMMaiiai Magyar újesztendő. A Nyíregyházi Kereskedők és Gazdák Köre '923. e^emSer hó 15-i irodalmi pályázatán 100.000 koronával jutalmazott költemény.. Itt áll a küszöbön. Mozdulatlan, némán. Öra kondulásat, éjfél tl nulasát Várja. Titokzatos lep»l b >rul rája. Eltakarja sr.át, marcona alakja', Leszorított kezén kardja markolatját, Sötéltüzü sz*me áttör a homályon, Márvány kemény arca előre tekint, — Homlokán gondfelhők vonulását látom, Majd a márványhomlok kiderül megint Ö ki vaxy ? milyen vagy? mit hozol? ó mondd meg!; Elüt e, vagy halál, boldogság vagy bánat, Öröm és kacagás, vagy csukló iokogás, Gyász jár-e után*.d ? — Nem felel, csa- néz rám, Mozdulatlan, némán, — Eget a nézése, faj ez a tekintet! — Könyörgöm, esdeklem, szeress és szánj minket! Minket magyarokat emelj fel és biztass S adjál hitet, hitet Te nagy Ismeretlen ! Adjál élő hitet! Hogy higyjen a magyar, Ez a pogány magyar! Ez a megcsalt magyar! j Ez a szegény magyar! | Hitet adjál hitet te kegyetlen gyáva! Aki el'akarod a nap t e őt'iink, Hofty Imta'ó tényét két szeműnk ne lássa, Hogv tü'es melegét dermedt tagjainkba Le ne könyörögjük, — Aki eltakarod a |öv«t előttünk, Amit észafeákon feét kezünkkel szőtünk A bus, cs llagtalan magyar éjt-zakákon, Sőt jt éjtsz»kak<<n Sebesre dolgozott, véresre kifiiadt Két kejüukkel szőttünk . . . Egye'len reményünk : A szabb, a jobo jö»öt 6 mr.tasd meg nékünk! Te Dagy Ismeretlen ! f Akir 1 nem tudom, gyűlöljem, *ze essem? ­f Bánom is én ballg<s*! Nem kell a te^lmed! •' Magyar ember nem kér sohasem kegyelmet: ! Lesz sav 1 sz jöj ön rr.inek jönnie kell! I A magyarnak eg szer nsyis gy őznie kell! ( Egyszer csak betellik m. Időhoek mehe, \ Egyszer c-ak fel bangák megint, hogy előre ! í j Nem felel csak néz ráin, ; Mozdulatlan némán, — 5 Eget k né.ése — fáj ez a tekintet! | Könyörgöm, esdeklem, szeress és s'ánj minket! ; Nem! Nem ! Nem könyörgök, csak gyávák ssokása ! ] Kérni könyörögni a magyart ce lás a, 1 Meg ne lássa senki ! í Hogyha összevernél, hogyha össetörnel, í Véres veritéfcü halál a g,ötöroél: ! Kegyelemért még sem, még s -m könyftrflgník, — - Magyar jajszavában rnégf sem gyönyörködnél . Kárpátoknak orm.in tüdilek gyúlnak, Frd'lyi havnsok orra megindulnak, Magyar Tátrán szik a-'örgeteg k zúgnak — Bácskában, Báuáthan friss kenye-et gyúrnak Diadalmas, harco<. hős magyar fiúknak. — EoronazO Po'sooy m gyur s.ive dobban, A irián k gyöngye med éből kic o ban ; Megzendül »z ég is, villámok hasitj k Cs ba v<"zér é'éa ha (önoeü a szittyák, — Megmozdul a fö d is, felveti a mé'yét Jönnek a halott k, he >em látni végét, — H >nfo^lalí> c.-ata indul a végeken Fehér lovain e 1 őt Árpád fejed lem Har ony hangja hangzik: uirgyarok előre! S vereckei storos megnyílik elöt'e . . . Felvidék tó'jait Rák<czi veze i, Mar ás zászl<viát büszke szél leageii, Fájiin felzokog r t írogató szava: Kurucok, kurucok veszélyben a haza ! Három Grácia" előkészülete miatt szerdán este a színházban nincs előadás!!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom