Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 172-196. szám)
1923-08-05 / 176. szám
JítfflXXBM1923. augusztus 5, A mozdonyvezetők elnöke nem óhajtotta a sztrájk alkalmazását. Egyes mozdonyvezetők már jelentkeztek szolgálatra. — A Voge küldöttsége a kereskedelemügyi miniszter előtt. /.A szegedi, miskolczi és pécsi üzlelvefte tőségek lerüívlén lenn tartják a forgalmat m szombathelyi és debreceni üzletvezetőség területén eddig semmi változás nem állott be a sztrájkban. Elterjedt tcves hírek szerint a Máv. igazgátósága és a sztrájkoló mozdonyvezetők között tárgyalások indultak meg. — Illetékes helyen kijelentették, hogy ily tárgyalások nem vétettek fel, nyilvánvalóan tendenciózus hírek ezek. A Máv. igazgatósága már csak annyiban, sem tárgyalhatott a Mozdonyvezetők Országos Szövetségének tagjaival, mert a kormány felfüggesztette működésűket, sőt a szövetség feloszlatása iráni is megtette az intézkedéseket. A Máv. igazgatósága utasította illetékes ügyosztályait, hogy a mozdonyvezetőket a munka felvételére liivják fel/Közölte egyben az igazgatóság azt is, hogy intézkedés történt a munkába átlók védelmére. A vasúti forgalomban egyébként változás e pillanatig még nem állott be. A sztrájk tovább tart s a forgalmai szükség vonatokkal látja el a Máv. Budapestről Nyíregyházára naponkénl G óra 50 perckor indul szükségvonat. Szerencsről indul Nyíregyházán át Debrecenbe 13 óra 08 perckor. Debrecenből indul Nyíregyházára 20 óra 30 p-kor. A nyíregyházi állomásról induló szükségvonatok menetrendjét már tegnapi számunkban közö'lük ,azonban természetesen maga a Máv. sem garantálhatja, hogy ezek a vonatok pontosan ezeken az órákan indulnak, mert minden alkalommal jöhet közbe olyan akadály, mely meggátolja a vonatok tervezett időben való indulását. Szeptemberben lesz Belgrádban a dunamenti államok hajózási konferenciája. A konferencián végleg rendezni kívánják a szabad duna nemzetközi hajózási viszonyait. — Részt vesz a konferencián Aus/tria, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia. Bulgária és Románia. — Hajózási konvenció készül az Alduna menti államok között. — Döntés várható a Vaskapu kö'ös költségen való szabályozásában. A Dunahajózás kérdése ránk nézve nem egyszerű kereskedelmi kérdés csupán, kiuönösen azóta, hogy nyilvánvalóvá lett, miszerint Magyarország a Dunán át tengeri kijárathoz juthat és elvesztett Fiuménkat Budapest is képes lesz helyettesíteni. Érthető tehát, hogy a kormány sürgősen kívánja rendeztetni a Duna körű; bonyolódott összes nemzetközi kérdéseket, amiért javaslatot tett a kérdésben érdekelt államok kormányainak arra, hogy a függő kérdések letárgyalása céljából még ez évben tartsanak konferenciát. Az intervenció sikerrel járt. A Dunamenti államok egy előzetes értekezleten megállapodtak abban, hogy a hékeokHiányokhoz csatolt Dunaszerződés keretein belül! függőben levő kérdések végleges rendezé se ügyében szeptemberben konferenciára küldik ki Belgrádba megbízottaikat: A szeptemberi konferencia magyar anyagára vonatkozóan illetékes helyen a következpk szerint informálták munkatársunkat: — A magyar kormány fontos érdekei- . re való tekintettel javaslatot! tett a du- ( namenti államok kormányainak arra, 1 hogy a Duna-kérdések végleges rendezése ügyében sürgősen tartsák meg a már úgyis régóta tervezett és pótlikai momentumok miatt halasztó konfereaciál, aminek megtartására egyébként a békeszerződések is kötelezik a Duna-államokat. Aztán a társaságközi megállapodások is elkészültek már a legutóbb Bécsben tartott hajózási értekezleten, amelyen az állami delegátusok hivatalosan csak annyiban vettek részt, hogy közvetítették kormányaikhoz a dunamenti államok hajózási értekezleten, amelyen az állami delegátusok hivatalosan csak annyiban veitek részt, hogy közvetítették a kormányaik hoz a dunamenti államok hajózási társaságainak jegyzőkönyvbe lefektetett megállapodásait. — Az államközi konferenciának most két feladata lesz csupán: elismerni és ratifikálni a magántársaságok társaság&özi megállapodásait és az alidunai államoknak egymásközi megállapodni a Vaskapu szabályoztalásának anyagi feltételeiben. Mert az összes egyéb kérdések, tehát a Dunaha józás nemzetközi szabályozása, az egyes álla ni területeken való nemzetközi kíkötőépitkezés lehetősége stb. mind világosan benne foglaltatnak a békeokmányokhoz csatolt Duna-szerződésben ,ezek felett vita ilyenformán nem indulhat. — A függő kérdések végleges rendezése egyformán fontos minden ország részére, de égetően sürgős magára az európai nemzetközi kereskedelemre nézve, a mely a Dunán találja meg legközvetlenebb és legolcsóbb közlekedési eszközét a balkáni és a még keletibb piacok felé. — Terim szeles, hogy a Duna hadihajózása nem tarlozhatik a szeptemberben összeülő belgrádi államközi konferencia elé. Olyan kérdés cz, aminek rendezésébe feltétlenül bele akar szólni a Nemzetek Szövetsége, különösen most, amidőn a legnagyobb szabású propaganda folyik az általános lefegyverkezés érdekében. — Bennünket magyarokat a Duna-kér dés fontos gazdasági szempontból érdeiákel. Mi azzal, hogy megcsonkittatásunkkat tengeri kijárat unka l is elveszilétlük, de iparúnk, mezőgazdaságunk és kereskedelmünk még mai állapotunkban is fejlődésképes, csak a Dunán juthatunk bele a világgazdaság vérkeringésébe, különösen, hogy nyilvánvalóvá lett, hogy a Vaskapu kellő szabályozása után a Fekete tenger parti járatú hajói minden körülmények közt Budapestig feljöhetnek. — Fontos ránk ,hogy ezt a geográfiai poziciót ki is használhassuk kellőkép. Óriási botrány József főherceg kirabolt kistapolcsányi kastélya körül. Prágából jelentik: Csehszlovákiának olyan poétikai ^otránya van most a József főherceg kirabolt kistapolcsányi kastélyával kapcsolatban, amilyenhez hasonlót keveset! találni a botránykrónikákban. Egy tekintélyes koalícióban résztvett pártlap súlyos vádakat emelt Mifcsura miniszter ellen, akit a prágai kormány az uj állam megszervezése után teljhatalmú diktátorként küldött a Felvidékre. Micsura miniszter ilyen minősegében József főherceg kényszergazdálkodásra fogott kistapolcsányi birtokán rendezkedett be, még pedig ofykép, hogy megparancsolta a birtok és kastély gondnokának, Masarvk i o - »Mihálynak, hogy a legdrágább bútorokból bét szobára való berendezést állítson öszsze számára. Az így kiválasztott bútorokat kiegészítette viflamoscsillárokkal, selyem leritőkke', teljes ezüst evőkésztetekkel, zongorával, képekkel és fegyverekkel. — Mindezeken kívül elvitetett a kastélyból ezerhatszáz palack csemegebort és konyakot. Az uradalom lovait a maga hasznára bérbeadta, az erdőben vadászatokat rendezett. Tejet, gyümölcsöt és egyebeket az uradalom ingyen szállított részére. A botrányt bírósági útra terelte a miniszter, de a tárgyalások során a koronatanú, Massaryk Mihály, aki egyébként a köztársaság elnökének' rokona, a miniszter ellen nyilatkozott kihallgatásakor. A hatalmas botránynak súlyos" politikai következményei. .(KEK.) Körbe-Körbe vígjáték 5 felvonásban és Vily-Drill vígjáték 2 felvonásban a Diadalban. hurka-kolbász estély szombaton este a Boc3kay~ vendéglő kerthelyiségében. Elsőrangú cigányzene! — Kitűnő italokí OllXic ipest, augusztus 4- Alii. A Mozdonyvezetők Országos Szövetsége Intézőségének a rendőrségen előállított és őrizetbe vett tagjai kihallgatásuk alkalmával azl mondották, hogy a sztrájk kimondását nem proponálták s a sztrájk kimondása a mozdonyvezetők akarata eftenére történi. A sztrájk kimondása után csak azért vállaltak tisztséget a sztrájkbizottságban, hogy a sztrájkoíőkat a rend megzavarásától visszatartsák. Tegnap este a sztrájkbizottság tagjai kijelentették a főkapitányságon, hogy Sarkadi elnök nem óhajtotta a sztrájk alkalmazásai, sőt a munka azonnali leivé leiére szólította fel a sztrájkotokat. A Voge küldöttsége tegnap délután felkereste AValkó Lajos kereskedelemügyi minisztert s a küldöttség nevében Horváth Gergely, jCzigány Sándor és dr. Valló Frigyes ismertették a kívánságaikat.. Előadták, hogy juiíiis 3-án 80—115 százalékos fizetéstöbbietre kapták rendeletet, azonban a ténvleses kifizetést csak t O | július 23-án foganatosították. Kívánják, hogy az igv támadt értékkülönbözetet részükre térítsék meg. Kívánják ezenkívül azt is, hogy munkásruhát és munkásbakkan osót adjanak. iWaíkő Lajos megígér te, hogy vizsgálat tárgyává teszi kérelmüket és teljesen azon lesz, hogy jogos kívánságaik a legmesszebbmenő mértékben teljesítésre találjanak. A küldöttség a miniszter válaszát megnyugodva vette tudomásul. A Máv. igazgatóságának értesítése szerint már szűnő félben van a vasutasok sztrájkja, amennyiben Budapesten már egyesek jelentkeztek szolgálatra.