Nyírvidék, 1924 (45. évfolyam, 1-26. szám)
1924-01-01 / 1. szám
r VWi. i-.-ííuyr/JMK^^jB te? <§^4 január 1 mtauewmwMtiiütaiUiyifitrjy, tn^^jiammmmamuammiciaaaK a«w»a« Nemzeti gyász árán ugyan, de mégis számol- j ni kell azzal a ténnyel, hogy Nyíregyháza Ke- | letmagyarország gócpontja lett. A kereskedelmi élet két főütőere : a posta és vasút rohamos fejlődése nem hagy eziránt kétséget. E két intézmény statisztikája már kiemel bennünket a szomszéd nagy város: Debrecen felé. Ennek a gazdasági pozíciónak természetes követelménye a Vidéki úthálózat kiépítése. Büdszentmihály forgalmát szervesen belekapcsolni városunkba olyan általános közérdek, amely elől kitérni észszerűden volna. És ha a jubileumi esztendő megvalór síthatná ezt a programmpontot, méltó emléket állítana magának. Utcáink és tereink burkolásáról beszélhetnénk még, *de ez azi hiszem a büdszentmihályi ut mellett másodrangú kérdés. E kettőben talán sorrendre is, terjedelemre is megegyeztünk az olvasóval. Terveink elé tilalomfát állit a szegénység. Van azonban mégis egy harmadik programmpont, melyet el nem hagyhatok: a köztemetők ügye. Akik télen-nyáron meglátogatják a használatban lévő két temetőkertünket, igazolni fogják azt az állításomat, hogy ott az egyéni kegyelet megnyilvánulásain kívül más gondozás és rend nem található. Elvetemült kezek lelopják a virágokat ; csavargók búvóhelye. Ekével szántják fel a" sírokat és a napraforgó tányérja ráborul egy-egy márványsírkőre. A temetőkerület gazdaságosan kihasználva nincs, ösvények labyrintusán járunk. Nem vádolni akarom az egyházakat, de segíteni rajtok, mert hiszen anyagi terheik elviselhetetlenek. A kommunitásnak kell kezébe venni a köztemetők ügyét és megépiteni azt méltón a város jóhiréhez, méltón a halottak kegyeletéhez. Megint csak pénzkérdés amelyre fedezetet teremteni kell! Az uj század év reggelén bizony gúzsba ötőtt kezekkel állunk. Ma aligha tudnánk a megváltás 35.000 rénes forintját előteremteni. De adjon erőt karjainknak az ősök tisztelete és az uj századév dicsőségébe vetett reménység! J923L Elmulóban vagy hát végre sivárságok esztendeje!! Reménykedve állottunk születésednél, aggódv-a követtünk utadon. Elfáradtunk, célhoz nem értünk,, megcsalatkoztunk, s most gyűlölettel taszítunk az örök enyészetbe. Menj és enyéssz el az idők futásában, a századok lánoolatában ne őrizzen emlékezetünk, hiszen a nehéz napokat, a gondterhes órákat olyan jól esik elfelejteni. De nem távozhatsz nyugodtan, háborítatlanul. Mert n agyon sokat vételtél ellenünk, mert ámítottál,, megcsúfoltál, ]esülyesztetlél, lelkünkbe saját sivárságodat plántáltad át s mert nagyon szerencsétleneknek, nagyon nyomorultaknak érezzük magunkat s kétségbeesésünkben elátkozunk téged:, mint a megítélés előtt álló az ő gyenge kezű nevelőit. Magyar hitünkre mondijuk, hogy nem ezt vártuk tőled 1. Mikor megérkeztél, itt egy összetört, földire sújtott nemzet kiáltozta feléd egy jobb jövő reményében a hozsannát s csak annyit kárt, nem több pt„ hogy segits talpraállni, segits bekötözni sebeinket,, leheld! reánk a bizalom és megértés lelkét és mi megigazulunk. Talán betegeink nagy számától és súlyosságától ijedtél meg s nem mertél a gyógyításra vál lalkozni!! De csak legalább ne rontottál volna rajtunk!! Összetépett hazánk testére nem segítettél egy rongyos foszlányt sem visszatűzni. Közönyösen szemlélted, mint szövőd nek körülötte tovább azok a mérges folyondárok, amelyek a leszakadt csonkokat igyekezik sürü hálóba vonni, hogy ne lássuk őket, hogy eltakarják szemeink elől sóvárgásunk örök tárgyait. Fásulttá igyekeztél tenni lelkünket, hogy ne halljuk tovább az elszakítottak megindító panasszavát, hogy szivünk össze ne dlobbanhason, ökleink együtt ne emelkedhessenek, mert fanatizmusodban azt hiszed!, hogy veled mindent feledni lehet, hogy Te magadtól is betudsz gyógyítani minden sebet. Lassú cammogásoddal kevesbbitetted hitünket, felmorzsoltad akaratunkat. Képzeletünk szárnyai talán már be sem tudiják járni a Kárpátok tájait, térképre függesztett szemünk már alig meri átlépni a trianoni határ fekete vona lát. Oh te csigalassúsággal elhaladt keserves esztendő, mennyi t cipeltél magaddiai a mi összetépett hazafiúi reményeinkből!! j Találtál itt egy magyar társadalmat amely annyi gyógyításra szorult volna, a melyben az emberek alig tudtak egymásra találni, amelyben úrrá lett áz önzés,, az egyéni haszon hajhászata, foszladózóban az emberi szeretet; egy társadalmat, a mely az anyagot emelte Istenné s most elkábultan járja körülötte hódoló táncait, egy társadalmat, amelyből egyenkint hullanak ki a régi érték drágakövei s helyettük egy uj világ rendje bigyeszti oda széppé festett értéktelen hamisiiványait. S te lassú múlásoddal megöregbítetted! társadalmunk bajait, Senkit sem teltél megértőbbé, könyörületesebbé,, békeségesebbé. Lassankint belénk vésted' azt a gondolatot, hogy ez ugy is jó, hogy az erény és munka már alig képeznek értéket s tanitásold nyomán ugyan hol lelhetjük még fel soraink között az emberszeretetet, hova tűntek el az altruizmus tanai, hol található még fel a társadalmi szolidaritás nyoma, hol vannak még egymást megértő társadalmi osztályok? Elvesznek a jelszavak özönében, belefúltak az önzés feneketlenségébe, telhetetlenségébe. Oh te csigalasusággal elhaladt keserves esztendő mennyi társadalmi önzést és lelketlenséget hagytál ránk örökségül! És itt vagyunk mi, kifáradt,, meggyötört lelkű emberek, akik a naiv gyermek áhítatával hittünk egy jobb jövő meséjében s most múlásodkor borzadva ébredünk öntudatra. Semmink sincs már, munkában fáradt karjaink el ernyedten hanyatlanak alá,, kábult agyunk a kétségbeesés sugalta mentő szálak után kapkod. Nyomorúságok esztendeje te, hát nem tudott megindítani, könyörületesebbé tenni egy nemzet vergődése, a jobbaknak hozzád síró keserve, asszonyaink,, gyermekeink sok-sok nélkülözése, sóhajlásja,, keservesen küzdő családapáink elszánt dulakodása — te sivárságok esztendeje, haldoklásodnál uj remények tüze villan ki szemeinkből. Veled elvégeztük. Veled megvívtuk harcunkat. Megsebeztél berniünké még mélyebbre sülyesztettél, ujabb betegségek csiráit plántáltad legyöngült akaratunkba, de veled elvégeztük,, veled leszátunk — menj, haladj,, tűnjél el az örök enyészetbe, hadd kezdjen uj munkát a megszületett Mesiás, a magyarok védasszonyának isteni gyermeke, vezessen át bennünket, szegény meggyötört lelkű emíreBMaaMaiiiiifmffraisBaaMMaiiai Magyar újesztendő. A Nyíregyházi Kereskedők és Gazdák Köre '923. e^emSer hó 15-i irodalmi pályázatán 100.000 koronával jutalmazott költemény.. Itt áll a küszöbön. Mozdulatlan, némán. Öra kondulásat, éjfél tl nulasát Várja. Titokzatos lep»l b >rul rája. Eltakarja sr.át, marcona alakja', Leszorított kezén kardja markolatját, Sötéltüzü sz*me áttör a homályon, Márvány kemény arca előre tekint, — Homlokán gondfelhők vonulását látom, Majd a márványhomlok kiderül megint Ö ki vaxy ? milyen vagy? mit hozol? ó mondd meg!; Elüt e, vagy halál, boldogság vagy bánat, Öröm és kacagás, vagy csukló iokogás, Gyász jár-e után*.d ? — Nem felel, csa- néz rám, Mozdulatlan, némán, — Eget a nézése, faj ez a tekintet! — Könyörgöm, esdeklem, szeress és szánj minket! Minket magyarokat emelj fel és biztass S adjál hitet, hitet Te nagy Ismeretlen ! Adjál élő hitet! Hogy higyjen a magyar, Ez a pogány magyar! Ez a megcsalt magyar! j Ez a szegény magyar! | Hitet adjál hitet te kegyetlen gyáva! Aki el'akarod a nap t e őt'iink, Hofty Imta'ó tényét két szeműnk ne lássa, Hogv tü'es melegét dermedt tagjainkba Le ne könyörögjük, — Aki eltakarod a |öv«t előttünk, Amit észafeákon feét kezünkkel szőtünk A bus, cs llagtalan magyar éjt-zakákon, Sőt jt éjtsz»kak<<n Sebesre dolgozott, véresre kifiiadt Két kejüukkel szőttünk . . . Egye'len reményünk : A szabb, a jobo jö»öt 6 mr.tasd meg nékünk! Te Dagy Ismeretlen ! f Akir 1 nem tudom, gyűlöljem, *ze essem? f Bánom is én ballg<s*! Nem kell a te^lmed! •' Magyar ember nem kér sohasem kegyelmet: ! Lesz sav 1 sz jöj ön rr.inek jönnie kell! I A magyarnak eg szer nsyis gy őznie kell! ( Egyszer csak betellik m. Időhoek mehe, \ Egyszer c-ak fel bangák megint, hogy előre ! í j Nem felel csak néz ráin, ; Mozdulatlan némán, — 5 Eget k né.ése — fáj ez a tekintet! | Könyörgöm, esdeklem, szeress és s'ánj minket! ; Nem! Nem ! Nem könyörgök, csak gyávák ssokása ! ] Kérni könyörögni a magyart ce lás a, 1 Meg ne lássa senki ! í Hogyha összevernél, hogyha össetörnel, í Véres veritéfcü halál a g,ötöroél: ! Kegyelemért még sem, még s -m könyftrflgník, — - Magyar jajszavában rnégf sem gyönyörködnél . Kárpátoknak orm.in tüdilek gyúlnak, Frd'lyi havnsok orra megindulnak, Magyar Tátrán szik a-'örgeteg k zúgnak — Bácskában, Báuáthan friss kenye-et gyúrnak Diadalmas, harco<. hős magyar fiúknak. — EoronazO Po'sooy m gyur s.ive dobban, A irián k gyöngye med éből kic o ban ; Megzendül »z ég is, villámok hasitj k Cs ba v<"zér é'éa ha (önoeü a szittyák, — Megmozdul a fö d is, felveti a mé'yét Jönnek a halott k, he >em látni végét, — H >nfo^lalí> c.-ata indul a végeken Fehér lovain e 1 őt Árpád fejed lem Har ony hangja hangzik: uirgyarok előre! S vereckei storos megnyílik elöt'e . . . Felvidék tó'jait Rák<czi veze i, Mar ás zászl<viát büszke szél leageii, Fájiin felzokog r t írogató szava: Kurucok, kurucok veszélyben a haza ! Három Grácia" előkészülete miatt szerdán este a színházban nincs előadás!!!