Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 248-272. szám)
1923-11-04 / 250. szám
JSitlBIIIlEBL 1923. november 4. Parlamenti munka, vagy személyi taktikázás. A Ház keddi ülésén olyan aggasztó jelenetek játszódtak í«, amelyek méltán megdöbbenthetik az egész ország közvéleményét. Azok a közbeszólások, amik elhangzottak, laz a szenvedélyes lihegés,, a mely forrón csapott át a jobboldalról a baloldalra és viszont elárulják azt a mélyen rágó betegségét, ami parlamenti éle tünket pusztítja. A honatyák mintha elveszi tették volna minden -önuralmukat, mint ha semmire sem kötelezné őket ama hely méltósága ahol ülnek, szabadon rontanak egymásnak, még ezideig csak szavakkal',, de igazán nem tuidjuk, hogy ha ez továbbra is így folyik, lassanként nem ragadtatják-e magukat tettleges bántalmazásokra is. Keddien ez már majdnem megtörtént a a csúnya botrányt csak néhány képviselő közbelépése hárította el, akik megőrizték józanságukat Szabad-e így viselkedni az ország szuverénitását jelképező testületnek, szabad-e botrányok tanyájává tenni ezt a helyet, ahonnan a józan megfontoltság, erkölcsi méltóság, fenkölt,, önzetlen munkálkodás példáit várja az ország népe? Szab ad-e ennek a testületnek a súlyos bel és külviiszonyők közepette ilyen mödon ártani, az ország presztízsének, szabad-e pélidát adni a békétlen izgágáskodásból az ország népének, amely a maga józan vérmérsékletét követve, már félig-meddig megnyugodott,, mig azok, akiket szavazatával a parlamentbe küldött is ezzel mintegy maga fölé emelt, tépik, marják egymást? Ha olyan kíméletlenül viselkednének az ország polgárai egymással szemben a napi életben, mint azt a honatyák teszik a Házban, minden valószínűség szerint a rendőrség lépne közbe. Képviselőinket azonban a mentelmi jog védi. Ez a mentelmi jog azonban nemosiak jog, mint ahogyan a képviselőséggel járó egyéb jogok is éppen annyi kötelességet jelentenek, mint amennyi kiváltságot biztosítanak. — Ezeket a kötelességeket nagyobbrészt nem a törvény rideg betűi irják el'ő, hanem inkább arra a be'iíső tiszta lelkiismereti alapra épülnek, amelyre helyezkedtek a nemzet képviselői a mult nagy parlamentjeiben. Manapság azonban ugylátszik az időkkel az emberek is megváltoztak. Az az izgatott, feldúlt élet,, an^it a háború alatt és azt követőleg végigszenvedtük, az egyéneket megrabolta az önuralom és egymást megbecsülés kincseitől. Nincs tehát más mód, mint a törvény tételes rendelkezéseivel helyettiesiteni a lelkiismeretnek oly isiajnosan hiányzó belső törvénykezését s a régi elavult házszabályok helyébe olyanokat léptetni, amelyek a parlament nyugodt munkaidejét biztosítani képesek. A' kormányelnök is célzott már erre több jelentésében és beszédében, felismerve a veszély fenyegető voltát. A házszab ályrevizió felmerült gondolatát hasztalan érik támadások, fölösleges volna magunkat e tekintetben polémiákkal fárasztani, mert a parlamentben lefolyó ujabb ós ujabb személyeskedések és komolytalan szócsaták — sajnos — nagyon is a házszab ályrevizió sürgőssége mellett szólnak. November elsején lépett életbe az uj ipartörvény Fontos változások. — Az uj törvény ismertetése. iparosoknak ? Mit kell tudni az November hó 1-én lépett életbe az 1884. évi régi ipartörvény módosításáról! intézkedő 1922. évi XII. t. c., amelyre a köz használat az uj ipartörvény elnevezését alkalmazta. Az elnevezés, tulajdonképen nem helyes, mert ez a törvény csak novella-jellegü és nem öleli fel az ipari közigazgatás egész anyagát, hanem csak a képesítés kérdésére és a tanoncügyre vonatkozólag tartalmaz uj rendelkezéseket^. Az életbeléptetés közeli időpontjára való tekintettel a nagyközönség számára nem lesz érdektelen az uj ipartörvény alapelveinek és azon rendelkezéseinek ismertetése, melyek az eddigi helyzettel szemben újításokat tartalmaznak. A törvény alapgondolata a képesítés megszorítása azoknál az iparoknál, melyeket túlnyomóan kézműves jelleggel űznek. Ez kétféle módon történik.. Egyrészt megszaporodik a képesítéshez kötött iparok száma, másrészt az ipari képesítés megszerzéséhez a törvény uj feltételeket állapit meg. A tanidő, spgédi vizsgálat,, segédlevél, munkakönyv Eddiig a tanidő tartama nem volt meghatározva. Az uj törvény megállapítja, hogy az inas tanideje legalább két \ év, legfeljebb pedig négy év. Kivétel esi j kedvezmények a négy és hat középiskolát végzett, továbbá érettségit telt ifI jakra vannak megállapítva. Ha az inasí í tanidejét befejezte, az úgynevezett tanoncvizsgáló bizottság előtt segédi vizsgálatot tartozik tenni. Ilyen tanoncvizsgáló bizottságokat az ipartestületek, illetve ahol ipartestületek nincsenek, a szolgabírói hivatalok tartoznak alakítani. Az inas e bizottság vizsgálata alapján kapja meg a segédlevelet, melynek alapján viszont munkakönyvet válthat . ; A segéd önállósítása előtt két évet tartozik szakmabeli munkában eltölteni Ekkor kaphatja meg az iparigazolványát, illetőleg engedélyhez kötött iparoknál, melyeknél a megbízhatóság külön igazolása Szükséges, iparengedélyét. Az ilyen iparigazolványok és engedélyek birtokosai azonban csak az »iparos« címet viselhetik. Aki a »mester« cimet akarja viselni, annak külön vizsgálatra kell menni az úgynevezett iparos és mestervizsgáié bizottság előtt. Ezeket a bizottságokat a kereskedelmi és iparkamara alakítja meg. A' levizsgázott iparosok mesterleveleket kapnak, amely azonban nekik külön jogokat nem biztosit, csak magasabb szakmabeli képzettségüket bízonyitja. Megjegyzendő, hogy a törvény a szerzett jogokat tiszteletben tartja és a régi iparosok továbbra is viselhetik a mester cimet. A szakvizsga. Az iparosi- és mestervizsgáié bizottságoknak még egy feladatuk van, szakvizsga foganatositásával önállósághoz segíteni az olyan különös méltánylást érdemlő egyéneket, akik a viszonyok folytán más módon az ipari képesítsél nem szerezhették meg. Ilyenek a rokkantak, a hadifogságból visszatértek, hadiözvegyek,, állásukat elhagyni kényszerült közalkalmazottak, katonák sitbi. Szakvizsga letétele révén mehet át az iparos egyik iparról a másakra is. Az az állapot ugyanis, hogy. az egyik iparágban képesítést nyert Iparos bármely iparra külön képesítés nélkül átHoro és Zuru a két jómadár -mindenkit megnevettet az Apollóban. ma térhetett, november 1-től kezelve megszűnik . Szigorú intézkedésieket tartalmaz az uj törvény az inasok általános képzettsége ési iskolalátogatási kötelezettsége tekintet, ben. Iskolaköteles gyermeket tanoncnak szegődtetni és tanoncnak segédlevelet kiadni a tanonciskola végbizonyítványa nélkül 1 nem szabad. ; Egyéb rendelkezésekMinthogy a törvény kimondja, hogfi jogi személyek, tehát részvénytársaságok és szövetkezetek jövőre képesítéshez kötött ipart a kézművesség keretén belül nem űzhetnek, szükségessé vált annak megállapítása, hogy mi esik ezen a kereten tul, vagyis mi a gyár? Ennek definiálása nálunk most történt először a törvény végrehajtási utasításában. Eszerint gyár az olyan üzem, amely 1. legalább tíz alkalmazottat foglalkoztat, géppel dolgozik és termékeit kizárólag továbbelárusi toknak adja el; 2. ha másoknak üs ad el, a gyári jelleg előfeltétele a gép és legftliább 20 alkalmazott; 3. ha gép nincs, a gyári jelleghez legalább huszonöt alkalmazott szükséges. Kétségek esetén az érdekképviseffietek és az iparfelügyelő meg hallgatása alapján az iparhatóság dönt. A városok és községek iparűzését a törvény nem szünteti meg teljesen, de korlátok közé szorítja. A végrehajtási utasítás szerint a törvénynek intenciója az, hogy ilyen iparokat csak indokolt szükség esetén lehessen folytatni és a meglévő városi üzemek közül a feleslegesek fokozatosan megszűnjenek, üj kézmüvesjetlegü iparokat a városok a jövőben csak a kereskedelemügyi miniszter engedélyével kezdhetnek. Nagyobb közüzemek, pélldfául gázgyár és villanytelep létesítésének vagy átvételének természetesen nincsen akadálya. Ki mit vállalhat? A készítmények teljes előállítására segédszemélyzetet is alkalmazhat. Kárpitos tehát elkészítheti a késziLményéhez szükséges asztalos munkát, de rendelést önálló asztalosmunkára nem vehet fel. — Az ilyen tekintetben az iparos korlátozva nincs e célból más iparághoz kisegítő jellegű iparban az iparos tanonoot nem tarthat. Ugyanilyen megszorítás alá kerűi a kereskedők ipari tevékenysége is, akik rendeléseket vehetnek fel, ü!e önálló ipari munkát nem végezhetnek. A ruhakereskedő pélldlául vehet mértéket, de a munkát vagy igazítást tartozik képesített szabóiparossal elkészíttetni. • A céglábla. Minden kereskedelmi vagy ipari fog • lalkozást űző egyén tartozik üzletét, sőt vásári árusító bédéját is cégtáblával meg jelölni. A cégtáblának a valódi és 1 teljes nevet kéli tartalmaznia, csupán bejegyzett cégeknél' van megengedve az üzlettulajdonos nevétől esetleg eltérő bejegyzés Szerinti címnek a használata. Ez esetben azonban az üzlet bejáratánál egy külön kis táblán kell feltüntetni a cégtulajdonos nevét Ezek az elvek természetesen a törvény egész tartalmát távolról sem merítik ki s a törvény alkalmazásának módját annak az egyes iparokra és esetekre való, alkalmazását az igen terjedelmes végre —u, ii Vasárnap 3 1| 2 órakor Árendás zsidó. Este 8 órakor Hagy Anci felléptével $zei*encsetánc.