Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-17 / 135. szám

s JNyíksidéb: 1923. junius 17. A visszhang. Finom és tárgyilagos volt a válasz, melyet a magvar külügyminiszter adott Nincsics kíméletlen támadására. — Finomszövésü visszhang volt ez, előkelő bizonyítéka an­nak a kuUuríölénynek, amelyet szomszé­daink az irigység gyűlöletével szeretnének tőlünk eldisputálni. De nemcsak a tónus volt az európai közízlésnek megfelelő, mintegy kiáltó ellentéte Nincsics felhe­vült megfeledkezésének, hanem megta­láltuk benne a másik kelléket is, amit' Nincsics beszédében ugyancsak nélkülöz­tünk: a tárgyi bizonyítást. Daruváry a tapasztalt diplomata fölé­nyévei sorolta fel a keserő visszautasítá­sok hosszú listáját, Szerbia irántunk vap> rosszakaratának bizonyítékait. v Szíves ajánlatunkat a gazdasági viszonyok szer­ződésszerű rendezésére visszautasították. Ugyancsak visszautasították a politikai fog lyök kicserélésére vonatkozó javaslatun­kat, egyáltalán mindent, ami a két or­szág vlszoii3 Tát szívélyesebbé Lehette volna. Szomszédaink az engesztelhetelJlenséguek belőlük kisugárzó szellemét ravasz fogás­sal ugy viszik az európai közvélemény eié,, Mintha az Magyarországból emanálna, megrontva a béke és nyugalom atmoszfé­ráját. Keserűen tapasztaljuk, hogy a szerzett előnyös pozíciók áltat segítve, mi­lyen sikerrel operálnak és hogy nekünk mennyi időt és energiát kell elpazarolnunk a félelmetesen ideszőtt intrikák fojto­gató hálójának a kibogozására . »Emberi tulajdonság gyűlölni az!, akit megbántottunk. Ennek a méiyérte.1­mü mondásnak az idézésével szinte vil­lámszerűén világított rá Daruváry arra a pszihotogiai folyamatra, amely ellensége­ink lelkében lefolyik. — Igen äz áldozatot csak a föld takarja el biztosan s amig ver­gődik, akár halálos sebben is, amig vádló, megtört szemei rámerednek a tet­tesre, addig nincs annak nyugovása. — Ä bűn rettenetes törvényszerűsége azt pa­rancsolja, hog}' teljessé legyen az, hogyj a legborzalmasabb beteljesülés pokoli súlya nehezedjék a bűn elkövetőjére. Itt nincs félut: ezt érzi Szerbia, ezt érzik el­lenségeink. Végig kell járniok a végzet útját s a régi retteneteket ujakkal tetézni, mert ez a kérlelhetetlen törvény. t Őket a félelem érzése, a saját tettük­től való félelem érzése üzi ujabb és ujabb gonoszságok elkövetésére, mert ml lenne, ha a rettenetes sebektől elborított áldo­zat egyszer csak l'el lábadna és irtózatos szenvedései nyomait a megnyílt világ látó szemei elé tárná. (.)!! Az igazságnak rettenetes hatalma van és ez a nap el fog következni. Daru­váry, vagy akárki elfojtott, letompított fájdalmas hangú válasza az egész magyar nemzet szenvedésében edződő reményke­dése, a kaotikus bajok fel leg tornyaira ma­gát feltornázó nemzeti életakarás, minden minden csak annak az örök és j etörhelet­len reménykedésnek a visszhangja, sápadt fénye. Csodálatosak a rendelkezések. A megalázottak és szegények valami anyag­talanból olyan köntöst öltenek magukra, amelyről lecsúszik a tőr és a puskagolyó fáradtan hull le. Nekünk jogunk van vi­selni ezt a köntöst és felöl teni a remény­kedő türelemnek ünnepi palástját, mert szenvedtünk és szenvedünk. — Férfi és női föhéro.müek, «Iratos nyakkendők nagy választékban, szolid ára« melíeU kaphafiók Fodor Ferenc m Tsai eégn^i . Bérletjegyeket léptet életbe a MÁV. Féléves és havi bérletjegyek, alkalmazottak részére. ­— Kedvezményes havi bérletjegy a köz­Felemelik a heti munkásjegyek árát. Néhány nappal ezelőtt megírtuk rövidest hogy az államvasutak igazgatósága féléves és havi bérletjegyek kiadását léptette életbe julius 1-től kezdődő érvénnyel. Mivel a je­gyekre való igényjogosultság tekintetében a közönsteg körében kételyek merültek fel, munkatársunk az ügy tisztázása céljából kér­déseket intézett illetékes helyen s a követ­kező injormációt kapta : — A féléves bérletjegyek az államvasu­tak összes vonalaira érvényesek julius else­jétől december 31-ig. Ezen bérletjegyeket csak a MÄV. igazgatóság (A. V. osztály, vagy pedig a budapesti hivatalos menetjegye­irodánál Budapest, V., Vigadó) szolgáltatják ki. Vidéken pedig a menetjegyiroda fiókjai fogadhatnak el megrendeléseket. Havi bérletjegyeket szabályszerűen kiállított arcképes havi bér­letigazolvány alapján bárki válthat. A havi bérletjegyek egy-egy hónapra érvényesek még pedig csakis elsejétől 31-ig. Vagyis hó­nap közben ki inem adatnak. Használhatók a személy- és vegyesvonatok II. és III. osz­tályán a vidéki nagyobb gócpontok 60 kilo­méteres körzetében. — Miként már említettem, a havi bérlet­jegyhez arcképes havi bérlet-igazolvány szük­séges. Az igazolvány nyomtatványát bármely állomás 50 koronáért kiadja az igénylőnek, aki legújabb fényképét mellékeli hozzjá s igy felszerelve átadja a lakóhely szerint illetékes állomás vezetőjének. Az állomásfőnökök az igazolvány űrlapot kitöltés után az üzletveze­tős'éghez küldik meg, ahol aztán érvényesitik iésj a félnek megküldik. A szóban forgó arcké­pes igazolvány egy évig érvényes. »Utasitásszerü« havi bérletjegy. Mindazon közszolgálati alkalmazottak és családtagjaik számára, akiktől a tisztviselői menetdijkedvezményt megvonták, azonkívül mindazon összes tényleges és nyugdíjas köz­szolgálati alkalmazottak részére, akik ked­vezményes vasúti jegy váltására jogosító arcképes; igazolvánnyal el vannak látva, ugyancsak julius elsejétől számitandólag ked­vezményes úgynevezett utasitásszerü havi bérletjegyeket léptetett életbe az igazgatóság az egyes vidéki gócpontok 60 kilométeres körzetében. A Ielkészkedő papság erre a kedvezményre a rendelet szerint nem tarthat igényt. " ( Az utasitásszerü havi jegyek kizárólag személy és vegyesvonatokra érvényesek, az alábbi dijsízaöás szerint: Kilométer 11. III kocsiosztály 1—10 800 400 11—15 800 480 16—20 1410 820 21—27 2240 1120 28—30 3200 1600 31—40 4160 2080 41—50 5280 2640 51—60 6240 3120 korona. Ehhez a bérletjegyhez szintén szükséges arcképes igazolvány, vagy arcképes igazoló­jegy, mely utóbbit azoknak kell váltaniok, akiknek tisztviselői menetkedvezmónyre jo­gosító arcképes igazolványuk nincsen. A munkád hetijegyekkel ezentúl már csak kizárólag ipari munkások utazhatnak, arra tehát semmiféle szellemi és egyéb munkás vagy nyaralók igényt nem tarthatnak. A heti munkásjegy váltására jo­gosító igazolványnak minden esetben a cég bélyegzőjével kell ellátva lenni, különben ér­vénytelen. Megjegyzem végül, hogy a heti munkás jegyek árát julius 2-ával szintén fel fogják emelni. A debreceni vasutas filharmóniai zenekar Nyiregyházán. Örvendetes és nagyjelentőségű zenei esemény hirét közölhetjük a nyíregyházai zenekedvelő közönséggel ; Debrecenben, a vasutasság köriében pár hó előtt alakult, kö­zel 50 tagot számláló filharmonikus zenekar rövidesen lerándul hozzárak, hogy a szinfóni­kus zene kedvelőit egy nagyszabásúnak Ígér­kező hangverseny keretében gyönyörköd­tesse. A mindössze félévre visszatekintő ze­nekar a fényes sikerek egész kis láncolatával ékesítette már magát Debrecenben. Március 15-én volt a bemutatkozása, s a zenei téreini még a múltban elkényeztetett debreceni kö­zönséget is meleg ovációra ragadta erejével, precizirozottságával, fegyelmezett egységé­vel. Debrecenben még a háború előtt két zeneegyesület is kultiválta a magasabb rendű muzsikát, a »Zenekedvelők Köre« és a »Filharmonikusok Társasága« ne­mes vetélkedést folytatván abban, hogy mi­nél nagyobb művészek megszólaltatásával, minél magasabbra emeljék Debrecen zene­kultúráját és minél jobban kiélezzék Debre­cen intelligens közönségének zenei igényét. A budapesti symfonikusok, valamint a filhar­monikusok Kun László, illetve Kenner István vezénylete mellett több izben fordultak meg a jeles zenetársaságok estélyein Debrecenben A háború ezután sok mindent elhomokolt egy kicsit, a symfonikus zene utáni eleven vágy azonban megmaradt a lelkekben. Ezt a vágyakozást érezte meg a debreceni zene­miivelő vasutasság. Az első bemutatkozás a háborús zsibba­dásból felocsúdó nagyszerű emanácioként hatott. A lelkek megfürödtek a finoman iveit muzsika hullámaiban. A filharmonikusok egyetlen lendülettel Debrecen zenei életé­nek első soraiba emelkedtek, mint a klasszi­kus zenedráma és symfonikus opusok ihletett lelkű és avatott kezű művelői. A zenekart ki­váló hozzáértéssel Ehrlich József neves zene­tanár vezeti. Kétségtelen, hogy a debreceni filharmonikusok bemuíaktozása ünnepi ese­ménye lesz Nyíregyháza magas kulturáju ze­nevilágának is. A hamgverseny folyó évi ju­lius hó 7-én lesz megtartva. A hangverseny közelebbi ismertetésére még ismételten visz­szatérünk. Most csak annyit, hogy örömmel és nagy érdeklődéssel várjuk a debreceni fil­harmonikusokat. Pályázat a Magyar-Olasz Bank R. T. nyíregyházi fiókjánál megüresedett főkönyvelői állásra. Belépés azonnal Javadalmazás egyezség szerint. Pályázatok eddigi működés megjelölésével a Magyar-Olasz Bank R. T. fiókjánál Nyiregyházán nyújtandók be. Magyar-Olasz Bank R. T. nyíregyházi fiókja. Kellemes, üd itő sz órakozó hely a Szinkázi vacsorák ! -­Esténkint Damu öéla zenekara hangversenyez. Kitűnő faj bo rok, elsőrangú konyha IHM Ili — flimilBIWIII—• — Színházi vacsorák !

Next

/
Oldalképek
Tartalom