Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 197-221. szám)
1923-09-27 / 218. szám
1923, szeptember 27. jJSfiiRYICÉK. — A harapós kutya. ö zv. Zalhureczky Gyuláné debreceni lakos ez év junius 13-áti .Tiszadadán tartózkodott. Ezen a napon nevezettnek láncrakötött kutyája valamiféle állatot fogott, mire Zathureczkyné az udvaron tartózkodó Tálos István 71 éves tiszadadai lakost odahívta, hogy nézze meg, mit fogott a kutya. Az öreg Tálos gyanutlanul ment oda azonban vesztére, mert a kutya combon harapta. Ez ügyben most volt a törvényszéki főtárgyalás, melynek során az ügyész elejtette a vádat, s igy a törvényszék megszüntette az eljárást özv. Zathureczky Gyuláné ellen, aki az orvosi költségek megfizetését vállalta. — .Mé^is kicseré'ik a románfjájjun le. fogott magyar politika? foglyokat. Nagyvár radrói jelentik: Nagyváradra érkezett *Burileau küülgyminiszteri osztálytanácsos, aki áz ügyésszel folytaiolt megbeszéléseket a magyar politikai foglyok kicserélése ügyében. Nagyváradról Aradra utazik, majd onnan az összes erdélyi fogházakat járja végig ós körútja végéve: a történt provizórikus megegyezés alapján mégis megindul a magyar román politikai foglyok kicserélési akciója. (KEK.; — A tiszteletdíjai nyert ie.gsdebJ) kalász huaainagvábói vásárolhatnak a szabolcsi gazdák. Tomory Zoltán szabolcsi birtokos a debreceni Legszebb Kalász kiállításon dijat nyert. Tomory gyönyörű kalászait a Tiszántúli Kamara tiszteletdijával tüntették ki. Most sokan fordulnak a kitüntetett gazdához, hogy a jutalmat nyert kalászok búzájából vetőmagot vásároljanak. Tomory Zoltán értesülésünk szerint mig a készlet tart, átenged vetőmagot a hozzáfordulóknak a nemesített tiszta vidéki búzából, mely átlagban kat. holdankint 16 métermázsát hoz. A vevő saját zsákjában mázsánkint a budapesti 78 kilogrammos tőzsdei árra 25 százalék ráfizetéssel veheti át a búzát. Tomory Zoltán cime : Szabolcs. U. p. Balsa. — Orvosi hir. Dr. Roseinvfcsser Sarolta rendelését Ér-ucca 4- szám alatt ((Nyirvizpalotával szemben) megkezdte. — Rendet :Női és gvermek betegeknek délr után 2—6-ig. . - 3x — Szenzáció a Divat Szalon legutolsó száma. Sok íjivatkép, szépirodalom,, in. gyen szabás-iv. Kapható az JJjságboltban. csak az Apollóban mörülő Törekvés védelem. (15 p.) Glück ívelt szabadrúgását Babka biztosan fogta. Törekvés támadás offsaeiden akad meg. Palitz lövését Svéd fogja. Cicka kidolgozott labdája kapu mellé jut. Palitz tiszta helyzetben fölé ló. Sajti félpályáról lő, Svéd nehezen véd, majd Fodor lerohanása fölé lövéssel végződik. 40. percben Blau I. sérülése miatt szünetel a játék. Fehér hibáz, Palitz lövését bravúrosan védi Svéd, majd következő lövését a kapufa mentj. Mezőnyjátékkal végződik a félidő. Durva mezőnyjátékkal indul a II. félidő és csak Palitz lövésében jut kifejezésre a Törekvés fölénye. Majd Cicka lefut és a 16-os sarkáról szépen helyezett gólt rug (1:1). Damunak alkalma nyilik a vezetés megszerzésére, de 16-os szabadrúgása kapu fölé jut. Majd Blau kidolgozott labdája Csákóhoz, innen Cickához kerül, aki azt a tétovázó Babka mellett a hálóba lövi. Majd Fodor rúgja a 3-ik gólt. Ettől a góltól kezdve felbomlik mindkét csapat — sérülések egymásra következnek. Palitz faultja miatt Buse vezetőség berohan a pályára és a mérkőzés sima lebonyolítása érdekében a rendőrtisztviselő is beavatkozik. Budaváry mellélő (32. p.) Összefutás a Buse kapu előtt mindkét csapat egv csomóban, fcokacsörgés hallatszik eredményül a labdát magához kaparintó arcába rug — Fehér ! Budaváry szép szabadrúgását Damu a gólba nyomja. (3:2.) Durva és kíméletlen harc folyik az egyenlítését, 42. percben 11-es a Buse ellen, de Budaváry kapu fát lő. Végre az utolsó pillanatokban Palitz lábheggyel lőtt lapdája meghozza a kiegyenlítést. A Búséban Svéd, Friedmann, Glück Fodor voltak jók, mig a Törekvésben csak Budaváry és Palitz III. elégítettek ki. Rossz volt Fehér, Szniiku nem való az első csapatba. Buse : Svéd, Blau IL, Friedmann I. , Friedmann IL, Glück. Reinitz, Fodor, Ker| tész (Kohn) Cicka, Csákó, Blau I. Törekvés : Babka, Damu, Budaváry, Sajti, Palitz. Tímár. Károlyi, Gerda, Fehér, Palitz, Szmiku. Kellemetlenül hatott a fanatikus közönség ízléstelen viselkedése. Kissé prélytejen, de elfogulatlan bíró volt Kondor. (~er.) Nyíregyházi Törekvés S. E.—Berettyóujfaliiti S. E. 3:3 (1 :0.) Az a nagyszámú közönség, amely szép játék reményében kereste fel a bujtosi sporttelepet, alaposan csalódott. Mindkét csapat ugyanis oly szánalomra méltó primitiv játékot mutatott, hogy az a legnagyobb aggodalommal kell hogy a football rajongóit eltöltse. Egy egészségesen "átgondolt akciót sem láthattunk és ami még a legkétségbeej"tőbb, hogy a tudást durvaságokkal akarták pótolni, és csupán a biró erélytelenségén múlott, hogy mindkét részről kiállítás nem történt. A durvaságokban különösen Damu járt elől. Két lélekkel, testi erő latbavetésével, technika híjával játszó csapatot láttunk és a mérkőzés nivója az »Előkészítő« osztály nívójának sem felel meg. Rendszertelen, »rugd előre, szaladj utána«, magas labdákkal játszás adják a csapatok stílusának jellegét, ha ugyan stílusról egyáltalán beszélni is lehet. A játék fél 4 órakor Kondor sípjelére kezdődik és máris van eredmény, ugyanis a kornert Palitz I. védhetetlenül a gólba fejeli. (1:0.) Gól ytán szinte mezőnyjáték következik, melyben jórészt a Törekvés van fölényben. Majd az indiszponált Damu hibájából Cicka jó helyzetbe jut, de fölé lő. Majd •egy lendületes Buse támadást szerel a töT KÖNYVEK KÖTÉSÉT a legegyszerűbbtől a legdíszesebb kivitelig készíti T Jóba Elek könyvnyomdája és könyvkötészete, Nyíregyháza, Széclienyi-it 9. szám. — Telefon szám 139. Köszönet. Mindazoknak, akik felejthetetlen, drága ií> uram temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, — ugy boldogalt uram kartársainak, mint a Szeressük Asztaltársaság mélyen tisztelt tagjainak hálás köszönetet mondánk. özv. Noszágh Györgynó és gyermekei. KEVE Mezőgazdasági Hitelintézet és Iparfejlesztési R.-T. Budapest, V., Nádor ucca 20. Elfogad megbízásokat terraényértékesitésre minden mennyiségben. Mezőgazdasági hitelt nyújt kedvező feltételekkel. Mezőgazdasági többtermelés és iparfejlesztés. 422110 Apolló Mozgó Szeptember 2«-án, 27-én, 28-án, 29 én és 30-án, szerda, csütörtök, péntek és szombaton 7 és 0, vasárnap 1/2 4> V* 6) V* 8 é s Vi 10 órakor: Leánybecsület drámai történet 6 felvonásban. Rendezte: Lajthay Károly. Főszereplők: Hanny Reimwald, S. Fáy Szeréna, Fenyő Emil, Szőreghy Gyula, Fehér Gyula, Szécsy Ferkó, Halmay Imru3, Pintér Imre. Óriási sikert elért idei magyar film! Ezenkivül: Falkavadászat, a Kormányzó úr részvételével. Eredeti felvétel! Jön! P. MENICHELLI Jön! Diadal Mozgó Szeptember 26.' és 27., szerdán és csütörtökön 7 és 9 órai kezdettel Szigorúan csak felnőtteknek! Lya Mara főszereplésével: SZANIN Arcubasew világhírű regénye filmen, 5 felv. Kísérő műsor: Chaplin a kivándorló Mindenkinek élénk emlékezetében van még ez az óriási érdeklődés, amellyel Arcubasew e müvét, annak elkobozása után milliók és milliók keresték. A regény, melynek témája a modern emberi indulatok mesteri megfigyeléséből van véve, miután a cenzúra azt újból engedélyezte, rengeteg példányban fogyott el. Egész bizonyos tehát, hogy e megfilmesített regény Nyíregyháza közönségét is meghódítja. r Nyíregyháza vár os ke rámiai üzeme. ————— 1——— Készít: virágcserepeket, tűzálló agyagedényeket, dísztárgyakat, cserépkályhákat minden kivitelben. Raktár a Tűzoltó-laktanyában... írásbeli megkeresések a Városi Üzemi Hivatalhoz intézendők. Telefon: 156. j