Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 273-295. szám)
1923-12-13 / 282. szám
4 JfitBSXBÉKi 1913. december IB Köpenicki kaland a bánfihunyadi havasokban — Kolozsvárról jelentik: Érdekes és a románia viszonyokat jellemző eset játszódott le a napokban. A román földireform, amelyet nagyrészben már végre hajtottak, legalábbis akkora elégedetlenséget keltett mindenütt, mini egy végre nem hajtott reform. Mindenki kapott' ugyanis földet, akinek juss a nem volt hozzá, azok pedig akiket az megilletett j volna, továbbra is a i*égi földnélküli Jáno- | sok maradt ak. Ezt a körülményt használta fel néhány ügyes román »úriember,« akik — legalább a bánffyhunyadi havasokban — igaz csak néhány napra, megreformálták a reformot. A földreform végrehajtása során ugyanis azelőtt Bánffy György gróf tulajdonát tevő kucsuláti erdőséget, amely Reketye község mellett terül el, az állam kisajátította és egy kis részét felosztotta néhány paraszt közöli nagyobbik részt pedig egy »Regalul Maréi < nevü politikusokból és befolyásos pénzemberekből álló társaságnak adta el. A parasztoknak nem igen tetszett a megoldás, die ellene tenni semmit nem tudtak. Néhány nappal ezelőtt azonban megváltó érkezett a községbe egy előkelő megjelenésű ur képében, aki autón bejárta a vidéket és a parasztoknak elmondlotta, hogy nem szabad beleegyezniök, hogy az erdőség kitermelési jogát egy zsiKüó társaságnak adják. Ö mindenesetre, felháborodva az igazságtalanságon 160.000 leiért haj Inad ó az endlőt reájuk iratni. A parasztok rá is álltak a dologra, die kikötötték, hogy a minisztertől személyesen akarják átvenni az adományozási okiratot. — A bukaresti ur erre egy küldöttséget véve maga mellé, a parasztokkal elutazott Bukarestbe. Az előkelő idegen a küldöttséget — a bírót és két esküdtet —Bukarestben egy márványos palotába vtezette, majd előrement az egyik terembe, hogy, bejelentse őket a miniszternél. Hamarosan vissza is jött és az ámuló parasztoklat bevezette egy pazar szobába, ahol hamarosan szembeálltak »Constantinescu fölei mivelésügyi miniszter ur őexcellenciájával.« Az állítólagos miniszter rövid beszélgetés után egy sok pecsétes irást adott át a küldöttségnek, amely mint a kulcsuláti erdő jogos tulajdlonosa utazott haza, 160000 leiiel szegényebben. A parasztok odahaza a Regatul Maréi embereitől eredményesen követelték az er(diő átadását, mire kaszákkal,, kapákkal igyekeztek érvényt szerezni vélt joguknak. A harcba a csendőrség is beavatkozott és csak nagysokára derült ki, hogy, a küldött ség egy álminiszterrel beszélt, akitől egy ügyes reklámpapirt kaptak adományozási oklevélként. A hatóságok — már amint ez szokás — megindították a nyomozást. (KERO SZÍNHÁZ. Igazgató : Heltai Hugó. Az előadások kezdete 8 óraltor. HETI MŰSOR: Csütörtök : Mária del Carmen. Péntek : Mária del Carmen. Szombat: Vetélytársak. Lengyel Nándor dalosjátéka. Szombat este 10 órakor : Csodaszarvas. Csak felnőtteknek ! Vasárnap délután fél 4 órakor : Mintha álom volna. Vasárnap este 8 órakor: Vetélytársak. Lengyel Nándor felléptével. Színházi hirek. A Csodaszarvas a Várod Színházban. — Megírtuk, -hogy a Csodaszarvast, ezc a rend u kivul nagy, sikerrel Európaszerte előadott vígjátékot Heltaiék szombaton este a közkedvelt éjjeli előadásokon adjak elő. A szintársulat a próbák idejét most meghosszabbítja s igy a vígjáték kitűnő előaüasban pénteken, december '21-én „este kerül szinre. A színtársulat karácsonyi ajándéka. — Heltai Hugó igazgató ismert nobilitásával most örvendeztette meg társulatának tagjait karácsonyi ajándékkal. Deák Gyula es Acs József egy—egy rend uj ruhát, mások nagyobb előleget Kaptak gardróbjuk kiegészítésére. A színházi Karácsony érdekes eseménye, hogy a rövid időn belül búcsúzó társulat népszerű művészei a karácsony előtti hét folyamán kiemelkedően reprezentatív előadás keretében búcsúznak Nyíregyháza polgárságától. Az első bucsu-előadáson Bihary Nándor nemes stilusu szinmüvészetét fogja ünnepelni a színházat látogató közönség. A karácsony előtti szini hét ezek szerint rendkívül mozgalmasnak Ígérkezik és a Városi Színház foiytonos ünneplések színhelye lesz. Maria del Carmen. Jose Felin Codina hatalmas drámai alkotása, melyhez eredeti kísérőzenét a hires francia zeneszerző, H. Marice Jaquet irt, a Mária del Carmen próbái befejeződtek és a csütörtöki bemutatót teljesen készen várja már a szinház. A darab egyik főszerepét Bihary Nándor kreálja, ki Xavért játsza. A közkedvelt színésznek ez lesz első drámai alakítása. A darabban előforduló »Danse Espagnolá«-t H. Zombory Ilonka és Sarlay Imre táncolják. A külső énekeket, a soprán szólamot Puskás Ilonka és a tenor szólamot Nedeczky Jenő éneklik. A csütörtöki bemutató iránt a közönség minden rétegében óriási az érdeklődés. A próbatermekben erősen készülődik a színtársulat Lengyel Nándor Vetélytársak cimü dalosjátékára, amely előreláthatólag nagy sikerrel fog szinrekerülni a nyíregyházi színházban. A darab főszereplői Nagy Anci, Nagy Erzsi, Harsányi Lili, Máthé László, Sarlay Imre, Bihary Nándor, Etter Géza és Deák Gyula, aki szakavatott kézzel egyszersmind rendezi is a daljátékot. Diadal Mozgó December hó 12-án, 13-án, 14-én és 15-én, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel: A kölyök (The Kid) Irta és rendezte: Charlie Chaplin. Főszerepet játszák: Charlie Chaplin és Jackie Coogan HIREK. KIS NAPTAR: December 13. Csütörtök. Kath. Luca. sz. Prot Luca. Városi Színház : Maria del Carmen (8 órakor.) Apolló-Mozgó: Péntek este (7 és 9 órakor.) Diadal-Mozgó: A kölyök (3, 5, 7 és 9 órakor.) Chaplin és Coogan főszereplé• sével. Vármegyei Jósa Múzeum: zárva. Városi gőzfürdő: zárva. A gyógyszertárak közül a dr. Szopkó és Haissinger-félék tartanak éjjeli szolgálatot. Országos vásárok: Dec. 13. Nyírbátor. December 16. Mezőkeresztes (2 napon át.) December 17. Miskolc (előtte és utána 3—3 nap állatvásár), Tokaj. — December 18. Balkány. December 20. Sátoraljaújhely. December 21. Csenger. December 24. Kisvárda. December 29. Mezőcsát. December 31. Aszaló. (Abauj) : I . . — l i ... I Országos ünnep volt tegnap nemes Miskolc Városában, ahol Déryné Széppataki' Róza, a magya£ színművészei Jövendőmondó csillagainak egyike fénylett s ahol < a színészet gazdag hagyományainak átvevői és tovább élesztői a ma apostolkodó színészek. A miskolci jubileumi ünnepségen elhangzó szónoklatok rámutattak, hogy Miskolcon épült a vidéki magyar színművészet első csarnoka ö hangoztatták azt is, hogy megelőzően nem volt magyar színpad, de volt magyar dráma és ezt Szabolcsvármegye halhatatlan fia, Bessenyei irta. ts ebben a vonatkozásban nekünk különösebb kapcsolatunk van a magyar színészet fejlődésével s jogos minden türelmetlen vágyódásunk olyan ragyogóan tiszta, emelkedett színvonalú játékszín után, amely méltó ahhoz a földköz, ahol az első magyar játéksziniró Bessenyei született. I — Gróman Beza temetése. Keddien délután két órakor temették el a gyászoló család, a barátok,, tisztelők mély részvéte mellett Gróman Géza nyug. uradalmi igazgatót a Széchenyi-ut 14. számú gyászházból; ahol Mikecz István alispán, dr. Erdőhegyi Lajos nemzetgyűlési képviselő és társadalmi életünk számos kiválósága jelent meg. A koporsót számos koszorú díszítette, közöttük Dessewffy Emil gróf fekete és a Turáni Kör nemzetiszin szallagos koszorúja. A temetési szertartás^ Énekes János prépost-kanonok végezte segédlettel, majd megindult a gyászmenet az északi temetőbe, ahol a családi sírboltban helyezték örök nyugalomra a Dessewffy grófok uradalmainak volt igazgatóját, a teledhetetlen édesapát és tesivért, barátot,, a mindannyiunk tiszteletével és szeretetével körülvett Gróman Gézát. — A miskolci szinház százéves évfor. dulója. Miskolcról jelentik: Kedden ünnepelte Miskolcz városa és az ország kul» turális életének impozáns képviselete <f miskolci szinház százéves évfordulóját. A hatalmas kullurünnepen az ország minden városa és vármegyéje elküldötte képviselőjét vag} r üdvözlő táviratát. Délután a vármegyeháza nagytermében emlékünnep volt, amelyen Klebelsberg Kunó vallás és közoktatásügyi miniszter mondott széles kultúrtörténeti alapon nyugvó beszédet. Nyíregyházáról a- Bessenyi Kör, képviseletében Ferenczy József jelent meg a cenlennáriumi ünnepségen. apumra:' -Hirreaaggia: ajp Csütörtökön és pénteken Maria del Carmen g =; Vetélytársak