Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 248-272. szám)
1923-11-01 / 248. szám
1923 november í. • A— . e JxYÖEnSOSK. akarja a feltelőisséget s az ódiumot a bejárásért viselni, a természetbeni szubvenciót tehát megszavazza annál is inkább', mert ő ugy 'átja, hogy a házipénztár megbírja. Vasváry István: Akkor jöjjön az intendatura!! Csűrös Ferenc tanácsnok szintén azt hangoztatja, hogy a isizinház a nemzeti kultúrát szolgálja. Zöld József tanácsnok: Nem látja a Csokonai színháznál, hogy tényleg igy. áll a dolog, mert az egy »Hamburgi 1 menyasszony«-011 kivüt nem adott egyetlen uj operettet, mely nívós, lett volna,. S éppen ez volt, amely a legtöbb házat vonzotta, tehát nem áfl meg az az érvelés, hogy a szubvenciót azért kell adni,, mert különben a nivós darabokra ráfizet az igazgató. Joblb: darabok mellett nem 60 , hanem 70, .sőt 80 százalék lenne az átlagos látogatottság s akkor nem lenne ráfizetése Vásáry István tanácsnok kijelenti, 1 hogy ő sem rajong az olyan darabokért, mint a »Bajadér«. Schwartz Vilmos: Miért nem? (Derültség.) Vásáry István: De hogy lehelne az igazgatónak állandóan jó darabokai adni, mikor egyszer.másszor még az érzékekre menő darabokkal siem tudja előteremteni a telt házakat. Ami az előadások nivóját illeti ő nem ért annyira hozzá, de szakértők mondták neki, hogy az igen megfelelő. Zö'd József: A közönség mást mond! A vita ezzel véget ért s az elnök szavazásra tette fel a kérdést. A bizottság az előadói javaslatot fogajdtta el. Mindezeket padiig azért ' közöltük, hogy a nyíregyházi közönség tájékozva legyen a debreceni színházi viszonyokról és arról a meleg ügyszeretetről, áldozatkészségről és megértésről, amellyel Debrecen város tanácsa a saját színháza iránt viseltetik. Mit hoz Nyíregyházának a keddi nap estéje ? Nyíregyháza, október 31. A Nyirvidék tudósítójától. Kedldien, november 6-án este 8 órakor Tesz az első hangverseny a Korona újonnan átfestett, előkelő ízléssel átrevonvált nagytermében. A Koronában meglepi a közönséget az uj ruhatárrendszer, amely a fővárosi nagy hangversenytermek tapasztalatainak fölhasználásával készült és a legnagyobb túlzsúfoltság esetén is könnyedén át luxija segíteni a közönséget a ruhatári tartózkodás nem mindig kellemes percein. A keddi hangverseny évad nyitó lesz csak örvendetes, hogy a Bessenyei Kör égisze alatt lépünk az idei hangversenyszezonba. A hangversenyen fellépő művészek városunk meíeg "Szimpátiáját élvezik. Ga i ray. Eta előadóművészből pályája mind magasabba ivei és innen Nyíregyházáról az Ibsen Nórájában aratotl számottevően nagy színpadi sikere után bizonyos patriarkális büszkeséggel és örömmel szemlél lük miként válik színesebbé, gazdagabbá ragyogó intellektussal átsugárzott művészete. A programmjába felölelt Leconte de Lisle, Rilke,, s a többi kült'öklli irodalmi reprezentánsok érezt#lik, hogy téma érdeklődlése mind szélesebb körökben mozgó, ami szükségképen mélyebb és | Kompromiszumos megoldás lesz az építkezési kényszertörvény ügyében a kormány és a kereskedelmi és ipari vállalatok között. Budapest, október '31. Ismeretes, hogy sikeres megoldásra vezetett és a népjóléti miniszter és a T. É. B. E. közt hosszassan folyó tárgyalás a bankok és pénzintézetek építkezési kényszerének megoldása ügyében. Ezzel az a helyzet állt elő, hogy nem kellett a kormánynak kényszertörvényileg szabályozni és elrendelni a nagyon szükséges építkezést. Ám időközben megállapítást nyert az, hogy a bankok akciójából kilátásos építkezések nem fednék még távolról sem a mutatkozó hatalmas arányú lakáshiányt, amiért illetékes helyen komolyan foglalkoztak a kényszerépitkezés kiterjesztésének kérdésével, amit elsősorban a nagyiparra és a nagykereskedelemie vonatkoztatnának. Ebből kifolyólag az Országos Magyar j felajánlkozik a kormánynak és vállal teherviselési ereje arányában építtetéseket. Az akciót illetőleg érdeklődtünk ugy a gyárosok, mint a kereskedők körében, ahol erről munkatársunknak a következőket mondották : — Egy általános vonatkozású kényszerépítkezési törvény a mai gazdasági viszonyok közt a legnagyobb mértékben veszélyes lett volna az egész gazdasági életre és az abból folyó terhek megroppantották volna a magyar termelés utolsó meghagyott kicsi erejét is. Ezért tett külön javaslatot a kormánynak a bankok és pénzintézetek egyesülete a már ismert eredmények mellett, amivel megkezdődhettek az építkezések is, cle a bankok sem angazsálták magukat ebben teherviselő képességükön felül. Természete-. Kereskedelmi Egyesülés és a Gyáriparosok hogy maguk a bankok nem lehetnek képesek Országos Szövetsége arra a közös elhatáro- j fedezni azt a hallatlanul nagy lakásszüksézásra jutott, hogy a T. É. B. E.-hez hasonlóan « get építkezéseikkel, amire múlhatatlanul kulturálóbb studiumokra vall. A fejlődésének uj pontjára érkezeit művésznőt feszült érdeklődléssel várjuk. Szegheő János zongoraművész is jó ismerősünk azóta a fenomenális siker« óta, amelyet tavaly aratott Nyíregyházán* j Akkor egy nagyobb propaganda müisornak ' csak egynéhány mozzanatát alkották az ő számai, de rövitíl ideig tartó pódiumra lépésié is szivünkbe zárta a finoman választékos eszközökkel ható nagy magyar művészt, akiről a Budapesti Hirlap már, 1918-ban ezeket irja: Szegheő János, Dolmányinak tüneményesen megárdotl ifjú tanítványa matinét tartott. Pompás készséggel és lelki elmélyedéssel játszotta Bach-ot, Beethovent, Chopint és meglepetést kelteti virtuozitásával a Liszt »Mazeppá«-já- • ban. Nyíregyháza művészetért rajongó , családai közül, hisszük,, senki sem marad el az évadnyitó kejdjd esti hangversenyről, nemcsak mert kivételesen mély szépségi) j est örömeiben fesz része, de azért is,, 1 mert a Bessenyei Kör cfeő lépéséről van szó ebben a szezonban s a további kulturá lis cselekvések sikerét ságili elő a közönség lendületet atíló támogatása. szükség van és az is természetes, hogy illetékes helyen ezért újra foglalkozni voltak kénytelenek ogy az első terv szerint való kényszerépitkezés elrendelésével. A kereskedők és gyárosok két legnagyobb érdekszövetsége azonban saját kezdeményezéséből akciót indított arra, hogy a bankok által vállalt lakásépitkezési mozgalomba bekapcsolódnak, illetve közösen ujabb 5000 lakás építtetésére vállalkoznak elsősorban a főváros területén. Erről felterjesztésben értesítették a népjó!é.i minisztert is, akivel megkezdődtek ebben az irányban a közvetlen tárgyalások. — Eszerint komoly kilátás van arra, hogy sikerülni fog egy kompromisszuma.; megoldást létesíteni a kormány és a kereskedelmi és nagyipari érdekeltségek közt az építtetésekre vonatkozólag, amivel elhárul annak közeli szüksége, hogy a kormány mégis parlament elé vigyen egy súlyos feltételű és következményeiben mindenképen veszedelmes kényszerépittetési törvényjavaslatot. A két érdekszövetség terve szerint az építtetések vagy azonnal, vagy legkésőbb a tavaszi alkalmas jóidők beálltával megindulhatnak, amely építtetéseket a vidéken lévő nagyvállalatok a vidéken kezdetnének el ugy, hogy ilyenformán építkezés az egész országban elkezdődne. (K. E K) K i A ) NY VEK liöiésít a lBgegjsze; iiiibtöl a log»li>»esel)l» k.vi cligr, a ran.imeWfte Ív«1, pxsjiar Inukat é-« minden ne mii kézimunka ka clii o/.ását a legszebb kivitelben ké /.'ti Ä ELEK ki'.nyuiv. mii áj i í'r Uöny vkiiló zele Nyíregyháza, Széchenyi nt !>. sr. Telefon: 139. A Burger István féle hagyaték jövedelme a tüdővesz elleni küzdelem szolgálatában. Nyíregyháza, október 31. A Nvirvidék tudóisitójától. A napokban hirt adott a Nyirvidiék a Burger-féle hagyaték egy részének a nyíregyházi zsidókórház szervezésére, és felépíttetésére leendő felhasználásáról. A város a hagyaték ráeső részének minél ál. dásosabb felhasználása érdekében szintén abban az irányban tosz kezdeményező lépésekel, hogy a birtok jövedelmét kórházi és pedig líidőszanatóriumi célokra is felhasználja. A tüdő vész elleni küzkfelem sürgősségét mélyen, őszintén átérzik Nyíregyházán is,'de bármily szomorúan hangzik is, a valóság az,, hogy az irtózatos rém, a tuberkulózis ellen megínditandió harcra nem állanak rendelkezésre a megfelelő eszközök. A József kir. h»rceg tüdőbeteg szanatóriumnak van ugyan Xviregy házán ambulatóriuma, de a legszükségesebbhez, lej és egyéb élelemmel való segítséghez e' Szanatórium Egyesület nyíregyházi fiókja sem rendelkezik a szükséges állandó tőkével. Mosat a Burger-féle birtok jövedelmének egy résize a tüdőbetegség elleni harcban lényegesen segíthetné a helybeli ambtr'atóríumot, sől ennél több is várható tőle, megvethetné alapját «gy a Sóslón épilíndo lüdőb^ieg szanatóriumnak is. A város lelkiismeretes jövőbelátására vall, Nagy Anci Nagy Anci Nagy Aaci Nagy Anci Nagy Aaci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Aaci Nagy Adcí Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Aaci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Auci Nagy Anci Nagy Auci Na^y Anci Nagy Anci' Nagy Anci Nagy Ai c Na?y Anci Nagy Anci Njgy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Nagy Anci Ntgy Anci