Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 197-221. szám)
1923-09-22 / 214. szám
í923. szeptember 22. J ftimimf iKeszközökkei folyik a csel 1 esi les és ezzel! szándékosan akarják széllépni azokat az erkölcsi kötelékekel, amelyek az elszakadt evangélikus magyarokat az anyaországhoz fűzik. Az evangé'«kusok sérelmei Mint az evangé ikusok nagy sérelmét említette még fel Gaduly püspök, hogy a | főrendiházban a katholikusokkal szemben hát : i'ányhan vannak;./ Általánosságban ugy ér. zi, hogy Magyarországon az evangélikuso,kat mostoha gyermekként kezelik és addig, mig a kathoücizmus telten g v az evangélikusokkal szemben csak szükkeblüsé. i a paszta Inak. Ezt a mellőzést minden vonaton érzik és az ellen tiltakoznak. Belső egyházi ügyekel tárgyait még a kerületi közgyűlés. Az iíjuság demonstrációja A lisizai ág. liitv. .egyházkerület vezeI őségé közgyűlésén és azután is lelkes ünneplések között elismeréssel és hálával adózott Miskolc város polgármesterének tanácsának és törvényhatósági bizollságának azért a megértő támogatásért, mely. Ível lehetővé tette, hogy az egyházkerület Eperjesről menekült ősi főiskolája, a jogakadémia, az államsegély megvonása uátn is fennmaradhasson. Az ünneplés már kedden este kezdői, előtt, a jogakadémia ifjúságának lelkes, közvetlen demonstrációjával, mely alkalommal elsősorban Geduly Henrik püspöknek és Zeíenka Lajos egyházkerületi felügyelőnek köszönte meg Radda Gyula jogászelnök az akadémia fennmaradásáért kifejtett fáradhatatlan tevékenységüket, majd a városháza elé vonult a jogakadémiai ifjúság lampionos menete és ill Koppányi Dénes alelnök fejezte ki a joghallgatók háláját és elismerését a városi tanácsinak. A lanács részérői Nikell József polgármester helyettes válaszolt és bizlositolla a jogakadémia ifjúságát a város l o v á b b i támoga t ásá r öí. Köszönet Miskolc városának Az egyházkerületi közgyűlésből Geduly Henrik püspök és- Zeíenka LajoS főfelügyelő vezetésével küldöttség ment a városházára, hogy az egyházkerület háláját és elismerését tolmácsolja a város vezetőségének . és a törvényhatósági bizottságnak a jogakadémiával szemben kifejteit áldozatész magatartásukért. A küldöttséget a közgyűlési teremben fgoadta a városi lanács. Geduly Henrik püspök üdvözlő szavaiban rámulatott arra, hogy történelmi időket élünk, melyeknek minden válságától, minden keserűségei közül csakis az emelkedettebb szellem,' tisztul tabb felfogás visz ki a boldogabb idők fel. Miskolc város törvényhatósági bizottságát is ilyen magasabb érkö,csi •szempontok, megértő szeretet és hazafias érzés vezette, amikor ritka áLlozatkésjségi get sietteti az ev. jogakadémia megmentélésére. A tiszai ev. egyházkerület mai közgyűlése értesülve arról, milyen lelkes melegséggel karolta fel a város a jogakadémia ügyét, elhatározta,, hogy háláját küldöttség utján fejezi ki a lanács elölt, hangsúlyozva, hogy nemcsak a városnak, elsőrangú érdeke a jogakadémia fennmaradása, de óriási csapást jelentett volna i az ősi főiskohi beszüntetése ill, a triano- i ni határok közelében, a magyar kultúrára is. M'.WW !l-E*. - Üli- III. n Wi " mi Ii->ir m—I— A városi tanács nevében Nikell József polgármester helyettes válaszol! a püspök szavaira, melyet a tanács mély megindultsággal fogadott, mert nincs hozzászokva, hogyha valamely közügyet a köz javára intéz el, azért külön is hálában és elismerésben legyen része. A városi tanács tagjai szerény munkásai a közéletnek és azt az evangéliumi tanítást tartják szem előtt, hogy ne tudja a le 1 ml kezed, mit csinál a jobb! Természetesnek, magától értetődőnek találták, hogy a városnak mindent el keli "követni a jogakadémia fennmaradása érdekében, mert bűnt,, halálos vétket követett volna el Miskolc, ha ezt az intézményt elbukni, megszűnni engedte volna. A városi tanács nevében is újból kijeleni, hogy a város, amennyire anyagi ereje engedi, továbbra is a legriathatósábban fogja támogatni a jogakadémiát, melynek müköj<lésére áldást kér. Az üdvözlő beszédek elhangzás aután Geduly Henrik püspök arra kérte a poI|gármesterhelyeltesl, hogy a város a felajánlott hat millió korona évi 'segély helyeL három tanszék mindenkori állami színvonalú fenntartásának költségeit vállalja magára. Semmi kétség sem lehet az iránt, hogy most, a sárospataki akadémia megszűnése ut4n Miskolc közönsége kétszeresen átérzi a jogakadémia fennlartásár nak feltétlen szükségességét és megajánlja az ev. kerületi közgyűléstől kért hozzájárulást. A Városi Színház már október 5-én megnyílik. Az átalakítás befejezés előtt áll. — A megnyitás ünnepélyes keretek közt történik. — Az aradi vértanuk ünnepén az „Elnémult harangok" kerülnek színre. — Paratlanul nagy az érdeklődés az őszi szezon iránt, Nyíregyháza, szeptember 21. A Nyirvidék tudósítójától. A Városi Színházban kettőzött erővel folyik a munka, hogy az átalakítás október 5-ére, a szini szezon megnyitása napjára befejezést nyerjen. A legnehezebb munka már el is készült. A zsinórpadlás tetőzetet kapott. A mennyezet ragyogó fehér, az emeleti ülések osztopzata mellvédje is fölvette pompás uj köntösét. Valósággal megifjult a nézőtér és valóban szerencsés megoldás, hogy a nyomasztó és sötétítő barna színeket a fehér és drapp színek üde tónusa váltotta fel. Valósággal megnagyobbodott a színház belső világa. Mig a színház ujjá varázslása befejezés felé közeledik, erősen készül a- társulat is az uj szezonra. A társulat t'áaknem teljesen uj tagokból áll, közöttük a nyíregyháziak kedvelt baritonistája, Szalma Sándor. Az újonnan bemutatkozó művésznők közül Arányi Manci arcképét a mult heti Színházi Élet bői ismerték meg a nyíregyháziak. Az őszi évad megnyitóját véglegesen október 5-ére tűzte ki a direktor, aki jelenleg _ Halason fejezi be előadásait. Október 5-én j egy általánosan kedvelt operettel, a Cigánybáróval nyilik meg a színház. Thália m.egujult templomának kapunyitása ünnepélyes, keretek között történik. A megnyitóra Dr. Sasi Szabó László a Nyirvidék főszerkesztője alkalmi prológot irt, amelyet Bihari László, a társulat drámai művésze fog előadni. A prológ után a városi tanács képviselője mond beszédet s átadja a színházat az átalakításért annyi áldozatot hozó, lelkes direktornak. Heltai Hugónak, majd fölhangzik a Cigánybáró szépséges Strauss-muzsikája. A második napon, október 6-án, az aradi vértanuk emlékünnepén, amelyet Nyíregyháza város közönsége minden évben hazafiúi kegyelettel ünnepel meg, a társulat a most elhunyt irónak, Rákosi Viktornak szomorúan aktuális regényéből, az Elnémult harangokból irt drámát hozza színre. Az eddigi tervek szerint erre <az estére Heltai Hugó Gaál Gyulát, a Nemzeti Színház miivészét nyeri meg vendégszereplésre. A ragyogó tisztára varázsolt színház iránt rendkívül érdeklődés mutatkozik a közönség körében s a bérleteket csaknem teljes mértékben lekötötték. Reméljük, hogy Heltai társulata ezt a páratlan érdeklődést a vidéken lehető legjobb előadásokkal hálálja meg és tartja életben. A szatmármegyei községek is részt akarnak venni a szeptember 30-ikí Levente ünnepen. Nyíregyháza, szeptember 21. A Nyirvidék tudósítójától. A vármegyei Testnevelési Bizottság tegnap délután Tóih László dr. vármegyei főjegyző elnökletével ülést tartott, amelyen kiderült, hogy szeptember 30-án Nyiregyházánrendezendő nagy Levente athletikai nap iránt a legmesszebbmenő reményekre jogosító általános érdeklődés mutatkozik. A nagy. nyíregyházi sportnap hire megmozdulásra késztette a szomszédos Szatmár községeinek Levente Egyesületeit is és több közülük engedélyt kért, hogy a szabolcsi községek ifjainak demonstratív felvonulásán és mérkőzésén részt vehessen. A testnevelő-bizottság természetesen a legnagyobb örömmel fogadta a lelkes szatmáriak' együttműködésének hirét. A szeptember 30-iki sportnapra már négyszáznál több Levente-tag jelentette be részvételét ugy, hogy a testnevelési bizottság intenciója a teljes mértékben valóra fog válni. A sportnap előkészületei széles mederben folynak. A napokban küldik szét a vármegyébe a meghívókat és plakátokat. Készülnek az oklevelek és az érmek is, hogy kitüntessék a legkiválóbb szabolcsi község ifjainak sportegyesületét. o" & w 'ffT* t? ír* w* ioL^9JUSÍMK%Mím JL OLVASNI, IRATKOZZON BE AZ ÚJSÁG HOLT MODERN | RÖLCSÖNKÖNYVTÁRÁBA I R'.nHMMMM OftaMNIgM I— tMMBM Iskolai gyermekcipők és harisnyák minden színben és nagyságban óriási választékban raktárra érkeztek Hungária Cipőáruházban Nyi egylréze, Zrínyi Ilona-utca 5. Telefon interurbán; 195, szám.