Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 222-247. szám)

1923-10-13 / 232. szám

1923. október 13. JSfYlRYIDÉg. — Meg harmincezer korona a Mídadi*. én fizetendő buza «ra. A buzaértékben fi­zetendő fö'dadónál az adóalap tudvalevően 30 ezer koronában van megállapítva ok­tóber 31-éig, vagyis foki földje után egy métermázsa búzát fizet adó fejében, csak 30000 koronát tartozik befizetni a mai 90 ezer korona körű' mozgó búzaárak mellett^ E'. a nagy kedvezmény azonban csak ok­tóber 31-éig van érvényben, azután uj megállapítás alá kerül az adóalap, mely a napiárakhoz fog igazodni, tehát lehet a jelenlegi triplája is. Jó tehát sietni a gaz. dáknak a földadó befizetésével, mert az adóalap felemelésének veszélyén kivüi még annak is kiteszik magukat, hogy a felemelt adó nyolc százalékát késedelmi kamat, liz százalékát pedig birság fejében kell megfizetriiök. — A munkapiac muH hell állassa _ Az országos munkaközvetítő hiva;a'ainál az elmúlt héten 2223 munkahelyet és 3152 munkaerőt tartottak nyitván. Á munkapiac helyzete léhát kedvezőtlen volt. Az egyes; munkahelyek szerint részletezett kimuta­tás szerint kedvező volt a helyzet Pécsett és Szombathelyen, normális Sopronban, az ország többi városaiban kedvezőtlen. — Buiyabeii jószágok eladás». A vá. ros kezelésében levő Burger alapítvá­nyi birtok guiyabeli jós '.ágál lománya nyil­vános árverésen eladás alá kerül. Az árve­rés ideje szombat, okt. 13. délelőtt 11 óra­kor. Az árverés helye a városmajor. — Vasúti díjszabási felvilágosítások A kereskedelmi és iparkamara érdekeltsége figyelmébe ajánlja, hogy a magyar vasutak díjszabásokat elárusító központi irodája, mely eddig a Kereskedelmi. Müzlim ke­retében működött, f. évi julí;us hó óta a Vasúti és Közlekedési Közlöny a magyar közlekedési vállalatok hivatalos lapja szer­kesztőségének vezetése alatt uj helyiségé­ben, IV. Dalmadi Győző-u. 3. Wodianer nyomda) folytatja működését. Az iroda az összes belföldi közlekedési vállalatok dij szabásail is árusítja. Vel (e kapcsolatos a díjszabás tudakozó és felvilágosító iroda mely mérsékelt díjszabás mellett nvujt felvilágosítást mindenféle díjtételek tekin­tetében. — A Bikur Choltm Izraelita Kézműve­sek egylete f. hó 14-én, vasárnap délután fél 4 órakor tartja évi közgyűlését, amely­re a tagokat tisztelettel meghívja a vá­lasztmány. Határozatképtelenség esetén a gyűlést 21-én tartjuk meg. — feiemelfék a gazdasági munk/bér­niegállapiló bizoüságok íagjájnaf Jijazását A hivatalos lapba megjelent földmivelés­ügyi miniszteri rendelet a szeptember hó 8-án kiadbtt rendelkezésnek s gazdasági munkabérmegállapitó bizottságok tagjai­nak díjazásáról szóló' részét (1. §. hatá­lyon kívül helyezi és további rendelkezé­sig magasabb díjtételeket állapit meg. — Az elnök 19000, á tagok 1280(7 korona díja­zásban részesülnek, mig a fuvarrészt kilo­méterenként 600 koronára emelték fel. A tagok és az elnök díjazása egy hónapra ese dékes. A rendelet október 7-én lépett életbe. — A marhalevél uj dijszöBás?. A m. kir. föídmivelésügyi miniszter legújabb rendeletében a marhalevelek díjszabását a következőkben állapította meg: egv darai) két éven felül lóról vagy marháról 100, egv darab két éven aluli csikó, vagy bor­jú 158, egy darab siertés 155,, egy juh, vagy kecske 152 korona:. A tulajdonjog átruhá­zása 30, az irányítás és leírás 20 korona lesz az uj rendelet szerint . — ISKOLAI GYERMEK PATENT­HARISNYÁK minden nagyságban és szín­ben óriási választékban legolcsóbban -vásá­rolhatók a Hungária Cipőáruházban, Nyir­egvháza, Zrinvi Hona-ucca 5. Int. lelefon 195. , ' — Angol hócipők és sár­cipők érkeztek minden nagy­ságban és formában, javításokat elfogad a Hungária Cipőáruház, Nyíregyháza, Zrinyi Ilona-utca 5. Telefon interurbán 195. morzi APOLLO MOZGÓ. Fix és FOX a két legújabb amerikai burleszk­szinész első fi'mjei Budapesten külön esemény és szenzáció,^amikből az egyiket: Mindenki tett, nincs tovább, — péntektől kezdve az Apolló Mozgó Nyíregyházán 7 és 9 órakor mutatja be. Ugyancsak egyidejűleg A pálinka, a várva­várt Zola regény is műsoron van az Apollóban Nyilatkozat. Minden félreértés elkerülése végett közöljük, hogy Nyíregyházán ,.A pálinka" cimü hatalmas Zola-regényt még egyetlen mozgó szín­ház sem mutatta be, habár A pálinka az egész országban a legnagyobb sikerrel került bemutatásra, ugy hogy a szomszédos Debrecen már háromszor mutatta be. Csupán a Városi Színház Mozgó hir­dette egyizben, da üzembeszüntetés miatt be nem mutathattä. Kiváló tisztelettel Apolló Mozgó. DIADAL MOZGÓ. Októbtr hó 13 án és 14 én, szombaton 7 és 9, vasárnap 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel: Egymil­liós bankrablás, kalandor detektív történet 4 felvonásban. Kisárő műsor: „LIZI, A FALUSI ÁR­TATLANSÁG", vígjáték 3 felvonásban. Október hó 15 én és 16-án, hétfőn és kedden 7 és 9 órai kezdettel: Sztp aSSZOny pan« Ziója, vígjáték 5 felvonásban. (Nyíregyházán elő­ször, megjelenés előtti kép.) Kísérő műsor: „FETTY MINT HŐS" burleszk. Október hó 17 én, 18-án és 19 én, szerdán, csütörtökön és pénteken 7 és 9 órai kezdettel: Szentivánéji álom, színmű 6 felvonásban. Főszerepben: Ray Vallon és Blanche Dergune. Kisérő műsor: Paris! divattörténet 1912. évtől 1923. évig. Ezenkívül: Látogatás a párisi állat- és növénykertben. (Nyíregyházán először, megjelenés előtti uj kép.) NYILT-TÉR. Nyilatkozat, Vásárhelyi Oyula az „Esti Kurir"-ban és ,,A Reggel''-ben személyem ellen irányuló támadást in­tézett. A cikkekben foglalt valótlanságokért és rágal­mazásért a birói eljárást megindítottam. Hefty Richárd, a Duna Lloyd vezérigazgatója. Női gummi hócipők minden nagyságban 75.000 K divatos szőrmeszárral 98.000 K Hungária Cipőáruházban Nyíregyháza, Zrinyi Ilona ucca 5. szám. Telefon interurbán: 195. ^IllllllllllllllllllllllllUlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllinillllllllUIUIlin^ = = 1 NÉPBANK l T. i NYl KEGYHÁZA H n | Elfogad 50.000 koronától | | bármily nagyságú össze- I | get heti gyiimölcsöztetésre | (kosztra). áthelyezése miatt faanyagszükségletét napi árnál olcsóbban | szerezheti be Lazarovits Miklós | fakereskedésében, Bethlen ucca végén, villanyteleppel szemben. 4476 5 Suhanesz Lajos bútorcsarnoka, Gör. kath. püspöki palota. Üilott telefen: 31». — Mtlhely telefem: «69. Ajánlja iáját kéMitménjtl mftbnWralt <a kárpitosmunkáit. 841«, ebédlő, ArliioH, ixalen, leányszoba, b$r bátorokban 6) •gytfb bátorokban legnagyobb Yálaazték. Nyíregyháza város kerámiai üzeme mii I i iii'inga— »M virágcserepeket, tűzálló agyagedénye­ket, dísztárgyakat, cserépkályhákat minden kivitelben. Raktár a Tűzoltó-laktanyában.„írás­beli megkeresések a Városi Üzemi Hivatalhoz intézendők. Telefon: 156. j

Next

/
Oldalképek
Tartalom