Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-17 / 135. szám

4 JÍYIEEIDÉK 19%3. juntos 17. Qömbösék kiválnak az egységes pártból. A fajvédő politikusok az Ébredőknél keresnek helyet. — Törekvéseiket társadalmi uton akarják megvalósítani. Budapest, junius 16. Magyar Hirlap irja. Az a tisztulási folyamat, 'melyet a miniszterelnök az egységes párti vacsorán indított meg, most bontakozik kí a maga teljes valóságában. Bethlen Is,tván gróf fél­reismerhetetlen módon közölte a fajvé­dőkkel kormánya álláspontját s valószí­nűleg még egy ízben alkalmat fog keres­ni arra, hogy Gömböséknek tudomására hozza megmásíthatatlan elhatározását. — Ennek első folyománya az lesz, hogy, Göm bös éknek el kell hagyniok az egységes pártot. Arra számítanak hogy a fajvé­delmi ügy liquidálásának folyamatát Göm bös maga fogja megkezdeni. Mértékadó helyről nyert értesülé­sünk szerint Gömbös és néhány társa ki­lép az egységes pártból. Gömbös reméli, hogy sokan fogják követni. Ezzel az op­timista felfogással szemben azonban az lesz a tény, hogy mindössze 6—8 ember követi Gömböst a kilépésben. Wolff Ká­roly és pártja külön váltak Gömbösilóig mert ők csak a városi politikában akarják megtartani további egységüket. Wolff ki­jelentette, hogy mióta a külföldi ut meg­győzte őket arról, hogy mily nagy szük­ség van a konszolidáció politikájának ápo­lására, Bethlen melleit állanak s kijelen­tik azt is, hogy mindenkor elítélték a szélsőséges politikát. A kormánytól mindössze azt fogják kívánni, hogy nyújtson biztosítékot az erősebb politika vitelére. Vele együtt az egységes pártban maradnak Csilléry és Buday Dénes. Gömböst követik a kilépés­ben Bénárd, Zsirkay, Eckhard Hegedüsl György, Hir György, Bodó János és Kiss Menyhért. Az egységes pártból kilépő jobb szél­sőségesek társadalmi egyesületek kereté­ben akarják programjukat tovább vinni. Erre legalkalmasabbnak az Ébredő Ma­gyarok Egyesületét tartják. Pálóczy Hor­váth ugyanis a legközelebbi választmányi ülésen lemond országos elnöki lisztéről s s helyére Eckhard Tibor szeretnék ültetni. Ez a választás dokumentálná az Ébredők és a Gömbös csoport egyesülését. Az ÉME wezetésében Gömbös, Héjjas és Kiss Menyhért vennének részt. Kedden a nemzetgyűlés csak formá­lis ülést tart. Megállapítják a szerdai ülés napirendjét, melyre az indenmitási jaVaís«­latot is kitűzik . Egyhuzamu munkaidő a postán. A kereskedelmi és ipari érdekeltségek javaslata. — A posták délutáni szolgálatának megszüntetése van tervbe véve. A posta és távírda vezérigazgatósága a tervbevett létszámcsökkenés miatt a posta szolgálati idejének redukálásáraké szül, egyben az egységes munkaidő életbe­léptetésére, ami azt jelentené, hogy a postán csak kora délutáni órákig lenne hivatalos idő és a délutáni szolgálatot megszüntetnék. A tervezett létszámcsökkenés követ­keztében szükségessé vált postai r cformok életbeléptetésével kapcsolatban átszerve­zik a postahviatalok egész adminisztrá­cióját. A reformok megvalósítása előtt a posta és távírda vezérigazgatósága átirat­tal fordult a kereskedelmi és ipari érdek­képviseletekhez és őket véleményadásra szólitolíta fel. Az Országos Magyar Kereskedelmi Kisebb hirek. Budapest, junius 16. (M. T. I.) Julius 24-től kezdődől eg az Államvasu­tak személydijszabása 100 százalékkal, a te­heráruk díjszabása pedig 50 százalékkal emelkedik. ) Holnap délelőtt a Margitszigeten 220 tisztet és 1550 altisztet és közlegényt avat­nak vitézzé. Szabolcsvármegyéből Olchváry Pál kormányfőtanácsos és Virányi Sándor je­lennek meg a törvényhatóság képviseletében. Dóbé Nándort bűncselekményei mi alt újból letartóztatták. Jelenleg bigámia, 14 rendbeli csalás, 4 rendbeli sikkasztás, lo­pás, magánlaksértés, könnyű testi sértés miatt vonják felelőségre. A bolgár kormány fogadta a dipiomá­ciai testület tagjait s a külügyminiszter kijelentette, hogy Bulgária békét akar (ugy a nagy antant államaival, mint a egyesülés most teljesítette a postaigazgató ságnak ezt a kérését és részletes eiaborá­tumban fejti ki, hogy ha a tervezett refor­mok elkerülhetetlenek, akkor legalább ugy osszák be a posta szolgálati idejét, hogy az a kereskedők, iparosok, bankok és hivatalok munkaidejével összeegyeztet­hető legyen. Javasolják egyben, hogy osszák kör­zetekre a postahivatalokat, olyformán, bogy egy-egy körzeLben négy-öt postahi­vatal legyen, melyek felváltva teljesítené­nek permanens szolgálatot. A posta ve­zérigazgatósága a hivatalok uj munka­rendjéről csak akkor dönt, ha a felszóli­toít kereskedelmi és ipari érdekképvisele­tek javaslatait mind áttanulmányozta. szomszédokkal. — Másik törekvése a béke megóvása mellett az lesz, bogy eleget te­gyen fennálló kötelezettségeinek. A bolgár kormány visszahívta belgrá di és párisi követeit, akik Sztambuiinszki­nek odaadó hívei voltak. A Kristóf-téri gyilkosságban tovább nyomoz a rendőrség. Megállapítást nyert, hogy a tettet hivatásos betörők hajtották végre. A rendőrség oly értékes nyomra buk­kant, hogy a tettesek kiderítése rövid idő kérdése. A legújabb húsárak Nyíregyházán. Az Árvizsgáló Bizottság szombati ülésé­ben újra megállapította a nyíregyházi hús­árakat. E szerint a sertés, borjú és marha­hús irányára 1700, a szalonnáé és hájé 2200, zsiré 2500 korona kilogrammonkémt. Ma délelőtt futottak át a tura­autók Nyíregyházán. Ma reggel szokatlan élénkség uralko­dott a Bákóczi—debreceni utcákra terje­dő útvonalon, izgatott gyermekek s kí­váncsi piaci árusok és vásárlók álltak szinte tömör sorfalat, hogy szemlélői te­hessenek a turaautózók Nyíregyházán valói átvonulásának. Az első autó, József főher­i ceg autója, mtiy a versenyt Magyarorszá­' gon keresztül Vezeti, pontban léi 9 óra­kor futott el a városháza előtt. Utána 10 perc múlva 1—2—5 perces egymásután­ban érkeznek a versenyzők gépkocsijai. ; Az első versenykocsi 9. számot viselte, utána közvetlenül a 3, majd a 13 és 12. számú kocsik jöttek. Délelőtt fél 12 óra­kor jött az utolsó kocsi. A kocsik ma délután 4 órakor futnak be a célponthoz, Budapestre, a Tattersalba. Az úttesten a rendet példásan a rendőrség tartotta fenn ugy, hogy az átvonulás semmi zavarral sem járt. Tőzsde. Budapest, junius 16. (M. T. I.) Zürichi nyitás: Budapest 0.07, Berlin 0.0055, Newyork 556.5, London 2567, Páriss 3515, Milánó 2575, Prága 1665.5, Belgrád 610, Varsó 0.0065, Bécs 0.00785, osztrák bé­lyegzett 0.0079. Devizák és valuták : Márka 705—50, — lei 35—37.5, Belgrád' 75 és fél—78, Páris 367—79, Amsterdam 2655—725, Bukarest 34 és fél—37, Koppenhága 1218—253, Krisz­ttiánia 1124—59, Berlin 655—700, Olaszor­szág lira 314—26, Prága szokol 202 és fél— 210 és fél. Bécs 960—1010, Varsó lengyel márka 920—80. Termény piacon irányzat szilárd. Uj árak nem alakultak ki. Vevők a tegnapi leg­magasabb árat kínálták, ezért azonban nem lehetett vásárolni. — Felhívás. Akik a város által ren­delkezésre bocsájtott zöl-dségtéri Katz­féle telken építendő három emeletes bér­palotában lakás, üzlet, vagy raktárhelyi­séget óhajtanak biztosítani maguknak 50 évre korlátlan tulajdonjoggal, ugy igényü­ket jelentsék be Smiják István építész irodájában — Vay Ádám ucca 47. szám — Telefon: 335. — A bérösszeg nagysága a jelentkezések számától függ, kérjük tehát a résztvevőket, hogy igényeiket mielőbb jelentsék be, annál is inkább, mert a ké­sőbb jelentkezők már csak a fennmara­dott lakás, üzlet ill!, raktárhelyiségek kö­zött választhatnak. A lejegyzések meg­történte után a végleges tervezetet azonnal elkészítjük, melyet a lejegyzőknek bemu­tatunk s ugyanakkor közöljük a feltétele­ket, ill. az' 50 évi bérösszeg nagyságát, a befizetés helyét és idejét. Nyíregyháza, 1923. junius 15. — Építő konzorcium. APOLLÓ Hétfőn és kedden. Csak felnőtteknek! ANDHEÄ * dráma 6 felvovásban. Főszereplő FRANCESKA BERTINI. Ezenkívül Fatty bálba megy burleszk 1 felvonásban. Vasárnap délután Nagy népünnepély a Rengeteg látnivaló! Nagyszerű szórakozások!

Next

/
Oldalképek
Tartalom