Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 98-121. szám)
1923-05-27 / 118. szám
május 27 JiYIRtfEDBI y A Közigazgatási Bíróság végleg megerősítette Szohor Pált a főjegyzői székben. Nem adott helyet a felebbezéseknek. Nyíregyháza, május 25. A városi főjegyzői választás alkalmával Szohor Fái főjegyző volt az egyedüli, akii a kandidáló bizottság jelölt. A jelöltségből kimaradt pályázók megfelebbezték a a válasz'.ást s az ügv végső fórumon, a i Közigazgatási Bizoiftságnál került eldön- ! tésre. Hz most mag is történt. A Közigazgatási Bíróság a felehbezőkeí elutasította azzal, hogy a kandidáló bizoitság a közérdek figvaumbe vételével hozta meg határozatát. Ezzel Szohor Pál főjegyző véglegesen megerősíttetett tisztségében. A főjegyzőt ezalkalommal meleg ovációban részesitetlték. Madarak és fák napja. flegfogyott a regement. — Hinden évben gyűrűje nagyobb a nyomor hullámüróf Apponyi Albert 1906. április 27-én kelt 26,120. számú körrendeletével a Madarak és Fák Napjá«-t az ország eiemi népÍS'AO ák s> á-nári n.i it intézményt megalapozta , Ezek első rendezése körűi felejthetetlen emlékeket hagyott itt Balla jenő, ki gondos körültekintéssel jelölte ki a helyet, intézkedett, tett-vett ,hogy a gyermekek, szülők tanitók egyaránt jól érezzék magukat kint a szabadban. Az amerikai »Birds and Arbor day« intézmény, melyei Hermann Ottó barátja figyelmeztetésére 1900-ban jól megokolt indítványban terjeszteti az Országos Állatvédő Egyesület közgyűlése elé, hol egyhangúlag elfogadtatott s hat évi szünetelés után érvényesült, itt Nyíregyházán is lelkes felkarolásban részesült s a kis tanulók előtt »kis majális« néven lett magyaros intézmény. Hazánkban 1902-bein chernelházi Chernel István Kőszegen a Szent Benedek-rend kertjében tartotta az első »Madarak Napjá«-t. A nyíregyházi ág. hitv. ev. népiskolák pedig 1900-b3n ünnepelték az első nagyobb szabású kirándulással egybekötött Madarak és Fák Napját az egyház és iskola vezetőségének a nagyszámú szülők részvételével. Az első és a mostani május 24-iki Madarak és Fák Napja között szembetűnő volt a különbség. Már a felvonulás is egyszerűbb és a kényszerűség nyomát magán hordozó volt. Az osztályok tekintélyes része lemaradt. Mert nincs ruha, avagy segédkezni kell a csaláübari a nyomort enyhítendő. A kis csapat hü kísérője a por volt, melyéből nyeltek és köpködtek akkorát, hogy az I. (első) Zajácz dinasztia óta nem mázolt iskola patilásí rendbe hozhatta volna a városvégi sármunkás. Miután a kis szereplőket Kubacska István maga köré gyűjtötte, felhangzott a Himnusz s a szavalók kik "közül tapsot arat ak : Fábry kis leány és a kis Krecsák fiu a gyermekdalárdával váltakozva igyekeztek a napot emlékezetessé tenni. A közelből fel-felhangzott az erdők primadonnájának is szép dalában az édes zene, hogy a költővel együtt érezzék : égre csengő énekében érző szive dobban.« A gyermekekhez s szülőkhöz Kubacska István, mint a Madarak és Fák Nap jának kezdettől fogva rendezője, szólott a szív nemesítésre illetve nevelésre irányuló beszédben s üdvözölte dr. Simkó Endre iskolaszéki elnököt, ki mint ilven első alkalommal vett részt a gyermekek >kis majálisán«. Aki vitt magával poharat, az a tüskebokorban a fülemile módjára félrevonutíaktól kapott bort. míg a gyerekek rajongva kaparták körülöttük a port. Volt tánc is, hiszen a magyarnál : három a próba, három a Szent szám és három a tánc. Huzd rá ! Klebelsberg Kunó kultuszminiszter Nyíregyházára jön. Nyíregyháza, május 26. A nagykállói kir. állami főgimnázium most ünnepli femáliá ának ötvenedik évfordulóját. Az tgész vármegye kul turális életében íigyeimetkelíő eseményen meg fog jelenni maga ívlebelsberg Kunó gróf vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter is. A kultuszminiszter czalkalommal, mint Pécseit is lette, látogatást fog tenni Szabolcs egyes iskoláiban is, igy elsősorban a nyíregyházi nép és középiskolákban. Klebelsberg Kunó gróf Nyíregyházán fog megszállni, ahol értesülésünk szerint Miklósy István hajdudorogi püspök vendége jesz. A miniszter Nyircgyvházáról autón megy ki Nagykállóba, a jubiláló főgimnázium ünnepére A sárospataki főiskola emlékünnepének műsora. Nyíregyháza, május 26. Saját ludósitónktól. A sárospataki ref. főiskoía m^jus 31-én, csütörtökön hősi halált halt diákjai emléktáblájának, a főiskola nagynevű alapilója, Perényi Pé'er, fejedelmi pártfogói: I. Rákóczi György és Lórántfy Zsuzsánna ércbeöntött fé|domborképének leleplezése alkalmából emlékünnepélyt re Khz, amelyen SzaIjolcsvármegyéből s Nyii egyházáról számosan jelennek meg az ősi pataki kollégium volt növendékei közül. Az emlékünnepély műsorát -a következőkben ismertetjük a résztvevőkkel: 1. A főiskola üdvözlése A Sárospataki Diákok Szövetsége részéről (délelőtt fél 11 órakor az imatieremben); beszédet mond: dr. Szab« Sándor nemz. gyűl képviselő. 2. Alkalmi istentisztelet a városi templomban délelőtt '11 órakor. ImádkoS* zik Janka Károly főiskolai gondnok, nemzetgyűlési képviselő. — Ezt követőieg A hősi halált hall pataki diákok emléktáblájának leleplezése a főiskola előcsarnokában.. Ünnepi beszédet mond: dr. Taksonyi Ernő bányahatósági tanácsos és Xováfc Sándor főgimn. tanár; az emléktáblát a főiskola nevében átveszi dr. Rficz Lijos közigazgató. I. Perényi Péter és f. Rákóczy Gy.— Lórántfy Zs. reliefjének leleplezése a főiskola homlokzatánál. Ünnepi l.eszédet mond Csonlos JóíSef főgimn. igazgató, alkalmi költeményt szaval dr. Gulya» J<Jzvef főgimn. tanár. 5. Este 8 órakor a tápintézel nagytermében műsoros estélv, amelven dr. Sza. deczky-Kardoss Lajos, Harsányt Zsoít. Ko máromy János felolvasással, dr Keékv lsiv&n költeménnyel, a Főiskolai fintk. kar énekszámokkal, Kocsis Sándor hh. szavalattal fog szerepelni, ezenkívül előadásra kerül a »Muh és Jel. 11« című diákéletkép és »Palaki Magyarok« cimüquartett dr. Molnár—Árokháti B.-!ón dr. Piskóti F., Kardoss L., dr. pa nka K és dr. Nagy Íí. előadásában. Belépti dij: személyenként 500 K, diákjegy 200 K; felülfizetéseket köszönettel fogadunk. Az előadáson megjelenőknek részletes műsor áll rendelkezésükre. Az előadást táncmulatság köva'i. Heitaiék ős'/re vis^äjönnek Nyíregyháza, május 26- Saját tudósítónktól . Heltai Hugó színigazgató a Szinűgvi Bizottság elé terjesztendő kérelmében őszi szezon tartására kéri a Városi Színház átengedését. Ezalkalommal már újonnan szerződtetett és kiegészített társulatával a közönség elé a Nyíregyházán komo J sikereket arató direktor. Hejtai Hugó rámutat, hogy a kultuszminiszter Nyíregyháza városát az őszi hónapokra részére osztok U> be. Az őszi évad engedélyezése természetesen nem érintené a Városi Mozgó Színház működését és engedélyé', mert az engedély okirat hatálya csak az esetben szűnne meg, ha a megkezdett üzemet indokolatlanul szüntetné be a város. A két hónapos sziniszezon itt nem képezne akadályt, mert a szünetteltetésnek igen komoly indoka a színház rövid őszi működése. Most Heitaiék Junius 18-áig tervezik a szezont. A város rövidesen dönteni fog a szin igazgatónak a Színház átalakítására vonatkozó tervében, az ő mintegy 8 milliós áldozalhozatalávaJ s a tiz évi bérlet iránti kérelmével. A kultuszminiszter a Cegléd városára vonatkozó engedélyt Heltai Hugónak adta ki s igy a nyíregyházi nyári szezon befejezése után Cegléden kezdi meg működését a színtársulat. A leánygimnázium és a város. Nyíregyháza, május 25. Saját tudósítónktól. % A leánygimnázium, amint megírtuk, beadványt intézett a városhoz, amelyben a tandíjnak uj alapokon való megállapítására kér engedélyi. A szakosztályok most foglalkoztak volna ezze. a kérdéssel, de tárgytalanná vált, mert dr. Bernes Kálmán polgármester bejeién Lette, hogy a beadványt az ág. ev. leánygimnázium f e I ügyelőj e visszavon la. & mnmesz luos 5 H & « « r«i«t** «*•! l-l*. íuitoPOMcnth« «SUJM» attr. kath. pttvpékt palota. vflsWi* - mi ii mi ii •iwiiwoiiiMaiHi—w— Aj »alj» sajat késauményü mftbutoralt éa í*rpito»munkáit Hálé, abédló, úriwo&a, «Mlun Itányusoba, bőrbutorokbas it •gy«b bútorokban legnagyobb válaaaték. MOHSKHMHWi Hetíó'n Kedden Márhic Fmilia Névtelen asszony Kaméliás hölgy mdl m um ú legnagyobb magyar művésznő vendégjátéka a sxinhásban.