Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 98-121. szám)

1923-05-25 / 116. szám

JÍYÍMIDÉIC 1923 mújUtt ±b. A leánygimnázium és a városi segély. Nyíregyháza, május 24. A Nyirvídék tudósítójától. Tegnapi számunkban közölt cikkünk­kel kapcsolatban az alább következő nyi­latkozatot kaptuk, melyet teljes terjedel­mében közlünk. A Nyirvídék tegnapi száma egészen téves és a valóságnak meg nem felelő be­állításban foglalkozik a leánygimnázium igazgatótanácsának a tandíj ügyében ho­zott határozatával és a város képviselőtes­tületéhez intézett beadványával. Az igaz­gatótanács ugyanis legutóbbi ülésén an­nak kapcsán, hogy az iskolafenntartási ter bek napról-napra emelkednek, hogy a lakásbérek ujabb rendezése és a tüzelő­anyagnak beszerzése több millió koroná­val terheli meg az iskolának költségveté­sét, megállapítást nyert, hogy a mai tandí­jat emelni kell. De megállapítást nyert az is, hogy inig a szülők nagy része a tandíj­emelést könnyein megbírja, vannak olyan szülők is, akik óriási küzdelmet folytadnak a megélhetésért s ezek közül nem egy szégyenlős akad, aki restéi tandijelengé­désért folyamodni. A tandíj összegének megállapítása iekiníeftjében leánygimnáziumunk igazg. ta­nácsának teljesen szabad keze van, a vá­rossal kötött szerződés csak azt köti ki, hogy... a Nyíregyházán állandó lakással bíró szülők gyermekei részére ugy a fel­vételnél, mint a tandíj fizetésénél feleke­zeti különbség nélkül egyenlő elbánás biz­lositltalik. ..Ezen pont második részének felfüggesztését kérte az igazgató tanács a város képviselőtestületiétől, hivatkozva ar­ra, hogy ezzel a szegényebb sorsú szülő­kön akar könnyíteni s részükre lehetővé tenni, hogy folyamodás nélkül is kisebb tandijat fizessenek a jobb móduaknál. — Részletkérdések a tanácsülésen nem tár­gyaltattak s a határozat sem a zsidók el­len, sem a nem evangélikus keresztények ellen nem irányul, aminthogy az iskola a tandíj kérvények elbírálásánál a múltban sem tekintette azt, hogy ki milyen vallású hanem kizárólag azt, hogy ki milyen anyaygi viszonyok között él. — Adorján Ferenc, leánygimnáziumi igazgató. Ezerötszáz magyart utasítanak ki Kolozsvárról * Kolozsvár, május 24. A román belügyminisztérium rende­letére a város egész lakosságúnak be kel­leti mutatnia személyazonossági bizonyít­ványát a rendőrségen. A felülvizsgálat so­rán a bejelentő hivatal főnöke 1500 sze­mélyazonossági bizonyítváujjt semmisített meg, leginkább azért, mert az illetőknek nem volt engedélyük a Kolozsváron tar­tózkodásra. — Ebbe a csoportba tartoz­nak az összes elbocsátott tisztviselők és a munkanélküli munkások. Mind áz 1500 embert ki fogják utasítani a város te­rül elér öl. Ugy látszik, Kolozsvárnak Bománi* fővárosává való előkészítésének munká­latait kezdi meg é lépéssel a kormány. Jon! &T. Apoüéibe a berlini filmversenyen s-, épségdíjat nyert gyönyörű film : A királynő kegyence dráma 7 felvonásban. A kerületi tornaverseny zenés gyakorlatainak bemutatója. Nyíregyháza, május 24. A Nyirvídék tu­dósítójától. A debreceni tankerület középiskolái szombaton és vasárnap tartják meg tornaver­senyüket Debrecenben a DTE nagyerdei sport j telepén. Az érdeklődés országos. Nemcsak " a résztvevő középiskolák érdekköréből, ha­nem a fővárosból s más nagyobb vidéki vá­rosból is tekintélyes számú érdeklődők meg- p jelenésére van kilátás. A nyíregyházi ág. h. ev. Kossuth Lajos főgimnázium és az ág. h. ev. Leánygimnázium ifjúsága a verseny napjának előestéjén, hol­nap, pénteken délután 4 órai kezdettel a fő­gimnázium udvarán nyilvános zenés főpróbát tart. Be fogják mutatni külön-külön a fink és a leányok zenés szabadgyakorlataikat. A leányok a magasugrásból tartanak főpróbát, a fiuk pedig a korlát gyakorlatokat mutatják be. A zenés főpróba megtekintése díjtalan. Önkéntes adományokat azonban a szegény­tanulók útiköltségeihez való hozzájáruias cí­mén hálás köszönettel fogad az iskola, A főgimnázium ifjúsága szép remények­kel indul a versenyre. Itt jósolni nem lehet, hiszen teljesen ismeretlein erők kerülnek egy­mással szembú. Az azonban bizonyos, hogy a 100 méteres síkfutáson Vietórisz István, azom­kivül a 400 méteres síkfutás, a staféta futói erősen bele fognak szólni a győzelem eldön­tésébe. A korlát csapat plasztikus testtartással végzi gyakorlatait. Szép eredményre van kilá­tás itt is. A nyíregyházi ev. főgimnázium csapata nem elbizakodottan, nem a feltétlen győzelem hangoztatásával, hanem komoly akaraterővel indul a két napos versenyre. APOLLO Szombaton 1ji8 és 9 órakor, vasárnap »/s4, ) .,(;, i/ 4s ó:; 9 órakor A halaikerék szenzációs cirkuszfilm 6 felvonásban. Csöbörből—vödörbe a legmulatságosabb eredeti „6" burleszk. Május 27-től 70 százalékkal drágább a trafik. Teljesen szavahihető forrásból arról ér­tesülünk, hogy a pénzügyi kormány május 27-től hetven százalékkal emeli ismét a do­hány-árakat. Az errtf vonatkozó utasításokat az egyes pénzügyigazgatóságok informá­ciónk szerint — már kézhez kapták. Két hónap alatt most harmadszor emelik a kincstári dohány-árakat. Március 25-én, — virágvasárnap volt az első emelés, amikor egyszerre ötven százalékkal drágult meg a trafik. Alig egy hónappal ezelőtt aztán ismét harmincöt negyven százalékkal emelték a dohányárakat. A mostani emelésinél a hiva­talos körök természetesen ismét a titkolódzás homályos ködébe burkolóznak. Annál nagyobb meglepetést okoz azon­ban a dohányáremelés a trafíkosoknál. A kistrafikosok egyenesen existenciájukat fél­tik a dohányáremeléstől. A dohányárusok ugyanis valamennyien arról panaszkodnak, hogy most sem fogy a trafik. A mostani eme­lés után egyenesein attól félnek a kistrafiko­sok, hogy a dohányfogyasztás a minimálisra csökken és ezzel exisztenciájuk kerül ve­szélybe. SZÍNHÁZ. — , 1 . ííliSÜ Az aranyember Meleg szimpátiával fogadia váro­sunk közönsége a Nemzeti Színház kivá­ló művészének, Fehér Gyulának vendég­szerepléséi s Az aranyember tegnapi elő­adásán Tímárt pompás kontúrokkal és mély sziliekkel ábrázoló művészt forró taps jutalmazta. A közönség gyönyörkö­dését azonban a nagy művészre is bizo­nyára kellemetlenül zavarta meg a hat; felvonásból kettőnek elmaradása. A har­madik és hatodik felvonás általános eli­kedvetlenedésre az előadás elmaradt. Minthogy az efajta lépést a publikum jo­gosan veszi zokon, reméljük, hogy többé nem történik meg. Békeffy Lászloék Nyíregyházán. Békeíiy László kabarétársulata rövid időközben másodízben lépett az e,inu^ két estén Nyíregyháza publikuma elé. — Békcífy sajátos egyéni komizáló stílje az aktualitások és általában az élet furcsasá­gainak ötleles, szines, közvetlen erejű megéreztelője és állandóan friss derü% ségre hangolja a közönségei. Badó Sándor a kísérő hölgyek ügyeskedése támogatta a kitűnő Békelfyt. HETI MŰSOR : Csütörtök : Bajadér. Péntek : Bajadér. Szombat: Bajadér. Vasárnap délután : Bajadér. Vasárnap este : Bajadér. Május 20-án és 27-én, szombaton és vasárnap A titkok háza II-ik befejező része. Kellemes, üd itő szórakozó hely a Színházi vacsorák ! Kitűnő fa jborok, elsőrangú konyha Esténkint Dattlti Séla zenekara hangversenyez. Színházi vacsorák 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom